Lisa Schroeder: Falling for You (Lassan beléd szeretek)

2013. január 20., vasárnap

Hogy akadtam rá: Lisa Schroeder rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Rae-nak nincs jó helyzete, mivel az édesapja elhagyta őket még kiskorában, és azóta az édesanyja összeomlott és bármelyik pasival összefekszik, csak hogy szeretet találjon. Így lesz az erőszakos Dean a mostohaapja, aki miután elveszti az állását, követeli Rae pénzét, amit a lány a helyi virágárusnál keres, ahol részmunkaidőben dolgozik. Mivel az anyja sem figyel Rae-ra, ezért a lány minden más helyen keresi az elfogadást és a szeretet, így kerül össze a rejtélyes, új, szexi diákkal, Nathannal, aki ijesztően sokat akar tőle. És vajon milyen tragédia történt, hogy végül Rae az intenzív osztályon kötött ki élet és halál között?
Lisa Schroedertől már volt szerencsém olvasni, noha az a gyászról szóló versregény volt, ez pedig formáját tekintve átlagos regény. Féltem, hogy mivel Schroeder első prózai műve, ezért talán nem lesz olyan jó, mint vártam. Részben igazam is lett, és a könyv első háromnegyedében húztam a számat egy-két dologra, de összességében egy nagyon jó regény kerekedett belőle, még ha nem is úgy, ahogy elsőre hittem.

Az elmesélés nem teljesen lineáris, ide-oda ugrálunk az időben, a jelenben Rae a kórházi ágyban fekszik, és az élet és halál között lebeg, (ezek a jelenetek kb. semmilyen gondolatot nem is tartalmaznak, csak kettészelik a könyvet és előrevetítik, hogy a történet rossz véget fog érni), és a múltban pedig hat hónappal ezelőttre repülünk vissza, ahol is Rae megismerkedik az ügyeletes szépfiúval, Nate-tel. Minden fejezet között találunk egy-egy verset Rae versnaplójából is, amik igazán szépek és nagyon jó gondolatokat fogalmaznak meg. Mégis… Mégis úgy éreztem, hogy Schroeder jobb a versekkel, mint a leírással, hiszen a regényben fájdalmasan rövid mondatok vannak – persze, ez nem feltétlenül hiba, és nem élvezhetetlen tőle a történet –, és az az egy-két elvétett szóképekkel gazdag mondat volt talán kiemelhető és értékelhető a szövegben. Az időbeli ugrálások miatt sok minden kimarad, mert általában a fontos jeleneteknél vágja el a szálat, és a következő fejezetben már egy hónappal később egy teljesen más helyzet áll az olvasó előtt, és míg Rae hozzá tudott szokni, az olvasónak teljesen új, nem értjük és érezzük át Rae helyzetét a fentebb említett leíráshiány miatt. Ezért is éreztem azt a könyv háromnegyedében, hogy ez nekem kevés.

Nate szálával Schroeder azt hozza be, ami mostanában menő az ifjúsági, új felnőtt (new adult) és felnőtt könyvekben: azaz van egy pasi, aki körbejelöl minket, követ minket, mindenkire féltékeny, néha a falhoz ken, de nagyon szexi, ezért biztosan romantikus, amit csinál. Ez a könyv jó pontja, hogy itt az abuzív viselkedést elrettentőnek írja le Schroeder, és míg egy-egy abuzív kapcsolat ennél jóval bonyolultabb tud lenni – például, ha tényleg van szerelem, mert itt nem volt –, azért jó volt látni, hogy végre valaki normálisan és reálisan ábrázolja ezt a témát és nem festi le rózsaszínnek. Mégis az időugrások miatt úgy éreztem, hogy nem látjuk egy nagyon nagy részét a kapcsolatnak, és üresnek éreztem ezt a szálat, pedig arra számítottam, hogy ez áll a középpontban. Míg olvastam már abuzív kapcsolatokról, és nagyjából persze tudjuk, hogy mi tartja ott a nőket egy ilyen helyzetben, itt pont ezt vágja ki Schroeder, és teljesen világos, hogy Rae szinte utálja Nate-et az elejétől kezdve, de jobb híján vele van. És sokszor nem értettem, hogy miért, noha egy jelenet talán felületesen megmagyarázza, hogy bár Rae nem veszi észre, ő is annyira sérült, mint az édesanyja, ezért olyan kétségbeesett, ha szeretetről van szó.

