Év végi könyvszemle

2009. december 31., csütörtök

Vége az évnek és úgy gondoltam önnön magam szórakozásából készítek egy listát. Egy listát, ami összefoglalja az idén olvasott könyvek garmadáját, és amolyan díjkiosztónak is nevezhetjük. Én megírom a listát, és ha van kedvetek, kommentbe pötyögjetek, ti minek/kinek adnátok át a képzeletbeli díjat az adott "kategóriákban." A feltétel: 2009-ben olvastátok a könyvet.

1. A legjobb regény: Cassandra Clare - Végzet és/vagy Halál Ereklyéi 3. (fordítástól függően, innentől maradjunk a Halál Ereklyéinél) - Üvegváros

Miért? Mert összességében ez a könyv volt az, ami a várakozásaimat teljesítette vele szemben. A kedvenc sorozatom, bár imádom a Gaiman regényeket, mégis nehéz döntés lett volna valamelyik Gaimanre mondani, hogy a legjobb könyv, amit olvastam 2009-ben. Egyértelmű, hogy Clare fantasztikus trilógiájának befejező részéé kell, hogy legyen ez a "díj," mert rettenetesen várták, egy egész történet lezárása volt (bár tudjuk, lesz Simonos rész is), és sikerült mindenkit elvarázsolnia. Egy panaszt sem hallottam erre a befejező részre. Ott sírtam, ahol kellett, ott nevettem, ahol kellett, és mindent egybevetve fantasztikus könyv. Jace és Clary szerelmi kapcsolatától kezdve a kisebb karakterekig mindenkinek megvan a maga mélysége és szerepe és mindről jól olvasni. Olyan szereplőket szerettem meg, akiket nem kedveltem, és Clare bebizonyította, hogy én szívemből még mindig a gonoszokat szeretem. Csak köszönni tudom ezt a csodálatos részt.

2. A legjobb novella: Nehéz, mert alapjában véve Gaiman novellát mondanék, de mivel Gaiman novellát nem olvastam 2009-ben, ezért marad Laurell K. Hamilton - Can he bake a cherry pie? (Meg tud sütni egy cseresznyés pitét), még pedig azért, mert bár Cassandra Clare novellát is olvastam, mégis ez fogott meg a legjobban idén. Hamiltoni tündérmese, vagyis egy alap tündérmese átalakítva Hamiltonosan. Ahol a nemes lány nem akar hozzá menni a neki kijelölt öreg grófhoz, és a családját sem akarja szégyenbe hozni, ezért elmegy és vállalja a lehetetlen küldetést. A karakterek fogtak meg a leginkább, a herceg, a gonosz boszorkány és a főhős. Mindegyik életszerű és nem egy akció dús novella, több ilyet szeretnék látni Hamiltontól, ahol nem akarja vérrel és szexszel túlhangsúlyozni azt, amit nagyon tud.

3. Legjobb író: Ajjajj, idén kitől olvastam a legtöbb kedvencemet? Nehéz eldönteni, mivel mindannyiukat szeretem, imádom. Mármint a kedvenceimet. Szóval az idei író, akit a legjobbnak mondanék, aki a műveivel a legnagyobb hatással volt rám, még mindig: Neil Gaiman. Egyszerűen tudom, hogy ha egy Gaiman könyvet veszek a kezembe, nem csak átlag szórakozást kapok, hanem megvan benne az az icipici gondolatcsomó, amire nekem szükségem van (néha az íráshoz, néha egyszerűen csak az élethez). Így bár legjobb regénynek nem az ő művei közül emeltem ki egyet, övé marad ez a hely.

4. Legjobb női főszereplő: Idén rengeteg női szereplő tért vissza és állt helyet a fantázia világában, bebizonyítva, hogy igenis mi lányok/nők ugyanúgy lehetünk kemények. Sokuk túlságosan tökéletes, csakhogy sulykolják, hogy tiniknek való a könyv, és mindenki tökéletes akar lenni. Sokuk szarkasztikus és a kemény csaj szerepet öltik magukra. Mégis én Clarissa Frayt (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi) választom, aki makacs, bővelkedik hibában, szinte alig harcol a többiek mellett (mert nincs képesítése), de mégis mindig tesz valamit, sosem ül és csak várja, hogy megmentsék, de azért mégsem vállalja magára az egész világ terhét, mint oly sok főhős. Megérti, hogy a háborúba ő bizony nem szalad ki egy szál karddal, de ha bármelyik barátja és/vagy szerelme bajban van, ő megy és mindent megtesz. A legemberibb, a legközelebb őt érzem magamhoz, és ő volt az első női főhős, akit igazán megkedveltem, nem csak eltűrtem.

