Év végi könyvszemle

2009. december 31., csütörtök

Vége az évnek és úgy gondoltam önnön magam szórakozásából készítek egy listát. Egy listát, ami összefoglalja az idén olvasott könyvek garmadáját, és amolyan díjkiosztónak is nevezhetjük. Én megírom a listát, és ha van kedvetek, kommentbe pötyögjetek, ti minek/kinek adnátok át a képzeletbeli díjat az adott "kategóriákban." A feltétel: 2009-ben olvastátok a könyvet.

1. A legjobb regény: Cassandra Clare - Végzet és/vagy Halál Ereklyéi 3. (fordítástól függően, innentől maradjunk a Halál Ereklyéinél) - Üvegváros

Miért? Mert összességében ez a könyv volt az, ami a várakozásaimat teljesítette vele szemben. A kedvenc sorozatom, bár imádom a Gaiman regényeket, mégis nehéz döntés lett volna valamelyik Gaimanre mondani, hogy a legjobb könyv, amit olvastam 2009-ben. Egyértelmű, hogy Clare fantasztikus trilógiájának befejező részéé kell, hogy legyen ez a "díj," mert rettenetesen várták, egy egész történet lezárása volt (bár tudjuk, lesz Simonos rész is), és sikerült mindenkit elvarázsolnia. Egy panaszt sem hallottam erre a befejező részre. Ott sírtam, ahol kellett, ott nevettem, ahol kellett, és mindent egybevetve fantasztikus könyv. Jace és Clary szerelmi kapcsolatától kezdve a kisebb karakterekig mindenkinek megvan a maga mélysége és szerepe és mindről jól olvasni. Olyan szereplőket szerettem meg, akiket nem kedveltem, és Clare bebizonyította, hogy én szívemből még mindig a gonoszokat szeretem. Csak köszönni tudom ezt a csodálatos részt.

2. A legjobb novella: Nehéz, mert alapjában véve Gaiman novellát mondanék, de mivel Gaiman novellát nem olvastam 2009-ben, ezért marad Laurell K. Hamilton - Can he bake a cherry pie? (Meg tud sütni egy cseresznyés pitét), még pedig azért, mert bár Cassandra Clare novellát is olvastam, mégis ez fogott meg a legjobban idén. Hamiltoni tündérmese, vagyis egy alap tündérmese átalakítva Hamiltonosan. Ahol a nemes lány nem akar hozzá menni a neki kijelölt öreg grófhoz, és a családját sem akarja szégyenbe hozni, ezért elmegy és vállalja a lehetetlen küldetést. A karakterek fogtak meg a leginkább, a herceg, a gonosz boszorkány és a főhős. Mindegyik életszerű és nem egy akció dús novella, több ilyet szeretnék látni Hamiltontól, ahol nem akarja vérrel és szexszel túlhangsúlyozni azt, amit nagyon tud.

3. Legjobb író: Ajjajj, idén kitől olvastam a legtöbb kedvencemet? Nehéz eldönteni, mivel mindannyiukat szeretem, imádom. Mármint a kedvenceimet. Szóval az idei író, akit a legjobbnak mondanék, aki a műveivel a legnagyobb hatással volt rám, még mindig: Neil Gaiman. Egyszerűen tudom, hogy ha egy Gaiman könyvet veszek a kezembe, nem csak átlag szórakozást kapok, hanem megvan benne az az icipici gondolatcsomó, amire nekem szükségem van (néha az íráshoz, néha egyszerűen csak az élethez). Így bár legjobb regénynek nem az ő művei közül emeltem ki egyet, övé marad ez a hely.

4. Legjobb női főszereplő: Idén rengeteg női szereplő tért vissza és állt helyet a fantázia világában, bebizonyítva, hogy igenis mi lányok/nők ugyanúgy lehetünk kemények. Sokuk túlságosan tökéletes, csakhogy sulykolják, hogy tiniknek való a könyv, és mindenki tökéletes akar lenni. Sokuk szarkasztikus és a kemény csaj szerepet öltik magukra. Mégis én Clarissa Frayt (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi) választom, aki makacs, bővelkedik hibában, szinte alig harcol a többiek mellett (mert nincs képesítése), de mégis mindig tesz valamit, sosem ül és csak várja, hogy megmentsék, de azért mégsem vállalja magára az egész világ terhét, mint oly sok főhős. Megérti, hogy a háborúba ő bizony nem szalad ki egy szál karddal, de ha bármelyik barátja és/vagy szerelme bajban van, ő megy és mindent megtesz. A legemberibb, a legközelebb őt érzem magamhoz, és ő volt az első női főhős, akit igazán megkedveltem, nem csak eltűrtem.

5. Legjobb férfi főszereplő: Az igazat megvallva kevés olyan könyvet olvastam, ahol férfi a főszereplő. Igen egyszerű oknál fogva, nehezemre esik velük azonosulni. Mégis akihez nagyon hozzánőttem, aki nélkül már az életemet nem tudnám elképzelni, hiszen annyi minden érzelmet keltett bennem a története, akit imádtam, az nem más, mint a képregényhősből regényhőssé előlépő Timothy Hunter (Neil Gaiman - Books of Magic), a szemüveges, baglyos varázsló, aki szarkasztikus, gyakran esetlen, igen emberi, és bizony korunk legnagyobb varázslója. Mégis sokszor magában beszél, és talpraesett, és bizony sokszor a saját hibáiból tanul.

6. Legjobb női (mellék)szereplő: Tisztázzuk a mellékszereplőre azt értem, aki kifejezetten nem a történet főhőse, mégis lehet főbb szereplő. Mivel az összes könyvben szép és jó női szereplőkkel vagyunk ellátva, szinte minden nő kategória felvonul előttünk. Mégis ahogy átnyálazom a 2009-ben olvasott könyvek listáját, felmerül bennem, hogy ha nem nő a főszereplő, akkor igen csekélyek a női karakterek, egyszerűen elmosódnak. Jó persze, ennek ez a legjobb barátnője, annak az, de igazából a karakter jelleme, melyik fog meg minket annyira, hogy meg is maradjon. Még ha már jó pár könyvet is elolvastunk utána. Nekem egyetlen egy ilyen akadt, aki a maga fura módján, bár lányos lány, mégis imádnivaló karakter: Isabelle Lightwood (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi). Bár Isabelle az igazi harcos lány, és még szép is, és minden, ami a lány lenni akar, mégis közel érzem magamhoz, mégis látom, hogy nem egy üres lyukat kitöltő legjobb barátnő pótlék karakter, hanem igenis megáll a két lábán (a korbácsával).

7. Legjobb férfi (mellék)szereplő: Egy csomó jobbnál jobb pasi idejöhetne, akik a mi főhőseink szívét dobogtatják. Lelki szemeim előtt felvonul mindenki, és elég erős is a mezőny (már azok között, akik bent maradtak a mentális selejtező után), mégis azt kell, hogy mondjam Edward győz mindenki felett, még Jace Wayland, Valentine Morgenstern (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi), Derek Souza (Kelley Armstrong - Darkest Powers) és Jack (Kelley Armstrong - Nadia Stafford sorozat) felett is. De csak azért, mert őt régebb óta szeretem. Akiket felsoroltam itt, azokat mind imádon, a szívemhez nőttek, és ennek mind van oka. De mivel Edwardot és a büszke Team Edwardos zászlót régebb óta cipelem. Ezért a 2009-es férfi verseny győztese: Edward alias Ted Forester (Laurell K. Hamilton - Anita Blake sorozat).

8. Legjobb gonosz karakter: Mit mondhatnék. I Love Bad Boys. A gonoszokért élek. Nem minden könyvben szeretem a gonoszokat, nem elég szarkasztikusnak, helyesnek lenniük, olyan kell, aki mélyebben összetett, értelmesnek gondolja, amit csinál, nem csak, hogy legyen valami főgonosz. Eddig éltem-haltam Voldemortért, de valaki kiütötte őt a helyéről, és nem Valentine Morgensternre (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi) gondolok, aki a maga módján hátborzongató, mégis bárkit meggyőz és gonosz, velejéig romlott, mégis képes szeretni, méghozzá elég nyilvánvalóan. De bizony ugyanebből a könyvből választom 2009 leggonoszabb karakterét, de rettenetes spoiler. Így csak annyit mondok, hogy Cassandra Clare Halál Ereklyéi sorozat utolsó részében van egy nagy gonosz még Valentine mellett, na ő rá gondolok, akinek a képe kint lóg a falamon. :D Aki járt a szobámban, az tudja. Addig szegény a spoiler veszély miatt névtelenségbe burkolózik.

9. Legjobb vége-harcolós jelenet: Minden könyv végén van egy nagy csata. Legalábbis valami olyasmivel felérő feszültségi pont. A legtöbb könyvet, amit olvastam, vagy elvolt húzva, vagy nem volt annyira lényeges ez a jelenet, kivéve persze egynél, amit végigüvöltöztem és szorítottam. Merthogy mindkét fél a személyes kedvencem volt. Így a Cassandra Clare Üvegvárosának Peniel című fejezetét választom.

10. Legjobb romantikus jelenet: Az a baj azzal, ha túl erős könyv van a mezőnyben. Mindent kiüt. Mivel legjobb regénynek jelöltem az Üvegvárost, így abból választanám az epikus In the Dark Forest fejezetet. Jace Wayland a lehető legszebb beszédet adja elő, és bár igenis vaaan testi vonzódás ebben a könyvben reálisan, mégis visszafogják magukat, és csak szépen alszanak egymás mellett.

11. A legviccesebb jelenet: Sok humor is volt 2009-ben, és ezek közül számos jelenet nagyon is megmaradt, szinte örökre bevésték magukat a tudatomba. De a versenyt most Neil Gaiman Anansi Fiúk regényéből nyerte a Kövér Charlie a börtönben. Egyszerűen szinte sírva nevettem, ahogy szöszöl ott. "-Drog? - Nem, köszönöm. - Azért hozták be?" "Kövér Charlie megpróbálta felidézni, mivel ütik el az idejüket az emberek a börtönben, de csak arra emlékezett, hogy titkos naplót vezetnek, vagy ezt-azt eldugnak a hátsójukban. Írnia nem volt mire, és úgy érezte, az ember sikerének egyik mércéje, hogy ne kelljen semmit a hátsójába dugnia."

12. A jelenet, amin a legtöbbet bőgtem: Igazságtalanság lenne az Üvegváros végét jelölni, pedig az tényleg az, amin bármikor sírok. Mégis ha már dráma, és ne a szerelmi drámáról legyen szó, hanem inkább családiról, akkor Neil Gaiman és Carla Jablonski átíró közreműködésével készült Bindigs (Books of Magic 2.) mondanám. Ebben van, hogy mikor Tim ismét találkozik azzal az emberrel, akiről megtudta, hogy az apja, akkor Tim épp haldoklik, és az alábbit gondolja: "Tudta, hogy a fölé hajoló férfitól meg kéne valamit kérdeznie, de már nem tudta pontosan, hogy mit, vagy miért volt olyan fontos." Ez az apa-fia vonal, ahogy elvesztik megtalálják egymást a történet folyamán az, amin mindig sírni tudok és de ha mást nem, egy pár napig tartó melankólia nehezedik rám.

13. Az a hely, ahova szívesen elmennék: Az urban fantasykkal (amiket imádok) csak egy a gond, hogy új, leleményes helyszínt, nem nagyon írnak. Kivéve persze Gaimant. Kilőném az összes akadémiát és bentlakásos sulit, amiről olvastam (Szent Vlagyimirék - Vámpírakadémia, Evernight Akadémia - Evernight, Éjszaka Háza, stb.) Gaimannek ötletes a világ mögötti világa, de hogy szívesen mennék-e oda? Hmm... A legszebb táj, a legjobb hely elég egyértelműen Idris, fővárosával Alicantéval együtt Cassandra Clare Halál Ereklyéiben. Szép és nem igazán városra, mindinkább falura hasonlít. De mégis olyan jól le van írva, hogy szinte nekem is honvágyam van az Árnyvadászok őshazájába.

14. A szereplő, akit leginkább sajnálsz, hogy nem valódi: A 2009-es év újonnan beköszöntött karakterét választom, akit már akkor megkedveltem, mikor csak a borítón láttam, és tudtam, ez egy jó karakter. Alapvetően vonzódom a "sötét foltokhoz" (sötét haj, sötét ruházat), így Sebastian Verlac (Cassandra Clare - Halál Ereklyéi) lett az utolsó díj nyertese. Amennyit elárulhatok róla, ő a harmadik részben jelenik meg, a Penhallow család unokatestvére, a Penhallow-éknél pedig a Lightwoodék szállnak meg, mikor Alicantéba mennek. És Sebastian Verlac egyértelműen Jace és Clary közé áll, ő az amolyan harmadik fiú opció.

