Cressida Cowell: Hiccup The Viking Who Was Seasick (Hablaty, a viking, aki tengeribeteg volt)

2014. szeptember 29., hétfő

Hogy akadtam rá: Cressida Cowell rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Nagyon régen élt egy kicsi és magányos viking, aki a Hablaty névre hallgatott. Míg a többi viking nagydarab volt és erőszakos, Hablaty udvarias és óvatos, ezért nem igazán tudott beilleszkedni. Nem mellesleg pedig Hablaty félt a pókoktól, a dörgéstől és attól, hogy jövő kedden ki kell utaznia először a tengerre. Márpedig egy vikingnek nem szabad félnie semmitől, így Hablaty nem is olyan biztos benne, hogy ő maga viking-e.

Ez a kis 30 oldalas képeskönyv nem más, mint az Így neveld a sárkányodat előzménye, ugyanis miután ezt megírta Cressida Cowell, ebből alakította ki a híres sorozatát. Itt jelenik meg először Hablaty és Pléhpofa bonyolult apa-fia kapcsolata, és a vikingtörzs nagy elvárásai és kissé értelmetlen világszemléletük. Akik sárkányokra vágynak, azokat ki kell ábrándítanom, ugyanis itt még ők nem voltak sehol.

Egyszerű kis mesekönyv, mégis imádtam, nincs benne csavaros történet, se nem túl hosszú, viszont szórakoztató és humoros, és kisebb gyerekeknek tökéletesen megfelel. (Tudom, hogy angol nyelvű, de nincs olyan nehéz szókincse, hogy egy-egy szülő ne tudja gyorsan lefordítani.) Ha már gyerekmese van benne itt egy aranyos dalocska/vers, amit a vikingek énekelnek. És a hangulathoz nagyon sokban hozzájárul a társsorozatától nagyon különböző színes és szép illusztrációk. Valahogy ez a rajzolási forma nekem jobban tetszett, mint ami az Így neveld a sárkányodatban van, sokkal élethűebbek és aranyosabbak a figurák, gondolom, a célközönség miatt.

Az üzenet megszokott, egyszerű, mégis olyan szívmelengető: az igazi bátorság az, hogy félünk, de ennek ellenére mégis megtesszük, amit kell. Hablaty pedig igazi kis hőssé válik a történet végére.

Bár nem egy nagy történet, mégis azt mondom, hogy Hablaty kedvelőknek kötelező, vagy pedig a fiatalabb korosztálynak tökéletes bevezető ebbe a sorozatba. 

Kedvenc karakter: Hablaty

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Hodder Children's Books

Kiadás dátuma: 2001. február 15. (eredeti: 2000. június 15.)

Oldalszám: 30 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

2014. szeptember 28., vasárnap

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, ideje bepótolni, hogy eddig nem olvastam.

Sorozat: Az Alice Csodaországban 1. része.

Úgy általában az egészről: Alice követ egy fura fehér nyulat egy unalmas napon, le az üregén keresztül, egészen egy különös világba, ahol az ételek és italok lekicsinyítik vagy éppen óriás méretűre nagyítják őt, és ahol az állatok beszélnek.

Szerintem senkinek nem kell bemutatni az Alice Csodaországbant, noha jómagam eddig sem a könyvet, sem a Disney mesét nem ismertem (a mesét továbbra sem, és valahogy nem is szeretném), mindenhol csak a feldolgozásaival találkoztam, ezért az ikonikus dolgokat már ismertem: macska, fehér nyúl, össze-vissza méret változás, Őrült Kalapos, Szívkirálynő és a többiek. Azt hittem, ez is olyan klasszikus mese lesz, amit teljesen tudok élvezni, és valami teljesen mást kaptam.