5. Legjobb férfi főszereplő: Az igazat megvallva kevés olyan könyvet olvastam, ahol férfi a főszereplő. Igen egyszerű oknál fogva, nehezemre esik velük azonosulni. Mégis akihez nagyon hozzánőttem, aki nélkül már az életemet nem tudnám elképzelni, hiszen annyi minden érzelmet keltett bennem a története, akit imádtam, az nem más, mint a képregényhősből regényhőssé előlépő Timothy Hunter (Neil Gaiman - Books of Magic), a szemüveges, baglyos varázsló, aki szarkasztikus, gyakran esetlen, igen emberi, és bizony korunk legnagyobb varázslója. Mégis sokszor magában beszél, és talpraesett, és bizony sokszor a saját hibáiból tanul.

6. Legjobb női (mellék)szereplő: Tisztázzuk a mellékszereplőre azt értem, aki kifejezetten nem a történet főhőse, mégis lehet főbb szereplő. Mivel az összes könyvben szép és jó női szereplőkkel vagyunk ellátva, szinte minden nő kategória felvonul előttünk. Mégis ahogy átnyálazom a 2009-ben olvasott könyvek listáját, felmerül bennem, hogy ha nem nő a főszereplő, akkor igen csekélyek a női karakterek, egyszerűen elmosódnak. Jó persze, ennek ez a legjobb barátnője, annak az, de igazából a karakter jelleme, melyik fog meg minket annyira, hogy meg is maradjon. Még ha már jó pár könyvet is elolvastunk utána. Nekem egyetlen egy ilyen akadt, aki a maga fura módján, bár lányos lány, mégis imádnivaló karakter: Isabelle Lightwood (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi). Bár Isabelle az igazi harcos lány, és még szép is, és minden, ami a lány lenni akar, mégis közel érzem magamhoz, mégis látom, hogy nem egy üres lyukat kitöltő legjobb barátnő pótlék karakter, hanem igenis megáll a két lábán (a korbácsával).

7. Legjobb férfi (mellék)szereplő: Egy csomó jobbnál jobb pasi idejöhetne, akik a mi főhőseink szívét dobogtatják. Lelki szemeim előtt felvonul mindenki, és elég erős is a mezőny (már azok között, akik bent maradtak a mentális selejtező után), mégis azt kell, hogy mondjam Edward győz mindenki felett, még Jace Wayland, Valentine Morgenstern (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi), Derek Souza (Kelley Armstrong - Darkest Powers) és Jack (Kelley Armstrong - Nadia Stafford sorozat) felett is. De csak azért, mert őt régebb óta szeretem. Akiket felsoroltam itt, azokat mind imádon, a szívemhez nőttek, és ennek mind van oka. De mivel Edwardot és a büszke Team Edwardos zászlót régebb óta cipelem. Ezért a 2009-es férfi verseny győztese: Edward alias Ted Forester (Laurell K. Hamilton - Anita Blake sorozat).

8. Legjobb gonosz karakter: Mit mondhatnék. I Love Bad Boys. A gonoszokért élek. Nem minden könyvben szeretem a gonoszokat, nem elég szarkasztikusnak, helyesnek lenniük, olyan kell, aki mélyebben összetett, értelmesnek gondolja, amit csinál, nem csak, hogy legyen valami főgonosz. Eddig éltem-haltam Voldemortért, de valaki kiütötte őt a helyéről, és nem Valentine Morgensternre (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi) gondolok, aki a maga módján hátborzongató, mégis bárkit meggyőz és gonosz, velejéig romlott, mégis képes szeretni, méghozzá elég nyilvánvalóan. De bizony ugyanebből a könyvből választom 2009 leggonoszabb karakterét, de rettenetes spoiler. Így csak annyit mondok, hogy Cassandra Clare Halál Ereklyéi sorozat utolsó részében van egy nagy gonosz még Valentine mellett, na ő rá gondolok, akinek a képe kint lóg a falamon. :D Aki járt a szobámban, az tudja. Addig szegény a spoiler veszély miatt névtelenségbe burkolózik.

9. Legjobb vége-harcolós jelenet: Minden könyv végén van egy nagy csata. Legalábbis valami olyasmivel felérő feszültségi pont. A legtöbb könyvet, amit olvastam, vagy elvolt húzva, vagy nem volt annyira lényeges ez a jelenet, kivéve persze egynél, amit végigüvöltöztem és szorítottam. Merthogy mindkét fél a személyes kedvencem volt. Így a Cassandra Clare Üvegvárosának Peniel című fejezetét választom.

