Ugrás a fő tartalomra

Neal Shusterman: Everlost - Elveszve élet és halál között

Hogy akadtam rá: Szeretem Neal Shusterman írásait.

Sorozat: A Skinjacker-trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: Allie és Nick nem élik túl az autóbalesetet, viszont kilenc hónappal később felébrednek az élet és halál közötti világban, Everlostban. A kezdeti hitetlenkedés után, eldöntik, hogy szeretnének hazajutni, és képtelenek elengedni azt a vágyukat, hogy újra az élők sorába jussanak. A fiatal fiú lelke, akivel elsőnek találkoznak, hiába inti őket óva a McGill nevű szörnyetegtől és egyéb veszélyektől, Allie és Nick nekivág Everlost veszedelmes világának.

Mivel már olvastam Shustermantól, ezért magas elvárásokkal vágtam bele a könyvbe, és nem kellett csalódnom. Noha az Everlost más témáról szól és talán egy kicsit fiatalabb korosztályt is céloz meg a főközönségeként, így is megvolt benne minden, amivel Shusterman már elvarázsolt egyszer a Bontásra ítélve című könyvében.

Az író itt is remekül alkalmazza a közbeírásokat a világkidolgozáshoz, csakúgy mint a másik könyvében. Itt főként Mary, a lelkek egyik vezetőjének, könyveit és útmutatóit olvashatjuk fejezetek között, amivel még jobban hangsúlyozza a világ bemutatását Shusterman, és igazából ez az egész regény alappillére, ami miatt iszonyatosan imádtam: A világ. Már az előző regényében is az író magával a világfelépítéssel játszott, hozott sarkított példákat, vetett fel kérdéseket és itt sincs ez másképpen. Nem elég, hogy nagyon ötletesen szövi bele a különböző mitológiai elemeket (a halottakhoz és temetéshez köthető pénzérméket és említésre kerülnek az inkubuszok is), maga a világ és a veszélyei képviselik a könyv egyik üzenetét.

A szellemek itt ha nem figyelnek oda, képesek elveszíteni önmagukat, belefeledkeznek a rutinjukba, képesek ugyanazt csinálni nap mint nap a végtelenségig, és gyakran a saját nevüket és kinézetüket is elfelejtik. Mary, az egyik vezető is azt javasolja, hogy mindenki találja meg magának azt a foglalatosságot, amitől elégedettnek érzik maguknak, mert a rutin kényelemérzetet biztosít. És ebben rejlik a regény egyik főtémája: A regénybeli halál utáni élet teljesen megegyezik a szürke hétköznapokkal, és a szellemek, akik a rutin foglyai lesznek az olyan emberekkel, akik beletörődnek abba, hogy éljék az életüket a megszokott ritmus szerint, és már nem is keresnek semmi újdonságot. Valahol ez a könyv egy remek emlékeztető arra, hogy mindenki keresse az életében azt, amitől jól érzi magát, és hogy ne merüljünk el a hétköznapok szürkeségébe, szakítsunk időt arra, hogy éljük az életünket, és ne csak a monotonitásnak, a munkának éljünk, hanem élvezzük is az életet, mert véges.

Mivel a kísérteteink nem tudják, miért kerültek ebbe a köztes világba, mindenki megpróbál magyarázatot keresni, ami szintén nagyon hasonlít arra, ahogy az emberek keresik az élet értelmét. Valaki úgy gondolja, hogy csak véletlen vagyunk itt, valaki szerint isteni szándék miatt, vagy ha nem is valami felsőbb hatalom miatt kerültünk ide, csak van célja az életnek – ugyanezekkel a kérdésekkel küzdenek a szellemeink, csak ők a halál utáni életben, amitől egy kicsit sarkítottabb lesz az egész, hiszen egy örökkévalóságuk nyúlik el előttük.