Az Alice Csodaországban persze egy kis, könnyed mese gyerekeknek, de mégis több annál, annyi rétege van, hiszen nem hiába lehet annyit elemezni, és ki tudja, hogy mi igaz belőle. A könyv a nonszensz irodalom képviselője, aminek két fajtája van: az egyik, amelyiknek nincs értelme, általában gyerekversek, a másik pedig, ahol abszurd elemekkel tűzdelik tele a történetet és sajátos logikája van. Ennek a kettőnek a kereszteződéséből született az Alice, és be kell vallanom, hogy engem, mint egy logikához nagyon ragaszkodó és mindenhol értelmet kereső olvasót először megzavart, elég nehezen engedtem el a racionalitást kereső énemet, amit miután megtettem, kellemesen magával ragadott a történet. Ezt annak is fel lehet írni, hogy életemben nem olvastam még abszurd, nonszensz dolgot.

A történetben a logika, a matematikai elemek, szóviccek és az értelem keresése átívelő motívumok, ami nagy valószínűséggel inkább a felnőtteket fogja lekötni olvasás közben. Előkerül a határérték fogalma, amikor Alice azon töpreng, hogy vajon meddig tud összemenni, Carroll előhozza a nem tízes alapú számrendszereket, mikor Alice nekiáll számolni, de mindig valami furcsán más érték kap eredményül, az Őrült Kalapos teadélutánján pedig a matematikai logika kerül terítékre, amikor a karakterek Alice mondatait boncolgatják, és a macska és a vigyora közötti kapcsolat is ide tartozik.

Sokszor felbukkan a történetben, hogy a szereplők is keresnek értelmet, ahogy az olvasó is teheti a történetben, és nagyon sokszor úgy tűnik, hogy Carroll is azt sugallja, hogy igazából nem mindenhol kell keresni mélyebb értelmet, hiába ez az emberiség egyik alap vágya. A királynő krokett játszmája kitűnő példája annak, hogy milyen is maga a történet, ugyanis hiába vannak szabályok, minden össze-vissza és első ránézésre értelmetlen: mindenki egyszerre üti a labdát, amik élő, mászkáló sünök, mozgó, élő flamingókkal ütő helyett és ide-oda menetelő kártyalap katonákkal kapuk helyett. A Hercegnő is váltig állítja, hogy minden történetnek van mondanivalója, amit Alice megkérdőjelez, mondván, lehet, hogy valahol felesleges üzenetet és értelmet keresni. Ez szintén előjön a könyv legvégén, mikor a Király próbál elemezni egy bizonyítékként felmutatott verset, aminek leginkább semmi értelme sincs. (Ahogy a legtöbb versnek sincs a könyvben, a javarésze csak paródiák.)

A szóviccekre épül a legtöbb humor és ez is egyfajta eszköz az egész realitás torzításának és a sajátos logika bevezetésének, nekem mégis néhol inkább fájdalmas volt, és azt hiszem, ezért sem az én könyvem ez. Amúgy nem is tudom elképzelni, hogy lehetett ezeket visszaadni magyarul.

De bár Carroll és a szereplők úgy tűnik, intenek minket attól, hogy elemezzük a könyvet, ahogy a Griffmadás is mondja "A magyarázatok hosszúak és unalmasak," mégis fel lehet lelni benne érdekes motívumokat. Alice sokszor megkérdőjelezi önmagát, először amikor megérkezik Csodaországba megkérdőjelezi, hogy vajon saját maga-e, és nem tudja, hogy kicserélték-e másra. Később a Hernyóval folytatott beszélgetése során is mondja, hogy ő nem olyan, mint amilyen volt, és nem bírja a sokszori változást, amin Csodaországban átesik. És bár történet szerint ez csak a méretbeli különbségekre értendő, egyszer mégis gondolkozik rajta, hogy ha nem nő nagyobbra, akkor nem is öregedik meg, viszont akkor örökké járhatna iskolába, így az Alice Csodaországban egy kicsit szól a felnövésről is, és hogy mennyire furcsa és váratlan élmény is tud ez lenni. (Ehhez hozzáadhatjuk még, hogy Lewis Carroll is hírhedten inkább fiatalkorú gyerekekkel jött ki igazán, mint felnőttekkel, és hasonlóan, mint J. M. Barrie, őt is érik pedofil vádak, amit fokoz, hogy szeretett akt képeket készíteni gyerekekről. Amit persze, lehet fogni az akkori művészeti irányzatra, de azért mégis elég kellemetlen belegondolni, hogy Alice valós személy volt, és Carroll és Alice közötti viszonyról különböző pletykák is szárnyra kaptak, bár ennek valóságtartalmát mindenkinek magának kell eldönteni.)

