Top 10: Kedvenc realista regény

2013. július 27., szombat

A következő kedvenc listám a realista regényeké, azaz ahol a való élet és annak problémái állnak középpontban, és nem mindig romantikusak és szépek.

Hogy egy kis aktualitást is vigyünk a dologba, jelenleg az életemben megint úgy alakult valami, ami pont az olvasásomat és a szabadidőmet csökkenti, így hiába vagyok elmaradva 35 könyvvel a várólistámról, nem tudok sok poszot ígérni, de legalább jöhetek egy kis listával, előhozva nosztalgikusan a régi kedvenceimet.

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. május 19.)




Loann mindig is olyan népszerű és csinos akart lenni, mint a nővére, Claire. Amikor Claire volt barátja flörtölni kezd vele, Loann bármire hajlandó lenne, hogy végre ő is különleges lehessen… még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy el kell árulnia a nővérét. Azonban minél inkább a részesévé válik Loann a nővére életének, annál inkább tudatára ébred annak, hogy nem minden az, aminek látszik. A tökéletességért folytatott harc, amelyet a nővére vív, felemészti Claire-t, és súlyos árat kell fizetnie érte. Miközben Claire egyre inkább visszahúzódik a családjától és a barátaitól, Loann igyekszik megérteni őt és jóvátenni az elkövetett hibákat. Képes lesz-e vajon Loann rendbe hozni a kapcsolatukat – és a nővérét –, mielőtt túl késő?



Előbb-utóbb mindenki meghal – mindannyian tudjuk.

A tizenhat éves Tessa, akinek csupán hónapjai vannak hátra, talán mindenki másnál is jobban tudja.

De van egy listája: felsorolta azt a tíz dolgot, amit még meg akar tenni, mielőtt meghal. Az első helyen a szex áll. Lehetőleg még ma.

De nem mindig könnyű elérni, amit az ember akar, és amit akar, nem mindig esik egybe azzal, amire szüksége van. És néha a legváratlanabb dolgok lesznek a legfontosabbak.

Felemelő, életigenlő és boldog – ez a rendkívüli regény azzal ünnepli az életet, hogy szembenéz azzal, milyen valójában a halál.

A regényből Now is Good címen angol film készült, amelynek főszerepét Dakota Fanning játssza.


"– Halott lány közeledik – mondják a fiúk a folyosón.
– Áruld el a titkodat! – suttogják a lányok egyik vécéből a másikba.
Én vagyok az a lány.
A combjaim közötti hézag, a hézagon átsütő fény vagyok.
Porcelán keretre drótozott csontváz vagyok, az, amit ők akarnak."


Lia és Cassie, a piszkafa testbe fagyott jégviráglányok, valamikor a legjobb barátnők voltak. Ám Cassie meghalt, Lia anyját lefoglalja a mások életének megmentése, apja nincs otthon, mert az ügyeit intézi, a mostohaanyjának fogalma sincs, Lia fejében pedig egyre mondja a hang, hogy te parancsolsz, maradj erős, adj le még többet, nyomjál még kevesebbet. Ha így folytatja – vékony, vékonyabb, legvékonyabb – egyszer talán eltűnhet mindenestül.
Ebben a regényben, amely Laurie Halse Anderson legmegrázóbb alkotása a Nemzeti Könyvdíjat elnyert Hadd mondjam el óta, az író egy lányt kísér el a hátborzongató alászállásra az anorexia mindent megemésztő bugyraiba.

7. Elizabeth Scott: Living Dead Girl (angol, ifjúsági)

"Egyszer volt, hol nem volt, egy lány voltam, aki eltűnt.

Egyszer volt, hol nem volt, a nevem nem Alice volt.

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudtam, milyen szerencsés voltam."

Amikor Alice tíz éves volt, Ray elszakította őt a családjától, a barátaitól – az életétől. A lány megtanulta, hogy adjon fel mindent, és hogy viselje el a fájdalmat. Arra várt, hogy a rémálom véget érjen.

Most Alice tizenöt éves és Ray még mindig fogva tartja, de a férfi egyre többet és többet beszél a lány haláláról. A férfi nem is sejti, hogy Alice arra vágyik. A lány pedig nem is sejti, hogy Ray sokkal szörnyűbb dolgot tartogat neki, mint a halál.

Ez Alice története. Egy olyan, amit még nem hallottál, és soha, de soha nem fogod elfelejteni.


6. Amy Reed: Beautiful (angol, ifjúsági)

Amikor Cassie egy kis városból, ahol egész életében élt, Seattle külvárosába költözik, eltökéli, hogy az unalmas, jó kislány életét maga mögött hagyja. Ez Cassie esélye, hogy ne legyen többé láthatatlan, és olyan lány váljon belőle, akire érdemes felfigyelni.

Az új személyiségét könnyebb felvennie, mint Cassie valaha is gondolta volna… egy pillanat, egy döntés mindent megváltoztat.

Cassie új élete egyszerre izgalmas és félelmetes. Illegális bulik és szociális aknák világába keveredve, elveszti szüzességét, magáévá teszi az ürességet, amit a drogok kiváltanak belőle és hagyja, hadd sodorja magával az ár, tudva, hogy most már gyönyörűnek tartják. Nem figyel a gyorsléptű életének veszélyeire… de nem tudja kikerülni a titkokat és a kegyetlenséget.

Cassie egyre lejjebb süllyed egy erőszakkal és bántalmazással teli csapdában, és senki – még az az ember, akiben megbízott – se tud segíteni rajta.



5. Sally Nicholls: Ways to Live Forever (angol, gyermek)

1. A nevem Sam.
2. Tizenegy éves vagyok.
3. Történeteket és fantasztikus tényeket gyűjtök.
4. Leukémiám van.
5. Mire ezt olvasod, valószínű meghaltam.

A leukémia utolsó stádiumában élve Sam tudni akarja a tényeket. Ufókról, szellemekről, és hogy milyen érzés megcsókolni egy lányt. Világrekordot akar dönteni, horror filmet akar nézni, fel akar menni a lefelé járó mozgólépcsőn. És Sam elhatározta, hogy rájön a válaszokra az olyan kérdésekre, amikre senki nem akar válaszolni - az összesre.

Naplóbejegyzések, listák, kérdések és képek gyűjteményeként Sam története megnevettet, megríkat és megmutatja, hogyan jött rá egyetlen fiú, hogy lehet örökké élni.



4. Stephanie Kuehn: Charm & Strange (angol, ifjúsági)

"Amikor a sötétben tartottak bezárva, lehetetlen az erdőben észrevenned a fákat. Lehetetlen bármit is látnod. Csak a rácsokat..."

Andrew Winston Winters hadban áll magával.

Részben Win, a magányos tinédzser, akit az eldugott vermonti bentlakásos iskolába száműztek egy családi tragédia után. A srác, aki minden osztálytársát kizárja bármilyen áron.

Részben Drew, a dühös fiatal fiú, akit az erőszakos ösztönei irányítanak. A fiú, aki egy sorsdöntő nyarat töltött régen a bátyjával és tinédzser unokatestvéreivel, ahol egy olyan szörnyűséges titkot kellett elszenvednie, amitől három gyerek megkísérelte az elképzelhetetlent.

Egy éjszaka alatt míg egy bulin ragad a New England-i erdő mélyén, Andrew megküzd a múltja fájdalmával és a jelenbeli elzárkózottságával.

Mielőtt a nap felkel vagy feladja az épelméjűségét a vad sötétségnek, ami benne lakozik, vagy feldolgozza a legelementálisabb igazságot - hogy ha az életet választja, az nem csak azt jelenti, hogy nem hal meg.


3. Rachel Klein: The Moth Diaries (angol, felnőtt)

Egy lányoknak fenntartott bentlakásos iskolában egy tizenhat éves lány naplójában feljegyzi a legintimebb gondolatait. A megszállottságának tárgya a szobatársa, Lucy Blake, és Lucy barátsága az új és nyugtalanító osztálytársukkal. Ernessa rejtélyes jelenség a sápadt bőrével és a hipnotikus tekintetével. Sötét titkok és egy halom baljós katasztrófa övezik. Ahogy a félelem elárasztja az iskolát, képzelet és valóság keveredik össze egy ébrenlétbe is követő rémálommá gótikus veszedelmekről, amit vágy és a tinédzserkortól való félelem hajt.

A napló központi kérdése az összes olvasót kísérteni fogja: Vajon Ernessa tényleg vámpír? Vagy a narrátor a saját lázas képzeletének csapdájában ragadt?