10. Legjobb romantikus jelenet: Az a baj azzal, ha túl erős könyv van a mezőnyben. Mindent kiüt. Mivel legjobb regénynek jelöltem az Üvegvárost, így abból választanám az epikus In the Dark Forest fejezetet. Jace Wayland a lehető legszebb beszédet adja elő, és bár igenis vaaan testi vonzódás ebben a könyvben reálisan, mégis visszafogják magukat, és csak szépen alszanak egymás mellett.

11. A legviccesebb jelenet: Sok humor is volt 2009-ben, és ezek közül számos jelenet nagyon is megmaradt, szinte örökre bevésték magukat a tudatomba. De a versenyt most Neil Gaiman Anansi Fiúk regényéből nyerte a Kövér Charlie a börtönben. Egyszerűen szinte sírva nevettem, ahogy szöszöl ott. "-Drog? - Nem, köszönöm. - Azért hozták be?" "Kövér Charlie megpróbálta felidézni, mivel ütik el az idejüket az emberek a börtönben, de csak arra emlékezett, hogy titkos naplót vezetnek, vagy ezt-azt eldugnak a hátsójukban. Írnia nem volt mire, és úgy érezte, az ember sikerének egyik mércéje, hogy ne kelljen semmit a hátsójába dugnia."

12. A jelenet, amin a legtöbbet bőgtem: Igazságtalanság lenne az Üvegváros végét jelölni, pedig az tényleg az, amin bármikor sírok. Mégis ha már dráma, és ne a szerelmi drámáról legyen szó, hanem inkább családiról, akkor Neil Gaiman és Carla Jablonski átíró közreműködésével készült Bindigs (Books of Magic 2.) mondanám. Ebben van, hogy mikor Tim ismét találkozik azzal az emberrel, akiről megtudta, hogy az apja, akkor Tim épp haldoklik, és az alábbit gondolja: "Tudta, hogy a fölé hajoló férfitól meg kéne valamit kérdeznie, de már nem tudta pontosan, hogy mit, vagy miért volt olyan fontos." Ez az apa-fia vonal, ahogy elvesztik megtalálják egymást a történet folyamán az, amin mindig sírni tudok és de ha mást nem, egy pár napig tartó melankólia nehezedik rám.

13. Az a hely, ahova szívesen elmennék: Az urban fantasykkal (amiket imádok) csak egy a gond, hogy új, leleményes helyszínt, nem nagyon írnak. Kivéve persze Gaimant. Kilőném az összes akadémiát és bentlakásos sulit, amiről olvastam (Szent Vlagyimirék - Vámpírakadémia, Evernight Akadémia - Evernight, Éjszaka Háza, stb.) Gaimannek ötletes a világ mögötti világa, de hogy szívesen mennék-e oda? Hmm... A legszebb táj, a legjobb hely elég egyértelműen Idris, fővárosával Alicantéval együtt Cassandra Clare Halál Ereklyéiben. Szép és nem igazán városra, mindinkább falura hasonlít. De mégis olyan jól le van írva, hogy szinte nekem is honvágyam van az Árnyvadászok őshazájába.

14. A szereplő, akit leginkább sajnálsz, hogy nem valódi: A 2009-es év újonnan beköszöntött karakterét választom, akit már akkor megkedveltem, mikor csak a borítón láttam, és tudtam, ez egy jó karakter. Alapvetően vonzódom a "sötét foltokhoz" (sötét haj, sötét ruházat), így Sebastian Verlac (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi) lett az utolsó díj nyertese. Amennyit elárulhatok róla, ő a harmadik részben jelenik meg, a Penhallow család unokatestvére, a Penhallow-éknél pedig a Lightwoodék szállnak meg, mikor Alicantéba mennek. És Sebastian Verlac egyértelműen Jace és Clary közé áll, ő az amolyan harmadik fiú opció.

A Legrosszabbak


Mivel hugival tanakodtunk, rájöttünk, hogy ideje kiosztani a legrosszabbnak járó díjakat is. Mert bár szeretünk olvasni, sokszor van olyan, hogy a fejünket a falba verjük egy-egy "remekműtől."

1. Az a szereplő, akinek örülök, hogy nem valódi: Bianca (Claudia Gray - Evernight) - Egyszerűen rémes volt az ő szemszögéből olvasni. Érzelmek nulla, értelem nulla, leginkább csak egy odaírt valami volt, ami még emberi lénynek sem nevezhető, nemhogy félvámpírnak. Idézet Percytől: "Bianca a vámpír, aki imád vért ontani... ezáltal szívja be a hülyeséget, ami az ő életfeltétele."