Ugyanakkor a történetbe bele lehet látni egy kis politikai szatírát is, ugyanis mind a Király és a Királynő elég rémes karakternek van ábrázolva, a Király inkább papucs alkat, a Királynő pedig ésszerűtlen és erőszakos, nem ismeri a saját népét. Carroll pedig az igazságszolgáltatást is kifigurázza, amikor mindenféle bizonyíték nélkül előbb elítélnék a vádlottat, minthogy az esküdtszék döntsön.

A könyvben előtűnik még az erőszakosság is, amit leginkább a Hercegnő és a Szívkirálynő képvisel − egyik a gyermekbántalmazással, noha Carroll megjegyzi, hogy a gyerek semmit nem érez belőle, másik az állandó lefejezésekkel. Az Alice-t körülvevő állatokat is folyton rettegésben tartja, hogy vadásznak rájuk, és ezen Alice sem segít, amikor állandóan felhozza a macskáját, hogy hogyan öli meg a különböző állatokat. (Noha Alice elvileg udvarias lenne, mégis sokszor intik a szereplők arra, hogy uralkodjon magán és több szereplőnek is elég kontrollálhatatlan kitörései vannak.)

Ami még egy vitatott téma a könyvvel kapcsolatban, hogy vajon Carrollnak volt-e valamilyen étkezési zavara - egyesek váltig állítják, hogy igen -, ugyanis az evés, ivás és ez hogyan uralja a testet, illetve a fogyasztási vágyat hogyan uralja Alice elég központi motívum. (Ami engem, ha logikusan néznénk a történetet, nagyon zavart, hogy Alice jéé, bármit talál, azt megissza.)

Az Alice Csodaországban egy elég fura könyv, amit akár lehet egy teljesen elvont, szórakoztató mesének is olvasni, de azok is élvezhetik, akik szeretik a logikai és szóvicceket, fejtörőket, vagy a nonszensz történeteket. Aki viszont valami reális történetet vár ettől a mesétől, az elég nagyot csalódhat. Ugyanakkor nem véletlen maradt fent klasszikusként ez a történet, ha mást nem, megmozgatja az agytekervényeket.

Kedvenc karakter: Őrült Kalapos, Kőr Bubi, Szívkirálynő

Ami kifejezetten tetszett: az első nonszensz regény, amit olvastam

Ami nem tetszett: Alice néha irritáló, néhány szóvicc fájdalmas

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Puffin

Kiadás dátuma: 2014. március 6. (eredeti: 1865. november 26.)

Oldalszám: 160 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, szülinapi ajándék

Könyves memóriajáték

2014. szeptember 21., vasárnap

Szóval megláttam ezt a könyves book taget, és mivel annyira leköt a Day 21 mazochista könyvem olvasása, úgy döntöttem, hogy írok egy töltelék posztot.

A szabályok:

Válaszolja a kérdésekre úgy, hogy nem keresel utána az interneten és nem nézel rá a könyvespolcodra! És persze, tagelj öt bloggert, ha végeztél.


1. Egy könyv, amit Michael nevű író írt.

Olvasni nem olvastam Michaeltől, kivétel, ha a Mike a Michael beceneve. (Ezzel olyan bajban vagyok.) Szóval elsősorban a válaszom Mike Carey: The Girl with All the Gifts. (Tartalék válasznak pedig Michael Grant: Köddé váltak, amit régóta el akarok már olvasni.)


2. Egy könyv sárkánnyal a borítón.

Ha-ha, ennél könnyebb nekem nem is lehetne! :D Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat sorozat bármelyik része ideillik.