2. Jane Rogers: Island (angol, felnőtt)

Születésekor lemondtak róla és árvaházba adták, így Nikki Black a huszonnyolcadik születésnapján eldönti, hogy megkeresi a szülőanyját, hogy megölje. Nikkit bosszúja egy magányos, Skócia partjainál található szigetre viszi, ahol mind a tengerpart, mind a lakók olyan ősi régiségeket őrizgetnek, amik kísértik a jelent. Nikki megismeri a boszorkányszerű anyját, aki gyógynövénypárlatokat főz a sötét konyhája mélyén és a dadogó, szörnyeteg öccsét, akinek egyszerű elméjét úgy tűnik, megtöltik a sziget régi lakói, farmerek és vikingek történetei. Végül pedig az öccse veszélyes szeretete és furcsa világlátása olyan módon változtatja meg Nikki életétét, amire se ő – se az olvasó – nem számít.

A már névjegyévé vált lelki ábrázolással és erős morális kérdésekkel, Jane Rogers mesterien vezet minket az ősi, szinte mitikus világba, ahol a legsötétebb ösztöneink és legmélyebb félelmeink meglepő következményekkel járnak. Részben tündérmese, részben krimi, az Island, akárcsak az őrület, amit bemutat, rémisztő, logikus és teljesen felemésztő.


1. Ellen Hopkins: Tricks (angol, ifjúsági)

Öt tinédzser az ország különböző részeiről. Három lány. Két fiú. Négy heteroszexuális. Egy homoszexuális. Néhány gazdag. Néhány szegény. Néhány jó családból származik. Néhánynak egyáltalán nincs családja. Mind próbálnak élni, ahogy csak tudnak, de mind keresik… a szabadságot, a biztonságot, társaságot, a családot és a szerelmet. Amire nem számítanak, hogy mi történhet, ha azt az apró, erőt rejtő szócskát, a bűvös „Szeretleket” rossz okból mondják ki.

Az öt megrázó történet eleinte különálló, aztán összefonódnak, hogy egy nagyobb, erőteljes történetet meséljenek el – egy történetet a döntéshozatalról, a bizalomról, az elbukásról és a felnövésről. Egy történetet fiatalokról, akik rájönnek, miről szól a szex és a szerelem minden áron, miközben azt kérdezik maguktól: „Ezek után egyszer jobban leszek?”

Top 10: Kedvenc romantikus regény

2013. július 20., szombat

Mostanában megrögzötten néztem, hogy mely posztokra van kereslet, és valamilyen úton-módon a régi Top 10 romantikus könyves listám időről-időre előkerül a legolvasottabb bejegyzések közé. Ezért felötlött bennem az a gondolat, hogy írok egy újabb posztot, de most mindenféle kategória szerint (a többi kategória később várható), és ezt ám frissíteni is fogom, ahogy változik. (Mert most ahogy ránéztem a régi listámra, elszörnyedtem, hiszen a sorozatok folytatásai eléggé lerontották a színvonalat.) Előre leszögezem, hogy klasszikus és szépirodalmat nem teszek fel listákra, mert nem egy kategória a szórakoztató irodalommal, így tehát a legjobb romantikusok között persze, hogy ott van számomra az Üvöltő szelek, de a végén a klasszikusok kilöknének minden modern regényt. :)

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. február 17.)

10. Victoria Schwab: Az Archívum (ifjúsági, 3 részes sorozat)
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.

9. Dia Reeves: Slice of Cherry (angol, ifjúsági)

Kit és Fancy Cordelle a legjobbféle testvérek: legjobb barátok, elmondanak egymásnak mindent, és mindenben együtt vesznek részt. A hírhedt Csontfűrészes Gyilkos lányaiként Kit és Fancy hozzászoktak ahhoz, hogy kívülállónak érezzék magukat, és ez nekik pont jó. De Porteróban, ahol a furcsa és a vad dolgok szabadon garázdálkodnak, a Cordelle nővérek nem a legfurább és nem is a legveszélyesebb lények a környéken.

Nem meglepő, amikor Kit és Fancy beadják a derekukat a legsötétebb vágyuknak – hogy öljenek. Ami vagdosással és összevarrással kezdődik, gyorsan sorozatgyilkosságba torkollik. Persze, a nővérek nem ölnek meg akárkit, csak azokat, akik tényleg megérdemlik. De a lányok tanultak az apjuk hibáiból és tudják, hogy egy apró bizonyíték is lebuktathatja őket. Szóval amikor Fancy egy másik világba vezető ajtóra bukkan, számtalan lehetőség tárul eléjük…

8. Neil Gaiman: Csillagpor (felnőtt)
Neil Gaiman könyve is úgy kezdődik, ahogyan a legjobb történetek általában: egy fiúval, egy lánnyal meg egy beteljesületlen szerelemmel. De aztán egyáltalán nem úgy folytatódik, ahogyan a mesék folytatódni szoktak. Neil Gaiman ezzel a regényével is bebizonyítja, hogy nem véletlenül tartják őt a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának.

Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy hűvös októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be. Hűséges társak, halálos ellenségek várják, és ha Tristran elég kitartó, olyasmit találhat meg, amire egyáltalán nem számított.

7. Amanda Grace: But I Love Him (angol, ifjúsági)
„Néha esténként felkelek és órákon át bámulom a szívet. Arra gondolok, hogyan gyűjtöttem össze a darabkákat a tengerpartról, hogyan ragasztottam össze mindet egy nagy szoborrá. Azon töprengek, hogy Connor érti-e, mit jelent, hogy mindig övé lesz egy darabkám, bármi is történjen. Mindegyik üvegdarab egy darab magamból, amit neki adtam.

 A baj csak az, hogy nem tartottam meg magamnak egy darabkát sem.”

Tizenkettedik év elején Ann mosolygós kitűnő tanuló volt, élsportoló, barátokkal és egy fényes jövővel. Aztán találkozott egy Connor nevű bajos fiatalemberrel. Csak a lány tudja meggyógyítani a fiú lelki sebeit, és csak Connor tudja azt éreztetni, hogy Ann-t szeretik – hogy valakinek szüksége van rá. Ann nem emlékszik arra a sorsdöntő pillanatra, amikor minden megváltozott, amikor mindent feladott, csak hogy a fiúval lehessen, de mire eljön az érettségi ideje, az élete egy veszélyes kötéltánccá válik. Egy hiba beindíthatja Connor dühét, értelmetlen, kegyetlen szavak áradatát és erőszakot vonva maga után, ami mindent – és mindenkit – elpusztít.

A megrázó visszaemlékezések elénk tárnak egy szívszaggató szerelmi történetet, ami borzalmasan rossz útra tért.


6. Lisa Schroeder: I Heart You, You Haunt Me (angol, ifjúsági)


A lány találkozik a fiúval.
A lány elveszíti a fiút.
A lány visszakapja a fiút…

… úgy ahogy.

Ava nem látja és érintheti őt,
hacsak nem éppen alszik.
Nem hallhatja a hangját,
kivéve a halk suttogásként a fejében.
A legtöbben azt hinnék, megőrült, de a lány tudja, hogy a fiú itt van.

Jackson.
A fiú, akiről Ava azt hitte, hogy az egész életét vele tölti majd.
Visszatért az élők sorába,
mert az igaz szerelemnek semmi nem szabhat határt.


5. Ann Redisch Stampler: Where It Began (angol, ifjúsági)

Gabby Gardiner egy kórházi ágyban ébred és úgy néz ki, mint egy elrettentő poszter a részeges vezetés veszélyeiről – és nincs egyetlen emléke sem arról a balesetről, ami ide juttatta. De amire emlékszik, nyersen és szarkasztikusan, az az év, ami  balesethez vezetett.

Ahogy Gabby leírja az átváltozását Láthatatlan Lányból Trendi Lánnyá, Aki Billy Nash-sel jár (vagyis A Legkívánatosabb Fiúval), el kell töprengenie azon: Billy miért zárkózik el tőle hirtelen? Mit tudnak az osztálytársai, amit Gabby nem? Ki volt aznap éjjel a kocsiban? És miért Gabby lett a bűnbak?

Ahogy elemzi az életét, Gabby kezd rájönni, hogy a népszerűsége annyira mámorító volt, mint amennyire morálisan bonyolult… és hogy semmi sem az, aminek hitte.



4. Tabitha Suzuma: Forbidden (angol, ifjúsági)

A lány szép és tehetséges – tizenhat éves, még sosem csókolózott. A fiú tizenhét éves, jóképű és fényes jövő áll előtte. És most szerelmesek lettek egymásba. De… testvérek.

A tizenhét éves Lochan és a tizenhat éves Maya mindig is inkább barátoknak vélték egymást, mint testvéreknek. Együtt vették át az alkoholista, kóbor anyjuk helyét, hogy a három fiatalabb testvérükről gondoskodjanak. Mint pótszülők, Lochannak és Mayának hamar fel kellett nőniük. És a stressz – és ahogyan teljesen megértik egymást – szintén közelebb hozta őket, mint ahogy két testvér általában lenne. Olyan közel, hogy ténylegesen szerelmesek lettek. A titokban tartott románcuk gyorsan mély, elkeseredett szerelemmé növi ki magát. Tudják, hogy a kapcsolatuk rossz, és hogy nem folytathatják. És mégis nem tudják abbahagyni, ami ennyire elképesztően jó érzés. Ahogy a regény egy bizonytalan és sokkoló végkifejlet felé közeleg, egy dolog biztos csak: egy ilyen romboló szerelemnek nincs boldog befejezése.