2. A legrosszabban kitalált hely: Ami a leginkább kiborított? Úgy istenigazából? A vámpírok és a templom. Szóval az Éjszaka Háza ugyanezen sorozatból, ahol cuki kis templomjaik is vannak. Bár ez elég kényesen érintett a Vámpírakadémiában is, de ott legalább nem a szó szerint vett vámpírokról volt szó.

3. A legrosszabb drámai jelenet: Talán azt mondanám, amikor kiderül, hogy Reqiuel (jól írtam a nevét?) nemi erőszak áldozata volt (Claudia Gray - Nézz az égre!). Valahogy rettenetesen erőltetett drámai hatást akar elérni, és őszintén már az elején is túl sokat emlegetik, hogy próbál nem szép lenni. Aki nem tudja jól kezelni a nemi erőszak témát, ne írjon, se fanficbe, se igazi könyvbe.

4. A legrosszabb vicces jelenet: Ide nem tudok hirtelen semmit sem jelölni. Ugyanis lehet, hogy próbáltak poénkodni egy-két könyvben, ami nekem nem volt vicces, de ez szerencséjének annak a könyvnek, nem maradt meg bennem.

5. A legrosszabb romantikus jelenet: P. C. Cast és Kristin Casttól a Megjelölve című könyvben, mikor Zoey iszik ex-pasija véréből és magához köti. Elvileg romantikus lenne, merthogy micsoda érzelmek dúlnak ott. (Ezt láttam valahol leírva kritikában, tényleg!) Hát nekem az minden volt, csak nem romantikus, sőt még erotikus sem...

6. A legrosszabb vége-harcolós jelenet: Nagyon sok könyvnek rossz a befejezése, tanúsítom, túl egyszerű, túl elkapkodott. Amiket nem szerettem könyveket, persze, hogy a végével is volt bajom. De Alyson Noeltől a Kék Holdat jelölném, aminek a vége-csúcspontján tényleg megütköztem, hogy ilyen nem lehet. Noel egyedül a feszültségponthoz nem ért. Legalábbis a Halhatatlanok sorozatból erre következtetek.

7. A legrosszabb gonosz karakter: Az a baj, hogy a legtöbb regényben, amiket nem szeretek, igazából nincs is gonosz, csak valami ellentéte a főhősnek, de igazán a háttérben mozgó gonosz az nincs. A legrosszabb szálakat mozgató alak, akit egyszerűen nem tudok hova tenni, az egyik kedvenc sorozatomból a Gemma Doyle trilógiából Kirké. Könnyű kitalálni ki is ő, és egyszerűen nem tartom egy jó szereplőnek.

8. A legrosszabb férfi (mellék)szereplő: Claudia Gray - Evernightának Lucasa. Minden más szereplőről megtudunk valamit, még ha csak felszínesen is. Belőle semmit sem látunk, érzünk, tapasztalunk, csak hogy van, és Bianca szereti. A legfeleslegesebb karakter.

9. A legrosszabb női (mellék)szereplő: Ann a Gemma Doyle trilógiából. Persze, reális karakter, mert nem tökéletes. De mégsem tudom elviselni, nem áll ki senkiért és semmiért, nem kell persze mindenkinek erős karakternek lennie, de őszintén, a csoportba csak Gemma miatt vették be, aztán hányszor áll Gemma ellen, ő az abszolút elviselhetetlen. Nála még Torit (Darkest Powers) is jobban kedvelem.

10. A legrosszabb férfi főszereplő: Bár nem éppen főszereplő, de mégis látunk a szemszögéből, és mert a többiek tényleg nem főszereplők, ezért marad csak ő hátra: Stefan Salvatore (L. Jane Smith - Vámpírnaplók).

11. A legrosszabb női főszereplő: Óh, ebből akad sok is, nem csak egy. De ha választani kell, aki leginkább fel tudott idegesíteni, Bianca az Evernightból. Már említettem, hogy miért.

12. A legrosszabb író: Az olvasmányaim során (főleg mert nem vagyok író), nem mondhatom, hogy húú, de rossz író. De mégis most megnevezem azt, aki idén a legrosszabb könyvet hozta el nekem. Sokan gondolnák, hogy Claudia Gray, de nem, a novellája megmentette, mert bemutatta, hogy ő kedves, aranyos ember, aki tudna írni, csak valahogy a vámpíros-bentlakásos-sulis témát nem neki találták ki. Szóval ketten is indulnak a legrosszabb címért: Kristin Cast és P. C. Cast. Nem egy rosszul összetett regényt hoztak össze, mint Gray. Hanem anyuka írt, látszik a szép tájleírásokból, de a kislány irányítja a love cselekményt. Legalábbis így tűnik. Szinte minden gyermeteg a könyvben, anyuka meg esetleg a kidolgozást, a wicca szokások utána keresését végzi talán el. Ketten együtt valami nagyon ütőset hoztak össze, negatív értelemben.