A könyv sok témát érint felületesen, és lehet ezért is húztam a számat, hogy semmibe nem mélyed bele, de a végső üzenet túlságosan tetszett, hogy bármit is kifogásoljak. Rae édesanyja a tipikus abuzív kapcsolatban élő nő, szintén, mint a főhősünk, ő is kétségbeesetten vágyik arra, hogy valaki szeresse és törődjön vele. Emellett Dean, nem csak hogy erőszakos, de még szerencsejáték függőséggel is küzd. Előkerülnek még olyan témák említés szinten, mint a vérfertőzés, a drogfüggőség, alkoholizmus és az evési zavarok.

Nagy részben arról szól a regény, hogy mennyire meg akarunk felelni annak az ideálnak, amit a társadalom állít elénk, és hogy ezért elnyomjuk a saját fájdalmunkat és a rossz dolgokat az életünkben, mert félünk, hogy mit gondolnának rólunk. Rae igen naiv hozzáállása az, hogy milyen jó lenne, ha egy-egy közösségben mindenki segítené a másikat, hiszen mindenkinek van problémája, akkor meg miért jó egymásba rugdosni. Alapvetően egyetértenék ezzel az alapelvvel, de ez annyira idealizált közösségkép, ami egyszerűen nem létezhet, mert sajnos-nem sajnos van, aki tényleg nem küzd semmilyen problémával, és akadnak nulla empátiával rendelkező emberek is. (Igen, előítéletes vagyok.)

Még előkerülő téma, hogy mi is a család, hogy nem feltétlenül azok, akikkel együtt élünk és pláne nem a vér szerinti rokonaink, sokkal inkább a szeretet és a hűség köti össze az embereket. Felveti-e a kérdést, hogy a családunk előre meghatároz-e minket, vagy kitörhetünk-e abból a környezetből, amibe az élet helyezett minket. És hogy a döntéseink következményével, legyenek azok jók vagy rosszak, szembe kell nézni.

Bár történetileg a regény nem egy nagy szám, és a Nate-szál hiányos, a másik romantikus szál nincs előtérben, mégis, amiért jó ez a regény, az az üzenete. Noha túlságosan pozitív hangon ér véget és több elem is a könyvben olyan mesés, hirtelen megoldásnak tűnik, egy valamit elért Schroeder: Reményt ad. Hogy éljünk bármilyen sötét időszakunkban is, mert megtalálhatjuk a fényt, és lehetőleg segítsünk másoknak is, akár egy-egy kedves szóval vagy gesztussal, mert akár életmentő is lehet.

Nem egy sírós, drámai könyv, mint számítottam rá, nem fogja kitépni az olvasó szívét, és igen, romantikus valamennyire, de nem igazán erről szól, szóval, aki kellemes rózsaszín könyvre vágyik, ez nem az, bármilyen csalóka is a cím és a borító. De akinek egy kis fénysugár kell a sötétségben, azoknak ez tökéletes regény.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: Nate szálnál hiányérzetem volt

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2013. január 1.

Oldalszám: 368 oldal

Amit a Kaktusz is olvasni akar #35

2013. január 19., szombat


Victoria Schwab: The Archived (The Archived 1.) – megjelenés: január 22.

Képzelj el egy helyet, ahol a halottak úgy hevernek a polcokon, akár a könyvek.

Minden testnek van egy története, egy élet képekben elmesélve, amit csak a Könyvtárosok tudnak elolvasni. A halottakat Történelmeknek hívják, és a hatalmas hely, ahol nyugszanak az Archívum.

