Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

lelki terror címkéjű bejegyzések megjelenítése

Stephanie Kuehn: Charm & Strange (Bájos & Furcsa)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről: A tizenhat éves Winston Winters tudja magáról, hogy nem jó ember, és ezért tart mindenkit távol magától. Egyszerűen így könnyebb. Egy családi tragédia után, amiben meghalt a húga és a bátyja, új nevet vesz fel és az édesanyja egy bentlakásos iskolába íratja, ahol kívülállóként éli az életét. Régi barátja – legalábbis amilyen szinten lehetnek barátai – Lex, egy öngyilkossági kísérlet után Win elsőszámú ellenségévé vált, ám Winstonnak kisebb gondja is nagyobb ennél, ugyanis az iskola mögötti erdőben egy széttépett hullát találtak, és az eset egészen közel történt a teliholdhoz. Winston pedig nem emlékszik rá, hogy hol volt aznap éjjel. És persze pont ilyenkor kell az újonnan érkezett, különc lánynak is felfigyelnie Winre… Andrew Winters kilenc éves és fényes jövő áll előtte, hiszen profi teniszjátékos. Egészen addig így is van, amíg meg nem történik Az Incidens, amikor is kórházba juttat egy m...

Elizabeth Scott: Living Dead Girl (Élőhalott lány)

Hogy akadtam rá: Kedvenc kiadóm adja ki, Goodreads ajánlotta, Nancy -től megkaptam, aki sokat áradozott a könyvről és az írónőről. :) Úgy általában az egészről:  Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki nem tudta, hogy milyen jó az élete. Megfizetett érte. Így látod a helyzeted: Alice Ray-jel lakik, az apjával, aki a lányt otthon tanítja, mert szegény beteg, és hát látszik is rajta, elég sovány. De persze erről a betegségről mindenki tud, hiszen ez egy kis közösség. Valójában pedig ez történik: A lány neve nem Alice. Ray öt éves korában rabolta el, és azóta is fogva tartja, és olyan dolgokat tesz vele, amit soha senkinek nem szabadna átélnie. Ray csak a nagyon fiatal lányokat szereti, és Alice viszont közelít a tizenötödik életévéhez, hiába is éheztetik, már látszik rajta, hogy öregszik, ami csak egyet jelent, Ray-nek nem lesz többé rá szüksége. Most fejeztem be ezt a könyvet, és jónak láttam erről most írni, mert később sem fogom a megfelelő szavakat ...