13. A legrosszabb novella: Sarah Mlynowskitól a Cruisin' (Hajókázás). Magát az írót nem ismerem, de egy ilyen novella után nem is akarom. Sikerült úgy lelohasztania a kedvem a novellás kötethez, mint az Evernightnak a vámpíros regényekhez (ami nagy szó). E/1-ben rejtegeti a nagy csattanót, ami jó is lenne, ha nem éppen az lenne a csattanó, ami. És persze az írás... *fáradt sóhaj*

14. 2009 legrosszabb könyve: Ami a leginkább lesújtott, ami a leginkább felidegesített, ami a leginkább untatott, nem más, mint: Claudia Gray - Nézz az égre! A könyv címének gyakorlatilag köze sincs a könyvhöz, az első három élvezetesebb fejezet után az egész történet szét esik, kicsúszik a kezeink közül és csak mentális fájdalmat hagy maga után.

Ha kedved kaptatok hozzá (és valamikor a szilveszteri buli kiheverése után - ami mellesleg nekem nem lesz, csak gondolom másnak igen) lesz rá erőtök és időtök, írjatok kommentet, nem muszáj minden kategóriára "jelölni" valakit, de kíváncsi lennék, hogy az erre járókra, mik és kik voltak nagy hatással.

És persze BUÉK mindenkinek.

Richelle Mead: Vámpírakadémia

2009. december 30., szerda


Hogy akadtam rá: Nézegettem a YA fantasy sorozatokat, gondoltam ezt is el kéne olvasni, mire eljutottam odáig, az Agave kiadta.

Úgy általában az egészről: Íme egy újabb vámpíros sorozat, ezúttal az Agave (kedvenc kiadóm) kiadásában. Ha már vámpíros, félek hozzányúlni, ha bentlakásos iskolás, félek hozzányúlni, ha vámpíros bentlakásos iskolás, egyenesen sikítva futok a könyvtől.
De gondoltam, ha Agave (és én bízok az ízlésükben), akkor csak jó lehet. Nem is csalódtam bennük. Sikerült a mostani a sok vámpíros sorozat között egy olyat kiszemelniük, ami szórakoztató, érdekes, izgalmas és jól megírt.
A bajom csak annyi volt, hogy rövid az első rész, de legalább nem húznak el benne semmit, pont olyan, amilyennek egy első résznek lennie kell. Van nekünk Rose Hathaway főhősnőnk és legjobb barátnője Lissa Dragomir hercegnő. Rose és Lissa megszöktek a Szent Vlagyimir Akadémiáról, és két év bujkálás után elkapják őket, majd visszaszállítják hőseinket az Akadémiára. Ahol a vámpírok (végre valahára értelmesen) a mágiájukat tanulják meg használni, a testőrök pedig testőrködni. Rose szeretne barátnője testőre lenni, ezért is vállal különórákat Dimitrijjel a mogorva testőrrel.
Hmm, érdemes lenne leírni a vámpírokat ebben a történetben. Vannak nekünk az élő vámpírok, akik születnek, őket annyira nem bántja a fény, vért isznak, de sosem ölnek és egy-egy elemnek tudnak parancsolni, mágiájukat nem használják támadásra, ők a morák. (Ilyen Lissa.) Akkor vannak a testőreik, akik önmagukban csak úgy nem tudnak szaporodni, csak a morákkal, ők fél ember, fél vámpírok, azaz dampyrok. (Ilyen Rose.) És vannak, azok, akik régen morák vagy emberek voltak, átváltoztatták őket vagy morák esetében embert öltek, ők a halott vámpírok, ők vágynak a vérre, a gyilkolásra, nincs mágiájuk, ők a strigák, és legfőbb dolguk morákat ölni.
A vámpír társadalom ebben a könyvben is más, de hihető és jó. A történet élvezhető, a főhősnek hálistennek csípős humora van, ami csak gazdagítja a kötetet. Rossz szó nem lehet erre a könyvre, bár már a 60. oldalon lelőttem magamnak minden poént. Ráadásul sok szerethető karakter is van, és mindegyik hihető is, senki nem csak kivágott papírmasé figura. Alig várom a folytatást.