Da négy évvel ezelőtt hozta ide Mackenzi Bishopot, amikor a lány tizenkét éves volt, félős, de eltökélte, hogy bizonyítani fog. Most Da már halott, és Mac azzá vált, ami a férfi volt, egy kíméletlen Őrző, akinek az a feladata, hogy megakadályozza a gyakran erőszakos Történelmeket abban, hogy felkeljenek és kijussanak. A munkája miatt hazudik az embereknek, akiket szeret, és ismeri mi a félelem igazából: egy hasznos eszköz a túléléshez.

Őrzőnek lenni nemcsak veszélyes – hanem folytonos emlékeztető is azokra, akiket Mac elvesztett. Da halálát elég nehezen viselte, de most az öccsét is elvesztette. Mac eltöpreng az élet és a halál, az alvás és ébredés határain. Az Archívumban a halottakat sosem zavarhatják. És mégis valaki szándékosan megváltoztat Történelmeket, kitörölnek lényeges fejezeteket. Ha csak Mac össze nem rakja, ami maradt, az Archívum maga is összedőlhet.

Nyelv: angol
Korosztály: tinédzser
Műfaj, téma: jövőbeli életek, halál, könyvtárak, családi problémák, romantikus, mágia
Mennyire várom: 5/4
Vonzó tényezők: talán komoly és izgalmas könyv lesz, romantikának nagyon nyoma nincs
Taszító tényezők: -

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései

2013. január 9., szerda

Hogy akadtam rá: A GLBT-s projektre válogattam.

Úgy általában az egészről: Charlie most kezdi a gimnáziumot, és mivel az egyetlen barátja öngyilkos lett, ezért magányos, és eleve távol él a való világtól, jobban szeret a saját fejében élni. Ebben az is közrejátszik, hogy nemrég veszítette el a kedvenc nagynénjét, akivel a világon a legjobban kijött. De Charlie hamarosan megismerkedik egy végzős testvérpárral, akik bevezetik őt a világ rejtelmeibe, miközben megküzd az átlagos tinédzser dolgokkal, iskolai bántalmazással, kiközösítéssel, a nővére abuzív kapcsolatával és felfedezi a szexualitást.
A könyvvel már régóta szemeztem, hiszen nem mai darab, és sok helyen be is tiltották, de igazából a GLBT szál miatt akartam elolvasni. Aztán jött a film, ami elvarázsolt, elszórakoztatott, elgondolkoztatott és kitépte a szívemet, a tavalyi év legjobb filmes élménye volt, így előrébb raktam a könyvet a várólistámon. Mivel mindenki imádja és csak dicsérő kritikákat hallottam róla, ezért úgy gondoltam, hogy hat pontos, isteni kedvenc könyvet avathatok ebben a regényben. De… És most lehet küldözgetni az értelmesebbnél értelmesebb kommenteket, amiket naponta kapok, de sajnos nekem a könyv a filmhez képest csalódás volt, és persze a könyv így is öt csillagos, de én ennél többet vártam.

Az egyetlen és legfőbb bajom a nyelvezet, igen egyszerű, és sokan azzal védekeznek, hogy de hát egy tizenöt éves fiúról van szó, aki leveleket ír, és annak megfelelő stílus ez. Én valahol mégis tiltakoznék, mert tizenöt éves fiú ismerőseim, akik ráadásul ennyit olvasnak és ilyen okosak, azok jobban írtak, mint Charlie. A főhősünk rá is mutat a saját szókincsének hiányosságaira, vállat ránt, hogy minek írjon szépen, és persze, értem is, hogy Chbosky miért ezt a stílust választotta, csak hogy értek valamit vagy tetszik valami, a között van különbség. Még most is, hogy már egy jó ideje letettem a könyvet, nem tudom eldönteni, hogy ez zseniális húzás volt-e tőle, vagy jobb lett volna a regény, ha normális szókincset kap. (Ígérem, nem csak erről fogok írni, akit zavar, átugorhatja a következő bekezdést.)

