Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

eltűnt emberek címkéjű bejegyzések megjelenítése

Kelley Armstrong: Visions (Látomások)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Cainsville 2. része. Úgy általában az egészről:   Olivia Taylor-Jones élete fenekestül felfordul, amikor rájön, hogy örökbe fogadták és a biológiai szülei nem mások, mint a hírhedt sorozatgyilkos pár, akiktől egész Amerika rettegett. Noha Gabriellel, az anyja régi ügyvédével, megoldottak egy gyilkosságot, amivel Olivia szüleit vádolták, így sem bizonyították még az ártatlanságukat az összes bűnténnyel szemben. Ám valami természetfeletti ólálkodik Cainsville-ben, a kis, idilli városban, ahová Oliviát sodorja a sors: a halálómeneken kívül, amiket lát, még egy fekete kutya is üldözi látomásszerűen, ami Patrick, a kisváros egyik rejtélyes, talán halhatatlan lakója szerint gondot jelent mindenkire nézve. Oliviának persze nincs nyugta, hiszen egyből az első ügy után egy hullát talál a kocsijában, a saját ruháiba öltöztetve, ám mire Gabriel odaér, a holttestnek nyoma vész. Vajon Oliviát csak látomást kísértet...

Nova Ren Suma: 17 & Gone (17 és köddé vált)

Hogy akadtam rá: Nova Ren Suma rajongó lettem. Úgy általában az egészről: Lauren Woodman tizenhét éves, és semmiben sem különbözik azoktól a lányoktól, akik nyom nélkül eltűntek. Mivel a rendőrségnek nincs kapacitása minden tinédzser után nyomozni, Lauren úgy gondolja, az ő küldetése, hogy megtalálja a környéken eltűnt lányokat, kezdve Abby Sinclairrel, akinek a nyáron veszett nyoma egy ottani táborban. De hogy miért is hiszi Lauren, hogy neki kell megmenteni a lányokat? Mert a lányok maguk mondják ezt neki, követik őt szellemképként mindenhova, megmutatják az emlékeiket, és Lauren álmában is egy furcsa házban jár, ahol az összes eltűnt lány ott van. Nehéz erről a könyvről írni, mert nem rossz, mégis csalódtam benne, és ez talán annyira fog látszani az értékelésemben, hogy önkéntelenül is lebeszélek róla pár embert, pedig nem szeretnék. Suma különlegesen ír, ezt le kell szögezni, nem az az ifjúsági, szerelmetes fantasy, mint a többi könyv, és maga a fogalmazása és a hangulat...

Rachel Carter: So Close to You (Oly közel hozzád) - Loki edition

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A So Close to You trilógia 1. része. Úgy általában az egészről:  Lydia Bentley (jajj, erről folyton a kocsi jutott eszembe, szerencsétlen név, ezért a főhőst elneveztem tranformernek) egy kis amerikai városkában él, és világ életében a Montauk Projektről hallott. Egy feltételezett titkos kormány összeesküvésről, akik embereken kísérleteznek, ezzel magyarázzák a rejtélyes eltűnéseket a város közelében. De a legrosszabb, hogy Lydia ükapja is eltűnt, ezért segít a megszállott nagyapjának, hogy kiderítse, mi is rejlik a Hős Tábor régi elhagyatott katonai bázisán. Aztán egy nap Lydia a saját bőrén tapasztalja, hogy a projekt valóságos… visszautazik 1944-be teljesen véletlenül. Hogy fog visszajutni? Egyáltalán akar? És vajon mit fog megváltoztatni a jelenlétével? Annyira vártam ezt a könyvet, hiszen titkos összeesküvésekről szól, időutazásról, és bele is szerettem a borítóba. Aztán amikor kinyitottam, csak a szá...

Tracy Bilen: What She Left Behind (Ami maradt utána)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:  Sara és az édesanyja menekülni akarnak otthonról. Muszáj nekik, mert Sara édesapja veri a feleségét, sőt, emiatt lett öngyilkos Sara bátyja. A régen oly tökéletes család romokban hever, ahol az apa még mindig nem hiszi el, hogy a fia meghalt, és az anya és Sara nem akarják ezt neki elmondani, így azt tettetik, hogy él. (Ami felettébb logikus, ugye.) De baj történik, mert Sara anyja nem jön el a megbeszélt találkozóra, így a lány kénytelen randizni a suli legmenőbb pasijával. (Szegééény.) Ezek után Sarának muszáj rájönnie, hol az anyja, vagy hogy egyáltalán él-e még, és vajon milyen szörnyűségek várnak rá, ha egyedül marad a házban az apjával. Nekem ez a könyv instant-vásárlólistán volt, egyszerűen azért, amiről szól: családon belüli erőszak, gyász és egy leheletnyi nyomozás. Aztán mikor kinyitottam a könyvet, oltári nagyot csalódtam. Megint. Úgy látszik, most ilyen a formám. Eleve ez e...