3. Amy Reed: Crazy (angol, ifjúsági)

Connor tudja, hogy Izzy sosem fog úgy belé szeretni, ahogyan ő a lányba. De valahogy belépést nyert Izzy őrült, izggalmas világába és a legbizalmasabb barátja lett.

De ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Connor rájön, hogy Izzy ha élénk, akkor túl élénk, ha mélyen van, akkor túl mélyre zuhan. És a viharos energia, amitől a lány sugárzik, egyre sötétebb helyre taszítja.

Ahogy Izzy viselkedése egyre változékonyabb lesz, Connor egyre kétségbeesettebben akarja megállítani, nehogy tönkre tegye magát. Tudja, hogy lehetetlen megmenteni Izzy-t a fájdalomtól... de mi van, ha senki más sem tud segíteni rajta?

2. Tonya Hurley: The Blessed (angol, ifjúsági, 3 részes sorozat)
Mi lenne, ha a mártírok és a szentek köztünk élnének? Mi lenne, ha azt mondanák, te is egy vagy közülük?

Ismerkedj meg Agnesszel, Ceciliával és  Lucy-val. Három eltévelyedett lány, akik mind keresnek valamit. De amire rábukkannak, az minden hiten túlmutat.

1. Ellen Hopkins: Impulse (angol, ifjúsági, 2 részes sorozat)

„Van, amikor nem ébredsz fel. De ha igen, akkor tudod, hogy soha semmi nem lesz ugyanaz.”

Három élet, három különböző út ugyanahhoz a helyhez: Aspen Springshez, egy elmegyógyintézethez azoknak, akik megkísérelték a végső tettet – az öngyilkosságot.

Vanessa gyönyörű és okos, de a titkok, amiket rejteget, a pengéhez vonzzák.

Tony miután szörnyű gyerekkort élt át, csak a gyógyszereken keresztül talál nyugalmat.

És Connernek külsőre tökéletes élete van. De áss egy kicsit mélyebbre, és egy fiút találsz, aki folytonos harcban áll a szüleivel, az életével és önmagával.

Egy pillanatban mind úgy döntöttek, hogy elég volt. Megfogták a pengét, a gyógyszeres dobozt, a pisztolyt – és megpróbáltak mindennek véget vetni. Most kaptak egy második esélyt, és talán egymás segítségével rátalálhatnak egy jobb életre vezető úthoz – de csak akkor, ha erősek lesznek és leküzdik a démonjaikat, amik idehozták őket.

Jackie Morse Kessler: Breath (Lélegzet)

2013. július 18., csütörtök

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Riders of the Apocalypse 4. része.

Úgy általában az egészről: 
Xander Atwood átlagos tinédzser, habár kicsit esetlen. A szülei rendesek, vannak barátai, és épp most készül randira hívni élete szerelmét, akit éveken át csak távolról szemlélt. Miután sikerül összejönnie a lánnyal, minden csodás, egészen addig, amíg fura emlékezetkiesései lesznek. Persze felírja annak, hogy kisöccse született és éppen az egyetemi felvételikkel szenved és biztos csak stresszes és nem alszik eleget.

Eközben Halál ideje épp lejárni készül, és eddig hiába érezte úgy, hogy a világ megérdemli, hogy gondoskodjon róla, most oda az a kis remény, amibe eddig kapaszkodott. Halál élete teljesen sivár lesz és értelmetlen, ezért eldönti, hogy öngyilkos lesz és elhozza az Apokalipszist. És valami oknál fogva Halál Xander házának erkélyén köt ki, hogy véget vessen a szenvedéseinek, és a fiún múlik az egész világ sorsa. De mit tehetne Xander, hiszen még a saját barátai fura viselkedésén se igazodik ki, és egy olyan titkot rejteget magában, ami mindent romba dönthet.

„Ha elárultak már annyira fájdalmasan, hogy azt kérdezted magadtól: „Mi értelme élni?,” akkor ez a könyv neked szól.”

Ennél jobban össze se lehetne foglalni a könyvet, már az ajánlással a szívembe markolt Kessler. Az igazság az, hogy nagyon nehéz erről a történetről bármit is írni, túl sok gondolat kavarog a fejemben egyszerre, pedig már két napja elolvastam, de még mindig nem ülepedett le, és igazából kétlem, hogy ez a közeljövőben megtörténne. Szóval vágjunk bele, és meglátjuk, mennyire lesz koherens a kritika:

A Breath más, mint a többi rész, és nem csak azért, mert befejező kötet, noha az is közrejátszik. Az első két rész ugyanazt a sablont követte: Halál kiválasztja a jelöltet, ők pedig egy-egy konkrét komoly problémával küzdenek meg, miközben erősen hangsúlyos a fantasy szál és a világbeli gondok is. A harmadik rész annyiban tett csavart, hogy Pestis választja ki az utódját és Billynek két gonddal is meg kell küzdenie. Itt? Csavar egyet az írónő, és itt a komoly gonddal Halál küzd meg, és rajta segít egy titokzatos problémával küszködő tinédzser. Most Halál kerül a középpontba, megismerjük az ő történetét, és felváltva látjuk Xander és Halál történetszálát.

Na, és itt jön az, ami miatt először picit furcsán néztem a könyvre: Részekre van felbontva, és mire beleéltem magam az egyik történetszálba, megint kaptam a másikat és nem éreztem úgy, hogy ez a felosztás előnyös. Minden lovast elővesz Kessler, mindenki kap nézőpontot, látjuk, hogy mi lett Lissával, lelepleződik, hogy ki volt a második résztől kezdve Éhínség, megtudjuk, mi lett Missyvel és Billyvel. Bár nem mondanám unalmasnak, bevallom, hogy amíg nem tudtam, hogy mi Xander titka, addig nem értettem minek kell ennyit vele foglalkozni. Annyira nem volt érdekes az élete, és annyira apró elrejtett morzsák voltak arra, hogy mi a háttérben meghúzódó problémája, hogy nem kötött le, nem tippelgettem, és kitöltő szövegnek éreztem a történetét. DE AZTÁN!

Aztán Kessler az utolsó 30 oldalon rendbe tett mindent, és koppant az állam, hogy így megvezetett. Mindazonáltal, hogy mennyire zseniálisan felépített és összetett regény ez, azért meg kell jegyeznem, hogy Halál nem volt valami éteri lény. A történetéből kiindulva és abból, amit eddig láttunk belőle, nem erre számítottam. Tudom, hogy a regény egyik alappillére, hogy Halál mennyire emberi, hiába tagadja, de nekem így sem mindig stimmeltek a gondolatai, talán túlontúl is emberi volt. És ez is lehet egy briliáns dolog, hiszen az egész történtben hiába van szó a Világvégéről, minden ember pusztulásáról, semmi fantasy nem volt benne, nem úgy, mint eddig. És ez a fura keverék az, amitől annyira lenyűgözően mutatja be azt Kessler, ami az öngyilkosság: mennyire úgy látja, aki elköveti, hogy csak rá hat ki, miközben mindenkire a környezetében.

És ettől lesz ez a könyv olyan eszméletlenül jó. Nem elég, hogy itt ez a titok, ami, úristen, zseniálisan összeilleszti a történet darabjait, de a regény többi része is ilyen gondosan felépített. Halál és Xander egyforma fajta emberek (ugye milyen furcsa leírni, hogy Halál ember, de hát emberi), művészek, akik csodálják az apró dolgokat az életben, átérzik bárki keserűségét, de mennek tovább, élnek vidáman, és elrejtik azt, ami bántja őket, annyira, hogy senkitől nem kérnek segítséget. És ez a párhuzam a történet elején lassan bontakozik ki, mégis kettejük jelenetei között gyönyörű kontrasztot fest fel Kessler: ami a legtöbbször abból adódik, hogy Xander mottója, hogy ráér mindenre, van még ideje, míg Halál elvitt lelkei éppen azon panaszkodnak, hogy miért nem kaphattak több időt.

De nem csak ez a két mozgatófigura ennyire érdekes, hanem a történet váza is. Alapjában véve, miután megismertük a két főhősünk mindennapjait, Halál úgy dönt, hogy öngyilkos lesz, és ezért odavándorol Xander erkélyére, ahol a fiú megpróbálja lebeszélni. Ez a könyv jelentős részét kiteszi, mégsem unalmas, és a jelképek, amiket itt Kessler használ, azok eszméletlen jól sikerültek. Halált le akarják beszélni a korlátról, míg a fiúnak el kell sétálnia a perem széléről, és ez szó szerint is értendő, de átvitt értelemben is.