Kedvenc karakter: Christian

Ami kifejezetten tetszett: A vámpírok társadalmának felvázolása

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból, csodálatos alkotás

Libba Bray: Lázadó Angyalok

Hogy akadtam rá: A Könyvmolyképzősök újdonsága volt, de nem volt kedvem elolvasni először, mondván, hogy nem a mondern időkben játszódik. De a fogadott ikertesóm (Percy) ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Végre itt a Rettentő Gyönyörűség folytatása. Mit is lehetne mondani? Nekem az első rész, akár zártnak is tűnt volna, de persze ez egy trilógia, és kíváncsian vártam, mi lesz. Mikor megláttam a karácsonyfa alatt a kötetet, az első benyomásom az volt, hogy jéé ez milyen vastag könyv. Persze ez még mindig egy napos olvasási határon belül maradt, de mégis megint előjött, ami egy sorozatnál szokott. A második kötet hosszabb, már csak a színvonalat kéne tartania.
De lássuk a sztorit: Van nekünk egy prológusunk, amit Kartik szemszögéből látunk, elkapják, és jól megszidják, hogy mit is tett Gemmával. A lényeg az, hogy a Raksana azt akarja, hogy Gemma az ő nevükben kösse meg a mágiát a birodalmakban, ehhez meg kell találnia a Templomot. Szóval Kartiknak ha kell, udvarolnia kell Gemmának, távol tartania tőle minden más pasit, rá kell vennie, hogy keresse meg a Templomot és át kell vernie, hogy a hatalmat a Raksanának adja. Utána pedig meg kell ölnie.
Gemmát látjuk ezután, aki a szokásos szarkasztikus hangulatban készül a karácsonyra. Mindenki hazamegy, kivétel az ösztöndíjas Ann-t, de persze ezt is megoldják. Aztán még ugye látogatják a két hónapja halott Pippának emelt oltárféleséget is.
A történet lényegében két szálon fut: a Templom keresése és persze az élet a viktóriánus korban. Ugyanolyan jól leírja Bray a régi kort, ahogy eddig. Mindent megértünk és mindent átélünk. Gemmának akad még egy jóképű, gazdag udvarlója is Simon Middleton képében. Jó a történet, izgalmas, de sajnos mindent ki lehet találni, ki a gonosz, ki mit akar. Ami persze nem baj, amíg jól van megírva.
Azért kap csak négy pöttyöt, mert túl elhúzottnak találom. Mi már rájövünk sok mindenre, de Bray hagyja tovább futni a szálakat, és sokszor feleslegesnek éreztem pár cselekmény darabkát. Magyarán: röviden el lehet mondani, miről szól az az 500 oldal, ezért kár volt ennyire elhúznia. Néha-néha le kellett tennem a kötetet, mert valahol beleuntam. De végül is egy nap alatt azért végeztem vele. Kíváncsian várom a befejező részt.

Kedvenc karakter: Simon

Ami kifejezetten tetszett: A kor ábrázolása, a nem tökéletes karakterek, az egyik karakter háttértörténete

Ami nem tetszett: nincs senki komolyabban megkedvelhető karakter, kifejezetten zavar, hogy mennyiszer átvágják Gemmát, mégis barátnők, túlságosan elhúzott történet

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Beth Fantaskey: Jessica's Guide to Dating on the Dark Side (Jessica útmutatója a sötét oldalon való randizáshoz)

Hogy akadtam rá: Az egyik kritikás oldalon láttam meg a borítóját és megtetszett.

Általában róla: Nézzük az alaptörténetet: van nekünk Jessica Packwood egy átlagos amerikai lány, aki egy kisvároskában lakik. Van neki barátnője Mindy, és van neki ellensége Faith és van egy olyan srác, aki tetszik neki, Jake. Átlagos felállás. De persze nem is fantasy könyv lenne, ha a főhős nem lenne különleges. Őt bizony csak örökbe fogadták és igazából romániai hercegnő, Antanasia Dragomir. Megjelenik Lucius Vladescue, aki pedig bejelenti, hogy ő egy vámpír, főhősünk is az, és bizony ők ketten el vannak jegyezve kiskoruktól. És nincs mit tenni, ott marad, és mindenáron megfelelő menyasszonyt akar faragni a lányból. Persze Jessica matléta, szeret lovagolni, ő maga takarítja az istállót, és cseppet sem hisz a vámpírokban.
Megint egy vámpíros történet? Igen. Megint napon járnak a vámpírok? Igen. Sablonosnak tűnik a történet? Igen. De mégis a kivitelezés nagyszerű. Az író nagy tehetséggel fűszerezi humorral a sztorit, mozgatja a karaktereket, és egyszerűen megvan minden a sztoriban, ami egy laza szerelmes történethez kell. A vámpírok itt is (sajnos) a napon járnak, de mégis élvezhető és mégis a vámpírok igenis kegyetlenek. Az írónak érzéke van ahhoz is, hogy ott rövidítse a sztorit, ahol kell és azt a jelenetet nyújtsa el, amit kell. És még egy valami, amit nagyon értékeltem, hogy végre a vámpír úgy beszélt, hogy tényleg észre lehet venni, hogy régimódi, nem csak úgy írják, hogy az.
Összességében egy jó kis regény, ami épp úgy ér véget, ahogy kell, semmi kivetni való nincs. Ezek után kíváncsian várom az írónő következő regényét, ami szintén romantikus, de nem vámpíros.

