Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

fogyatékosság címkéjű bejegyzések megjelenítése

John Steinbeck: Egerek és emberek

Hogy akadtam rá:   Sokan ajánlották, köztük édesanyám is, végül kölcsönkaptam barátnőmtől. Úgy általában az egészről:   Lennie és George, a két vándormunkás új tanyára érkeznek, annak reményében, hogy végre meg tudnak maradni egy helyen hosszabb ideig, és egy kis pénzt tudjanak összekaparni, hogy saját kis földet tudjanak venni. A gond csak az, hogy Lennie mentális problémákkal küzd, ezért sokan értik félre és sokszor bajba kerül, főleg, hogy erősebb és nagyobb termetű az átlagnál. Rövidke kis történet ez, mégis annyira szíven ütött, hogy kellett pár nap, mire egyáltalán fel tudtam magamban dolgozni az egészet, és még mindig nem tudom, pontosan hogyan tudnám szavakba önteni, milyen hatással volt rám. Az is közrejátszhat, hogy pont A nagy Gatsby után olvastam, ahol az anyagi jólét körülményei között is az emberek az álmukat kergetik és mindhiába. Itt viszont a gazdasági világválság a háttér és valahogy mégis ugyanerről szól a történet. Különösen szívfacsaró volt l...