Mivel az egész regény arról szól, hogyan akarnak egy öngyilkost lebeszélni erről a tettről, ezért nem meglepő, hogy a központi téma az öngyilkosság és a depresszió. Ahogy Halál meséli el a történetét és ahogy ágál minden érv ellen, a könyvet beteríti a fojtogató szürkeség, és ezért is haladtam olyan lassan az olvasással. Nincs pörgős cselekmény, hanem „csak” egy reményvesztett ember gondolatai és érzései. És itt jön be egy másik párhuzam, ami nagyon kifejező: Ha Halál megöli magát, az kihat az egész bolygóra, mindenkire, mert minden élővel kapcsolatban áll. És ez kifejezi azt, hogy bárki, aki megöli magát, az nem csak megszabadul az éppen aktuális, kibírhatatlannak látszó fájdalmától, hanem mindenkire, akit ismert hatással lesz. Ezek mellett pedig láthatjuk a Lovasokban azt a reakciót, ami tipikus az öngyilkossági kísérletekre: értetlenség, düh, tagadás és tehetetlenség.

„Minden sötét volt és sivár és nehéz, mintha az óceán fenekén lennék, és csak az járt az eszemben, hogy életem hátralevő részében, minden napot úgy kell megélnem, mintha a szívemet összezúznák, mintha víz alatt mennék, még mindenki más könnyedén úszik a felszínen. És tudtam, hogy mindegy mit tennék, ez az érzés sosem múlna el. Soha. Azért ugrottam le, mert végre volt reményem, és elvették tőlem.”

És mivel az elkeseredettség és a depresszió a főtéma, ezért a remény is központi kérdés lesz, Kessler gyönyörűen mutatja be, hogy mennyire törékeny dolog a remény, hogy mennyire apró dolgokba tudunk kapaszkodni, és hogy néha, amikor minden összeomlik körülöttünk, elfelejtünk szétnézni, hogy hátha akad-e más is, amibe kapaszkodhatunk.

„A remény lehet múlandó, főleg, ha a remény és közted biztos szenvedés áll.”


Halál és Xander esete – Halál többi learatott lelkével, akiket végső nyugalomra kísér – bemutatja, hogy egy apró kedvesség mennyit számít egy ember életében, hogy talán sorsdöntő is lehet, ha egy idegen mond pár jó szót, vagy egy jelentéktelennek tűnő módon kisegít minket. Felvázolja, hogy még ha észre se vesszük, mind hatással vagyunk azokra, akikkel találkozunk életünk során.

Főmotívum még a szeretet és a fájdalom, és hogy ez a két dolog nem áll messze egymástól. Nagyon sok szereplők van, akik különféle kapcsolati bonyodalmakkal szenvednek: Halál a titokzatos múltjával, az új Éhínségünk azzal, hogy mikor evési zavarokkal küszködött a legjobb barátnője otthagyta, hogy túl tudjon lépni az anorexiáján, Xander pedig szintén a barátaival és a szerelmével. Halál és Xander sokat vitatkozik azon, hogy megérik-e a csalódások és a sebek azt, hogy újra szeressünk és megbízzunk valakiben, és amondó vagyok, hogy azért Kessler elég pozitív hangon válaszolja meg ezt a kérdést, pedig sok negatív sorsot is bemutat.

„Hogy szeretsz valakit, azzal kitártad a szíved és így bármikor elkaphat egy betegség.
Hogy szeretsz valakit, az felemészt, amíg egy üres héj nem maradsz, éhesen egy kis korty szeretetért.
Hogy szeretsz valakit, az darabokra vág.
A végén az, hogy szeretsz valakit, könnyen a sírba vihet.”


A regény titka igazából ebben rejlik, hogy hiába van itt az öngyilkosság és a depresszió, igazi emberi dolgokról, általános problémákról is szól: hogy tanulhatunk a saját hibáinkból, hogy mindenki tévedhet, és ezeken érdemes tovább lépnünk, feldolgoznunk. Hogy vannak problémák, amikkel egyedül kell szembenéznünk, hiába van mellettünk támogatás, és hogy bizony fájdalmas, de túl fogjuk élni. És nem utolsó sorban, mivel Halálról is van szó, előkerül, hogy ez a világ, hogyan lett, hogyan teremtődött, (ami persze nem fog egy olvasót se a saját hitében megrendíteni), és felveti a kérdést, hogy vajon az emberek mindig magányosan törekednek csak a túlélésért, vagy élnek is.

És mivel Halál áll a középpontban ezért várható volt, hogy az élet-halál körforgásáról is szól a könyv, hogy nehéz és félelmetes dolog, de el kell fogadni. Rengetegféle halál felfogást mutat be a könyv, a rettegett könyörgésektől, a sokat megélt emberek elfogadásán át, az újszülött csecsemők haláláig. Azt is bemutatja, hogy milyen, aki még életében meghal, és mindeközben segít elgondolkoztatni az élet eme kérdésein, megnyugvást nyújtani, hogy mindenki fél, hogy vannak nehéz időszakok az életben, de nem szabad feladni, és nem szabad elkövetni Xander hibáját és takaréklángra tenni az életünket, mondván még van elég időnk.

„És ott voltak azok, akik valahol az út mentén elvesztették a reményt, azok, aki egy hosszú és sötét kétségbeesés után, végleg feladták – azok, akik már rég nem éltek, pedig még lélegeztek.”
A Breath méltó befejezése a sorozatnak bármennyire is más, mint az eddigi kötetek, és lezárja az összes kötet, összes szereplőjének életét, noha nem mindenki sorsa lesz felhőtlenül boldog, hiszen erről szól az élet, a folytonos küzdelemről. Jackie Morse Kessler beírta magát a kedvenc íróim sorába. Remélem, még olvashatunk tőle még több ifjúsági könyvet.

Kedvenc karakter: Halál, Háború, a lovak

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: HMH Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2013. április 16.

Oldalszám: 336 oldal

Neil Gaiman: Óceán az út végén

2013. július 8., hétfő


Hogy akadtam rá: Neil Gaiman rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Egy középkorú férfi visszatér gyerekkora városába, hogy részt vegyen egy temetésen, utána pedig ellátogat a régi házához, amit fel sem ismer, végül pedig az út végén álló farmra, ahol kiskorában valami fontos történt vele. És ahogy ül a kis kacsaúsztató mellett a hátsókertben, lassan emlékezni kezd, hogy mi is volt az a sorsfordító dolog, ami itt történt.

Gyerekkorában magányos, visszahúzódó könyvmoly volt, ám egy baleset folytán, mikor az albérlőjük ellopja a kocsijukat, hogy öngyilkosságot kövessen el benne, találkozik az út végén lakó családdal, és barátságot köt a tizenegy éves Lettie Hempstockkal. Ám a Hempstock nők furcsák, állításuk szerint az idősebb Mrs. Hempstock még a világ keletkezésére is emlékezik, Lettie pedig váltig állítja, hogy a kacsaúsztató óceán. De nem jut ideje hősünknek ilyeneken fennakadni, ugyanis az albérlőjük halála olyan sötét erőket ébresztett fel, amik az egész világot fenyegetik és rajtuk áll, hogy megállítsák.

Ez egy olyan könyv, amiről most sem tudom még, hogy mit fogok írni. 175 oldalas a regény, és igen, novellának indult, szóval nem is tudom, hogy tudnék róla olyan hosszan írni. Mégis a másik fele az, hogy ez egy túl összetett és túlontúl hangulatregény, és nehéz róla beszélni.

Sokan írták, hogy az is olvassa, aki nem szereti Gaimant, vagy aki most kezdi az író életművét, az ezzel kezdjen. Nem tudom egyiket sem nagyon megerősíteni, mert vannak benne Gaimani vonások, főleg a mitológiában és az elmesélésben, a hangulatkeltése remek, és a mitológia olyan, mint a többi regényében, felsejlik mögötte, hogy honnan vette, de nagyon mély magyarázat nincs rá, mégis elvarázsol, itt kifejezetten a hármas istennők (Hempstockék) és a misztikus víz kap nagyobb szerepet.

Viszont ezen túl, ez valami teljesen más, mint Gaiman többi regénye, mert ez nem vidám, ebben számomra nem volt remény, és végig átjárta a melankólia és a keserűség. Szóval, aki Gaiman-kezdő, lehet, elijed, mert túl sötét a hangulata, és nem úgy, mint a többi regényének.

Sokan azt írták, és csak ismételni tudom őket, hogy Gaiman regénye előhozta a nosztalgiát belőlük a saját gyerekkoruk iránt, és szerintem tényleg ebben rejlik az igazi varázsa. Az, hogy a narrátor névtelen, és soha nem derül ki pontosan kinek a temetése, hogy pontosan mi is történt, az egy kicsit ad ehhez a varázshoz.