A Legrosszabbak


Mivel hugival tanakodtunk, rájöttünk, hogy ideje kiosztani a legrosszabbnak járó díjakat is. Mert bár szeretünk olvasni, sokszor van olyan, hogy a fejünket a falba verjük egy-egy "remekműtől."

1. Az a szereplő, akinek örülök, hogy nem valódi: Bianca (Claudia Gray - Evernight) - Egyszerűen rémes volt az ő szemszögéből olvasni. Érzelmek nulla, értelem nulla, leginkább csak egy odaírt valami volt, ami még emberi lénynek sem nevezhető, nemhogy félvámpírnak. Idézet Percytől: "Bianca a vámpír, aki imád vért ontani... ezáltal szívja be a hülyeséget, ami az ő életfeltétele."

2. A legrosszabban kitalált hely: Ami a leginkább kiborított? Úgy istenigazából? A vámpírok és a templom. Szóval az Éjszaka Háza ugyanezen sorozatból, ahol cuki kis templomjaik is vannak. Bár ez elég kényesen érintett a Vámpírakadémiában is, de ott legalább nem a szó szerint vett vámpírokról volt szó.

3. A legrosszabb drámai jelenet: Talán azt mondanám, amikor kiderül, hogy Reqiuel (jól írtam a nevét?) nemi erőszak áldozata volt (Claudia Gray - Nézz az égre!). Valahogy rettenetesen erőltetett drámai hatást akar elérni, és őszintén már az elején is túl sokat emlegetik, hogy próbál nem szép lenni. Aki nem tudja jól kezelni a nemi erőszak témát, ne írjon, se fanficbe, se igazi könyvbe.

4. A legrosszabb vicces jelenet: Ide nem tudok hirtelen semmit sem jelölni. Ugyanis lehet, hogy próbáltak poénkodni egy-két könyvben, ami nekem nem volt vicces, de ez szerencséjének annak a könyvnek, nem maradt meg bennem.

5. A legrosszabb romantikus jelenet: P. C. Cast és Kristin Casttól a Megjelölve című könyvben, mikor Zoey iszik ex-pasija véréből és magához köti. Elvileg romantikus lenne, merthogy micsoda érzelmek dúlnak ott. (Ezt láttam valahol leírva kritikában, tényleg!) Hát nekem az minden volt, csak nem romantikus, sőt még erotikus sem...

6. A legrosszabb vége-harcolós jelenet: Nagyon sok könyvnek rossz a befejezése, tanúsítom, túl egyszerű, túl elkapkodott. Amiket nem szerettem könyveket, persze, hogy a végével is volt bajom. De Alyson Noeltől a Kék Holdat jelölném, aminek a vége-csúcspontján tényleg megütköztem, hogy ilyen nem lehet. Noel egyedül a feszültségponthoz nem ért. Legalábbis a Halhatatlanok sorozatból erre következtetek.

7. A legrosszabb gonosz karakter: Az a baj, hogy a legtöbb regényben, amiket nem szeretek, igazából nincs is gonosz, csak valami ellentéte a főhősnek, de igazán a háttérben mozgó gonosz az nincs. A legrosszabb szálakat mozgató alak, akit egyszerűen nem tudok hova tenni, az egyik kedvenc sorozatomból a Gemma Doyle trilógiából Kirké. Könnyű kitalálni ki is ő, és egyszerűen nem tartom egy jó szereplőnek.

8. A legrosszabb férfi (mellék)szereplő: Claudia Gray - Evernightának Lucasa. Minden más szereplőről megtudunk valamit, még ha csak felszínesen is. Belőle semmit sem látunk, érzünk, tapasztalunk, csak hogy van, és Bianca szereti. A legfeleslegesebb karakter.

9. A legrosszabb női (mellék)szereplő: Ann a Gemma Doyle trilógiából. Persze, reális karakter, mert nem tökéletes. De mégsem tudom elviselni, nem áll ki senkiért és semmiért, nem kell persze mindenkinek erős karakternek lennie, de őszintén, a csoportba csak Gemma miatt vették be, aztán hányszor áll Gemma ellen, ő az abszolút elviselhetetlen. Nála még Torit (Darkest Powers) is jobban kedvelem.

10. A legrosszabb férfi főszereplő: Bár nem éppen főszereplő, de mégis látunk a szemszögéből, és mert a többiek tényleg nem főszereplők, ezért marad csak ő hátra: Stefan Salvatore (L. Jane Smith - Vámpírnaplók).

11. A legrosszabb női főszereplő: Óh, ebből akad sok is, nem csak egy. De ha választani kell, aki leginkább fel tudott idegesíteni, Bianca az Evernightból. Már említettem, hogy miért.

12. A legrosszabb író: Az olvasmányaim során (főleg mert nem vagyok író), nem mondhatom, hogy húú, de rossz író. De mégis most megnevezem azt, aki idén a legrosszabb könyvet hozta el nekem. Sokan gondolnák, hogy Claudia Gray, de nem, a novellája megmentette, mert bemutatta, hogy ő kedves, aranyos ember, aki tudna írni, csak valahogy a vámpíros-bentlakásos-sulis témát nem neki találták ki. Szóval ketten is indulnak a legrosszabb címért: Kristin Cast és P. C. Cast. Nem egy rosszul összetett regényt hoztak össze, mint Gray. Hanem anyuka írt, látszik a szép tájleírásokból, de a kislány irányítja a love cselekményt. Legalábbis így tűnik. Szinte minden gyermeteg a könyvben, anyuka meg esetleg a kidolgozást, a wicca szokások utána keresését végzi talán el. Ketten együtt valami nagyon ütőset hoztak össze, negatív értelemben.

13. A legrosszabb novella: Sarah Mlynowskitól a Cruisin' (Hajókázás). Magát az írót nem ismerem, de egy ilyen novella után nem is akarom. Sikerült úgy lelohasztania a kedvem a novellás kötethez, mint az Evernightnak a vámpíros regényekhez (ami nagy szó). E/1-ben rejtegeti a nagy csattanót, ami jó is lenne, ha nem éppen az lenne a csattanó, ami. És persze az írás... *fáradt sóhaj*

14. 2009 legrosszabb könyve: Ami a leginkább lesújtott, ami a leginkább felidegesített, ami a leginkább untatott, nem más, mint: Claudia Gray - Nézz az égre! A könyv címének gyakorlatilag köze sincs a könyvhöz, az első három élvezetesebb fejezet után az egész történet szét esik, kicsúszik a kezeink közül és csak mentális fájdalmat hagy maga után.

Ha kedved kaptatok hozzá (és valamikor a szilveszteri buli kiheverése után - ami mellesleg nekem nem lesz, csak gondolom másnak igen) lesz rá erőtök és időtök, írjatok kommentet, nem muszáj minden kategóriára "jelölni" valakit, de kíváncsi lennék, hogy az erre járókra, mik és kik voltak nagy hatással.

És persze BUÉK mindenkinek.

Richelle Mead: Vámpírakadémia

2009. december 30., szerda


Hogy akadtam rá: Nézegettem a YA fantasy sorozatokat, gondoltam ezt is el kéne olvasni, mire eljutottam odáig, az Agave kiadta.

Úgy általában az egészről: Íme egy újabb vámpíros sorozat, ezúttal az Agave (kedvenc kiadóm) kiadásában. Ha már vámpíros, félek hozzányúlni, ha bentlakásos iskolás, félek hozzányúlni, ha vámpíros bentlakásos iskolás, egyenesen sikítva futok a könyvtől.
De gondoltam, ha Agave (és én bízok az ízlésükben), akkor csak jó lehet. Nem is csalódtam bennük. Sikerült a mostani a sok vámpíros sorozat között egy olyat kiszemelniük, ami szórakoztató, érdekes, izgalmas és jól megírt.
A bajom csak annyi volt, hogy rövid az első rész, de legalább nem húznak el benne semmit, pont olyan, amilyennek egy első résznek lennie kell. Van nekünk Rose Hathaway főhősnőnk és legjobb barátnője Lissa Dragomir hercegnő. Rose és Lissa megszöktek a Szent Vlagyimir Akadémiáról, és két év bujkálás után elkapják őket, majd visszaszállítják hőseinket az Akadémiára. Ahol a vámpírok (végre valahára értelmesen) a mágiájukat tanulják meg használni, a testőrök pedig testőrködni. Rose szeretne barátnője testőre lenni, ezért is vállal különórákat Dimitrijjel a mogorva testőrrel.
Hmm, érdemes lenne leírni a vámpírokat ebben a történetben. Vannak nekünk az élő vámpírok, akik születnek, őket annyira nem bántja a fény, vért isznak, de sosem ölnek és egy-egy elemnek tudnak parancsolni, mágiájukat nem használják támadásra, ők a morák. (Ilyen Lissa.) Akkor vannak a testőreik, akik önmagukban csak úgy nem tudnak szaporodni, csak a morákkal, ők fél ember, fél vámpírok, azaz dampyrok. (Ilyen Rose.) És vannak, azok, akik régen morák vagy emberek voltak, átváltoztatták őket vagy morák esetében embert öltek, ők a halott vámpírok, ők vágynak a vérre, a gyilkolásra, nincs mágiájuk, ők a strigák, és legfőbb dolguk morákat ölni.
A vámpír társadalom ebben a könyvben is más, de hihető és jó. A történet élvezhető, a főhősnek hálistennek csípős humora van, ami csak gazdagítja a kötetet. Rossz szó nem lehet erre a könyvre, bár már a 60. oldalon lelőttem magamnak minden poént. Ráadásul sok szerethető karakter is van, és mindegyik hihető is, senki nem csak kivágott papírmasé figura. Alig várom a folytatást.

Kedvenc karakter: Christian

Ami kifejezetten tetszett: A vámpírok társadalmának felvázolása

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból, csodálatos alkotás

Libba Bray: Lázadó Angyalok

Hogy akadtam rá: A Könyvmolyképzősök újdonsága volt, de nem volt kedvem elolvasni először, mondván, hogy nem a mondern időkben játszódik. De a fogadott ikertesóm (Percy) ajánlotta.

Úgy általában az egészről: Végre itt a Rettentő Gyönyörűség folytatása. Mit is lehetne mondani? Nekem az első rész, akár zártnak is tűnt volna, de persze ez egy trilógia, és kíváncsian vártam, mi lesz. Mikor megláttam a karácsonyfa alatt a kötetet, az első benyomásom az volt, hogy jéé ez milyen vastag könyv. Persze ez még mindig egy napos olvasási határon belül maradt, de mégis megint előjött, ami egy sorozatnál szokott. A második kötet hosszabb, már csak a színvonalat kéne tartania.
De lássuk a sztorit: Van nekünk egy prológusunk, amit Kartik szemszögéből látunk, elkapják, és jól megszidják, hogy mit is tett Gemmával. A lényeg az, hogy a Raksana azt akarja, hogy Gemma az ő nevükben kösse meg a mágiát a birodalmakban, ehhez meg kell találnia a Templomot. Szóval Kartiknak ha kell, udvarolnia kell Gemmának, távol tartania tőle minden más pasit, rá kell vennie, hogy keresse meg a Templomot és át kell vernie, hogy a hatalmat a Raksanának adja. Utána pedig meg kell ölnie.
Gemmát látjuk ezután, aki a szokásos szarkasztikus hangulatban készül a karácsonyra. Mindenki hazamegy, kivétel az ösztöndíjas Ann-t, de persze ezt is megoldják. Aztán még ugye látogatják a két hónapja halott Pippának emelt oltárféleséget is.
A történet lényegében két szálon fut: a Templom keresése és persze az élet a viktóriánus korban. Ugyanolyan jól leírja Bray a régi kort, ahogy eddig. Mindent megértünk és mindent átélünk. Gemmának akad még egy jóképű, gazdag udvarlója is Simon Middleton képében. Jó a történet, izgalmas, de sajnos mindent ki lehet találni, ki a gonosz, ki mit akar. Ami persze nem baj, amíg jól van megírva.
Azért kap csak négy pöttyöt, mert túl elhúzottnak találom. Mi már rájövünk sok mindenre, de Bray hagyja tovább futni a szálakat, és sokszor feleslegesnek éreztem pár cselekmény darabkát. Magyarán: röviden el lehet mondani, miről szól az az 500 oldal, ezért kár volt ennyire elhúznia. Néha-néha le kellett tennem a kötetet, mert valahol beleuntam. De végül is egy nap alatt azért végeztem vele. Kíváncsian várom a befejező részt.