Kedvenc karakter: Lucius

Ami kifejezetten tetszett: Az írásmód, végre egy régies vámpír

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Neil Gaiman: Anansi fiúk

2009. december 7., hétfő


Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus vagyok. Ennél többet nem kell mondani.

Úgy általában az egészről: Megláttam ezt a kötetet és nagyot csalódtam. Kellemesen is meg nem is. No de kezdjük a rosszal: vékony. Nagyon. :D Nekem ebből több kéne. A kellemes csalódás: A borító egyszerű, mégis minden megtalálható rajta, tökéletes Agave alkotás. Hát még amikor megláttam azt, amit képen nem lehet. A szép kis csillogó pókháló mintát. Mondanom se kell órákat azzal töltöttem, hogy néztem a borítóm és csorgattam a nyálam.

A történetről is legyen ám szó: Van nekünk Kövér Charlie, akinek átlagos élete van, fogjuk rá, hogy jó munkája és menyasszonya. Ismerős felállás Gaiman-módra. Kövér Charlie igazából nem kövér, csak hát sajnos ráragadt ez a becenév kiskorából, mivel apja nagyon is kedvelte kínos helyzetbe hozni fiát. Szóval azzal indítunk, hogy Charlie és Rosie azon vitatkoznak, hogy meghívják-e Kövér Charlie apját. Mondjuk úgy Rosie győz, és Charlie összevissza telefonál, hogy megtalálja apját, míg végül megtudja a hírt: Édesapja meghalt.

Elmegy a temetésre, de persze amilyen szerencsétlen először más temetésén köt ki. Aztán a régi utcájában lakó öreg néni elmondja neki, hogy az apja isten volt és van egy bátyja, aki minden isteni képességet örökölt, és úgy tud kapcsolatba lépni vele, hogy beszél egy pókkal. Persze Kövér Charlie először nem hisz ebben, persze végül kissé illuminált állapotban beszél egy pókhoz. És megtörténik a csoda, vagy a szerencsétlenség, bátyja megjelenik életében, és fenekestül felforgatja azt. Bátyja mellesleg Pók névre hallgat. Innen a borító.

Az írás élvezetes, igazi Gaiman darab, mit lehet mondani? Nem tudom eléggé dicsérni a könyvet. A karaktereket zseniálisan mozgatja Gaiman és persze a szálakat is (a történet akár egy pókháló). Imádom, ahogy épp annyit ír le a karakterekről, hogy meg lehessen őket ismerni, teljesen ki van dolgozva mindenki, senki sem felületesen odabökött izé. (Mostanában túl sok gyenge könyvet olvastam, és csodálkozom, hogy valaki még tud írni.) A szálak meg... imádtam azt is. Nagyjából az összes szereplő szemszögéből olvashatjuk a könyvet, és mivel mindenki fontos szál, így sosem válik ez az írásmódszer unalmassá. Sosem izgalmasabb az egyik szál a másiknál. (Néha azt tudom utálni a több szálban, hogy az egyik jobban érdekli az embert, mint a másik és alig bír a másik szálra koncentrálni.) Mellesleg a csattanókat nagyjából ki lehetett találni, már az elején tudtam, Gaiman ad nekünk elég segítséget, nem rejteget, de így is izgalmas, és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kedvenc karakter: Pók

Ami kifejezetten tetszett: A hangvétel, az írásmód, a mitológia

Ami nem tetszett: -, Maximum annyi, hogy rövid. :D

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Decemberi olvasólista

2009. december 2., szerda

Neil Gaiman: Anansi fiúk - Megjelent - Agave

Libba Bray: Lázadó Angyalok (Gemma Doyle trilógia 2.) - Megjelent - Könyvmolyképző

Richelle Mead: Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.) - Megjelent - Agave

Suzanne Collins: Az éhezők viadala - Megjelent - Agave

P. C. Cast és Kristin Cast: Elárulva (Az Éjszaka Háza 2.) - Megjelent - Kelly Kft.

Monika Feth: Eperszedő - Megjelent - Könyvmolyképző

Cassandra Clare: Csontváros ÚJRAOLVASÁSA MAGYARUL - Megjelent - Könyvmolyképző - [Kritika már itt olvasható]

Jeaniene Forst: Félúton a sírhoz - Megjelent - Ulpius ház kiadó

Alyson Noel: Shadowland (Árnyékföld)

2009. december 1., kedd


Hogy akadtam rá: Tetszett a borítója Amazon.com-on. De előbb olvastam el csomó más sorozatot, és mire észbe kaptam, a Könyvmolyképző kiadta. Gratula nekik ismét.