Az egész regény, mint egy rég elfeledett emlék darabkája épül be az olvasó tudatába, és ahogy a történetben is elmondja egy karakter, mindenki másképp emlékezik ugyanarra a dologra, ezért ezt a könyvet ezer féleképpen lehet értelmezni, ezzel minden olvasóban a saját kis emlék jön létre.

Mégis ahogy olvastam a sorokat, nem mindig azt a világot láttam magam előtt, amit Gaiman teremtett, hanem a sajátomat, a saját gyerekkoromat, és hogy hogyan láttam én azokat a dolgokat. Többen meghökkentek azon, hogy bárki érezhet nosztalgikus vágyódást olvasás közben, hiszen a könyvben a főhős boldogtalan. Rám pont ezért lett igazán hatással, mert túl személyes volt, az elütött kiscicától kezdve, a lepedőszörnyeken át (amivel kis ovis koromban küzdöttem), a farm végén álló végtelen erdőn keresztül (ahol én is vad kalandokba bonyolódtam a szamócabokrok  között), egészen a legszörnyűbb, ominózus fojtogatós jelenetig minden stimmelt. Úgy éreztem magam, mintha a bennem élő, elveszett gyerek végre talált volna magának egy társat, akivel megbeszélheti milyen gonosz, családba beépülő kukacokkal küzdeni, és elhárítani az éhmaradak folytonos károgását és noszogatását a megsemmisülés felé.

Nem egy tragédiáról szól, nem lesz végtelenül szomorú a könyv, de ez nem boldog, romantikus történet, besorolás szerint dark fantasy, szóval, aki meglepődik, hogy miért nincsenek benne unikornisok, az egy kicsit magára vessen. Alapvetően arról szól a könyv, hogy a narrátor családja szétesett, hogy az apja bántalmazta, és ezt gyerekfejjel nem tudta rendesen feldolgozni, és ez még a mostani életére is kihatott.

A könyv nagy témája az emlékezés és az emlékek. Mint említettem, beszél arról, hogy mindenki másképp emlékszik a dolgokra, ugyanakkor azt is felhozza, hogy milyen könnyen el tudunk felejteni olyan dolgokat, amikkel nem tudunk megbirkózni, ezt persze varázslatos fantasy szállal is megtoldja Gaiman. (Itt ki tudják vágni egy-egy ember emlékezetét a mi boszorkányaink. Jobb szó híján boszorkányoknak mondanám őket.)

Sőt, ahogy a főhős visszaemlékszik a gyerekkorára, az olvasó eltöprenghet, hogy vajon ez tényleg fantasy történet-e, vajon tényleg egy természetfeletti kalandot élt át a narrátorunk, vagy egyszerűen gyerekként így birkózott meg a dologgal, hiszen gyerekkorban mindenben kalandot és varázslatot látunk. A történet mindkétféleképpen működik, és mindkét változat szomorú és keserédes, bár még szívszorítóbb, ha úgy vesszük, hogy a könyv csak egy kiszínezett gyerekkori emlék. (Ezért szeretem jobban ezt az értelmezését.) Nekem pedig ebben rejlett Gaiman igazi zsenialitása, hogy ennyire jól játszott a történet kétféle oldalával, ez jobban tetszett, mint a sok-sok értékes és szép gondolat.

Merthogy azokkal van teli a könyv, egy kicsit nekem olyan is, mint A kis herceg. Úgy érzem, hogy ez egy olyan történet, ami minden olvasásnál újabb csodát és életigazságot rejt, és bármikor támpontot nyújthat az életben. Többek között olyan témákat feszeget, hogy mennyire leköt és meghatározza az életünket a pénz, a „sötét erő” ugyanis mindenkit azzal bolondít meg, hogy pénzt ad nekik, és még így sem lesz boldog az emberek élete. Ezek mellett felhozza, hogy mennyire kiismerhetetlenek és változékonyak az emberek, hogy a felnőttek is ugyannyira elveszettek, mint a gyerekek, csak maguknak kell elboldogulni a nagyvilágban.



„Senki nem úgy néz ki, amilyen igazából belül. Te se. Én se. Az emberek ennél bonyolultabbak. Ez mindenkire igaz.”


Taglalja még az emberek félelmeit, hogy nem minden szörnytől, vagyis rossz dologtól tartanak az emberek, pedig kéne, és hogy van, amikor megfoghatatlan dolgoktól rettegünk. És bár hét éves a főszereplőnk, már akkor is azon töpreng, hogy mi határoz meg minket, és később felnőtt korában is keresi önmagát, és az otthonát.

Habár a regény szomorkás, mégis a végső megállapítás az, hogy nem baj, ha nem tudjuk a választ az összes kérdésre, nem baj, ha nehéz és küzdelmes az élet, akkor is élni kell. Bár átjárja a vágyakozás a főhősünket az elveszett gyerekkori ártatlansága után, mégis talán képes megtalálni a boldogságot így is, legalábbis a regény valahol erre buzdítja az olvasót, hogy nyúljunk vissza a gyerekkori énünkhöz, mikor minden apróságban megláttuk a jót.



„ A gyerekkorom nem hiányzik, de az igen, ahogyan örömömet leltem a kis dolgokban, még akkor is, amikor a nagyobb dolgok összeomlottak körülöttem. Nem tudtam irányítani a világot, amiben voltam, nem tudtam otthagyni fájdalmas dolgokat, embereket vagy pillanatokat, de örömömet leltem kis dolgokban, boldoggá tettek.” 


Összességében nem tudok mást mondani rá, hogy egy zseniális regény, ami felkavart, mégis megnyugtatott, és sikerült olyan dolgokra emlékeztetnie, amik már egy kicsit megkoptak az elmémben. Biztosan többször is fogom még olvasni.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a mondanivaló, az elmesélés módja

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2013. június 18.

Oldalszám: 180 oldal

A pénzszerzés ötven árnyalata faldöngető pokoli erényekkel a gyönyörű rohadéktól - avagy mi is az a fanfiction és miért kéne, hogy érdekeljen

2013. július 7., vasárnap


Már régóta érett ez a poszt, mivel a fanfiction közösség aktív tagja vagyok. Eleinte úgy gondoltam, hogy a fanfiction jó oldaláról fogok valamit pötyögni, hiszen annyira foglalkoztat ez a téma, és érdekes is, aztán jött valami egészen más, valami förtelmesen idegesítő, így hát, megszületett ez a poszt. De kezdjük az elején, tisztázzunk pár alapfogalmat, amit a posztban használni fogok:


Fanfiction: Rajongói írások létező művekhez (könyv, film, tévésorozat, anime, rajzfilm, képregény, reklám, színészek élete).
Canon: Ami ténylegesen megtörtént, vagyis az alap mű, amihez a ficek íródnak.
AU ficek: Alternatív univerzumban játszódó fanficek, ez lehet annyi, hogy valami lényeges eseményt változatnak meg a canonban, és ezzel „mi lett volna, ha” helyzetet hoznak létre, vagy példának okáért műfajt váltanak. Népszerű a nem fantasy canonokat fantasyra változtatni, a fantasykat pedig realistává.


Fanfictiont írni jó, ez tény. Ki ne játszott volna el a gondolattal, hogy mi lenne, ha az a páros jönne össze, akinek ő drukkol vagy esetleg, mi lenne, ha saját karakterek vándorolnának abban a világban? A legtöbb író erre rábólint és dicséretnek veszi, de vannak, akik mivel ez jogilag ingoványos talaj, azt mondják, hogy „NE” és kirakják a nagy stop táblát. Ilyen például Laurell K. Hamilton és Leiner Laura is. Meg lehet őket is érteni, hiszen keringenek rémtörténetek, hogy egy írót beperelt egy ficíró, mert gyanúsan ugyanazt írta meg a következő könyvben, amit ő, és végül ezért a könyv nem jelenhetett meg. De nem csak egy ilyen mendemonda van, sokan perelgetnek és fenyegetőznek perrel.

Míg a legtöbb ficíró pusztán szórakozásból és írásgyakorlásként ír, vannak, akiknek elveszi az eszét a pénz és a hírnév. Ne menjünk bele, de nagyon sok híres fanficírónak a fejébe száll az, hogy őt most szeretik, van 2000 kritikája, mi lenne, ha… kiadna könyvet és eladna 2000 példányt. Sok-sok-sok-sok dollár bizony, sőt, aztán járhatna körutakra, filmet forgatnának a könyvéből, lehetőleg Robert Pattinsonnal és Kristen Stewarttal. Nevetséges? Nem, ez a rideg valóság.

Bár nem voltam az Alkonyat közösségben, úgy hallottam, hogy ők se szerették a negyedik részt, és ezért lett népszerű a „mindenki ember AU fic,” hogy normálisan vámpírbaba és hátborzongató pedofília-szerűség nélkül élvezhessék Bella és Edward kapcsolatát. De mivel AU fic, hmm, ha híres lesz, akkor azt kiadhatják, nem? Senki nem venné észre.