Kedvenc karakter: Simon

Ami kifejezetten tetszett: A kor ábrázolása, a nem tökéletes karakterek, az egyik karakter háttértörténete

Ami nem tetszett: nincs senki komolyabban megkedvelhető karakter, kifejezetten zavar, hogy mennyiszer átvágják Gemmát, mégis barátnők, túlságosan elhúzott történet

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Beth Fantaskey: Jessica's Guide to Dating on the Dark Side (Jessica útmutatója a sötét oldalon való randizáshoz)

Hogy akadtam rá: Az egyik kritikás oldalon láttam meg a borítóját és megtetszett.

Általában róla: Nézzük az alaptörténetet: van nekünk Jessica Packwood egy átlagos amerikai lány, aki egy kisvároskában lakik. Van neki barátnője Mindy, és van neki ellensége Faith és van egy olyan srác, aki tetszik neki, Jake. Átlagos felállás. De persze nem is fantasy könyv lenne, ha a főhős nem lenne különleges. Őt bizony csak örökbe fogadták és igazából romániai hercegnő, Antanasia Dragomir. Megjelenik Lucius Vladescue, aki pedig bejelenti, hogy ő egy vámpír, főhősünk is az, és bizony ők ketten el vannak jegyezve kiskoruktól. És nincs mit tenni, ott marad, és mindenáron megfelelő menyasszonyt akar faragni a lányból. Persze Jessica matléta, szeret lovagolni, ő maga takarítja az istállót, és cseppet sem hisz a vámpírokban.
Megint egy vámpíros történet? Igen. Megint napon járnak a vámpírok? Igen. Sablonosnak tűnik a történet? Igen. De mégis a kivitelezés nagyszerű. Az író nagy tehetséggel fűszerezi humorral a sztorit, mozgatja a karaktereket, és egyszerűen megvan minden a sztoriban, ami egy laza szerelmes történethez kell. A vámpírok itt is (sajnos) a napon járnak, de mégis élvezhető és mégis a vámpírok igenis kegyetlenek. Az írónak érzéke van ahhoz is, hogy ott rövidítse a sztorit, ahol kell és azt a jelenetet nyújtsa el, amit kell. És még egy valami, amit nagyon értékeltem, hogy végre a vámpír úgy beszélt, hogy tényleg észre lehet venni, hogy régimódi, nem csak úgy írják, hogy az.
Összességében egy jó kis regény, ami épp úgy ér véget, ahogy kell, semmi kivetni való nincs. Ezek után kíváncsian várom az írónő következő regényét, ami szintén romantikus, de nem vámpíros.

Kedvenc karakter: Lucius

Ami kifejezetten tetszett: Az írásmód, végre egy régies vámpír

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Neil Gaiman: Anansi fiúk

2009. december 7., hétfő


Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus vagyok. Ennél többet nem kell mondani.

Úgy általában az egészről: Megláttam ezt a kötetet és nagyot csalódtam. Kellemesen is meg nem is. No de kezdjük a rosszal: vékony. Nagyon. :D Nekem ebből több kéne. A kellemes csalódás: A borító egyszerű, mégis minden megtalálható rajta, tökéletes Agave alkotás. Hát még amikor megláttam azt, amit képen nem lehet. A szép kis csillogó pókháló mintát. Mondanom se kell órákat azzal töltöttem, hogy néztem a borítóm és csorgattam a nyálam.

A történetről is legyen ám szó: Van nekünk Kövér Charlie, akinek átlagos élete van, fogjuk rá, hogy jó munkája és menyasszonya. Ismerős felállás Gaiman-módra. Kövér Charlie igazából nem kövér, csak hát sajnos ráragadt ez a becenév kiskorából, mivel apja nagyon is kedvelte kínos helyzetbe hozni fiát. Szóval azzal indítunk, hogy Charlie és Rosie azon vitatkoznak, hogy meghívják-e Kövér Charlie apját. Mondjuk úgy Rosie győz, és Charlie összevissza telefonál, hogy megtalálja apját, míg végül megtudja a hírt: Édesapja meghalt.

Elmegy a temetésre, de persze amilyen szerencsétlen először más temetésén köt ki. Aztán a régi utcájában lakó öreg néni elmondja neki, hogy az apja isten volt és van egy bátyja, aki minden isteni képességet örökölt, és úgy tud kapcsolatba lépni vele, hogy beszél egy pókkal. Persze Kövér Charlie először nem hisz ebben, persze végül kissé illuminált állapotban beszél egy pókhoz. És megtörténik a csoda, vagy a szerencsétlenség, bátyja megjelenik életében, és fenekestül felforgatja azt. Bátyja mellesleg Pók névre hallgat. Innen a borító.

Az írás élvezetes, igazi Gaiman darab, mit lehet mondani? Nem tudom eléggé dicsérni a könyvet. A karaktereket zseniálisan mozgatja Gaiman és persze a szálakat is (a történet akár egy pókháló). Imádom, ahogy épp annyit ír le a karakterekről, hogy meg lehessen őket ismerni, teljesen ki van dolgozva mindenki, senki sem felületesen odabökött izé. (Mostanában túl sok gyenge könyvet olvastam, és csodálkozom, hogy valaki még tud írni.) A szálak meg... imádtam azt is. Nagyjából az összes szereplő szemszögéből olvashatjuk a könyvet, és mivel mindenki fontos szál, így sosem válik ez az írásmódszer unalmassá. Sosem izgalmasabb az egyik szál a másiknál. (Néha azt tudom utálni a több szálban, hogy az egyik jobban érdekli az embert, mint a másik és alig bír a másik szálra koncentrálni.) Mellesleg a csattanókat nagyjából ki lehetett találni, már az elején tudtam, Gaiman ad nekünk elég segítséget, nem rejteget, de így is izgalmas, és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kedvenc karakter: Pók

Ami kifejezetten tetszett: A hangvétel, az írásmód, a mitológia

Ami nem tetszett: -, Maximum annyi, hogy rövid. :D

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Decemberi olvasólista

2009. december 2., szerda

Neil Gaiman: Anansi fiúk - Megjelent - Agave

Libba Bray: Lázadó Angyalok (Gemma Doyle trilógia 2.) - Megjelent - Könyvmolyképző

Richelle Mead: Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.) - Megjelent - Agave

Suzanne Collins: Az éhezők viadala - Megjelent - Agave

P. C. Cast és Kristin Cast: Elárulva (Az Éjszaka Háza 2.) - Megjelent - Kelly Kft.

Monika Feth: Eperszedő - Megjelent - Könyvmolyképző

Cassandra Clare: Csontváros ÚJRAOLVASÁSA MAGYARUL - Megjelent - Könyvmolyképző - [Kritika már itt olvasható]

Jeaniene Forst: Félúton a sírhoz - Megjelent - Ulpius ház kiadó

Alyson Noel: Shadowland (Árnyékföld)

2009. december 1., kedd


Hogy akadtam rá: Tetszett a borítója Amazon.com-on. De előbb olvastam el csomó más sorozatot, és mire észbe kaptam, a Könyvmolyképző kiadta. Gratula nekik ismét.

Úgy általában az egészről: A kissé rosszra sikeredett második rész után kíváncsi voltam Alyson Noel mit alkot. Mit is lehetne mondani? Kezdjük a történettel.

Az eleje sutára sikerült az biztos. Ever még nem mondta el Damennek, hogy mit is csinált. Ezt nem tudom, hogyan gondolta. Nem érhetnek egymáshoz, mert akkor Damen meghal, és EZT képes titkolni? Mondjuk jó, nem hónapokig, de jó pár napig.

Aztán miután Ever mindent bevall, jöhet az, hogy keresik a gyógymódot, Damen elmondja, hogy ne higgyen Romannek, mert ő kis hazug, lehet, nincs is nála az ellenszer, és Ever, ha lehet, minden körülmények között kerülje Romant.

Akkor ugye a fülszövegben fény derül arra, hogy jön ez Jude gyerek, aki feletébb ismerős Evernek és komolyan, az egész könyvet csak ez mozgatja. Mármint, azért akarod tovább olvasni, hogy rájöjj, ki is ez a Jude. Ami kb. ha jól emlékszem a feléig ki sem derül. Jó ez így? Hogy a könyv feléig a fülszöveg teszi érdekessé? Elég rossz megoldás...

A könyvről az összhatás... Ever... Ever szőke, kicsit plázapics*s, merthogy Damen megkattan és mindenről le akar mondani, minden anyagi dologról, mert szerinte a karma miatt ilyen szerencsétlen, hogy eddig 600 évig élt Dorian Grayként (imádom Dorian Grayt), vagyis addig élvezte a hedonizmust. Evernek persze ez nem tetszik. Nem teljesen azért, mert mi lesz Damen BMW-jével, de azért mégsem azért, mert Damen elveszti a stílusát, az egyéniségét. Valahogy elég suta a könyv első fele, ahogy Ever a bébibiztos kocsival és Damen új ruháival küzd.

Viszont utána... miután Jude bekerül a képbe. Akkor az ember már kíváncsi, hogy mi is ő.

Megismerjük Damen karakterét, még jobban, és bevallom, jól meg is utáltam. :D Mert Damen sír, hogy a halhatatlanok lelke majd a Shadowlandbe kerül (Summerland ellentéte, nagy sötét, feneketlen izé, ahol az ember elveszettnek, magányosnak, lélektelennek érzi magát és senkivel, de senkivel nem tud kapcsolatba lépni.), és ezért megpróbálja erejét nem öncélúan felhasználni, de nem is segít másnak. Elzárja magát mindentől, de igen hamar rá lehet venni, hogy legyen újra önmaga. Nem akar önző lenni, de mégis sikerül neki.

Akkor ott van Ever, aki kicsit szerencsétlen, kicsit önfejű, de már nem annyira sötét, mint a második részben. Ez egy pozitív pont, bár a felnőttéválástól még igen messze van.

Alapjában találtam benne pár logikai hibát. Az egész Shadowlandozást pl. Hogy minden halhatatlan lelke odamegy, miután meghalt. (Halhatatlanok, akik meghalnak, ez csak így szópoénként is jó. De tudom, persze, a halhatatlan csak azt jelenti, hogy természetes úton nem hal meg.) Honnan tudják biztosra? Honnan tudja Damen, hogy az nem a pokol, és ő mivel sekélyes volt odajut? Hmm?

Roman karaktere felüdítő volt a könyvben, őt nagyon szerettem, másfelől, ami még tetszett, az a halál feldolgozása, mármint Riley és az, hogy egész végig benne volt ez valahol nagyon mélyen, hogy milyen is az elmúlás.

Összességében olvashatóbb, mint a második részt, ezért is kap négyest. Látok én még ebben potenciált, csak valahogy Noel elrontja a könyv felépítését, az első fele kicsit lapos, kicsit unalmas, míg utána a végébe sűrít bele mindent, kicsit kapkodósan. Tinédzser könyvnek egész jó.


Kedvenc karakter: Roman

Ami kifejezetten tetszett: Roman, Jude

Ami nem tetszett: Shadowland hülyeség egybőli elfogadása, Ever tinisége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Könyvek, kiadók, vélemények

2009. november 28., szombat

Hmm... most rámjött az írhatnék. Egy icipici agymenés. Könyvekről, kiadókról és persze mindez csak saját vélemény. Nem akarok ezzel senkit sem megbántani, nem azért készült.

Az igénytelen könyvek piaca

Mostanában sok ilyen van. Miért? Mert el lehet adni. Igazából logikátlan, kidolgozatlan, összecsapott művek ezek, amik szinte olvashatatlanok azoknak, akik már sokat olvastak, és nagy az elvárásuk. (Vagyis nem muszáj kiszámíthatatlannak lenni egy regénynek, de logikusnak igen.) Tegyük fel van egy könyv, ami remekül megvan írva, elgondolkodtató, megfogja az embert, a hatása alatt van. (Nálam ezek a Neil Gaimanek, novellák és regények egyaránt és a Cassandra Clare-ek) Ezeket persze nem mindenki találja jónak, de viszonylag kevés panasz érkezik rájuk. Gaimannél néha nem tudom kitalálni a cselekményt, ezért IS érdekes. Clare-nél, ha néha átlátszó is, legalább ténylegesen a nyomokból ki lehet találni (nem csak úgy behozott valami, mint Rowlingnál a Halál Ereklyéi, stb.) és úgy van megírva, hogy élvezetes.