3. Egy könyv, ami George nevű szereplőről szól.

Az az igazság, hogy George főszereplőre ötletem sincs, szóval maradok csak George nevű karakternél, azaz George Darling, Wendy édesapja a Pán Péterből.


4. Egy könyv, amit Smith vezetéknevű író írt.

Ez szintén olyan egyszerű kérdés, mint a sárkányos. :D Legalábbis nekem, aki fogadásból olvassa L. J. Smith teljes életművét, szóval legyen a Night World 1. része, A titkos vámpír.


5. Egy könyv, ami Ausztráliában játszódik.

Ezt a pontot szintén nekem találták ki, ugyanis van egy pár kedvenc ausztrál íróm, és Keri Arthurtól csak Ausztráliában játszódó urban fantasyt olvastam, szóval a válaszom a Darkness Unbound.


6. Egy könyv, aminek a címében egy hónap neve szerepel.

Hát ez elég nehéz, mivel először semmi nem ugrott be, meg komolyan, nem is hiszem, hogy annyira sok hónap neves könyvcím lenne, vagy nem futottam össze sokkal, de végül csak megoldottam a feladatot, mert eszembe jutott a könyv, amit a Pongrác kiadótól nyertem: Yngve Froyen: A fiú, aki utálta a decembert.


7. Egy könyv, aminek a borítóján egy kés van.

Nem is tudom, melyik kiadás borítója, de azt tudom, hogy ez volt az első borító, amit láttam Neil Gaiman: A temető könyvéhez, és egy kicsit sajnálom, hogy nálunk nem ilyen lett a borító.



8. Egy könyv, aminek az "egy" szó szerepel a címében.

Na, most ezt a kérdést magyarosítom, és nem csak számként fogom értelmezni, ha-ha, szóval akkor: Claire Robertson: Egy fülig szerelmes tinilány levelei, az egyik gyerekkori kedvencem. Ha csak számként ér az egy, akkor sejtelmem sincs.


9. Egy könyv, aminek a címében név szerepel.

Jodi Lynn Anderson: Tiger Lily, amit hamarosan szeretnék olvasni is.


10. Egy könyv, amiből filmet készítettek.

Ez szintén nem nehéz, hiszen annyi, de annyi filmadaptáció van: Rachel Klein: The Moth Diaries.


És akiknek továbbadom:

Nem meglepően Abstractelf, March, Nancy, Ryan és Üstökös. :D

Melissa Marr: Made for You (Neked szánt az ég)

Hogy akadtam rá: Melissa Marr rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Eva Tilling Jessup, a déli kisváros egyik legnépszerűbb lánya, szimplán azért, mert két neves és gazdag család leszármazottja, és ezért is játssza el azt a szerepet, amit tőle elvárnak: állandóan megjelenik a bulikon, amiket nem igazán élvez, és olyan fiúval randizik, aki szintén gazdag családból származik és a családja elfogad, még ha éppenséggel a régi legjobb barátjába, Nate-be szerelmes. De Nate valamilyen okokból már egy jó ideje nem beszél a lánnyal és ha teheti, nyilvánosan mindig ellöki magától, és azóta már sikerült a fiúnak a "férfi szajha" hírnévre is szert tennie, annyi lány fordul meg az ágyában. De a békés kisváros életét felbolygatja, amikor Evát valaki elüti, és a rendőrség azt gyanítja, hogy nem véletlen baleset történt. És persze, nem is, a gyilkos úgy hiszi, hogy Isten vezérli abban, hogy megtisztítsa a várost a hazugoktól, de örül, hogy Eva túlélte a balesetét, mert nyilvánvalóan Isten megkegyelmezett a lánynak, hogy a mi gyilkosunk meg tudja tanítani Evát arra, hogyan éljen tisztességes életet, és végre együtt lehet a lánnyal, mert szent meggyőződése, hogy Evát az Úr neki teremtette. Eva pedig a balesetét követően látja a körülötte lévők bekövetkezendő halálát látomásokként, amiről nem tudja, hogy csak hallucinál vagy tényleg igaziak-e…