Kétfajta hozzáállás van: az egyik ez a fejébe száll a dicsőség, és ezért „lecsiszolja a sorozatszámot” a ficéről, vagyis pusztán átírogatja a neveket, és kiadja. A másik pedig, hogy eleve megírta a saját regényét, de úgy érzi, elveszne a tömegben, ezért átírja ficre, felteszi netre, szerez olvasóközönséget, és ha elérte a kellő mennyiségű rajongót, leveszi és kiadja.

Miért nem jó ez?

Ha belegondolunk, a legtöbb AU ficben is felismerhetőek a karakterek, ugyanaz a családi hátterük, például Edward gazdag, örökbe fogadták, valami nyomora van, amitől állandóan szomorkás. Lehet, hogy úgy gondoljátok, mit bánom én, hogy ha rendesen átírják? Mert a lényeg az, hogy nem, nem írják át. Nem fektetnek bele energiát, és ezért, ha kivesszük a canon ismeretét, elrántjuk onnan a meghatározó neveket, máris üresség marad utána. Így az olvasó, aki nem a ficet látja, nem tudja kitölteni azzal az érzéssel, ami a fic olvasójában benne van, hiszen hiába másított AU karakter, ismeri az eredetit, így a fic nem igényel annyi leírást, sőt, karakterizálást sem. (Utóbbin lehet vitatkozni, de abban állapodjunk meg, hogy tényleg nem kell nagyon részletesen és hitelesen, mélységgel ábrázolni a karakterek még AU-ban sem, hiszen a canon megtette és a fic olvasójának felettébb unalmas, ha a canonnal egyező részeket nyolcezer karakterben leírják.) A lényeg, hogy egy vadonatúj olvasónak ez semmitmondó ürességet hagy maga után, vagy legalább egy sablonérzést, hogy „jajj, ez megint a nyivákoló Edward.” (Reakció attól függ, mennyire fanatikus Edward fan az ember.) Tehát kapunk egy félkész érzésű regényt, ami olyan a legtöbb embernek, mintha csak odahányták volna a szavakat.

Másfelől ez jogsértő, etikátlan, és őszintén nagy bunkóság a canon alkotójával szemben, pedig állítólag ezek az írók élnek-halnak Meyerért. A Gyönyörű rohadék című könyv, mely hamarosan megjelenik egyenesen Meyernek van ajánlva! Jegyezzük meg, hogy Meyer mormon és akkor még az orra alá is dörgölik, hogy annyi pénzt szedek le rólad, hogy na.

Nem utolsó sorban pedig kihasználják a rajongókat. Sok Alkonyat rajongó megy megvenni az összes kiadott Alkonyat ficet és ha hiszitek, ha nem, 100 felett van ez már… És mindegy nekik mi az, mert tudják, hogy alapban Edward és Bella, szóval tök jó biztosan. Ez persze más fandomokban is elterjedt, ilyen a Supernatural és a Teen Wolf, ahol Derek/Stiles és Dean/Castiel ficek kerülnek sorra kiadásra. Miért idegesít? Mert sokan bármit megtesznek, hogy olvassanak a kedvenc párosaikról, és ezt ingyen megtehetik. Mégis, akiben egy kis fogalmazási készség van, vagy legalábbis annyi türelem, hogy megírjon 100 oldalt minőségtől függetlenül, jogosnak érzi, hogy kapjon érte 3000 forintot eladott példányonként, mikor a rajongók 90%-a semmit nem kap. Egyszerűen hihetetlennek tartom ezt a fajta kapzsiságot, mert ebből az jön le, hogy nem írni szeretnek, nem szórakoztatni, hanem a dollárjeleket látják.

Azt gondolhatjátok, de hát, miért ne kaphatnának pénzt, hiszen annyit dolgoztak vele? Nekem mégis az a véleményem, ha valaki szeret írni, akkor nem egy regényt fog életében írni, főleg nem egy darab regény hosszúságú fanficet. (Mert oké, vannak írók, akik egy regényt írnak életükben, de ne hozzuk ide a klasszikusokat.) Miért ne kamatoztatná úgy a tehetségét, hogy ír önállóan valamit és azt adja ki? Nem zavarna, ha kijelenté a rajongóinak, hogy „van saját regényem is, ha akarjátok, vegyétek meg,” mert ez még nem erőltetett reklám vagy őrült pénzszerzés. Nézzétek meg Alice Claytont, aki a nemsokára megjelenő Faldöngetőt írta, na, neki az összes regénye Alkonyat fanfiction átírása. Ha minden igaz, négy vagy több regénye van, moly adatbázisban hármat láttam, és MIND ÁTÍRÁS? Látjátok, ez puszta lustaság és pénzőrület, ez nem az, hogy annyira szerette a ficét muszáj volt regényt írni belőle. (Mert sokan ezzel védekeznek.)

Akad olyan író (Carol Oates) és sok elvetemült Szürke rajongó, akik azt mondják, kérlek, ez AU fic, semmi köze az eredeti canonhoz, hiszen annyira, de annyira, de annyira eredeti, hogy ez már nem jogsértés. Dédelgessék magukat csak ebben az álomban, de ha annyira eredeti, akkor miért nem azzal kezdték? Ja, persze, mert akkor nincs adott olvasó közeg. Murisabb a helyzet, hogy Carol Oates maga Alkonyat fic másoló, annál a kiadónál (Omnific Publishing) dolgozik, akik csak és kizárólag ficeket adnak ki, és képes volt Oates írni egy posztot, melyben azt mondja „Morális Dilemma, nekem olyan nincs,” mikor nem ficolvasó emberek böktek a könyvére, hogy „te nő, ez Alkonyat 2.0.” Eléggé hevesen védekezik Oates…

Miért nem pártolom a Szürke ötven árnyalatát, és a „naon jó” erotikus regényeket?

Mielőtt félreértés történne, nem veszem ide a tényleg jó, avagy önmaguktól született erotikus regényeket, de rengetegen jönnek azzal, hogy a Pokoli erény, a Faldöngető az jobb, mint a Szürke ötven árnyalata, mert EREDETI, JÓL MEGÍRT, meg mittudomén még hány dolog.

A bajom ott kezdődik, hogy nem tudok jó szemmel nézni azokra, akik képtelenek új dolgot írni és kihasználják a rajongókat. Másfelől, sokan tanakodtunk, mi a Szürke sikerének titka, mi az, amitől ennyire fogy?

Ami szerintem a megfejtés, hogy ez a nyílt szexualitás sokaknak meglepő újdonság, nem tudták, hogy szólhat egy könyv csak erről. Persze, én jobban szeretem, hogy ha a történet van a középpontban, nem csak szexelnek, és tényleg van érzelmi mélysége a könyvnek, de fanficeknek ez nem kötelező! Mármint amit említettem, eltalálod a népszerű párost az adott canonhoz, írsz hozzá tök mindegy milyen anatómiailag hibás szex jelenetet, és tiéd a főnyeremény.

És míg ficeknél a legtöbb embernek lejjebb van a minőségi mércéje, könyvekként a 99%-a nem tudná megállni a helyét és nem is állja meg. Akik kevesebbet olvastak, akik kevesebbet várnak el, azok persze, hogy falják, de nekem minősíthetetlen az egész a leírásoktól kezdve a nevetséges nem-cselekményig.

Azt is szeretném kiemelni, hogy a legtöbb ilyesmi, élükön a Szürkével az abuzív kapcsolatokat romantizálja. Nem fogom elemezni, de míg megértem, hogy a nők szeretik az alávetett szexuális fantáziákat, szeretném megjegyezni, hogy attól a Szürke még nem az. Egyszerűen, ha a való életben történne meg (és ne ágáljuk, hogy ez fikció, nem kell reálisnak lennie, mert igenis a torz ábrázolás rontja bizonyos nők életfelfogását), ez tisztán nemi erőszak lenne. Nem fog egy abuzív pasi soha a szerelem erejétől megváltozni, nem, nem fog senki se a szerelem erejétől megjavulni, és ha valaki egy percre el is hiszi, annak az életébe kerülhet. A legtöbb „mocskosnak” ítélt szexi könyv nem más, minthogy a nőkkel felmosórongyként bánnak, de puszta szerelemből tehát okés.

Na vajon Edwarddal jó lenne-e a szex?

Végezetül, de nem utolsósorban, legyen itt egy kis szemle, hogy mennyire igényesek és mennyire átdolgozottak ezek a könyvek. Nem, nem fogom lefordítani, szeretném, ha a helyesírás hiánya átjönne, és amúgy sem valami mély értelmű dolgok, aki nem tud angolul, az is láthatja, mennyire egyforma az egész.

1. kör: E. L. James: A Szürke ötven árnyalata vs. SnowQueen IceDragon: Master of the Universe – A híres autó elől Bellát megmentős jelenet, ja várjunk… ez nem fanfic ám! Semmi hasonlóság az Alkonyathoz!