Így ebben a formában Charlie-val nem lehet azonosulni, hiába mesél nekünk, hiába mi kapjuk meg a leveleit, akit egy ismeretlen személynek küld, hogy megbirkózzon a mindennapi gondjaival. Charlie még saját maga elől is bezárkózik, és annyira távol van a világtól, hogy hozzám nem jutott el a tragédiájából semmi. És pont ez az, ha ezt az érzelemmentességet akarja bemutatni Chbosky, hát le a kalappal előtte, sikerült. Viszont sajnos a saját ízlésvilágom olyan, hogy jobban szeretem a bővebben kifejtett dolgokat, nem viccelek, itt szó szerint ezek voltak: „Láttam Bradet. Láttam Samet. Láttam Patricket. Láttam Alice-t.” „Sírt. Nagyon. Nagyon-nagyon szomorú volt.” És bár lehet, hogy levélben nem kezdek el én is költőien írni, de azért ennél több jelzőt használtam kilencedikes koromban. A baj az, hogy amit szeretek a történetben, történetesen a komoly dolgok, amiket érint, így nem jönnek át, és míg a filmen sírtam, itt csak átlapoztam az egészet pókerarccal. Ezzel még mindig nem azt hangsúlyozom, hogy ne lenne érdemes ezt elolvasni, csak másabb a hangvétele, mint amire számítottam, és ezzel a furcsa keverékkel, hogy egyszerű, idegesítő tőmondatokkal beszél a világ nagy dolgairól és az emberek bonyolult érzéseiről és problémáiról, nos, ez egy kicsit kizökkentett olvasás közben. De lehet, valakinek pont ez a bája, nem tudom.

Alapvetően a könyvről – és a filmről – nem tudtam semmit, se előzetest nem néztem, se fülszöveget nem olvastam, és valami alkohollal megtűzdelt tini regényt vártam (mert mi másért tiltanák be, nem igaz?), és egészen mást kaptam. Mint feljebb is írtam, bár lehet valaki átugrotta azt a bekezdést, ez olyan igazi tini életérzésről szól, amikor az ember kilép a nagyvilágba a szülői gondoskodás mögül, és rájön, hogy magának kell gondolkoznia, és ha valaki a szerencsétlenebbek közé tartozik, mint az emberiség nagy százaléka, amiről sokan nem vesznek tudomást, akkor a komoly, gyomorszájon vágó dolgokkal is szembe kell néznie egyedül.

A könyvben végül is ez tetszett, hogy kb. az összes főhősnek ROSSZ, nem ennyire nagybetűsen, mert Chbosky nem megy bele, de ha jobban fókuszálna rá, akkor sírógörcsöt lehetne kapni egy-egy szereplő történetétől. Mindenki állandóan iszik és drogozik, hogy ne a helyzetére összpontosítson, és előkerülnek olyan témák, mint a tinédzser terhesség, abortusz, és főképp a nemi erőszak, ezen van a legtöbb hangsúly. És talán pont ezért is van kiemelt helyen a szexualitás – no meg, mert tinédzser korban jön ez elő –, így az önkielégítéstől kezdve, erotikus álmokon át minden van, és noha annyira nem tűnhet elsőre fontosnak, a végére összeáll a kép. Ami amúgy az egész könyvre igaz, noha az apró darabokból nekünk kell teljes képet alkotni és plusz egy vödörnyi ragasztót hozni hozzá, mert Chbosky nem igazán foglalkozik a részletekkel, hagyja, hogy mi töltsük ki a hiányzó részeket.

A könyv másik nagy pontja az élet kemény dolgai és traumái mellett, hogy megtaláljuk és elfogadjuk önmagunkat a társadalom nyomása ellenére is. Ilyen például a GLBT szál, ahol az egyik fél például még a barátainak se mondja el, hogy éppen az azonos neműekhez vonzódik, és bármit megtesz, hogy ezt elnyomja, mert a családja nem tartja ezt normálisnak. Ezek mellett még gyakori felvetődő probléma a lányok helyzete, szintén a társadalmi elvárások vonatkozásában: mennyire elnyomják magukat, lebutítják magukat, csakhogy megfeleljenek egy ideálnak, vagy éppen az aktuális pasinak.