Nina Malkin: Swear (Eskü)

Hogy akadtam rá: Simon Pulse-os könyveket kerestem. Reklámszöveg: Néhány szerelem összeköti az emberek. Néhány viszont elpusztít. Úgy általában az egészről:  Dice köszöni szépen, jól van. Hat hónap telt el azóta, hogy Sinclair Youngblood Powers, röviden csak Sin, eltűnt az életéből. Ő volt az a fiú, akit az 1700-as években ártatlanul elítéltek és származása miatt kivégeztek, majd egy-két baleset folytán Dice gólemmé alakította, egymásba szerettek, és hát, a történet nem végződött jól. Sin valamiért elhagyta Dice-t és semmi nem maradt hátra, mint egy kék zúzódás, és az álmok, amiket a fiúval oszt meg. Dice mindenáron szeretne átlagos lenni, úgy néz ki, hogy egy bandát is össze tud hozni a barátaival, ahol ő lenne az énekes, és be kell vallania, elég helyes az egyik tag, Tosh. Ám főhősünket nem kerüli el a természetfeletti, bármennyire is akarja, mert különös rózsaillat terjeng mindenfele és a legjobb barátnője fiúja eltűnik, így hát kénytelen bevetnie a médiumi képessége...

Lisa McMann: Cryer's Cross (Siralomvölgy)

Hogy akadtam rá: Böngészgettem interneten. Úgy általában az egészről: Cryer’s Cross kis álmos városkáját tragédia rázza fel, eltűnik az egyik gimnazista lány, és hiába keresik, még csak holttestet sem találnak. Ám az élet megy tovább, kezdődik az új tanév és mindenki próbál túllépni azon, hogy vajon hova tűnhetett az osztálytársuk. Nehéz belegondolni, hogy egy kis biztos közösségben gyilkos járkálna. Kendall, főhősünk, aki kényszerbeteg és kicsit paranoid is, folyamatosan csak erre tud gondolni. Hiába focizik vagy táncol, a hobbijai, amikkel féken tudja tartani a kusza gondolatait, nem tudja kiverni a fejéből a gondolatot, hogy a lány nem csak elszökött. Ehhez hozzájön az is, hogy új család költözött Cryer’s Crossba, pont akkor, amikor Tiffany eltűnt, és egyből a házaspár egyik gyerekét, a jóképű, de magába forduló, mogorva Jaciánt gyanúsítják, persze ártatlan. Kendall szerelme és legjobb barátja, Nico pedig furcsán kezd el viselkedni, vajon mi köze lehet ennek Tiffany eltűnéséhez?...

Elana Johnson: Possession (Megszállás)

Hogy akadtam rá: Nézelődtem az új megjelenések között. Úgy általában az egészről: Violet Schoenfeld egy átlagos vízvárosi lány, akinek nem jutott más szerep, minthogy algákat gyűjtsön. Ám Vi mégsem annyira átlagos, mint elsőre tűnik. Bizony mindig megszegi a Direktorok Szövetsége által felállított szabályokat, kacsákat etet a tavon, köveket dobál a vízbe, nem mellesleg pedig sötétben sétál parkban fiúkkal. Vagyis hát nem akármilyen fiúval, hanem a párjával, akihez majd férjhez kell mennie, mert a Szövetség őt rendelte hozzá. Mégis Violetet ezért tartóztatják le és mivel ez már a nyolcadik szabálysértése, amin rajtakapták, ezért börtönbe zárják. De persze nem lehet egyedül a cella magányában, ugyanis ott van Jag, aki rossz fiú, vagyis a Rosszak Földjéről származik, ahol csak az állam ellenségei a bűnözők laknak. De a bökkenő az, hogy Violetet száműzik a Rosszak Földjére, vajon hogyan szökik meg? És ha megszökik, mihez kezd? Újabb disztópiás regény sorozatot köszönthetünk az olvasól...

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare említette a twitterén, hogy előolvasta. Azonnal meg akartam venni. Úgy általában az egészről: Mackie Doyle éli átlagos életét egy Gentry nevű kisvárosban, ahol minden unalmas. Ismerősen cseng, ugye? Persze, Mackie nem ember, ő egy váltott gyerek, vagyis valaki elrabolta a Doyle család igazi fiát, és főhősünket hagyta ott helyette, akinek gondja van a vassal és az acéllal, no meg a megszentelt földet sem bírja. De Gentryben senki nem teszi ezt szóvá, csak kavicsokat tesznek ki a kertbe és patkókat szögelnek az ajtóra, és ollókat lógatnak a bölcsők felé. A könyvet nekem horrorként reklámozták, megjegyzem, ez minden, csak az nem. Borongós a hangulata? Cseppet sem. Ez egy átlagos ifjúsági fantasy, ahol mindig esik az eső. A regénynek jó alapötlete van, bár sántít a mitológia, de mégis el lehetne viselni a világfelépítést, ha jó lenne a kivitelezés, azzal pedig itt nagy gondok akadnak. Úgy állítják be az egészet, hogy a főhősünk nem tud semmit a termész...