“Shit, Ana!” Grey cries. He tugs the hand that he’s holding so hard that I fall back against him just as a cyclist whips past, narrowly missing me, heading the wrong way up this one-way street.
It all happens so fast – one minute I’m falling, the next I’m in his arms and he’s holding me tightly against his chest. I inhale his clean, vital scent. He smells of fresh laundered linen and some expensive body wash. Oh my, it’s intoxicating. I inhale deeply.

“Are you okay?” he whispers. He has one arm around me, clasping me to him, while the fingers of his other hand softly trace my face, gently probing, examining me. His thumb brushes my lower lip, and I hear his breath hitch. He’s staring into my eyes, and I hold his anxious, burning gaze for a moment or maybe it’s forever… but eventually, my attention is drawn to his beautiful mouth. Oh my. And for the first time in twenty-one years, I want to be kissed. I want to feel his mouth on me.


“Shit Bella!” Edward cries and he pulls the hand that‘s he‘s holding hard so that I fall against him as a cyclist whisks past me, narrowly missing me, riding the wrong way up a one-way street. It happens so fast, one minute I‘m falling and then I‘m in his arms and he‘s holding me tightly against his chest and I can smell his clean, vital scent. He smells of fresh laundered linen, and some expensive body-wash… Oh my, it‘s intoxicating. I inhale deeply.
“Are you okay?” he whispers. He has one arm around me, clasping me to him, whilst the fingers of his other hand trace softly down my face, gently probing, examining me. His thumb traces my lower lip and I can hear his breath hitch. He‘s staring into my eyes and I hold his anxious, burning gaze for a moment, or maybe it‘s forever, but eventually my attention is drawn to his beautiful mouth… Oh my… And for the first time in twenty-one years – I want to be kissed. I want to feel his mouth on me…

2. kör: Alice Clayton: Faldöngető vs. Feathersmmmm: Edward Wallbanger

(ez a kezdőjelenet, no comment, és bónuszjelenet, amiben a főhős a vaginájával beszélget)

“OH, GOD.”
Thump.
“Oh, God.”
Thump thump.
What the…
“Oh, God, that’s so good!”
I scrambled up out of sleep, confused as I looked around the strange room. Boxes on the floor. Pictures propped against the wall.
My new bedroom, in my new apartment, I reminded myself, placing both hands on the duvet, grounding myself with the luxurious thread count. Even half asleep, I was aware of my thread count.
“Mmmm…Yeah, baby. Right there. Just like that…Don’t stop, don’t stop!”
Oh boy…
[…]
“Oh, Simon, that’s so good! Mmm…”
Aw, jeez.
Blinking, I felt more awake now and a little fascinated by what was clearly going on next door. I looked at Clive, he looked at me, and if I wasn’t so tired I’d have been pretty sure he winked.I guess someone should be getting some.
Bad, rapid-fire sex and an ill-timed one-night stand had robbed me of my orgasm. She’d been on vacation for six months now. Six long months.
The beginnings of carpal tunnel were threatening to set in as I tried desperately to get myself off. But O was on seemingly permanent hiatus. And I don’t mean Oprah.
I pushed the thoughts of my missing O away and curled up on my side. All seemed quiet now, and I began to drift back to sleep, Clive purring contentedly beside me. Then all hell broke loose.

BÓNUSZJELENET:

The girl was plowed, spanked, she came, she slept. The same for Simon. I assumed his name was Simon, as that was what the girl who liked to be spanked kept calling him. And really, if she was making up a name there were hotter ones than Simon to be screaming out in the throes.
The throes…God, I missed the throes.
“Still nothing, huh, O?” I sighed, looking down. During month four of The Missing O, I’d started to talk to my O as though she were an actual entity. She felt real enough when she was rocking my world back in the day, but sadly, now that O had abandoned me, I wasn’t sure I’d recognize her if she saw her. 



"Oh God,"
Thump.
"Oh God,"
Thump. Thump.
What the fuck?
"Oh God, that's so good,"
I swum up out of sleep, confused as I looked around the strange room.
Boxes on the floor. Pictures propped up against the wall.
My new bedroom, in my new apartment.
"Mmmm, yeah baby, right there, just like that...don't stop, don't stop!"
Oh no...

[…]

"Fuck Edward, that's so good! Mmm, yeah baby,"
Aw jeez...
I rolled my eyes, wide awake now and a little fascinated by what was clearly going on next door. I looked at Clive, he looked at me, and I swear he winked.
I climbed back into bed, and tried to settle back to sleep. I guess someone should be getting some. I had been in a bit of a dry spell for awhile. A very long while. Bad jackrabbit sex and an ill timed one night stand had robbed me of my orgasm...she had been on vacation for 6 months now.
Six
Long
Months.

I had carpel tunnel trying to get myself off, but O was on almost permanent hiatus. I don't mean Oprah.
I pushed the thoughts of my missing O away from me, and curled up on my side. All seemed quiet at this point, and so I began to drift back to sleep, Clive purring contentedly beside me.
Then all hell broke loose.

BÓNUSZJELENET

The girl was spanked, plowed, she came, she slept. The same for Edward. I assumed his name was Edward, as that was what the girl-who-liked-to-be-spanked kept called him. And really, if she was making up names there were hotter names than Edward to be screaming out in the throes.
The throes...God I missed the throes.
"Still nothing, huh O?" I sighed, looking down at my hoohah. During month four of The Missing O, I stated to talk about her as though she were real, an actual entity. She felt real when she was rocking my world several months ago, but sadly now that she had abandoned me, I didn't even know if I would recognize her if I saw her.

3. kör: Sylvain Reynard: Pokoli erény vs. Sebastien Robichaud: The University of Edward Masen

“...Miss Mitchell?”
Professor Gabriel Emerson’s voice carried across the seminar room to the attractive brown-eyed young woman who was seated at the back. Lost in thought, or lost in translation, her head was down as she scribbled furiously in her notebook.
Ten pairs of eyes swung to her, to her pale face and long lashes, her thin white fingers clutching a pen. Then ten pairs of eyes swung back to the professor, who stood perfectly still and began to scowl. His scathing demeanor contrasted sharply with the overall symmetry of his features, his large, expressive eyes, and full mouth. He was ruggedly handsome, but in that moment bitterly severe, which rather ruined the overall pleasing effect of his appearance.


“. . . Miss Swan?”
The professor‘s velvet voice laved across the seminar room to the brown eyed young woman who was seated at the back. Lost in thought, or lost in translation, her head was down as she scribbled furiously in her notebook.
Ten pairs of eyes swung to her, to the pale face and long lashes, the small, white fingers clutching at a pen. And then ten pairs of eyes swung back to the professor, who stood perfectly still and began to scowl.
4. kör: Christina Lauren: Gyönyörű Rohadék vs. Tby789: The Office:

(Nagyon romantikus és szexi, ugye, ha egy pasi lekurváz? Az ilyennek amúgy lapáttal törném be a fogát.)

Christ. I am so fucking screwed.
I’d been staring at my ceiling since I woke up thirty minutes ago. Brain: a mess. Dick: hard.
Well, hard again.
I scowled at the ceiling. It didn’t matter how many times I’d jerked off after she left me last night, it never seemed to go away. And though I didn’t think it was possible, it was worse than the hundreds of other times I’d woken up this way. Because this time, I knew what I was missing. And she hadn’t even let me come.
Nine months. Nine fucking months of morning wood, jacking off, and endless fantasies about someone I didn’t even want. Well, that wasn’t completely true. I wanted her. I wanted her more than any woman I’d ever seen. The big problem was I also hated her.
And she hated me too. I mean, she really hated me. In all my thirty-one years, I had never met someone who pushed my buttons like Miss Mills.
Just her name made my dick twitch. Fucking traitor. 

Holy shit. I am so fucking screwed. I’d been staring at my ceiling since I woke up thirty minutes ago.
Hard. Again. And this time was even worse than the 296 other times I had woken up this way. This time, I knew what I was missing.
Nine months. Nine fucking months of morning wood, and endless fantasies about someone I didn’t even want. Well that wasn’t completely true. I wanted her. I wanted her more than any women I’d ever seen. The big problem was I hated her. Well maybe not… no, I hated her. She was one of the biggest bitches I've ever met.
And she hated me too. I mean, she really hated me. In all my 28 years, I had never met someone who pushed my buttons like my assistant. Bella. Well, Ms. Swan.
Just her name made my dick twitch. Fucking traitor.