Persze így a különféle romantikus kapcsolatok is előkerülnek, az említett nehezen megoldható és titkolózós GLBT pár mellett, ott van Charlie nővére, akinek megszállottan szüksége van szeretetre, így abuzív kapcsolatokba is belekeveredik. De általánosságban a többi szereplő kapcsolataiból is elénk ül egy-egy kérdés, például: mennyire határoz meg minket, ahogy a másik fél lát minket, és mennyire vágyunk erre, hogy valaki meghatározzon minket, és hogy akár kapcsolaton kívül teljesen másként is viselkedhetünk, hiába voltunk barátok valakivel előtte. De a legnagyobb tanulság talán barátság és romantika szinten is a könyvben, hogy őszintének kell lenni mindig, hiszen egy apró kegyes hazugság és egy könnyed ráhagyás és beleegyezés is már hamis alapokra építi az egész kapcsolatot, és ha valamiben nem önmagadat adod, akár egy picit sem, akkor onnan dől össze az egész, mint a kártyavár.

De különféle teljesen átlagos élethelyzetek, kérdések is felvetődnek, ami azért kellemes, mert bár Charlie passzív szereplő, és nagyon nehezen reagál bármire is, attól még az olvasó el-elgondolkozhat dolgokon. Előkerül az, hogy milyen nehéz megmondani bizonyos helyzetekben, hogy mi a helyes döntés (mikor falazzunk a testvérünknek, mikor nem), egy szülőnek vajon mennyi joga van a gyereke életét irányítania, mikor van, amikor valamit tényleg jobban tud, mikor már túlságosan irányító, még ha jó szándékból is. Szól arról, hogy mindenki megváltozik, amikor felnő, és nem mindig pont az előnyére, hogy az élet semmi tragédia miatt nem áll meg, hanem kegyetlenül megy tovább. Felvet olyan kérdést, hogy vajon jobb-e tudni a teljes igazságot, vagy jobb valamiről hamis, ámde szép emlékeket őrizni. Elgondolkozunk rajta, hogy milyen furcsák az emberek, milyen különös helyzetekben tudnak nagylelkűek lenni, és hogy bár talán sokaknak van rossz és tragikus múltja, az nem feltétlen, sőt, sosem kifogás semmire, mert igenis, lehet változni.

A sokszor előhozott motívum még az, hogy mi, akik most élünk, egyszer csak fényképek és mesék leszünk, no meg, hogy eleve mások szemében nem vagyunk mások csak történetek, és ez egy kicsit olyan magányos, szomorúbb hangot kölcsönöz az egésznek. Valahogy nekem azt sugallta a könyv, hogy az élete végére mindenkinek lesz valami, amit nagyon megbánt, és hogy mindig volt egy boldogabb pillanata. Ugyanakkor talán pont ez a lényege, hogy ne a múltban keressük az örömet okozó dolgokat, hanem próbáljunk a jelenben rákoncentrálni.

Még egyfajta jellegzetessége a regénynek az, hogy Charlie mennyire összeköti az embereket, hogy noha nem ismeri őket, mindenki nagy vonalakban ugyanazon esik keresztül – szívbánat, szerelem, etc. –, és hogy a könyvek, zenék, és egyéb alkotások, ugyanazok a gondolatok, hogyan kötnek össze fura módon embereket. Hogy lehet, hogy magányosan olvasunk valamit, de ugyanaz a könyv más embernek ugyanazt nyújtotta, mint nekünk, és így mégsem vagyunk olyan egyedül. És hogy bár nem mi magunk választjuk meg, hogy milyen körülmények formáznak minket, miből indulunk ki, eldönthetjük és tehetünk érte, hogy hova tartsunk, mik és kik legyünk.