Én a magam 19 évével az ilyen könyveket szeretem. Akkor ugye most vannak a divat stílusok (khm... vámpírok khm...) és ezekkel BÁRMIT el lehet adni. Miért gond ez nekem? Kivételesen engem nem zavar, hogy ha valaki az ilyet szereti. Ami logikátlan, hihetetlenül felépített, és inkább hajaz egy Mary-Sue (tökéletes karakter, általában az íróról mintázott) fanfictionre. Csak ugye én szeretem a vámpírokat, méghozzá ANNE RICE óta (csakhogy ne mondhassák rám, hogy én is Alkonyat tini vagyok), szóval minden ami vámpír, az érdekel, szeretem a rejtélyes, sötét karakterüket, ahogy lehet velük ábrázolni az emberiség bajait. No igenám ekkor jön az, hogy jön az Alkonyat, ami tiniknek szól, nem is valami bonyolult, de érzelmes. Én szeretem az Alkonyatot, nem fújjolom, átérzem, kedves, kis rózsaszín történet, ami valljuk be, néha kell az emberi szívnek. Pl. nekem. Szóval az Alkonyat megnyitotta a vámpírok kultuszát egy másik rétegnek, nem a horror kedvelőinek (itt nem a gagyi horrorfilmekről beszélek, amit ki nem állhatok), hanem a szerelmes tiniknek. Tiniregények kishazánkban, ami minőségi és külföldi? Én nem sokkal találkoztam. (Nem, Meg Cabot nálam nem az.) És ugye a tinilányok egy nagy bázis, és nagyjából két részre oszthatjuk. Azok a tinik, akik eleve nem sokat olvastak, max. romantikus történeteket, és ők a fiatalabbak (12-14 éves korosztály) és akik többet olvasnak, talán igényesebbet, klasszikusokat is (14-21 éves korosztály). Na, a YA (young adult - fiatal felnőtt) könyv kategóriát én inkább az utóbbi korosztályhoz sorolnám, de persze a YA megcélozhat fiatalabbakat is. Mit akarok kihozni? Hogy pl. amíg nekem nem tetszenek a szerintem "igénytelen" könyvek, addig egy 12-14 éves tudja értékelni, mert nincs akkor irodalmi igénye. Elhiszi, hogy első látásra van olyan szerelem, amit egy-két könyvben leírnak (Evernight, Megjelölve), hogy normális viselkedés, amit bizonyos szereplők mutatnak (Evernight, Megjelölve), mert talán nincs annyi élettapasztalatuk, vagy náluk még így működik. Hol itt a baj? Az, hogy vámpírosként árulják és nem feltétlen tinikönyvként, én pedig megveszem, elolvasom, és csalódok. Lassan már nem merem bevallani, hogy a vámpírokat szeretem, mert azt mondják, "te is az az Alkonyat fan vagy." *sóhaj* Mindenkinek más az ízlése, így amit én kidolgozatlannak találok, lehet más felnőtt és élvezi, mert ő azt szereti, mindenki más értem én. De ezeknek a könyveknek ilyen körben nagyobb a negatív visszhangja.

Alkonyat vs. Harry Potter

Kérdem én, mi a fene ez? Mi az, hogy ez vs. ez? Össze nem lehet mérni a két könyvet, össze nem lehet hasonlítani, maximum egymás mellé rakjuk, megmondjuk, hogy az író itt így ír, a másikban a másik író meg amúgy. De hogy az egyik jobb, mint a másik? Már nem azért, de ez két külön kategória. Harry Potter egy mindenkinek szóló ifjúsági regény. Minden korosztály, minden nemű emberke talál benne valamit, a világ lenyűgöző, a karakterek isteniek. Pont. Vége. Az Alkonyat pedig egy főleg lányoknak szóló, szerelmes regény. Pont. Vége. Mindkettő kultusz, de miért szidnánk egymást? A két fanság tökéletesen megfér egymás mellett. Mellesleg sokszor hallom, hogy az Alkonyat az új Harry Potter, na és, az én kedvenc sorozatomra meg azt mondják, hogy az új Harry Potter ÉS az új Alkonyat? Most kezdjem el utálni magam, mert mindhárom sorozatot szeretem?

Vámpír, vámpír, ki a házból...

Ősi téma. Sokan szeretik. Én is. Ki ne szeretné a rejtélyes, sötét karaktereket, akik az öröklét keménységével küszködnek? Klasszikus vámpírirodalmat (Bram Stroker) még nem olvastam, odáig nem jutottam, nekem Anne Rice az alapkő. Azok vámpírok. Aztán jött az Anita Blake, ott leszámítva, hogy erotikus könyvsorozatról van szó, a vámpírok PONTOSAN OLYANOK, mint ahogy én képzeltem, csomó különleges képesség, mindegyiknek más, nagyon jól kialakított világ. Egyszerűen szuper. Alkonyat, nem, ismétlem nem vámpíros könyv, szerelmes regény. A főszereplőt én először egy egyszeri halhatatlannak néztem (Edwardot), ez van, nekem le sem esett a film előzetesből, hogy vámpír. :D És igazából itt a vámpírsággal, csak kiemelnek valami elkülönülést, és eleve nem véres akart lenni ez a regény, sőt Meyer utána se olvasott a vámpíroknak. Engem itt ezek a halhatatlan lények nem zavarnak, az átlag vámpírok ott vért isznak, járkálnak napon és ölnek. Míg máshol rettenetesen nem vámpírok. Az egyik sorozatban pl. semmi vámpírság nincs bennük (nem hogy napon járnak, de X éves korukig nem is kívánják a vért, plusz valami hülyeség, ahogy átváltoznak), és miért írták úgy meg? Miért? Mert a szerkesztő azt kérte. Mert ezzel mint említettem, bármit el lehet adni.

Egyszer jártam egy könyvesboltban. Vámpíros könyvespolcon: Ward, Meyer - Twilight saga, Meyer - Burok, Evermore, Blue Moon, True Blood. Fantasy polcon: Anne Rice összes Vámpírkrónikája. Krimi polcon: Anita Blake, a vámpírvadász. Na igen, AB-ben nulla vámpír, a cím is mutatja, Anita mindet levadászta. :D Ezt sem bírom: egy csomó könyvesboltos kiküldött, mikor a Könyvmolyképzőt kerestem, "mert nincs ilyen kiadó," aztán hopssz, mégis, és most már külön Alkonyat polcuk van.

Csomó negatív kritizáló az Evermore-t is egybevonja a vámpírokkal, mikor annak köze nincs ahhoz. Olvasd el, aztán ítélkezz! Szóval most mindenki, mindent, amiben van vámpír és ő nem tinédzser, azt leszidja, mert "most ez a divat, az újabb őrület."

Ha valamiben csak egy vámpír van, és igazából démonokról és angyalokról szól az egész (ki találja ki miről írok?) azt is vámpírokkal reklámozzák. Mert most ez a menő. Lassan nem merek hozzányúlni egy vámpíros könyvhöz sem, pl. a True Bloodot sem olvastam el, mert ALKONYATTAL reklámozzák. Miért? Én ahol meglátom az ALkonyat hasonlatot, már futok is, mert valami erőltetett vámpíros könyvnek gondolom (ld. Evernight, Éjszaka háza).

Könyvmolyképző, Agave, avagy az elfogultság netovábbja

Kiadók. Ki az, aki ragaszkodik egy kiadóhoz, szereti őket, és mindenegyes könyvüket átválogatja, hogy érdemes-e megvenni? Kezeket fel! *magasba lendíti a mancsát* Igen, én is ilyen vagyok. Szeretem az Agavét, mert valljuk be, a pénzem nagy részét miattuk költöm el. Ők azok, akik a Harry Potter után belerángattak az olvasásba. Igényesen adják ki a könyveiket, szerintem még jó áron is, a kötés jó, a borítók, hát azok valami meseszépek, és jó az ízlésük. Hamilton, Neil Gaiman, amit biztos megveszek, Christopher Moore-ra eddig csak a nyálaztam, ott van Stephenie Meyer, Roger Zelazny (erre is csak pályázom), Suzanne Collins (amire már annyira vártam, hogy elolvashassam, erre nem kiadják?), ugyanígy Richelle Mead. Na, és a pólók! Azok a szép Anita Blake-es pólók, azokat csak köszönni lehet az Agavénak, hát még milyen jó, hogy nyitottak webshopot. Na, de a lényeg, én róluk ömlengek, én őket szeretem. Ez nem baj, hiszen ez még az egészséges keretek között van.

Könyvmolyképző: Régebben nem hallottam róluk, semmit sem. Aztán megszerettem Meyert meg az Alkonyatot, és lááásanak csodát, kiadják, ők. Szerveztek első találkozót, kaptunk szép ajándékokat (kitűzőt, posztert), és együtt lehettünk hasonszőrű örültekkel, akik már rég tudták mi az a Team Edward, Team Jacob és Team Svájc, míg a többieknek fogalmuk sem volt róla. Aztán elkezdték megvenni a YA fantasy könyveket, amiket feljebb említettem, és MINDEN olyan könyvet kiadtak vagy ki akarnak adni, amit valaha szimpatikusnak találtam. Ők erre mennek, behozzák azt, amire a tiniknek szükségük van. Romantikus fantasy fiataloknak. Jó, jó, az Alkonyat hajszolás (Twilight könyvklub, Twilightereknek akció) egy kicsit túlzott reklámfogás, de biztos valaki örül neki. Elismerem, az Eclipse-t egyszerre című bejegyzés sem volt valami szépen megfogalmazva, és néhányan sértőnek találhatták, de komolyan, utálni ezt a kiadót? Hahó! Hát mennyi könyvet hoznak be. Nekik bátran lehet írni, max lassan válaszolnak, vagy nem válaszolnak, de talán meghallgatják, amiket javaslunk.

Sok helyen láttam, hogy ahogy kiírta a Könyvmolyképző, hogy milyen kiadásokat tervez, egyből, ismétlem, EGYBŐL felteszik fórumra, hogy "Jajj, honnan tudnám, ezt és ezt és ezt és ezt, leszedni MAGYARUL?" Basszus, komolyan, a Könyvmolyosok felteszik a listájukat, hogy mire számítsunk, hogy örüljünk, lássuk mennyi filmesélyes könyvet megvesznek. (Mert bizony a nagyjából film lesz, amit ők kiadnak.) És erre mit adnak nekik? Csak úgy veszik a kiadót, mintha ajánlaná a könyveket.

Nos én úgy vagyok vele, hogy az Alkonyat és a Csontváros (ez lenni az én naaaaaagy kedvencem, a mindennél jobb könyvecském) az, amit biztosan megveszek tőlük. A többi? Nekem túl sokat adnak ki, hogy akár egy évbe is azokat megvegyem. És bevallom, nem mind érdekel. Az Eperszedő érdekel, a Gemma Doyle-t megvettem, ahogy az Evermore-t is, meg a Pokoli Báléjszakákat is (hogy hagyhattam ki, hogy ők voltak számomra az elsők, akik lefordítottak egy antológiát!). A kiadótól lehet mintát kérni, bele lehet olvasni, nem kell előtte leszedni. Dehogy leszedni, az még a kisebbik gond lenne, hanem...

Fordíts, mert I'm not English!

Kalózfordítás. Mindig volt, mindig lesz. Nem olyan nagy baj. Ezt már valahol kifejtettem, szóval maradok a kisebbik résznél. Sokan nem tudnak angolul. Sokan ezért várnak sokat, sok sorozat sok folytatására. Én is néha. Néha nem. Néha megveszem angolul, mert úgy jobban szeretem. Vagy megveszem így is, úgy is. Nem, nincs sok pénzem. Kiválogatom, mi kell.

A Harry Potternek nem okozott sok gondot a kalózfordítás, az amúgy is mindenkinek kellet, még az is megvette angolul, aki nem tudott angolul. Az Alkonyat hasonló. No, de a többi? Amik nem is híresek? Elhiszem, valamikor az ember előbb beleolvas, és meggyőződik róla, hogy megvegye-e, de erre ott a könyvesbolt, vagy a feljebb említett mintakérés. De azért szerintem ahhoz kell elég vastag bőr ahhoz, hogy valaki a "Várható megjelenési lista" után egyből MAGYARUL KÖVETELJE (nem kérje) azt a könyvet... Nem tudom elképzelni, hogy ezt hogy gondolja valaki...