Maradjunk ennyiben szerintem, mert ha valaki nekem azt mondja, hogy kiválogattam, amik egyformák, hát szívesen felraknám az egészet is, de az unalmas lenne. Amit erre tudok mondani, hogy legszívesebben beleüvöltöznék az éterbe, hogy NE VEDD MEG, MERT RÁSZEDTEK! De igazából mindig is voltak frappáns csalók, akiknek az a munkájuk, hogy embereket fosszanak meg a pénzüktől, és valahogy ez az én szememben nem más.
Javaslat az ilyenek elkerülése végett, keressetek rá minden realista felnőtt, nagy kasszasikerű pornóra, amik újdonságok és megemlítik a BDSM szót, na meg a New Adultakra. Hát ennyi. Persze, ez csak az én véleményem, mindenki azt gondol erről, amit akar, de egy biztos, én sosem adom ki a fanficjeimet.

Laurell K. Hamilton: Ezüstgolyó

2013. július 6., szombat


Hogy akadtam rá: Gimnáziumban nyomták a kezembe.

Sorozat: Az Anita Blake 19. része.

Úgy általában az egészről: Anita Blake éli hétköznapi életét St. Louis-ban, amihez egyaránt hozzátartozik, hogy táncelőadásokra jár büszke szülők közé és elsimítsa a belviszályokat a természetfeletti közösségben. És most ez azt jelenti, hogy kibékítse a féltékeny és duzzogó Ashert, aki azzal fenyegetőzik, hogy elviszi a vérhiénákat máshova, és elfogadja, hogy Richard, az eddig makacs vérfarkas király megpróbál megváltozni.  

Az igazság az, hogy mielőtt a könyvet el tudtam volna kezdeni, már sorra érkeztek a negatív kritikák rajongóktól (hiszen ki más olvasná már az Anita Blake 19. részét), hogy bizony ez is egy vegytiszta erotikus regény, és nem a történet áll a középpontban. Mivel nyár van, és néha kell könnyed kikapcsolódás, amit nemcsak a fanficek (rajongói írások) tudnak nyújtani az amúgy nem éppen elfogadott szerelmi sokszögekkel és háremekkel, ezért úgy gondoltam, hogy nem baj, maximálisan élvezni fogom ezt a kötetet a szex mennyisége ellenére. Aztán elkezdtem a könyvet végre, és rá kellett ébrednem, hogy ebben aztán nincs annyi szex jelenet, mint néhány kritika sugallta.

Az Ezüstgolyó nem más, mint egy átvezető kötet, egy töltelék rész, ami olyasmi, mint a Végzetes Flört vagy a Micah, de most ezt 485 oldalon át kapjuk. Szóval bár értem miért volt erre szükség, hogy Anitáék elintézzék a belső viszályokat, elrendezzék a nézeteltéréseiket, mielőtt a fülszövegben beígért rettentően nagy gonosszal szembeszállnak, mégis örültem volna, ha legalább ajándékba kap az olvasó egy rendőrségi nyomozást.

Az Anita Blake sorozat nekem több szempontból is kedvez, ezért vagyok képes Anita istenszerű képességein túllépni. Az egyik ilyen szempont, hogy Hamilton a különféle horrorisztikus dolgokat és ügyeket nagyon jól ábrázolja, és mindig szeretem látni az emberi kegyetlenségeket az ügyekben, ami után Anita nyomoz, és bár ebben a részben is felmerül egy rendőrbírósági ügy, az egész 10 oldalban kimerül, és Anita csak átnézi a bizonyítékokat. Ez azért zavart, mert a fülszöveg azt ígéri, hogy Minden Sötétség Anyja újra feltámad, Anitáék után megy, és izgalmak várnak ránk. Aztán mikor az első 120 oldalon át nem történt semmi ilyesmi, elkönyveltem, hogy talán a végén lesz. Hát, innen üzenem azoknak, akik még nem olvasták, hogy ne számítsanak ilyenre, Anyucival valószínűleg a későbbi kötetekben találkozunk, és mint már említettem ez a kötet teljesen karakterközpontú, fejlődésregény, hogy a nagy csata előtt rendbe szedjék a saját házuk táját.

Mivel a karaktereket szeretem, ezért nem volt rossz regény ez, de eddig megszoktam, hogy azért egy kötetben kapunk valami önálló történetet is, soha ennyire Hamilton még nem támaszkodott arra, hogy bemutassa a karaktereink hétköznapi életét és kapcsolati problémáit. A felosztás pedig így is aránytalan maradt, mert példának okáért az első 50 oldal nem más, mint egy iskolai táncelőadás, és ami érdekelt volna, ami talán cselekményhez hasonlított, az egyszer 10 oldalban el lett intézve, később pedig egy félmondatban az utolsó fejezetben.

Ezek mellett azért mégis viszonylag gyorsan haladtam a könyvvel és ha nem várok többet, talán jobban élvezem. Hamilton ebben a kötetben kifejezetten ráfókuszált a karaktereire, és így például külön sztoriívet kapott ebben Asher, aki folyton féltékeny és bizonytalan, Richard, aki önmagát utálja és fél a benne lakozó erőszaktól, és Haven, aki egyszerűen csak erőszakos, és nem tud mit kezdeni a szeretettel. Ők a fő három játékos, és mind azt képviselik, milyenek a rossz vezetők (legyen az falkavezér, Rex, vagy Város Ura), hiszen ahogy Anita is megállapítja, mind a saját érzelmeiket engedik győzni az észérvek felett, és nem képesek igazi vezérként a saját embereik érdekeire és védelmére gondolni. Érdekes párhuzamban mutatja be Hamilton, hogy mindhármuknak valamilyen szinten ugyanaz a karakterhibája, mégis három teljesen más következménye lesz, a legjobbtól a legrosszabbig terjedve.

Anita is kénytelen ismét a háremmel járó bajokkal is szembenézni, amik között ott lapul a bizonytalansága Jean-Claude felé, és hogy Jean-Claude is még mindig megrögzötten hiszi, hogy Anita olyan érzékeny és hirtelen haragú, mint oly sok évvel ezelőtt. Rá kell jönnie, hogy bármennyire is fél megint Richarddal bármibe is belebonyolódnia, félre kell raknia a félelmét, ha erősíteni akarja a triumvirátusukat és végre neki is fel kell nőnie ebben a kapcsolatban, és persze Micah végig ott van, hogy logikus tanáccsal lássa el a feleket. Eközben Monica és közvetetten a fia, Matthew is elülteti Anita fülében a bogarat, hogy talán mégis ő is néha hibás, hogy ennyi pasit maga köré vonzott, illetve ismét kételyei lesznek, hogy egy ilyen társadalmilag nem elfogadott életvitellel vajon hogyan fog esetleg gyereket felnevelni, nem mintha túlságosan vágyna még a családalapításra.

De ezek mellett még meglapul a többi karakter problémája is, Stephené például, akit szintén a családalapítás gondolata rémiszt meg azok miatt, hogy milyen háttérből származott, és noha nem időzünk sokat a problémáján, mégis ez is felébreszti Anitában a kétségeket.

A történetben még felmerül a bátorság és a dominancia kérdése: nem egy karakter, akik igazából nem dominánsak és nem erősek, sokkal bátrabban viselkednek, mint az erősek, és ezzel azt bizonyítja Hamilton, hogy az igazi erő belülről fakad. Olyan, és már jól megszokott témák is előkerülnek, mint a homoszexualitás és annak elítélése, megvetése, és hogy bármilyen nehéz sorsa is volt valakinek, bármilyen reménytelen is egy helyzet, a szeretet és a szerelem és a törődés az, amiért érdemes élni, és az az, ami szebbé teszi a világot. (És emelem a kalapomat még mindig Hamilton előtt, hogy képes ezt egy horror urban fantasyba beleszőni, anélkül, hogy nyálas lenne, inkább lesz az egész kézzelfogható és valóságos.)

Az Ezüstgolyó visszatérő témája még, hogy nagy hatalommal nagy felelősség is jár. Hogy milyen könnyű lenne elveszni az élvezetes és drogszerű erőkben, és hogy mindegyik karakterünk milyen vékony peremen táncol, hogy ne legyenek szörnyetegek. Néha kénytelenek rosszat cselekedni a jó ügy érdekében, noha tudják, hogy ettől ugyanúgy rosszak lesznek és elvesznek a szürke moralitás mocsarában, de inkább élnek és harcolnak, mint nemesen meghaljanak.

Nem ez a legakciódúsabb és legizgalmasabb Anita Blake kötet, azt meg kell hagyni. Hamilton terápia alá vette a karaktereit, mintegy kijavította a saját hibáit, ahová egy rossz pillanatában vetette a karaktereket, így már egységes erővel nézhetnek szembe az érkező gonoszságokkal. Bennem még él a remény, hogy egyszer visszatér a majdnem régi Anita, hiszen a Fogat Fogért már nagyszerű kötet volt.

A kötetet köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Jean-Claude, Micah, Nathaniel, Igazság, Gonosz.

Ami kifejezetten tetszett: a szokásos mondanivaló, a világfelépítés

Ami nem tetszett: nem igazán történik semmi, aránytalan felosztás

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2013. június 6.

Oldalszám: 496 oldal

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.