A fülszöveg látomásos nyomozást ígért gótikus hangulattal és megszállott gyilkossal, és mivel tudom, hogy Marr nagyon jól tud hangulatot teremteni, úgy gondoltam, ez valami picit borzongató tini thriller lesz… és teljesen mást kaptam. A könyv egyetlen kiemelkedő része a gyilkos nézőpontja, ugyanis a regény felét ő narrálja, és bár nem nehéz kitalálni, ki ő (főleg, hogy nincs annyi szereplő, hogy jól összekavarjon minket), nem éreztem idegesítően egyértelműnek. Marr nem akarta nagyon titkolni előlünk, így nem is próbált félrevezetni, és az olyan frusztráló "jajj, biztos a pasim a gyilkos" elem is kimarad innen, hála az égnek.

Viszont valahogy mégis ez a könyv buktatója, ugyanis mivel tudjuk, ki a gyilkos, és a főhősök nem nagyon nyomoznak, csak az utolsó hetven oldalon kezdenek el tippelgetni, és igazából úgy jönnek rá a tettes kilétére, hogy az bevallja nekik, így nem nagyon volt feszültség, amit egy thrillerben elvárna az ember. Plusz a gyilkos szemszöge teljesen ellentétes hangulatú volt, mint a főhősöké, és így olyan érzetem támadt, mintha két különálló regényt olvasnék. Ugyanis a főhősök része nem más, mint egy romantikus regény, és őszintén én annyira nem azt akartam most olvasni…

Amit nagyon hiányoltam az pedig a látomások volt, ugyanis bár vannak, és a főszereplő teljesen reálisan kezeli őket - először azt hiszi, hogy hallucinál -, mégis úgy éreztem, ez a szál teljesen felesleges és erőltetett volt. Nagyon nagy potenciál lett volna ebben a cselekményelemben, esetleg látni, hogyan változtatja meg a halálokat Eva, hogyan próbálja megakadályozni őket, vagy hogyan jön rá lassan, hogy talán ezek nem hallucinációk. Ehelyett kapunk egy romantikus sztorit, amiben elvesznek a látomások, mert hiába látja őket a főhős, nem tesz semmit, mert mire bebizonyosodik, hogy valódiak, a gyilkos kb. már fel is fedte magát, így egyetlen mozzanatra van hatással csak Eva eme képessége: mégpedig, hogy a végén tudja, hogy a gyilkos hogyan fog meghalni, ezért nem fél belépni a kelepcéjébe.

És ez volt a másik idegesítő dolog a könyvben: míg az elején a tinédzser főhőseink tiniként viselkedtek, a végére csak sikerült beépíteni Marrnak azt a nagyon hihetetlen dolgot, hogy a tinédzserek oldják meg az ügyet a rendőrök helyett. Ugyanis a rendőrség képtelen utánanézni a gyilkos által hagyott üzenetek jelentésének (bár utalnak rá, hogy elkezdték, de mégis nem éreztem belőle semmit, hogy nyomoznának), míg a főhősünk az internet segítségével megoldja. És eléggé furának tartottam, hogy ha a gyilkos odasétált a főhős házához, és otthagyott neki ajándékokat, akkor a rendőrség hagyja, hogy a tinédzser lány egyedül maradjon otthon, nem érdekel, hogy milyen szuper jó biztonsági rendszerük van, és hogy néha eljár ott egy-két járőröző rendőr a ház előtt. Igazából mivel a főhős dúsgazdag, itt a legjobb megoldás az lett volna, ha elutazik a városból… de ez senkinek eszébe sem jut, csak hogy az ügyet megoldhassa a főhősünk.

