Nova Ren Suma: 17 & Gone (17 és köddé vált)

2013. szeptember 20., péntek

Hogy akadtam rá: Nova Ren Suma rajongó lettem.

Úgy általában az egészről: Lauren Woodman tizenhét éves, és semmiben sem különbözik azoktól a lányoktól, akik nyom nélkül eltűntek. Mivel a rendőrségnek nincs kapacitása minden tinédzser után nyomozni, Lauren úgy gondolja, az ő küldetése, hogy megtalálja a környéken eltűnt lányokat, kezdve Abby Sinclairrel, akinek a nyáron veszett nyoma egy ottani táborban. De hogy miért is hiszi Lauren, hogy neki kell megmenteni a lányokat? Mert a lányok maguk mondják ezt neki, követik őt szellemképként mindenhova, megmutatják az emlékeiket, és Lauren álmában is egy furcsa házban jár, ahol az összes eltűnt lány ott van.

Nehéz erről a könyvről írni, mert nem rossz, mégis csalódtam benne, és ez talán annyira fog látszani az értékelésemben, hogy önkéntelenül is lebeszélek róla pár embert, pedig nem szeretnék. Suma különlegesen ír, ezt le kell szögezni, nem az az ifjúsági, szerelmetes fantasy, mint a többi könyv, és maga a fogalmazása és a hangulatteremtése is kitűnik a többi ifjúsági regény közül.

A hangulat az, amiért azt mondanám érdemes elolvasni, mert nem csak gyönyörű, költői mondatok vannak a könyvben, hanem a történet is bekúszik az ember bőre alá. Lauren látomásai, a szellemek, amik kísértik, az ő emlékeik mind borzongatóak és a paranoia és őrület, ami Laurent hatalmába keríti, az szinte kézzel fogható. Annyira jól felfesti a hátborzongató képeket Suma, hogy nekem is el kellett gondolkoznom, hol a valóság és az őrület határa. Ezt a részt remekül megfogja az írónő.

Viszont… nem tudom nem az Imaginary Girlshöz hasonlítani, ami az írónő első könyve (legalábbis ifjúsági témában), ahol a karakterek nagyon erősek és élethűek, valóságosak voltak. Lauren itt nem más, csak egy üres lap, egy egyszerű nézőpont, akivel bemutat valamit Suma, nem karakter, nem ízig-vérig valós tinédzser, és mivel a könyv második fele azon múlott volna, hogy Lauren emberi legyen, ezért itt bukott el számomra a könyv.

A regény második felében, mikor Lauren kezd szétesni a sok lánytól, információtól és látomástól, egyre több emléket kapunk a többi lánytól, és míg az első három eltűnt lányra még tudtam koncentrálni, érdekelt a történetük, ezek már annyira felületesek voltak, hogy nem érintett meg a történetük. Ez a baj ezzel a könyvvel: Azt akarja bemutatni, hány fajta motiváció van arra, hogy egy tinédzser elszökjön otthonról, hány fajta kimenetele van annak (nemi erőszaktól kezdve, a sorozatgyilkosságig), ha egy lány eltűnik/elszökik, de nem mer bele menni Suma, nem festi fel az érzelmeket és így jobb híján tényközlésként láttam az egészet, nem emberi drámaként. Főleg, mikor kicenzúrázza a nemi erőszak szót, és annyit ír le szó szerint: „Nem mondták el nekem, mi történt vele, mert túl rossz volt.” Ettől valahogy úgy éreztem, hiába szeretne erről a témáról beszélni Suma, ő se mer róla beszélni.

Ezek mellett alap tinédzser gondolatokat szeretne felmutatni a felnövésről és a családról, és hogy hogyan kapcsolódunk a szüleinkhez. De szintén annyi szereplő van, olyan kevés információval – egyik lányról ugrál a másikra, van, akiről csak egy oldal szól –, hogy nem tudtam senkivel együtt érezni, feldob egy kérdést (vajon örökölhetők-e a rossz dolgok a szülőktől, ezt egy gyilkos anya és lány viszonylatában), és még el se tudok rajta gondolkozni, Lauren rohan tovább, elfelejtve annak a lánynak a tragikus sorsát. Hiába látjuk, hogy Lauren anyja, mivel csak ketten élnek együtt, nagyon szereti a lányát és olyan kapcsolat van közöttük, ami mindennél erősebb, ezt sem lehet átérezni, mert egy közös emléket kapunk a régi életükből, Lauren anyja csak kellék, és semmi érzelmi vonzata nincs. (Ami furcsa, mert az Imaginary Girls pedig pont erre a családi szeretetre épít és ott remekül volt megírva.)