A Vörös Pöttyös könyvek mindent visznek

Nagy monológom végére érek... És talán le is vezettem a feszültségem/hülyeségem. (Soni: Addig jó, amíg nem a 220-at vezeted.)

A vörös pöttyös könyvekkel semmi bajom. Tisztázzunk valamit. Közük nincs egymáshoz. Ha én azt mondom, hogy az Evernightot nem szeretem, akkor nem szeretem, ha én azt mondom, hogy az Alkonyatot szeretem, akkor szeretem. Ez csak egy gyűjtő csoport, ami összezavarja a könyvesboltosokat, meg gondolom ilyen fedőnév alatt adják ki a tini, romantikus könyveket. Pl. az én extra kedvenc könyvem (Csontváros - Cassandra Clare) is itt fog kijönni, és nekem az visz mindent, a Harry Pottert és az Alkonyatot is, de csak nekem, mert arról szól és úgy szól, ahogy nekem tetszik. Semmi olyat nem találtam benne, ami nem tetszett volna. Míg a két nagy kultusz sorozatban igen. És lám, ez is Vörös Pöttyös könyv. De tisztázzunk valamit, kedves olvasó társak, ezeket nem szabad egy kalap alá venni, nem egy író írta őket, nem egy színvonalúak, össze nem lehet hasonlítani.

Alkonyat rossz, akkor a többi is...

Valahol olvastam, hogy valakik (elég sok valaki) nem szereti a Könyvmolyképzőt és a Vörös pöttyös könyveket, ahogy említettem, a kedvenc sorozatom is ide jön ki. És jó könyv, tényleg, igényes és minden más, ami kell. De valakik képesek lesznek azért nem megvenni, mert... mert Könyvmolyos. Ezt sem értem. Nem a kiadó alapján kell megítélni a könyvet, és végképp nem egy kiadónál megjelent másik könyv alapján.

Ennyi voltam mára. Muszáj volt. :D Remélem, nem untattam senkit halálra.


Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatása

2009. november 15., vasárnap


Hogy akadtam rá: Szeretem Hamiltont.

Úgy általában az egészről: Talán másfél évnyi várakozás után kezembe vehettem a várva várt Merry Gentry következő, negyedik részét. A történet ott folytatódik, ahol a másik abbamaradt. Épp sajtótájékoztató van, Merry és testőrei szeretnék elterelni az újságírók figyelmét arról, hogy bizony egy sidhe próbálta megölni Merryt mágiával. Egy-két ügyeskedés után sikeresen véget ér a sajtótájékoztató, amit kivételesen a tündérdombokon belül tartottak. Ám kettős gyilkosság történik: egy alacsonyabbrendű feyt és az egyik riportert megölik. Nagyon úgy tűnik, hogy Merryéknek rá kell venni Andaist, a királynőt, hogy beengedjék az embereket a tündérdombokba. Erre pedig ugye nem volt még példa.

Maga a könyv ismét egy remekmű Hamiltontól. Érdekes, izgalmas, a cselekmény sodor magával, szinte letehetetlen. Persze, azért néha le kellett tennem. Van benne szexualitás, mint az Anita Blake-ben, de itt valahogy jobban beleillik. Tündérek, termékenység, miegymás. És ami még inkább tetszik ebben a sorozatban, hogy az egésznek van egybe egy története, így jóval érdekesebb, és jobban várom a következő részt. Hamilton megint csak kitett magáért a mitológiában, úgyhogy erre sem lehet panasz, ez egy nagyon jól megírt kötet. Eddig csak az első Merry Gentry részre panaszkodtam, szóval eddig ez a sorozat jobban szerepel nálam, mint az Anita Blake. No persze, ott az első 9 résszel sem volt baj. A lényeg, hogy Hamilton kreatív, és itt ezt megmutatja.

A fordításról, magyar kiadásról: A borítókat eddig ennél a sorozatnál nem szerettem, de az Agave most olyan szépet alkotott, hogy napokig csak néztem a borítót és csorgattam a nyálam. A cím, hát, ezt jelenti a Stroke of Midnight, meg hát erotikus könyv, ezért a címekben benne van, hogy ölelés, csók, simogatás, stb. De a Stroke of Midnight kifejezést amúgy is használják az angolok. Legalábbis én már találkoztam vele, és ez így lefordítva, kicsit erőltetettnek és kicsit sutának hatott, de hát a cím legyen a legkevesebb baj. A fordítás: arra nem lehet panasz, egész pofás lett. Viszont azon lepődtem meg, hogy ugyanaz a fordító, mint az első három kötetben, de számomra teljesen más volt a stílusa, vagy csak én vagyok dilis? Mindenesetre tetszett a fordítás, de persze, jó néhány helyen itt is vannak megszokott elgépelések. *sóhaj* Úgy látszik, ez már nem hiányozhat a könyvből. Pedig mennyit is dolgoztak ezen? Mennyit is csúszott a kiadás? A Harlekinnél legalább a pontokkal nem volt gond.

Kedvenc karakter: Galen, Doyle, Rhys, Misztrál

Ami kifejezetten tetszett: A mitológia

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból, megérdemli, rendkívül szép lett

Carla Jablonski: Reckonings (Leszámolások)

2009. november 5., csütörtök

Hogy akadtam rá: A kedvenc képregényem regényesített változata.

Úgy általában az egészről: A Books of Magic sorozat 6., azaz befejező része. Mármint csak lenne, mivel a képregény nem itt ér véget és nem így. Sajnáltam, hogy vége szakadt a regénysorozatnak, sajnáltam, hogy lesarkították, hogy kivettek pár szereplőt (Leah, Boldog, Cyril, stb.).

Az alaptörténet itt, hogy Timet eltiltották Mollytól és amilyen okos a mi főhősünk (tényleg bírom Timet) macskává változtatja magát, csak úgy spontán. Mert ugye macska alakban akar bejutni Mollyhoz, szerencsétlenségére Molly éppen elszökött beszélgetni Maryával. Azon tanakodnak a lányok, hogy mit is tegyenek most, hogy Timből lehet a világ legnagyobb gonosza. Ezt sajnos végighallgatja Tim is, megjelenik még a Test Művész is, aki minden férfiból kihozza az állatot. Szó szerint, állattá változtatja őket, meg mindenkinek megnézi a belső állatát. Természetesen Timünket is magával viszi, hogy kezelésbe vegye, és ennek nem éppen lesz jó hatása.

Érdekes történet, és ismét csak van mondanivalója. Ami talán egy kis rossz ízt hagyott maga után, az a vége. Ami nem ilyen volt, és még lenne tovább is. Kár érte.

Készült az alábbi képregény kötetek alapján: Nehéz szeretet, Tűhegy, Red Rover, Red Rover, Ahogy szokott lenni
Kedvenc karakter: Tim Hunter, Tamlin

Ami kifejezetten tetszett: Az egész, a tetoválás

Ami nem tetszett: Nem így van vége.

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Carla Jablonski: Lost Places (Elveszett Helyek)

2009. november 2., hétfő

Hogy akadtam rá: A kedvenc képregényem regényesített változata.

Úgy általában az egészről: A Books of Magic sorozat 5. része. A kedvenc képregényeim alapján. A prológusban Timet látjuk, de nem akármilyen Timet, a 33 éves Timet. Igen, a jövőben játszódik. És igen, amit a BoM 1-ben láttunk, valóra vált, Tim gonosz. Egy démon társaságában éldegél és Mollykat nevel. Kérdezhetitek, hogy micsoda? Igen, Mr. Timothy Hunter mániája Molly, mindenáron szeretne normális feleséget nevelni belőle. De persze a Mollyknak megvan a maguk akaratuk, vagy inkább Tim nem tudja ő mit is akar. Ám Mr. Hunterrel történik valami, amire nem számít. Megváltozik a múltja. Mert ebben a történetben a múlt sem kötött, mert ugye minden időutazós filmben/történetben/könyvben azt hisszük, hogy mi tudjuk csak megváltoztatni a jövőt, de itt nem. A múlt változik. Így Barbatos (a démon, aki oda van a gyorskajákért) és Mr. Hunter elindulnak a múltba, hogy stabilizálják.

Eközben Tim Hunter éli életét, Mollyt pedig bemutatja a narloknak, ám a békés piknikezés Tim képzeletbeli helyén rémálommá változik, amikor Mollyt és az egyik narlt elrabolják a démonok világába.

Izgalmasabb kötet, és mondanivalója is van. Mégpedig, hogy mi tesz minket azzá, amik vagyunk, hogy hova tartozunk. Aranyos, kedves történet, de mégis szívszorító. Mivel már megszoktam az írásmódot, így nem találtam a stílusban semmi kivetni valót, de lehet, hogy Jablonski teljesített itt már jobban. Tanulság: a szemüveg hasznos is lehet. :)

Készült az alábbi képregény kötetek alapján: Amit a tűz hagy belőlünk, Játszóterek (A Pokolba és vissza, Te vagy a fogó, Változékony évek, A fiúk mindig fiúk maradnak, Igazi tettetés, A lovag, a sárkány és a lány)

Kedvenc karakter: Tim Hunter, Mr. Timothy Hunter, Senki

Ami kifejezetten tetszett: A háttér mondanivaló, "A fiú, aki a tengert választotta" mese

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Cassandra Clare, Libba Bray, Claudia Gray és még mások: Vacations from Hell (Pokoli Vakációk)

2009. október 31., szombat

Hogy akadtam rá: Stephenie Meyer műveit kutattam. Így találtam meg a Pokoli Báléjszakák novelláskötetet, aminek folytatása is van, bizony. Ez mondhatni a "Hell"-es sorozat harmadik része.

Úgy általában az egészről: Az alapja ennek a kötetnek, hogy a vakáció legyen természetfeletti, bármi megtörténhet. A fülszövegen azt olvassuk, hogy lesznek itt átkokat szóró boszorkányok, meg átkok is. Meg, hogy mindenhol felvirágzik a szerelem. Míg a Pokoli Báléjszakák nagy része romantikus történet volt, kellemes, ez a kötet izgalmasabbra sikerült. Nekem jobban tetszett. No, de lássuk sorban a mi íróinkat és műveiket.

Az első novella Sarah Mlynowskitól a Cruisin' (Hajókázás). A címből nyilván következik, hogy adott nekünk egy luxus hajó, az utat pedig Hajókázás a Semmibe címen reklámozzák, mert három napra kimegy egy szép nagy hajó sok-sok emberrel a fedélzetén a nyílt vizekre. Adott nekünk a főszereplőnk és a legjobb barátnője, akik jutalomból elmehetnek egyedül erre a túrára. Ők ketten találkoznak egy másik lánnyal, Haileyvel, össze is barátkoznak vele (Hailey anyja kidöntötte magát Vicodine-nal, mert a pasija a hajó út előtt dobta). Hailey persze előáll a nagy rémsztorival, VÁMPÍROK támadtak mostanában az ilyen hajóutakon. Jajj, ez félelmetes. A főhősünk mindenáron el akarja veszíteni a szüzességét, és csak random ki akar választani valami helyes pasit, aki majd az első lehet. A novella nekem nem tetszett. Őszintén. Azért rakták szerintem legelsőre, hogy mindenki elolvassa (ha elölről kezdjük a könyvet). Egyszerűen E/1-ben írva olyan csattanót akart csinálni az írónő, ami már másnak sem jötte össze előtte. És itt még cselekmény se nagyon van.

