Ugrás a fő tartalomra

Szolgálati közlemény

Igazság szerint nem akartam erről posztot írni, de úgy látszik, mégis szükségem lesz rá. Egy hónappal ezelőtt sikerült beszednem valami betegséget, ami a szememre is kihat és ezzel az olvasásra, írásra, ami a blog alapja. A gond ott kezdődik, hogy nem állok fényesen anyagilag, és orvoshoz az kéne, miután sikerül belőni, hogy pontosan milyen nyavalya ez (van rá tipp, de biztos csak vérvétel után lesz két héten belül?) és ha az, amire gondolnak, 6 hónaptól 1 évig is eltarthat, mire rendbe jövök. Ha van pénzem kezelésre.

Ez nem siránkozó poszt, és nem, nem kérek anyagi támogatást. Ez ilyen "az élet megint kicseszett velem" poszt. Lehet, hogy olvasok közben, ki tudja, de jelenleg hangulatom sincs semmihez, plusz a szememet nem erőltethetem, ergo nem igazán olvashatok. Kb. ez a legrosszabb, ami egy könyvmollyal történhet.


Szóval, ha a blogposztok kicsit lassan érkeznek, vagy pár hónap teljes szünet lesz, hát sajnos ezért.

Megjegyzések

  1. Óóó, sajnálom. :(

    Eddig csak komment nélkül olvastalak, de gondoltam most írok.

    Kitartás és jobbulást! :)

    VálaszTörlés
  2. remélem azért minden rendbe fog jönni!
    és ha addig más nem, de egy két kellemes hang által felolvasott hangoskönyv... :)(:

    VálaszTörlés
  3. Ismeretlenül is sok erőt kívánok a gyógyuláshoz, és bármikor is lesz poszt, a blogod ott a kedvenceim között, örülni fogok, ha újra feltűnik a readeremben.
    Ha valaki önző p*csa módjára viselkedik, és követeli, hogy írj-olvass-szórakoztass, azzal kérlek, ne terheld magad. Talán majd kinövi, vagy ha nem, lesz, aki közösségi formában seggbe rúgja helyetted is. :)

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást kívánok! Gyógyulj meg hamar!
    Angel

    VálaszTörlés
  5. Erre nem tudok semmit mondani, mert kétlem, hogy vigasztalná bármi is. Tarts ki, mert visszavárunk! Tarts ki, mert sokan szeretünk! Imádkozom érted. :)

    VálaszTörlés
  6. JObbulást nagyon gyorsan! Remélem, hogy minden rendbe jön veled kapcsolatban!

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást és sok pihenést!!!
    Kisencs

    VálaszTörlés
  8. Jobbulást kívánok, remélem hamar rendbe jössz!!!

    VálaszTörlés
  9. Gyógyulj meg, jobbulást! Pihenj sokat és szerezz be pár hangoskönyvet - aztán véleményezhetsz videókon is ;)

    VálaszTörlés
  10. Nem is tudom, hogyan viseled ezt, nekem az egyik rémálmom, hogy valami lesz a szememmel. :(

    Remélem azért viszonylag hamar jobban leszel.

    VálaszTörlés
  11. Remélem minden rendben lesz és hamarosan újra posztolhatsz kedvedre, anélkül, hogy bármi akadályozna. Jobbulást, sok pihenést és kitartást kívánok!!!

    VálaszTörlés
  12. Sok kitartást és jobbulást. Remélem nem komoly, és hamarosan újra azt csinálhatod, amit a legjobban szeretsz, írhatsz és olvashatsz.

    VálaszTörlés
  13. Ó, gyógyulj meg hamar!! Vigasztalásnak Tom Hiddleston hangoskönyvek? :)) Úgy tudom, szereted őt, és neki aztán szép hangja van! Ha rosszul tudom, bocsánat.. :$ Remélem gyorsan felépülsz!! :))

    VálaszTörlés
  14. Jobbulást! Mi megvárunk!
    Ginger

    VálaszTörlés
  15. Jobbulást!

    Mindegy, hogy mennyit írsz/frissítesz, én akkor is rendszeresen be fogok nézni. Majd nézelődöm a régebbi posztok között :). A véleményedre így is úgy is adni fogok :)

    VálaszTörlés
  16. Óbakk, ezt csak most olvasom, remélem, azóta van javulás?

    VálaszTörlés
  17. @Kergezerge: Hát épp rosszabbul érzem magam, de azzal nyugtatnak, hogy előbb pocsékabbul fogom magam érezni. Jó hír, hogy már felkelni fel tudok. :D

    @Mindenki más: Köszönöm a jókívánságokat, kicsit elmaradtam a kommenteléssel. Oops.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, itt az ideje bepótolni a klasszikus meséket. Sorozat: Az Oz első része. Úgy általában az egészről: Dorothy nagybátyjával és nagynénjével él Kansasben, szürke élete viszont váratlan fordulatot vesz, mikor egy tornádó felkapja a házával együtt és Ozban landol, egy mágikus helyen. Találkozik az Északi Boszorkánnyal, aki segítségül annyit mondd neki, hogy el kell mennie Ozhoz, a nagy varázslóhoz a Smaragdvárosba, ő majd haza tudja juttatni a lányt. Így hát Dorothy nekivág a sárga köves útnak, és kalandjai során több barátot is szerez, a Madárijesztő, a Bádog Favágó és a Gyáva Oroszlán személyében. Igazság szerint – lehet, ez az én hiányosságaimat mutatja – ebből a meséből szintén nem láttam feldolgozást, csak talán gyerekkoromban valami színpadi darabot. (Ködösen rémlik csak már.) Annyit tudtam, hogy az ikonikusnak számító sárgaköves úton mennek hőseink, és hogy ki mit akar kérni Oztól, no meg a Nyugati Gonosz Boszorkány képe is lebegett előttem, szóval íg...

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú...

Cassandra Clare: City of Glass - Üvegváros

Hogy akadtam rá: Először lett a Harry Potter, aztán sok-sok fanfic író. Köztük Cassandra Claire, aki miatt életemben először fent maradtam egész este, hogy elolvassam a ficét, a Draco Trilógia első részét. Hamarosan megtaláltam a második részt, de akkor nem voltam jó angolos, nem tudtam tovább olvasni. Viszont megszerettem az írását. Imádtam a humorát, saját magát is kiparodizálta, és a cselekmény. Isteni. Lehet, hogy másnak a Gyűrűk Ura titkos naplók ismerős. Azt is ő alkotta. Csak leszedte netről műveit, mert megalkotta első regényét, a City of Bonest, és felvette a Cassandra Clare írói nevet. Úgy általában az egészről: Alig vártam ezt a könyvet, hogy megtudjam végre, mi lesz Claryvel és Jace-szel, és ki hal meg? Ugyanis a szerző elárulta, hogy az egyik Lightwood meghal. Az Alec fanok elkezdtek poénkodni, hogy kinek a halála viselné meg Alecet és hogy akkor inkább haljon meg Max, Alec kistestvére. A kritika innentől spoileres AZ ELSŐ KÉT RÉSZRE NÉZVE! A HARMADIK RÉSZBŐL FŐBB DOLGOK...