Ami viszont kifejezetten kellemes volt a regényben az Eva, bár nincsenek nagyon kidolgozott karakterek − csak mint egy krimiben, vagyis mindenki elég felejthető −, mégis ami látszott belőle, az igazán felfrissítő volt az átlagos YA szereplők mellett. Eva azzal küzd, hogy be van skatulyázva a családja hírneve miatt, és bár nem érzi kellemesnek a helyzetet, mégis megteszi, amit tőle elvárnak, de annyira nem csinál belőle súlyos helyzetet, hogy a semmin sírna. Viszont nem is gondolja jónak, hogy Jessup városkájában az ő családjának ekkora hatalma van, és sosem él vissza vele, sőt, tesz is a társadalom által elvárt szabályokra és az embereket nem a pénzük és hírnevük alapján ítéli meg, hanem a személyiségük miatt, és hűségesen kiáll a barátai mellett.

Ami még rendkívüli volt, hogy hiába van egy lány, aki amúgy minden második YA regényben a "gonosz ellenség" szerepét kapná, Eva tudja, hogy a lány élete sem tökéletes, és bár gonosz dolgokat tesz Eva ellen, nem olyan nagy dolgok, hogy utálja a lányt, és amikor tipikusan mindenki azt a lányt hibáztatná, Eva mindenkit lebeszél róla, hogy nem ő tehet róla. Tehát végre hiányzik egy könyvből a nőkbe nevelt nőgyűlölet, és ezzel a helyzettel jó pár társát figurázza ki a regény.

Nagyon jó volt látni, hogy Eva nem buta, ha a rendőrség kérdez tőle valamit, nem próbál hazudni, nem próbálja eltitkolni a valóságban nem olyan fontos tini perpatvarokat, csakhogy nehogy folt essen valaki hírnevén, és ezzel nem generált felesleges drámát. Ezek mellett Evának vannak még nagyon reális reakciói: a balesetben egy életre megmaradó sebhelyeket kapott, és bár aggasztja őt, hogy ki hogy fog rá reagálni, és nem szereti magát a tükörben nézni, nem csak ekörül forognak a gondolatai, és tudja, hogy milyen szerencsés, hogy egyáltalán életben maradt. Attól függetlenül nagyon reális reakciói vannak arra, hogy mihez kezdjen a sebekkel az arcán, amit szintén kellemes volt látni tőle, és egy kis szomorúságot − habár nem sokat − csempészett a könyvbe.

A romantika tipikus marri romantika, ha lehet ilyet mondani, mivel eddig minden könyvében szerepelt ilyen: A legjobb barát fiú, aki helyes, menő, minden lány odavan érte, és a barátság szépen átalakul valami mássá és ezt realizálják a szereplőink. Itt is ugyanez van, és bár Eva csak későn jön rá, hogy Nate viszonozza az érzelmeit, nem szenved azon annyit, hogy a fiú nem szerelmes belé, inkább örül annak, hogy valaki támogatja és hisz benne.

Viszont megjelenik egy szintén marri fogás: a különleges képességet egyből elfogadja minden legjobb barát. Noha Grace, Eva barátja, először reálisan arra gondol, hogy Eva a fejsérüléstől lát képeket, vagy a szemével van valami (ami igen nevetséges kifogás), utána nagyon hirtelen, éles váltással már el is fogadja, Nate reakciójáról ne is beszéljünk. Így egy kicsit úgy éreztem, hogy a regény vége már összecsapottabb, hiszen minden konfliktusforrást félresöpör Marr.

A Made for You nem rossz regény, csak egy kis egyszerű romantikus történet, és abból is eléggé a tucat könyvekből való. Egy délutánra tökéletes kikapcsolódás lehet, de nagyobb mélységek nem rejlenek benne, elég felejthető történet.



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a gyilkos nézőpontja

Ami nem tetszett: nincs hangsúly a látomásokon, sem a lelki traumán

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: HarperCollins

Kiadás dátuma: 2014. szeptember 16.

Oldalszám: 368 oldal

Honnan: saját, e-book

Cressida Cowell: How to Seize a Dragon's Jewel (Így szerezd meg egy sárkány ékkövét)

2014. szeptember 14., vasárnap

Hogy akadtam rá: Az első részből van film.

Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 10. része.

Úgy általában az egészről: Egy év telt el azóta, hogy fény derült Hablaty Rabszolga Jelére, és ezért száműzték őt. Azóta járja a vadont a Sárkány Ékkő után kutatva, ami az egyetlen mentsvára az embereknek a sárkányokkal folytatott háborúban, ám sehogy sem bukkan rá még a térkép alapján sem. De Hablatynak megnehezíti a dolgát, hogy mind az emberek, mind a sárkányok vadásznak rá: a bérgyilkos, akit a fiú után küldenek nem más, mint a saját édesanyja, és a sárkányok közül is egy különösen kegyetlen Háromfejű Gyilkos Árnyék ered a nyomába, aki olyan szenvedélyesen utálja a embereket, mint Dühös, a forradalmat vezető sárkány.

"Bátorság. Neked, kedves olvasó, bátorságra lesz szükséged, hogy tovább olvass."

Ezek a sorok köszöntenek ennek a kötetnek az elején, és valahogy tényleg, sikerült elérnie Cowellnek, hogy egy elég szomorkás és sötét hangulatú részt írjon, pedig még mindig egy humoros meséről van szó. Csak hogy éppen Hablaty felnőtt, ahogy már az előző részekben figyelmeztetett minket az előszó, és ráadásként már háborúról és rabszolgaságról szól ez a rész, és noha mellőzi a véres részleteket, mégis érződik a reménytelenség és a szomorúság a sorok között.

"Nem minden történetnek van boldog befejezése…"

Cowell ezt a reménytelenséget zseniálisan úgy hangsúlyozza, hogy Hablatyén kívül még két másik szereplő történetét is megismerjük, és ahogy elmesélik neki (és nekünk) ezeket azt látjuk, hogy a történetek negatívan értek véget, és azok, akik szereplői voltak ezeknek a meséknek annyira elvesztettek mindenféle reményt, hogy nem is gondolnak arra, hogy valaha valami jó is történhet velük. De mivel a kötet főmondanivalója, hogy mindig van remény, hogy mindig megéri folytatni az utunkat és küzdeni, természetesen ez a két szereplő kap egy-egy fajta boldog befejezést, ezzel (remélhetőleg) előrevetítve, hogy a mi kedves Hablatyunk is így fog járni, bár a kötet végén nagyon rosszul áll a helyzete.

A kötet fő motívuma a reménytelen helyzetben való túlélés, és ezt csak hangsúlyozza a háború és a rabszolgák börtöne, ahol játszódik a történet nagy része. A rabszolgák feladata, hogy Alvinnak megtalálják a Sárkány Ékkövet, amire eddig még senki nem bukkant rá, de mivel a szabadságukat ajánlották érte, ezért reménytelenül ássák fel a nagy síkságot. Több szereplő pedig elkeseredetten keres valakit, hiába diktálják azt az észérvek, hogy biztosan meghaltak, mivel persze, ez gyerekkönyv, ezért ezeknek is úgy-ahogy jó vége lesz. Viszont Cowell azért bemutatja, hogy sajnos az élet néha igazságtalan, és nem elég, ha az ember kitart és reménykedik.

"De néha a legbátrabb dolog, amit egy hősnek tennie kell nem az, hogy szörnyekkel harcoljon, vagy túljárjon a halál vagy a boszorkányok eszén, hanem, hogy szembenézzen a saját tettei következményeivel."

A másik nagy témája a könyvnek a tetteink következménye és az ezekkel való szembenézés. Már az előző kötetekben is Hablatynak szembe kellett néznie azzal, hogy ő indította el a háborút, ami mostanra már az egész világot lerombolta, ezt most összeköti Hablaty még régebbi tetteivel, vagyis olyan ellenségek kerülnek elő, és tesznek keresztbe neki, akikre nem is számítana. Ezzel is hangsúlyozza Cowell, hogy bármit teszünk, lehet, nem látjuk előre, de hatással lesz az életünkre. Hablatyot pedig szembeállítja Takonypóc példájával, akiről még a kötet végén sem tudjuk meg, hogy melyik oldalt választja, hogy megtanulta-e a leckéjét, de mindenesetre szembe kell neki is néznie a múltbéli dolgaival.