Második novella: Claudia Gray (óh, ne) a címe pedig: I don't like your girlfriend (Nem tetszik a barátnőd). Kezdjük azzal én Grayt, mint írót nem szeretem. Legalábbis az eddigi könyvei alapján. De azért adtam egy esélyt a novellájának. Adott nekünk Cecily, aki rendmániás, illetve inkább szervezésmániás, mindenről listát csinál, önfejlesztő kis izéket, pl. kedvesebb lesz a nyolcéves öccsével, nem fogja érdekelni a nyaraláson az ősellensége. Ilyesmik. Ja és hogy rendesen figyel a koven órákon. Merthogy Cecily boszorkány, ahogy az édesanyja is. Természetesen az apja és az öccse mit sem tud erről, mivel alapszabály, hogy nem mondhatják el senkinek sem, hogy létezik mágia, és hogy ők boszorkányok. Cecily anyja pedig a régi kovenével is tartja a kapcsolatot, minden nyáron összegyűlnek, kibérelnek egy házat, és a gyereket tanítják, a családok pedig barátságot kötöttek már rég. Cecily édesanyjának legjobb barátnőjének lánya pedig... Cecily ősellensége. Lehetne ezt mondani. Kathleen az a tipikus felszínes, szőke lány. Cecily mindig is utálta miatta a "nyaralásokat." De főhősünket meglepetésként éri egy nagyon is helyes/udvarias/kedves/furcsán tökéletes fiú. Aki mintha csak a megtestesült vágyálma lenne, egy baj van Scottal. Még pedig, hogy Kathleen pasija. A novella aranyos nagyon. Szívmelengető kis történet, semmi nagy, semmi megjósolhatatlan, de Gray itt legalább nem akart semmit sem erőltetni. Sőt, még a szerelmi vonal is jobban hihető, mint Lucas/Bianca. Scottról többet tudunk meg a novellában, mint Lucasról. Kedves Claudia Gray, írj még ilyet. :D Ne Evernightot.


Félve kezdtem bele, mert ismeretlen író, legalábbis számomra. Maureen Johnsontól a Law of the Suspect (Gyanúsak elleni törvény). A történetben főhősünk Charlotte (Charlie) és testvére Marylou Franciaországba ruccannak ki egy rokonhoz. Mivel édesanyjuk kiköltözött Amerikába, nem sokat találkozott a két lány a rokonokkal. Aztán Claude bácsi úgy gondolta, itt az ideje megismerni a lányokat. A két lány örömmel ment bele, hiszen ki ne akarna Párizsba menni? Igen ám, de Claude nem így képzelte el az egészet, ő majd megmutatja a két lánynak az igazi francia életet... vidéken. De persze Claude fontos üzletember, dolga akad, így a két lány egyedül marad egy régi házban, messze mindentől. Persze ételt mindig hozatnak nekik. Eltelik három nap... Mivel nincs térerő a mobilon ezért Charlotte úgy gondolja, ideje elmenni körülnézni, pár mérföld séta után találkozik is Henrie-vel, aki elveszettnek tűnik, zavarodottnak, láncdohányosnak, és mellesleg a kutyáját keresi. (Ja, és nincs semmi, abszolút semmi a fürdőszobájában.) Majd elkezd beszélni a Francia Forradalomról. Tudom, hogy az angol cím nem az, amit én oda fordítottam, de ez is a Francia Forradalomból van. Amikor bárkit kivégezhettek minden ok nélkül... A két testvér neve pedig kísértetiesen szerepel a régi történelemben. Charlotte hírhedt gyilkos volt, testvére neve pedig egy áldozaté. Charlie persze alig figyel, majd hazamegy testvéréhez. Viszont épphogy beszámol erről, beállít egy jóképű srác, Gerard. Ki ne akarna francia pasit, mi? Gerard ugyanúgy pszichológiát hallgat, mint Marylou, jól elbeszélgetnek, de ahogy valami kifogással elküldi Marylou-t, Charlie-hoz fordul és valami furcsát mond neki, az élete múlik azon, hogy most azonnal kövesse. Mi lesz? Röviden: a novella először izgalmas, majd egy kicsit sablonos (ismerős lesz horrorfilmekből a történet), de igazán magával ragadó és hátborzongató. Egyszerűen még most is a hatása vagyok. Javaslat: Sose olvasd el, ha azt írják rá "Ne olvasd el!"

Következő novella: Cassandra Clare - Mirrorhouse (Tükörház). Nem tudom mit mondjak. Mit mondhatnék? Imádom Clare-t és az írását, kb. mint Neil Gaimenét. Óh, nem a két író két külön asztal, csak, hogy is mondjam. Mindketten jók mitológiából és mindkettejüknek fordulatos írásaik vannak. Szóval Tükörház: Főhősünk Violet, aki nászútra megy édesanyjával és annak új férjével (Phillippel) és újdonsült mostoha testvérével, Evansszel. Szerintem itt ki is mondtam a kulcsszót ugye. :D Cassandra Clare... testvérek. :D Mi következhet? Bizony! Ők szerelmesek. Gondolhatjátok milyen érzés volt szegény Violetnek mikor mindig figyelt egy fiút a suliban, aztán az édesanyjának elkezdett udvarolni Phillip, és mikor a férfihez mentek vacsorára, álmai pasija nyitott ajtót. Szomorú tény. Cassandra Clare ismét megcsillogtatja írási tehetségét, bár itt fogadott testvérek szerelmesek egymásba, mégis azt mondanám, ez a testvér vonal egy kicsit paródiának számít. A novella nem teljesen vidám, mindenesetre kreatív és imádtam.

Libba Bray Nowhere is safe (Sehol sem vagy biztonságban). Ezzel a novellával különösebb bajom nem volt. Alaptörténet, hogy három fiú és egy lány elmennek világot látni, mert egyetemisták és megtehetik. Persze, hol lyukadnak ki? Budapesten... Legalábbis itt is. Budapesten a vonatukra felszáll egy Mrs. Smith nevű jós, aki elmondja a főhősnek, hogy tesztelni fogják, és bizony sok dolga lesz még a gonoszokkal. A főhőseink kiszúrnak maguknak egy kisvárost, amiről úgy hírlik, hogy régen gyereket áldoztak a Sátánnak, hogy sikeresek maradjanak. A novella kiszámítható (mint Bray regénye is), de élvezetes az írásmód, kellemes kis horrorsztori. Ami egyedül nem tetszett benne, hogy valahova Magyarország és Románia közé teszi a helyszínt... kisváros, és a főhősök sem tudják eldönteni, hogy magyarul vagy románul beszélnek a helyiek. Mindegy is. Mert saját nyelvük van. A lényeg, hogy nagyon visszamaradottnak ábrázolják őket. Nem veszem sértésnek, csak kb. minden amerikai sorozatban mi visszamaradott, parasztruhát viselő, babonás akárkik vagyunk. :D Itt ez zavart leginkább, hogy mintha a falucska a középkorban lenne, Bray inkább maradjon a "történelmi" regényeknél, a viktóriánus kornál és ilyesmi, gondolom, azt kedveli, ahhoz tud írni.

Összességében kellemes kötet, bár inkább rémmesék, izgalmasak és nem csöpögős romantikusak. Egyértelműen megéri elolvasni és senki ne az első novella alapján ítéljen.

Az egész: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Novemberi olvasólista

2009. október 28., szerda

Tudom, tudom, még nincs november. De azért felvésem, hogy miket szeretnék elolvasni. Sajnálatos módon jó sok kiadó belehúzott a jobbnál jobb könyvek kiadásába. Nekem pedig keretem nincs erre. Szóval ha valami nagyon sokat csúszik olvasás szinten, az a piszkos anyagiak műve is. No de lássuk a listát:

Laurell K. Hamilton - Az éjfél simogatása (Merry Gentry 4.)

Neil Gaiman: Anansi fiúk

Libba Bray: Lázadó Angyalok (Gemma Doyle trilógia 2.)

Richelle Mead: Vámpírakadémia (Vámpírakadémia 1.)

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

P. C. Cast és Kristin Cast: Elárulva (Az Éjszaka Háza 2.)

Alyson Noel: Shadowland (Halhatatlanok 3.)

Monika Feth: Eperszedő

Carla Jablonski: Reckonings (Leszámolások) (Books of Magic 6.)

P. C. Cast és Kristin Cast: Megjelölve


Hogy akadtam rá: Csak úgy böngészgettem bookline-on és mintha előtte is láttam volna valahol amazon.com-on. Végül ez a sorozat nyert a szavazáson. Erre voltak a legtöbben kíváncsiak. Könyvesboltban pedig csak nem találtam, ezért késtem jó pár hónapot az elolvasásával.

Úgy általában az egészről: Nem is tudom, hol kezdjem ezt a kritikát. Talán a történet felvázolása jó kiindulópont lesz. Adott Zoey, akinek megváltozik az élete (mert nem könyv lenne, ha nem), ugyanis megjelölik, egy holdat rajzolnak a homlokára. Méghozzá ezt egy vámpír Nyomkövető teszi, ugyanis a vámpírok így "vadásszák le" a jelöltjeiket. Zoey barátnője Kayle ahogy meglátja a Jelet, egyből úgy viselkedik Zoeyval, mintha szörny lenne, és Zoey majdnem-ex-pasija, Heath és annak haverjai szintén elhúzzák a csíkot Zoeytól, mivel főhősünket vonzza a vér. Tekintve, hogy vámpír lesz belőle, ez minket nem lep meg annyira. Aztán Zoey szépen hazamegy, arra számít, hogy édesanyja végre mellé áll, de sajnos csalódnia kell, ugyanis a pótapja, úgy tűnik, hogy teljesen irányítja az anyját. És dehogy akarják őt elvinni az Éjszaka Házába, ahova Zoeynak mennie kell, inkább csak imádkoznak érte.

Nos felvázolom itt a vámpírokat. Tetoválásaik vannak, így változnak vámpírrá, hogy egyszer csak valami kis rajz lesz rajtuk. Holdacska, Nüx jelképe. (Nüx/Nyx görög éjszaka istennő). Itt Nüx él és virul és minden vámpír őt imádja. Az emberek tudnak a vámpírok létezéséről, de megvetik (?) őket, ha pl. egy gyereket átváltoztatnak vámpírrá, az nagy probléma és szörnynek tekintik (pedig a szerencsétlenek még csak vért sem isznak akkor). A lényeg, hogy minden vámpírjelöltnek be kell költöznie egy bentlakásos iskolába, az Éjszaka Házába (mert anélkül meghalnak), és ott kell felkészülniük a vámpírlétre. Igen ám, de hogy még nagyobb legyen a móka, bármikor meg is halhatnak, ugyanis valakinek a teste egyszerűen megtagadja az Átváltozás folyamatát, azok egyszerűen meghalnak. Ez bekövetkezhet korán, de akár az utolsó évükben is. Így az átlagosnak amúgy sem mondható, félvámpír, este tanulós bentlakásos iskolás, lányklikkes életüket még az is felborzolja, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak.

Alapjában véve a történet nálam az átlagos szintet üti meg, de szinte sehova sem tudom besorolni. El is mondom, hogy miért. Az írásmóddal az a baj, hogy túlságosan hajaz arra, hogy tinédzser könyv legyen, ezért tele van káromkodással, az egész szinte felesleges lenne benne, túlzás. A másik bökkenő a sok zárójelez megjegyzés, ami egy-egy okos/vicces közbeszólás lenne az E/1-es írásmódunkban, de néhol túlságosan is szétszedi a szöveget. No meg a sok filmes/színészes utalás... Tudom, fiatalos regény akar lenni, de valahogy itt egy kicsit kilógott ez.

Történetileg a baj az volt, hogy gyakorlatilag az egész könyvben alig történt valami. Bemutatták a vámpíriskolai életet. Oké, sorozat, értem én, el lehet húzni, ki lehet fejteni. De ha kifejtős, akkor az elején miért kapkodott? Már az első fejezetben hopsz sietünk, hogy Zoey minél hamarabb vámpír lehessen. Ehhez képest úgy lelassulnak az események... van, amit meg az író(k) túl hosszan írnak le, szinte unalmas. Viszont ez még eszembe jutott az írásmódról, ahhoz képest, hogy szlenges az egész a leírások kifejezetten szépen sikerültek, ennyi élvezetes volt benne.

A karakterek: ajj, mit is lehetne mondani erről? Tipikus sablon karakterek? Egy okos, egy meleg, egy ilyen, egy olyan, de valahogy a karakterekkel még sincs annyira baj. Csak senki sem tetszett meg különösebben. Néhol érzékelem, hogy a következő részben még több is ki fog derülni, erre kíváncsi vagyok. Mindenesetre egy részből annyira nem lehetett őket megismerni. Zoey emberi világához kapcsolódó karakterek meg túlságosan el voltak túlozva szerintem.