Ami pozitívum még, ahogyan Suma leírja, hogyan válik el egyre jobban a valóságtól Lauren, remekül használja a szavakat hozzá. Gyakran kezdi el leírni a helyzetet Lauren külső szemlélőként, és a végén biggyeszti oda, hogy magáról beszélt, így látjuk, mennyire nem találja önmagát. Ezt csak megerősíti azzal, hogy bár a kötet nem romantikus, a főhősnek van szerelme, akit egyre jobban ellök magától, bár ő maga se tudja miért. Maradjunk annyiban, hogy nem a romantika kedvelőinek szól a könyv, sőt, nem is a happy endet keresőknek.

A könyv két dologról szólna, az egyik spoiler (a poszt címkéiben megtalálható) és a könyv nagy csattanója, és ennek a témának utánajárt Suma, és ezt szerettem benne, de az említett érzelemhiány picit bezavart, hogy teljesen átérezzem, hiszen nem kötődtem Laurenhez, nem éreztem azt, hogy ez az ő tragikus története lenne, pedig Suma azt akarta volna elhitetni az olvasókkal.

A másik történetszál az a nyomozás, és amiért néhol ez a könyv kriminek vagy thrillernek van feltűntetve. Ez őszintén egy nagyon nagy gyengesége a könyvnek. Az elején még kiderül valami meglepő, de utána a történet belassul és semmi másról nem szól, mint Lauren látomásairól, a nyomozás egy helyben toporog. Ami nem lenne baj, ha a végén nem az epilógusban rendezné el egy mondatban az ügyet egy akkora véletlennel, amin nem tudtam átsiklani és nem tudtam elhinni. A nyomozás teljesen elütött a könyv hangulatától és ezért éreztem úgy, mintha két regény lenne összefoltozva.

A 17 & Gone ismétlem nem rossz regény, de több témát akar felölelni, és Suma valahogy nem birkózott meg a feladattal. Reálisan ábrázolja a komoly problémákat, és ha az olvasó valami érintőlegesre vágyik a témában, lehet megfelelő. Horrornak túlságosan lapos, kriminek túlságosan egyszerű, emberi tragédiának nem egészen szívbe markoló, de attól még ha valaki nem vágyik egy mély olvasmányra, csak egy kis borzongásra, délutáni szórakoztató könyvnek tökéletes.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a látomások

Ami nem tetszett: a nyomozás, több érzelem el kellett volna ehhez a témához

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2013. március 21.

Oldalszám: 320 oldal

Honnan: saját, e-book

3 megjegyzés:

WildWorld írta...

Á, ez nem jó, a címke olvasása után erős nyomást érzek, hogy elolvassam a könyvet, gyengém a téma. :D Mondjuk amikor írtál róla, már kitaláltam, mi lehet.

Gigi írta...

@WildWorld: :D Igen, az a baj, hogy én úgy az elején kitaláltam, hogy ez lesz a csattanó, mert van rá utalás, szóval nem is lepett meg, meg azért az a része tetszett, meg nem is nyálas a vége, viszont utálom, ha

*SPOILER A TÖBBIEKNEK*

mentális beteg és akkor ő profi nyomozó. Jó, itt véletlen tudta megoldani az ügyet, de a betegsége miatt... és annyira utáltam ezt a Butterfly Cluesban és a Cryer's Crossban, hogy automatikus reakcióm, hogy "jajj, ne." Tudom, hogy ide, a skizofréniához jól jött valami, amin Lauren tud megrögzötten gondolkozni és felemészti az életét, de kár volt bele, hogy meg is oldotta az ügyet.

WildWorld írta...

*SPOILER*

Hát igen, mondjuk inkább ilyen komoly jellegű könyvet olvasnék szívesen erről, csak nem találkoztam még vele igazából. :D Amúgy biztos van olyan betegség, aminek hasznát veszi az ember egy gyilkossági ügy megoldásánál (mondjuk ha maga is szociopata, akkor lehet, jobban megérti az elkövetőt), de a skizofrénia speciel pont nem tűnik annak. :D Meg ez a véletlenül megoldja az ügyet is bosszantó... ne véletlen legyen már az. :D

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.