Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2015

Keri Arthur: Darkness Falls (Elbukik a sötétség)

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Dark Angels 7. része.
Úgy általában az egészről:Miután Risa dühből megölte az apját, a Raziq támadásba lendül. Risáéknak épphogy sikerül élve megúsznia, mert a felsőbb hatalmak végre engedélyt adtak a sötét angyaloknak, hogy közbeavatkozzanak, így Malin, a Raziq vezetője nem tudja átírni a teremtés történetét, helyette az őrző papok szellemei szétszórják a részecskéiket a világ minden táján, így sosem születhetnek újjá és nem okozhatnak többé gondot.

Viszont attól még ott van a sötét boszorkány, akit hiába rángattak magukkal a démonok a pokolba, mikor megsemmisítette a Pokol második Kapuját, egyszerűen kisétált onnan, és tovább vadászik Risára és a többi kulcsra. És persze, Hunter, a vámpírtanács és a Direktorátus feje sem maradhat ki ebből a hajszából, Risának huszonnégy órás határidőt ad az utolsó kulcs megszerzésére, vagy Risa minden barátját és családtagját megöli.
Ez a könyv befejező rész, és mivel az előző részben…

Khaled Hosseini: Papírsárkányok

Hogy akadtam rá:Barátnőm ajánlotta.
Úgy általában az egészről:Amirt, miután már évek óta Amerikában él, egy régi ismerőse felhívja, és arra kéri, hogy menjen vissza Afganisztánba, erősködik, hogy ez az egyetlen módja, hogy újra jók legyenek. Mivel Amirt annyira nyomasztja a bűntudat, ezért útnak indul, de előtte még visszaemlékszik arra a sorsfordító eseményre, ami gyerekkorában történt, és meghatározta egész életét és egész lényét.

Amir a szolgájuk fiával, Haszannal nőtt fel, elválaszthatatlanok voltak, bár a társadalmi különbségük miatt nem nevezte volna barátjának és nem mutatkozott vele nyilvánosan. Noha Haszan a megtestesült jóság, Amir mégis féltékeny volt rá, mert az apja kitüntette figyelmével, és főhősünk másra se vágyik jobban, mint hogy az apja szeresse őt és büszke legyen rá. Ezért Amir bármire képes, főleg, mert bűntudata is emészti, hogy édesanyja a szülésbe halt bele, ő pedig se nem élsportoló, se nem annyira okos, mint apja szeretné, és fél, hogy nem tudja átvenni a csa…

Keri Arthur: Darkness Splintered (Széttört sötétség)

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Dark Angels 6. része.
Úgy általában az egészről:Risa elvesztette a Pokol Kapujához vezető második kulcsot is, és sikeresen meg is halt közben. Ám Azriel visszahozta az életbe − ezzel viszont elrabolta Risától a jövendő életeit, mivel így, ha újra meghal, ő is sötét angyal lesz. Dühétől vezérelve, Risa száműzi maga mellől Azrielt, majd jól leissza magát és sír pár napig, mivel terhes, ezért azt hiszi, hogy Azriel nem belé szerelmes és azért segített neki, hanem mindent azért a tetves gyerekért tett. (Imádjuk ezt a hozzáállást.)

De persze Risának akadnak komoly gondjai is: Mivel nem sikerült megszereznie a kulcsot, az apja végleg elvesztette azt a kevés türelmét is, ami volt, ezért megfenyegeti Mirri életét, egy mágikus nyakörvet tesz rá, ami negyven óra múlva lefejezi a nőt. Mivel Lucient megölte Risa, ezért nem tehet mást, minthogy megpróbálja felkutatni a régi rejtekhelyeit, hátha valami információt talál ott a rossz ú…

2014-es tévésorozatos toplisták

Azt hiszem 2014-ben néztem a legtöbb sorozatomat, szóval egy kicsit változtattam a listákon, mert végre van miből válogatnom. Az "érvényes" epizódok és sorozatok listája szintén, ahogyan eddig is, a sugárzás évétől függ, mert (hogy jól bekavarjak) én az évemet nézem sorozatokban, nem pedig a sorozatok évadjait. :)

Idén csak egy sorozatot kellett kaszálnom, sőt, 2013-hoz képest még az Egyszer volt, hol nem volt is javított, szóval végül annak sem mondtam búcsút, és 8 abszolút kedvenc sorozatom is futott 2014-ben, szóval amondó vagyok, hogy ez egy egész jó év volt.

KEDVENC SOROZATOK:

5. Once Upon a Time in Wonderland: A Viktória-kori Angliában élő Alice története egy különös világról, ami a nyúlüreg túloldalán van. Aka az Egyszer volt, hol nem volt sorozat melléksorozata Csodaországról. (kaland, dráma, fantasy)

Tudom, 2014-ben már csak öt része ment le, de mégis az majdnem a fele sorozat, szóval még ide sorolom. Annyira a kedvencem lett, hiába nem a történetre, hanem a karaktere…