Zoey pedig... Zoey pedig egy kifejezett Mary-Sue (tökéletes karakter a fanok által írt művekben, gyakran az íróról mintázták). Zoeynak olyan ereje van, amiről még senki sem hallott, abszolúte, teljesen különleges. Persze, Harry Potter is az volt, de valahogy túlzásnak érzem, hogy csak az ereje miatt emeljék ki. Minden főhős a fantasy könyvekben valamiért különleges, több erejük van. De Zoeynál ezt valahogy túlzásnak találtam. És jómagam nem értem, hogy Erik miért vonzódik hozzá, amikor nem is ismeri. Oké, nem "ribanc" típus Zoey, de hogyan mondhat olyat Erik, hogy a lány a "szívét érinti meg," mikor nem is beszéltek, nem is ismeri? Persze, persze szerelem első látásra, De azt sem mondhatjuk, hogy Zoey kiemelkedően szép, mert ugye ez vámpír suli... és elég szép számmal akadnak jól kinéző csajok. No mindegy. Amúgy a romantikus szál legalább nem volt úgy eltúlozva, mint az Evernightban, ez azért plusz pont.

Két alapvető problémám volt a könyvvel: 1) Ha tinédzsereknek írták (márpedig szerintem ez felnőtteknek, illetve már nekem sem volt annyira élvezetes), akkor miért van benne orális szex?

2) Miért írtak bele vámpírokat?

De komolyan, miért? Semmi vérivás nincs benne, elvileg majd csak valamikor nagyon későn lesz vérivásra hajlamuk a tanulóknak. Én azzal sem vagyok megbarátkozva, hogy a vámpírok társas lények, a legtöbb regényben valahogy mégis maguknak valók. Szóval a vámpíriskolán máris nevetnem kellett a fülszövegben. De mit nem mondjak, minden szépen le volt írva. Külön vallásuk van és létező istenük és egy csomó rítust csinálnak, és olyan erejük van, mint gyógyítás, meg macskákkal beszélés, meg minden elem irányítása....

Jó lenne, ha nem vámpírokról lenne szó. Egyszerűen nevetségesnek találtam, hogy wicca, avagy oké, régi istentisztelő rítusokat használnak a vámpírok, és csak egy istent tisztelnek, Nüxöt. És akkor a többiek is élnek? Mert ez abszolút nem derül ki, és engem például zavart. Annyi vámpírság van bennük, hogy nagyjából este mennek ki (nem, nem égnek el a napon ezek sem, szomorú, és még hegyes szemfogaik sincsenek). Hibának találom, hogy szerintem erőltetve belegyömöszölték a vámpírtémát, ahelyett, hogy bevállalták volna, hogy boszorkányos-bentlakásos iskolás könyvet írnak. Na igen, akkor meg mondhatták volna, hogy kész Harry Potter. Mellesleg olvastam egy aranyos kritikát, amiben a HP-hez hasonlították a könyvet. :D Valamennyi alapja úgy ahogy van, nekem nagyon tetszett.

Mellesleg, ha abban a világban legálisak a vámpírok, tudnak róluk, akkor hogyhogy ugyanazok a téves mítoszok lengik be az emberek világát, mint a miénket? Mert oké, ha a vámpírokról senki nem tudna, de hogy élhet abban a tetoválásos-napon-járós-iskolába-járó vámpíros világban az a tévhit, hogy a vámpírok elégnek a napon, hogy a vámpírok félnek a fokhagymától (mikor amúgy meg is eszik) és a többi. Mellesleg egy csomó sztár is vámpír. Egyszerűen nem tudtam összerakni a képet.

Összességében nem rossz regény, de nem is egy kiemelkedő szösszenet. A végén akadt valami izgalom, de amúgy elég lapos volt, minden szinten. Egy átlagos regény, egy átlagos délutánra.

Kedvenc karakter: Damien, ha már választani kell, a meleg srác mindig jó döntés (ugye Soni?)

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a vámpír ráerőltetés

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Lisa Jane Smith: The Awakening - Az ébredés

2009. október 20., kedd


Hogy akadtam rá: A sorozat (Vámpírnaplók) megtetszett, és gondoltam nosza olvassuk el a könyveket is. Sok helyen olvastam, hogy hasonlít az Alkonyatra, csakhogy ezt 1991-ben adták ki. Így egészen biztosan ez volt előbb.

Várható magyar megjelenés: 2010. április - Könyvmolyképző kiadó

Úgy általában az egészről: Hol is kezdjem ezt a kritikát? A Vámpírnaplók kedvelői megfognak engem utálni... az biztos. Aki látta a sorozatot és arra kíváncsi húha, mi lesz a folytatás, hátha a könyvből megtudja, az ne, ismétlem NE OLVASSA EL a könyveket. A sorozat és a könyv ég és föld.

Na de a könyvekről is mondjak valamit. Az alaptéma vámpír pasi, ember lány, nevezhetnénk lerágott csontnak, de ismétlem, régi könyv ez. Adott a főhős, az iskola legnépszerűbb lánya, szőke, csinos, mindenki ugrál neki, csak meghaltak a szülei, ezért az anyja testvére és annak férje vigyáz majd Elenára (a főhősre) és kistestvérére (lány, 4 év körüli, és elfelejtem mindig a nevét). Bemutatkoznak a barátnők is: Bonnie (aki állítólag boszorkány/médium vagy mifene) és Meredith (aki a sorozatból kimaradt, de egy igazán szimpatikus karakter). Bonnie úgy próbálja megmutatni, hogy ő tényleg valami boszi, hogy jósol Elenának, "találkozol egy sötét idegennel" és persze megjelenik egy jó kis márkás kocsival, Stefan Salvatore, az új diák. Igen, Alkonyat szagú, a kocsi márkája pontosan le van írva, akár a Volvo... Mindenkinek tetszik Stefan, mert miért ne? Akkor ez nem egy tiniregény lenne. (De Kelley Armstrong bebizonyítja, hogy nem kell mindig mindenkinek nyálaznia egy pasiért, hogy jó pasi legyen az illető - nem lényeges, nem ide tartozik.) A történet egyszerű: Elena Stefant akarja, Stefan pedig mindent elkövet ez ellen.

A könyv nagyjából két személy szemszögéből íródik: Elena és Stefan. Így mi már tudjuk, hogy Stefan csak állatokon élő vámpír. Ő jókisfiú és vissza-visszaemlékszik szomorú múltjára, testvérére, Damonra és egy lányra, akit mindketten szerettek (nem mellesleg pedig vámpír volt), Katherine-ra. Katherine kiköpött Elena kinézetre, ezért is vonzódik Stefan a lányhoz.

A történet? Unalmas. Nagyjából semmi nem történik, nincs nagyobb nyomozás, semmi agyjáték, hogy jéé, ez vámpír. Teljesen véletlen és nagyon egyszerűen Elena rájön. Stefan meg persze mindent bevall. Nagyon Alkonyatszagú mondatokat olvashatunk (de lehet, hogy egy vámpír/ember kapcsolatban csak ezek hangzanak el, nem tudom, nem volt vámpír pasim). És mégis miért pontoztam le ezt a könyvet? A karakterek miatt is. Elena a szőke csitri, akit mindenki imád, és teljesen felszínes, majd váltás, és már meg akar küzdeni Stefan szerelméért? Egyszerűen nem hihető, és túl gyors/éles a karakterfejlődés (egyáltalán ez az?). Stefanról persze megtudjuk, hogy szegény szenved, meg az alapsztori tényleg jó (mármint a két testvér háttértörténete), de egyszerűen nem érzem a szerelmet ebben a könyvben. Elena meglátja Stefant, kijelenti, hogy neki kell, aztán smárolás és örök szerelem. Hiányzik nekem innen valami, ami az Alkonyatban megvolt. Sőt, nem csak abban. De nem fogom megint a kedvenc párosaimat emlegetni, amik megérdemlik a naaagy szerelmiii pááár címet (azért mégis: Edward/Bella - Alkonyat, Jace/Clary - Csontok Városa, Derek/Chloe - The Summoning).

A könyv a feléig unalmas, szinte semmi sem történik benne, egy átlagos tini regény (kiemelem az átlagos szót, nem rossz, csak átlagos). Az elején Stefan szemszögéből írt szösszenetek tartottak életben, mert azoknak volt értelme. De Damonról is essen szó, a mi gonosz testvérünkről. Igazán kedvelni való karakter a maga három mondatával. :D Igazi rosszfiús kinézet (full fekete, fekete ruha, fekete haj, fekete szemek (miért hiszi mindenki, hogy ettől gonosz lesz egy karakter?)).

A könyv önmagában édeskevés. Nem állja meg a helyét egy regényként. Egyszerűen, mintha félbevágták volna, amikor kezd izgalmas lenni a sztori, megjelenik a THE END felirat. Nem csodálom, hogy külföldön egybe is kiadták az első két részt. Lehet, úgy olvashatóbb. Nem lombozok le senkit, lehet kezdek én kinőni a romatikából (?) Vagy csak jobban kedvelek egy bizonyos Árnyvadász fiút, vagy egy bizonyos mogorva vérfarkast? A lényeg, hogy nálam ez egy átlagos könyvnél tovább nem jutott, csalódtam benne, többet vártam tőle.

Kedvenc karakter: Damon, Meredith

Ami kifejezetten tetszett: Damon

Ami nem tetszett: az érzelmek hiánya, a cselekménytelenség, a főhős

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: ehhez túl régi a borító, de a Könyvmolyosok biztos alkotnak valami szépet

Libba Bray: Rettentő Gyönyörűség

2009. október 19., hétfő

Hogy akadtam rá: A Könyvmolyképzősök újdonsága volt, de nem volt kedvem elolvasni először, mondván, hogy nem a mondern időkben játszódik. De a fogadott ikertesóm (Percy) ajánlotta.

Úgy általában az egészről: A regény nem a modern korban játszódik, nekem ezért volt úgymond nehézkes, hogy elkezdjem. Sosem voltam jóban a régebbi korokban játszódó történetekkel. De mikor a Dorian Gray arcképét olvastam, rájöttem, hogy az a kor egészen tetszik. És mivel Percy (kedves internetes ikertestvérem) állította, hogy jó ez a könyv, nosza nekiestem. (Mellesleg nem kaptam meg boltban a "Megjelölvét," ez is oka annak, hogy ezt olvastam.)

Szóval adott nekünk Gemma Doyle, aki Indiában él, és mindenáron Londonba akar menni, mint a többi "normális" lány ilyenkor. A nagyanyja ír leveleket Angliáról, és ezért is vágyódik annyira oda. Az elején főhősünk makacsul és persze gyerekesen viselkedik. Ezért miután összeveszik édesanyjával, elmenekül, utána pedig rájön, hogy eltéved. Előtte persze az édesanyját fura idegenek közelítik meg és beszélnek valami Kirkéről. Gemma édesanyja azonnal tervet vált, és nem engedi Gemmának, hogy vele menjen. Gemma ezen sértődik meg, hiába is kapja meg édesanyja szerencsehozó talizmánját "kiengesztelésképp" (mellesleg a nyakláncra a helyiek elég rossz szemmel néznek). Miután főhősünk eltéved, találkozik az egyik fiatalemberrel, aki az édesanyjára ráijesztett, közben pedig látomása lesz arról, hogy anyját megölik. Persze, ez be is következik. Két hónappal később pedig Gemmát elküldik a Spence-be, Angliába, hogy jókislányt neveljenek belőle.

Adva van az iskola, ahol persze a szokásos klikkek is megtalálhatók, meg Gemma fura adottsága, hogy látja a jövőt, látomásai vannak. Plusz egy rejtélyes fiatalember is állandóan figyelmezteti, hogy hagyja abba a hókuszpókuszt (komolyan, milyen könyv lenne már rejtélyes fickók nélkül). A könyv egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Nagy izgalom annyira nincs benne, ki lehet találni a dolgokat, legalábbis a fülszöveg is sokat segít ebben, mégis olvastatja magát a könyv (egy nap alatt olvastam ki). Az írásmód hiába jelenidő, szinte az ember észre sem veszi, az író nagyon jól bánik a szavakkal (gondolom a fordítónak is van ehhez köze). Mellesleg tetszett a fordítóban, hogy a szóvicceket nem magyarázta túl, egyszerűen becsillagozta.

A történetben a humor még kiemelhető, jókat tudtam derülni, főleg a karakter megszólalásain. Bár régebbi kort mutat be, Gemma persze küzd a kor "normái" ellen, hogy a nőknek mennyire alárendelt szerepük van, és valahogy ezzel mi, mostani olvasók természetesen jobban tudunk azonosulni. Gemma mellett feltűnik még három főszereplő. Egyik sem különösebben megkedvelhető (legalábbis számomra). Viszont mindannyian emberiek is. A könyv tökéletesen bemutatja az akkori társadalmat, ehhez hűen a lányok élete nem fenékig tejfel. Tetszett, tetszett, de mégis valahogy hiányzott, hogy én magam is kiemeljek egy mellékszereplőt és megszeressem. Valahogy túl sokszor csapják be szegény főhősünket...