Természetesen érdemes elolvasni a könyvet, néhol szórakoztató, néhol elgondolkoztató és érdekes, ad egy „infinite – végtelen” életérzést, de inkább a film előtt javaslom, akkor nem lehet csalódás.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mögöttes tartalom

Ami nem tetszett: a fogalmazás

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Alexandra

Kiadás dátuma: 2012.

Oldalszám: 240 oldal

Amit a Kaktusz is olvasni akar #34

Az e heti könyvekből, amik felkeltették az érdeklődésemet:
5 angol nyelvű
5 ifjúsági-tinédzser könyv,
2 fantasy
1 sci-fi
2 komoly, realisztikus.



Kate Brian: Shadowlands – megjelenés: január 8.

Rory Millernek volt egy esélye küzdeni és megragadta azt. Rory túlélte… és a sorozatgyilkos, aki megtámadta, meglépett. Most hogy a hírhedt Steven Nell szabadlábon van, Rory kénytelen részt venni a tanúvédelmi programban az apjával és a testvérével, Darcyval, maga mögött hagyva a barátait és a családját minden búcsúzkodás nélkül.

Újrakezdi az életét egy kisvárosban csak egymással elképzelhetetlen Rorynak és Darcynak. Elválaszthatatlanok voltak kiskorukban, de most alig bírják ki egymást. Ahogy a nővérek beilleszkednek a Juniper Landingbe, egy festői nyaraló szigetre, úgy tűnik, ez új otthon az, ami kellett neki a tiszta laphoz. Egy csapat gyönyörű, gondtalan tinédzserrel barátkoznak össze, és a mindennapjaikat szörfözéssel, a tengerparton való bulizással és a naplementében túrázással töltik. De ahogy ismét biztonságban érzik magukat, az egyik barátjuk eltűnik. Véletlen egybeesés lenne? Vagy a rémálom újrakezdődik?

Nyelv: angol
Korosztály: tinédzser
Műfaj, téma: sorozatgyilkos, tanúvédelmi program, költözés, testvérek, egyedülálló szülők, szigetvilág, horror, bűnügyi, romantikus
Mennyire várom: 5/3
Vonzó tényezők: sorozatgyilkosok
Taszító tényezők: romantika

Lisa McMann: Crash (Vision 1.) – megjelenés: január 8.

Jules a családja étterme felett lakik, ami azt jelenti, hogy folyton pizza szag árad belőle és a dupla húsgombóc alakú furgonjukkal jár suliba. Nem éppen a tökéletes recept a népszerűséghez, de megbirkózik vele.

Amivel viszont nem tud, azok a visszatérő látomások, amik kísértik őt. Újra és újra Jules egy útról letérő furgont lát, amint nekihajt egy épületnek, majd felrobban… és aztán kilenc hullazsákot a hóban.

A látomás mindenhol ott van – hirdetőtáblákon, tévéképernyőkön, ablakokon –, és nem ő az egyetlen, aki látja. És minél többet látja, annál többet lát. A látomás nyomokat hagy neki, és Jules hamarosan megtudja, mit kell tennie. Mert már látja az arcot az egyik hullazsákban és olyan valakié, akit ismer. Valakié, akibe azóta szerelmes, mióta az eszét tudja.

Nyelv: angol
Korosztály: tinédzser
Műfaj, téma: látomások, romantikus, család, éttermek
Mennyire várom: 5/3
Vonzó tényezők: a nyomozás, a látomások a gyengéim, az írónő tud érzelmeket írni, ha akar
Taszító tényezők: az írónő mániája, hogy a romantikát teszi mindenek elé, és gyakran a természetfeletti szálat ki se fejti

Gregg Rosenblum: Revolution 19 – megjelenés: január 8.

Húsz évvel ezelőtt a robotok, akiket a háborúink megvívására terveztek, elhagyták a csatateret. Aztán a fegyvereiket ellenünk fordították.