Ami még felmerül témaként, ha már forradalom van, hogy fontos megkérdőjelezni a társadalom dolgait, és mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mi a helyes, mert igenis kell változtatni a társadalom rossz szokásain. Bemutatja, hogy ha valami mellett elsétálunk és úgy teszünk, mintha nem létezne, de mi nem veszünk benne részt, attól még valahol ugyanúgy hibásak vagyunk, hiszen kiállhatnánk a bántalmazottakért. És bár Hablatyot azért, mert megkérdőjelezi a tradíciókat, az elején kinézik, sőt még száműzik is, a végére már hősként tekintenek rá, és bár nem mindenki áll mellé, mégis érezzük, hogy elindult valamiféle változás a vikingek felfogásában.

A karakterek közül most Camicazi tündökölt, akinek a jeleneteit mindig nagyon olvastam, de most különösen szembetűnt, hogy mennyire a nőgyűlölő témák kifigurázása ő, vagyis amit a férfi szereplők szoktak mondani a nőknek, azt ő teszi ezt a férfiakkal/fiúkkal. ("Te csak egy fiú vagy!" "Szükséged van arra, hogy megvédjelek!") És nagyon szépen játszik Cowell a tipikus "jajj, ez neked, te lány, túl veszélyes helyzet, a hősnek egyedül kell mennie, lányok oda nem jöhetnek" dologgal, ugyanis Camicazinak a veszély a kedvenc dolga és jól meg is mondja Hablatynak a magáét, mikor biztonságba "parancsolják."

Amit még nagyon élveztem ebben a könyvben, az a romantika kezelése. Cowell eddig is ügyesen bánt a témával, hogy nem úgy ábrázolta, hogy csak egy igaz szerelem létezik egy ember életében, de ehhez most hozzátette Vallhalarama és Pléhpofa kapcsolatát, ahol a két fél nem akarja egymást megváltoztatni, nem állítja úgy be, hogy a szerelemért meg kell változni.

A családi kapcsolatok, ahogy már megszokott, erőteljesen jelen vannak, és bár Hablaty és az apja között is van pár szívszorító és szívmelengető jelenet, mégis most Hablaty és az anyja közötti kapcsolaton van a hangsúly. Aki esetleg látta a második mozifilmet, na, ők innen merítettek alapanyagot, és be kell valljam, ami a filmben nem tetszett, hogy milyen egyszerűen intézik el az anya távollétét, itt azzal ellentétesen nagyon jól feldolgozta Cowell Hablaty érthető dühét. Vallhalarama, Hablaty anyja, egy nagyon jól összerakott karakter, az olyan anya, aki nehezen tudja kimutatni a szeretetét, és él benne a kalandvágy, aki nem az a tipikus otthonülő háziasszony, és ezért is volt olyan keveset Hablaty életében, amit persze, nagyon megbánt. Komplex és nagyon megindító a kapcsolatuk, és pont ez az, amit a mozivásznon úgy hiányoltam.

Ez a kötet is olyan, mint a többi, humoros, könnyed, de mégis elgondolkodtató és roppant szórakoztató és izgalmas egy kis mesekönyvhöz képest. Bár nincs olyan kínzó függővége, mégis olyan borzalmas lehetőséget lógat be elénk Cowell jóslatokkal és az eddigi prológusokkal és epilógusokkal, amitől elfacsarodik a szívem, és tudni akarom, hogy mi lett a sárkányok sorsa.

"Egy Fogatlan nélküli világ (…) Nem, túlságosan szörnyű volt arra gondolni."

Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Alvin, Camicazi

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2014. április 22. (eredeti: 2012. október 1.)

Oldalszám: 296 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.