A könyvben meglepett még, hogy annyira nincs túl romantikázva. Ha már a fülszövegben is kiemelik a fiút, gondoltam, lesz benne valami nagyobb romantikus szál, de ez így jó, nem hiányzik belőle. Összességében kellemes kis regény, várom a folytatást, bár nekem akár még így is elmenne befejezettnek.

Kedvenc karakter: (?)

Ami kifejezetten tetszett: A kor ábrázolása, a nem tökéletes karakterek

Ami nem tetszett: nincs senki komolyabban megkedvelhető karakter

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Carla Jablonski: Consequeances - Következmények

2009. október 6., kedd

Hogy akadtam rá: A kedvenc képregényem regényesített változata.

Úgy általában az egészről: Az alapszituáció az, hogy adott nekünk Tim, aki mindenáron el akarja mondani Mollynak, hogy ő bizony varázsló. Nehéz dolog ez... De épp kapóra jön Timnek, hogy rájön, hogy minden, amiben kiskorában hitt, életre kelt. Ebbe beleszámítanak ilyen kis fából készült lényecskék, amik megvédték Timet anno, makkal dobálták a gyerekeket, ilyesmi. De ami még rosszabb, hogy kitalált ő más lényeket is. Olyat, ami mindent megevett (régi ruhákat, stb.), amit nem akart használni. Elég kegyetlen kis madárszerű lény, na ő a régi képzeletbeli barátokat akarja megenni. Tim persze segít nekik.

De hogy mi vár Timre ebben a kötetben? Daniel, aki azt hiszi, hogy Tim rabolta el az ő szerelmét, Maryát, aki persze csak balettozik Londonban.

Auberon, a tündérek királya is kap egy mellékszálat, aki rájön, hogy Titánia megcsalta, és amúgy sem volt épp vidám élete/házassága, szóval elindul a Földre, de amilyen szerencsés, találkozik egy árussal, aki állítása szerint a boldogságot árul, de igazából ellopja Auberon lelkét...

A történet maga annyira nem egy izgalmas dolog. De annál jobb az értelme. Következmények... mindennek következménye van, és ezt Tim is megtanulja. Timnek mindenegyes gondolata rettenetes következményekkel jár, ugyanakkor szól ez még a boldogságról, és a szerelmről is. Hiába tizenévesek a karakterek, ez nem kifejezetten nekik szól. Legalábbis az eredeti képregény biztosan nem. Sajnálom, hogy átírták a regényeket, ezen már jobban látszott a szerkesztgetés. De végül is, így is élvezet volt olvasni. Az egyetlen bökkenő, hogy a képregényben sem szerettem ezt, vannak benne robotok, meg hát Daniel, aki számomra szörnyen unszimpatikus karakter, persze kínozták gyerekkorában, de képtelen felnőni.

Készült az alábbi képregény kötetek alapján: A rejtett iskola, Áldozatok (Eszközök, Áldozatok, Oltárok), A Mesterséges Szív (A szegényiskola használt ruhái, Sivár Házak, Nehéz Idők, A mászó fiú), Kis üveg világ (Hiányzó színek, Átlátszó hazugságok)

Kedvenc karakter: Tim Hunter

Ami kifejezetten tetszett: A háttér mondanivaló.

Ami nem tetszett: Danielt nem szeretem. xD

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Októberi tervezett olvasólista

2009. október 2., péntek

Elérkezett megint egy hónap... az olvasólistával pedig nagyon nem haladtam. De íme az ehavi kiszemeltek.

Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatása (Merry Gentry 4.)

Carla Jablonski: Lost Places (Elveszett Helyek) (Books of Magic 5.)

P. C. Cast: Megjelölve (Éjszaka háza sorozat 1.)

Gyakran Ismételt Kérdések

2009. szeptember 25., péntek

Mivel sokan keresnek meg engem, gondoltam könnyítek a helyzeten. Készítek egy Gyakran Ismételt Kérdések listát. De ha még így sem vagy biztos abban, amit te keresel, akkor írj e-mailt, vegyél fel msn-re nyugodtan, vagy egyszerűen írj kommentet az adott könyvhöz. Szívesen válaszolok, csak a "gyorsabb válasz" miatt hoztam létre ezt a kis menüponty féleséget.

Kérdés: XY könyvet angolul olvastad?

Válasz: Ha angol cím is szerepel a bejegyzés nevében, igen. Angolul olvastam.

Kérdés: De ugye megjelent magyarul is?

Válasz: Attól függ. Általában a válasz sajnos, nem. Ha angolul olvasom, annak egyik oka, nem az, hogy én angolul töltöm le, és kalózkodom, hanem, hogy magyarul nem jelent meg. Például az Alkonyatot jóval előbb olvastam, minthogy Magyarországon tervbe lett volna véve a kiadása, az azért szerepel az angolul olvasottak között.

Kérdés: Akkor miért van ott magyar cím is a blogbejegyzésben? Akkor tuti biztos megjelent.

Válasz: Gondoltam, rögtönzött angol tudással lefordítom a címeket, mivel az is fontos része a könyvnek (mennyire frappáns, mennyire találó, stb.)

Kérdés: De ezzel csak összezavarsz! Miért írsz angol könyvekről egyáltalán?

Válasz: 1) Mert szeretem gyakorolni a nyelvet, ezért angolul olvasok. 2) Mert magyarul nem adták ki, és sokan olvasnak még angolul mellettem, ez nekik egy támpont, hogy mit érdemes beszerezni, vagy pedig a kiadónak is segítségnek szánom (hátha idejutnak, a remény hal meg utoljára :D).

Kérdés: És honnan tudjam végül is, hogy csak te olvastad angolul, vagy nincs is magyarul?

Válasz: Általában, ami megjelent magyarul, azt úgy olvasom. Ezen segít a borító. Ha angol borító van kirakva, akkor angolul olvastam. A nagy gond viszont az, hogy a sorozatoknál, amik tetszenek, általában később érkezik a magyar rész. Szóval, ha egy sorozat tagját nézed, ajánlom, hogy kukkantsd meg az első részt, azt milyen nyelven olvastam. No igen ám, megvan a sorozat, én elolvastam mondjuk angolul, téged az érdekel, mikor jelenik meg a következő rész magyarul. Erre van a google, rákeresel a könyvkiadó oldalára, vagy ha nagyon nem megy, dobsz egy e-mailt/kommentet/stb-t.

Kérdés: Honnan veszed a könyveidet?

Válasz: Sok helyen lehet közvetlenül a kiadótól rendelni. (Pl. Könyvmolyképző, Agave) Amúgy pedig a bookline.hu-ról, az antikvarium.hu-ról és a konyvnet.hu-ról vásárolok.

Kérdés: Keresek egy angol könyvet, egyszerűen nem találom a bookline-on, te hol vetted?

Válasz: A prosperó cég importál könyveket. Bár lehet sokat kell rá várni, több hetet, ha pl. Amerikából szállítják be. A linkeknél is kiraktam őket a "Külföldi könyvek beszerzése" címen.

Kérdés: El tudnád nekem küldeni XY könyvet?

Válasz: Nem. Nincsenek magyar e-bookjaim.

Kérdés: Olvastam, hogy fordítasz is, lefordítanád XY könyvet?

Válasz: Nem. Miért? Egyrészt, nem szeretek kalózfordítást terjeszteni. Magamnak/családomnak/barátaimnak fordítok. Miért? Mert olyan, mintha kölcsönadnám nekik az angol könyvemet, csak ők éppen nem tudnak angolul, ezért lefordítottam nekik. Ezen kívül csak képregényt fordítok, abból is olyat, amit én szeretek (Dorian Gray arcképe, Sosehol, Coraline), mert ezeknek nincs hazai piaca, szinte senkinek sem ártok vele, mert angolul sem lehet megvenni Magyarországon. A fordításaim nagyrésze pedig fanfiction (fanok által írt történet), amiben aztán semmilyen jogi dolog nincs.

Kérdés: De nekem nagyon kell XY könyv, és nem adták ki magyarul. Mit tegyek?

Válasz: Őszinte részvétem, én is átérzem. A legkedvesebb sorozataimat nem adták ki itthon. Mit lehet tenni? Nyaggatni a kiadókat. (Remélem, nem ölnek meg ezért. :D) Pl. a Könyvmolyképző kiadó azt mondta a legelső Twilight találkozón, hogy szívesen várják az ötleteket, mit adjanak ki. Én is írtam nekik, válaszoltak is, hogy várják a javaslatokat, és igen, kiadják azt a könyvet, amit javasoltam. :D Bár szerintem még mások is rágták a fülüket.

Kérdés: Az a baj, hogy XY könyv, ami nekem kell sorozat, elkezdték kiadni itthon, aztán egyszer csak nem jelent meg több rész?

Válasz: Ez a hatása az e-bookoknak, meg a kalózfordításoknak. Nem fogják kiadni, mert nem veszik meg. Most mondhatjátok ez mekkora baromság, hiszen Amerikában is kiadják, és ott is van kalózverzió. Itt a lényeg az előbb mondatban. Amerikában. Mi, itthon, kevesebben vagyunk, mint az Amerikában. Ott eleve többen vannak, több könyvet vesznek, nekik így is megéri. De nálunk? Jóval kisebb ország vagyunk, és veszteséges sorozatot nem adnak ki. Ilyenkor azt teheted, hogy nyúzod a kiadót, megkérdezed, hogy remélhetőleg, kiadják-e még valaha. Ha nem, no akkor vagy elkezdesz nyúzni valakit kalózfordításért, vagy megtanulsz az adott nyelven, mert csekély az esély, hogy egy bukás után, más kiadó kiadná.

Kérdés: Milyen könyvet ajánlasz?

Válasz: Nagyjából, amik kint vannak a Nagy Kedvenceim között. De íme a "lustábbaknak" (én is az vagyok xD), akik nem olvassák végig az összes kritikát (ugyan, ki várhatja el ezt). A Mortal Instruments sorozatot Cassandra Clare-től mindenkinek ajánlom, novemberre ígérik magyarul, vannak benne démonok/vámpírok/tündérek/vérfarkasok/warlockok/angyalok és iszonyatosan jó humor, és egy igazán jó, szinte leírhatatlanul jó romantikus sztori. Neil Gaiman összes (Amerikai Istenek, Csillagpor, Sosehol, Coraline, Tükör és Füst, Törékeny Holmik) a fantasy kedvelőknek, de nem a gyereklelkűeknek. Egyszerűen korunk egyik legzseniálisabb írója, viszont a novelláihoz kell gyomor. Azoknak ajánlom, akik szeretik az elgondolkodtató, egyedi műveket, no és persze a mitológiát. Oscar Wilde - Dorian Gray arcképe, azoknak, akik szeretik a klasszikusokat. Books of Magic (ha lehet akkor a képregény verziót), szintén nem gyerekeknek való, a magányosság, a szomorúság és a humor furcsa keveréke. Stephenie Meyer Twiligt sagaja és Burokja a nagyon romantikára vágyóknak. Kelley Armstrong Darkest Powers sorozata, ami egyelőre csak angolul jelent meg, azoknak, akik urban fantasyra vágynak és jó szerelmi sztorira, nem mellesleg egy kis horrorra és izgalomra. Ugyancsak tőle, ha egy kis krimire vágynánk, akkor a Nadia Stafford sorozat, szintén csak angolul. Ha humor/horror/fantasy kell, akkor Rob Thurman Cal és Niko Leandros sorozata, eddig az első rész elérhető magyarul, Éjvilág címmel. Tinédzsereknek kizárólag az Evermore-t, szintén tinédzsereknek, de nem csak nekik a Pokoli Báléjszakák novelláskötetet és ebből egy sztori folytatását, a Once Dead, Twice Shy című regényt Kim Harrisontól. Ha tündérekre vágyunk, akkor a Tatto Fairies (angol sorozat) és a Modern Tale of Fairies (angol sorozat) áll rendelkezésünkre, magyarban pedig a Merry Gentry (szigorúan 18-as). Sokan kérdezik, milyen vámpíros sztorit olvasok, hát itt a lista: Mortal Instruments, Anita Blake sorozat, Vámpírkrónikák. Nálam ebből áll a vámpírirodalom. :D

 

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.