Csak páran szöktek meg a 2071-es robotfelkelés elől. Kevin, Nick és Cass szerencsések – a szüleikkel élnek egy titkos emberi közösségben, az erdőben. Aztán a falujukat felfedezik és eltörlik a föld színéről. Reménykedve, hogy a többi túlélőt elkapták a botok, a tinédzserek mindent kockára tesznek, hogy megmentsék a világon egyedül életben maradt embereket – úgy hogy beférkőznek a legnagyobb ellenségeik által irányított városba.

Nyelv: angol
Korosztály: tinédzser
Műfaj, téma: robotok, túlélés, testvérek, kalandregény, sci-fi
Mennyire várom: 5/5
Vonzó tényezők: a világvége hangulat, emberek kisebbségben, kalandregény
Taszító tényezők: félek, hogy egy részben nem lesz rendesen elmagyarázva semmi, túlságosan megszoktam a sorozatokat, na tessék :D

A. E. Rought: Broken – megjelenés: január 8.

Egy sor rejtélyes halálesett a Michigan melletti kisvárosban Emma Gentry szerelme, Daniel halálával ér véget. Emma szíve majd’ meghasad, egy üres váz lesz csupán, aki szinte gépszerűen teszi csak a dolgát. Ő és Daniel egymásnak lettek teremtve, csak akkor voltak teljesek, ha a másikkal voltak. Most a lány nyughatatlanul kóborol a városban a késő őszi félhomályban, és a temetőt és a fehér márványsírokat kísérti, úgy érezi, hogy Daniel mindenhol ott van, a szelleme a holdfényben és a ködben rejtőzik.

Amikor találkozik az új városlakóval, Alex Franksszel, a híres, özvegy sebész egyetlen fiával, a legjobb belátása ellenére is érdeklődni kezd a fiú iránt. Alex egy rejtély, az árnyékokba rejtőzik, inkább szeret egyedül lenni. De a fiú annyira vonzódik a lányhoz, mint Emma hozzá. Alex furcsán… ismerős. Ahogyan tudja, hogyan kell kinyitni Emma zárát, ha beragadt, a becenéven át, amiről csak Daniel tudott, egészen a barna szeméig, ami pont ugyanolya, mint Danielé.

Minél közelebb kerülnek egymáshoz, valami annál jobban tiltakozik a lányban, hogy valami nem stimmel Alex Franksszel. És amikor Emma egy groteszk és rémisztő megcsonkított, de még életben lévő állatcsoportra bukkan a Frank család birtokán, akiknek rég bele kellett volna halniuk a sérüléseikbe, akkor már tudja az igazat.

Nyelv: angol
Korosztály: tinédzser
Műfaj, téma: horror, romantikus, zombi
Mennyire várom: 5/2
Vonzó tényezők: a Frankenstein újramesélés
Taszító tényezők: nyálas romantika lehetséges, akár klisékkel

Lauren Strasnick: Then You Were Gone – megjelenés: január 8.

Két évvel ezelőtt Adrienne legjobb barátja kisétált az életéből. Egy héttel később egy kétségbeesett, fojtott hangú hangüzenetet hagyott Adrienne-nek. Adrianne nem hívta vissza.

Most Dakota eltűnt. Egy sor törött szívet, terjedő pletykákat és egy öngyilkos búcsúlevelet hagyott maga után.

Adrienne nem tud nem arra gondolni, hogy mi történt volna, ha válaszol Dakota hívására. És most egyre jobban meggyőzi magát, hogy Dakota talán életben van.

Talán, ha megtalálja és megmenti Dakotát az az egyetlen módja, hogy Adrienne megmentse magát.

Vagy mindkettőjüknek túl késő.

Nyelv: angol
Korosztály: tinédzser
Műfaj, téma: eltűnt személyek, életvitel, barátság, középiskola, családi élet
Mennyire várom: 5/5
Vonzó tényezők: talán tényleg öngyilkosság történt
Taszító tényezők: -
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.