De Everlost világa arra is utal, hogy milyen keserédesek tudnak lenni az emlékek, mi az ami olyan nagy nyomokat hagy bennünk, hogy megmaradnak emlékekként, köthetőek ezek nagyon szomorú vagy boldog pillanatainkhoz is. Illetve felhozza azt is, hogy milyen az emlékek elvesztése és hogy mennyire határoznak meg minket a saját emlékeink, átélt tapasztalataink vagy van bennünk valami egyedi, ami mindig megmarad? Az egyik leghangulatosabb elem az, hogy ha valaki nagyon szeret egy tárgyat vagy sok érzelem kötődik egy helyhez, akkor azok is átkelnek Everlostba, talán azért, hogy megörökítse őket egy felsőbb hatalom vagy az emberi kollektív tudat. Például a 9/11-es terrortámadásokban lerombolt ikertornyok is megtalálhatóak Everlostban és ez szolgál lakóhelyéül az egyik nagyobb szellemtársaságnak.

A történet leginkább csak világbemutatás, a szereplőink körbejárják Everlost zegzugait, közben pedig karakterfejlődésen esnek át – ezért is inkább ez egy karakterközpontú regény, ahol a cselekmény elhanyagolható. Ugyanakkor a világ kalandokra is ad lehetőséget – az egésznek Pán Péter utóérzete van, ezt Shusterman sem titkolja, a karakterek is megjegyzik. Eleve a Sohaország, mint utóélet értelmezését használja fel az egész világfelépítéséhez, de találunk itt kalózokat, a szellemételek is visszaidézik az eredeti mesét, ahogy az Elveszett fiúk küszködtek az éhséggel, illetve mind Mary, mind Allie egyfajta Wendy/anya szerepet tölt be a fiú karakterek és elveszett gyerekek életében.

A karakterek és a viszonyaik is kicsit tükrözik a Bontásra ítélve könyvet, egyszerűen annyira hasonlóak, hogy nem tudok emellett elmenni, noha persze, azért önálló személyiségek, de mégis vannak jellegzetes áthallások, ami lehet Shusterman sajátossága. Itt is három központi karakterünk van, akik közül az egyik, Allie, a strapabíró, leleményes lány (itt azért jobbnak éreztem a női karakterek ábrázolását, mint az előző könyvében, ahol enyhén férfi ábrándképek voltak csak). A másik, Nick, a fiú karakter, aki összeszedi a bátorságát, megtalálja önmagát és vezető szerepet tölt be később és legvégül a harmadik szereplő, Lief, aki fiatalkorú és erősen vallásos. Így itt Lief hozza be ide a hit kérdését, ő az, aki vakon bízik valami felsőbb erőben, nyilván olyan időből származik, és a karakterváltozása is amin átmegy, úgy gondolom, hogy egyfajta vallásos „megvilágosodást” képvisel. Ehhez a témához azért ad hozzá Mary is, aki szintén vallásosabb időkből származik, és egyfajta vallási vezető szerepét tölti be az elveszett lelkeknek, kísértetiesen hasonlított a szekták agymosásához, ahogy vezette a többieket.

Noha van egy enyhe romantikus szál a könyvben, mivel egy kicsit fiatalabb korosztály a célközönség, ezért nincs annyi hangsúly fektetetve rá. Viszont még így is a karakterek közötti kapcsolatok és kémia az egyik legerősebb pontja a könyvnek és sikerült magamnak még olyan romantikus párost is találni, akiknek szurkolok a következő részekben.

Az Everlost egy kellemesen kikapcsoló ifjúsági regény, rettentően hangulatos világfelépítéssel, enyhe mesés légkörrel, mégis érdekes kérdéseket vet fel az életről és hogyan is érdemes azt élni.

Kedvenc karakter: McGill, Allie

Ami kifejezetten tetszett: az ötletes világfelépítés, McGill és Allie szála

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Tilos az Á könyvek

Kiadás dátuma: 2016. március (eredeti: 2006. november 1.)

Oldalszám: 344 oldal

Honnan: kölcsön

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d