Úgy általában az egészről: A kissé rosszra sikeredett második rész után kíváncsi voltam Alyson Noel mit alkot. Mit is lehetne mondani? Kezdjük a történettel.

Az eleje sutára sikerült az biztos. Ever még nem mondta el Damennek, hogy mit is csinált. Ezt nem tudom, hogyan gondolta. Nem érhetnek egymáshoz, mert akkor Damen meghal, és EZT képes titkolni? Mondjuk jó, nem hónapokig, de jó pár napig.

Aztán miután Ever mindent bevall, jöhet az, hogy keresik a gyógymódot, Damen elmondja, hogy ne higgyen Romannek, mert ő kis hazug, lehet, nincs is nála az ellenszer, és Ever, ha lehet, minden körülmények között kerülje Romant.

Akkor ugye a fülszövegben fény derül arra, hogy jön ez Jude gyerek, aki feletébb ismerős Evernek és komolyan, az egész könyvet csak ez mozgatja. Mármint, azért akarod tovább olvasni, hogy rájöjj, ki is ez a Jude. Ami kb. ha jól emlékszem a feléig ki sem derül. Jó ez így? Hogy a könyv feléig a fülszöveg teszi érdekessé? Elég rossz megoldás...

A könyvről az összhatás... Ever... Ever szőke, kicsit plázapics*s, merthogy Damen megkattan és mindenről le akar mondani, minden anyagi dologról, mert szerinte a karma miatt ilyen szerencsétlen, hogy eddig 600 évig élt Dorian Grayként (imádom Dorian Grayt), vagyis addig élvezte a hedonizmust. Evernek persze ez nem tetszik. Nem teljesen azért, mert mi lesz Damen BMW-jével, de azért mégsem azért, mert Damen elveszti a stílusát, az egyéniségét. Valahogy elég suta a könyv első fele, ahogy Ever a bébibiztos kocsival és Damen új ruháival küzd.

Viszont utána... miután Jude bekerül a képbe. Akkor az ember már kíváncsi, hogy mi is ő.

Megismerjük Damen karakterét, még jobban, és bevallom, jól meg is utáltam. :D Mert Damen sír, hogy a halhatatlanok lelke majd a Shadowlandbe kerül (Summerland ellentéte, nagy sötét, feneketlen izé, ahol az ember elveszettnek, magányosnak, lélektelennek érzi magát és senkivel, de senkivel nem tud kapcsolatba lépni.), és ezért megpróbálja erejét nem öncélúan felhasználni, de nem is segít másnak. Elzárja magát mindentől, de igen hamar rá lehet venni, hogy legyen újra önmaga. Nem akar önző lenni, de mégis sikerül neki.

Akkor ott van Ever, aki kicsit szerencsétlen, kicsit önfejű, de már nem annyira sötét, mint a második részben. Ez egy pozitív pont, bár a felnőttéválástól még igen messze van.

Alapjában találtam benne pár logikai hibát. Az egész Shadowlandozást pl. Hogy minden halhatatlan lelke odamegy, miután meghalt. (Halhatatlanok, akik meghalnak, ez csak így szópoénként is jó. De tudom, persze, a halhatatlan csak azt jelenti, hogy természetes úton nem hal meg.) Honnan tudják biztosra? Honnan tudja Damen, hogy az nem a pokol, és ő mivel sekélyes volt odajut? Hmm?

Roman karaktere felüdítő volt a könyvben, őt nagyon szerettem, másfelől, ami még tetszett, az a halál feldolgozása, mármint Riley és az, hogy egész végig benne volt ez valahol nagyon mélyen, hogy milyen is az elmúlás.

Összességében olvashatóbb, mint a második részt, ezért is kap négyest. Látok én még ebben potenciált, csak valahogy Noel elrontja a könyv felépítését, az első fele kicsit lapos, kicsit unalmas, míg utána a végébe sűrít bele mindent, kicsit kapkodósan. Tinédzser könyvnek egész jó.


Kedvenc karakter: Roman

Ami kifejezetten tetszett: Roman, Jude

Ami nem tetszett: Shadowland hülyeség egybőli elfogadása, Ever tinisége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.