Ugrás a fő tartalomra

Keri Arthur: Darkness Splintered (Széttört sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Dark Angels 6. része.

Úgy általában az egészről: Risa elvesztette a Pokol Kapujához vezető második kulcsot is, és sikeresen meg is halt közben. Ám Azriel visszahozta az életbe − ezzel viszont elrabolta Risától a jövendő életeit, mivel így, ha újra meghal, ő is sötét angyal lesz. Dühétől vezérelve, Risa száműzi maga mellől Azrielt, majd jól leissza magát és sír pár napig, mivel terhes, ezért azt hiszi, hogy Azriel nem belé szerelmes és azért segített neki, hanem mindent azért a tetves gyerekért tett. (Imádjuk ezt a hozzáállást.)

De persze Risának akadnak komoly gondjai is: Mivel nem sikerült megszereznie a kulcsot, az apja végleg elvesztette azt a kevés türelmét is, ami volt, ezért megfenyegeti Mirri életét, egy mágikus nyakörvet tesz rá, ami negyven óra múlva lefejezi a nőt. Mivel Lucient megölte Risa, ezért nem tehet mást, minthogy megpróbálja felkutatni a régi rejtekhelyeit, hátha valami információt talál ott a rossz útra tért angyal segítőiről, akiknél a kulcs van. Amit talál: az ex-pasiját, akinek muszáj a segítségét elfogadni most, hogy teljesen egyedül van, egy bombát, ami majdnem megöli őket, démoni energiákat. De otthon sem fogadja vidámabb látvány, mikor arra ér haza, hogy leégett a házuk. Vajon a teljes káoszban Risa képes lesz végre megszerezni egy kulcsot és manőverezni Hunter, a vámpír tanács fejének politikai játszmái között?

Az előző részt nagyon utáltam, és a földhöz is vágtam, mert az írónő abszolút elrontott a romantikus szálat Risa siralmaival. Azt megérteném, hogy dühös azért, amit Azriel tett - hiszen megfosztotta ezzel attól, hogy újra lássa a szeretteit és egy örökkévalóságig szóló döntést hozott a nő életében. Ez minden csak nem romantikus, nem óvó és szerető, és nem érdekel, ha az az indoka, hogy ő szereti Risát. Előtte meg lehetett volna beszélni, hogy mit csinálnak egy ilyen kétes esetben. Ezt nekem le kéne nyelni, hogy romantikus, mikor az egész arra ment ki, hogy legyen köztük egy félreértés, és ezen szomorkodjanak. (Nem ilyen témát kéne ehhez választani.) Ugyanis most kiderül, hogy ha Risa meghal, a gonosz papok valószínűleg zombiként újraélesztik és teljes uralmuk lett volna felette, de hogy ezt Azriel képtelen volt elmondani és hogy ez csak a hatodik rész közepén jön elő? Nevetséges. Elhiszem, hogy sok párkapcsolatban van kommunikációs probléma, de ez túlmutat azon.

Ami nagyon dühített még az Risa féltékenysége a saját gyerekére. Azt mondja, nem is az zavarja, hogy Azriel elrabolta a reinkarnáció lehetőségét tőle, hanem egészen biztos, hogy a gyerekért tette. És hogy nem őt szereti, hanem a gyereket és hát hogy miért szeret mindenki mást, nem őt? Elhiszem, hogy nem minden nő birkózik meg a terhesség gondolatával, és teljesen rendben lenne, ha ezt mutatná be a könyv. De miután egy több száz oldalas félreértésből, aww mégis szeretlek dráma lejátszódik, Risa egyből elolvad a kisfia gondolatára.

És ez itt a legnagyobb gond: Arthur próbálkozik drámai elemeket bedobni, de igazából ez csak egy romantikus urban fantasy lenne. Ami nem azt jelenti, hogy nem lehetne normálisan kezelni a dolgokat, de Arthur egyszerűen figyelemhiányos ilyen helyzetekben, és amikor sírni kéne vagy depressziózni, bedob egy-két szexuális viccet, flörtölgetést, mert ez inkább a lételeme. Feleslegesen akart dark fantasy vonulatot ide belehozni, mert egyszerűen nem használja ki, és nem megy neki sehogy sem.

A főhősnőt megerőszakolták az előző részben, az ember azt gondolná, hogy ez esetleg eszébe jut, de nem, mindenáron szexelni akar, mindenféle gondolat nélkül az előző nemi aktusára… (De legalább tényleges szex jelenet most nem volt, ami plusz pont ezek után.) Meghal egy szereplő, akiért Risa sír, az olvasók nem igazán, mert huszadrangú szereplőről van szó, akitől elbúcsúzni nem fáj… De Risa miután kisírta magát a hulla felett már megint Azriel nadrágjába akar bejutni és nevetgélnek a szópoénokon.

Néha ilyenkor úgy éreztem, hogy Arthur amennyit dolgozott a könyvön nem olvasta el egyben, mert a főhősnek, az olvasónak alig telt egy pár perc a drámai esemény után, lehet írás közben ő már feldolgozta az eseményeket, de se Risa, se mi nem, így meg kizökkentően édes-vicces volt utána a regény.

Ezeket az egyenetlenségeket leszámítva maga a történet viszont isteni lett: pörgős akció, ahol Risának tényleg egy perc nyugta sincs, mindenki csak fenyegeti. Mind Hunterrel, mind Harryvel, mind az apjával, a sötét varázslókkal és a Raziqkal szembe kell néznie, és minden szálon kiderülnek érdekes dolgok, de csak nő a feszültség, ami várhatóan eposzi nagy küzdelemben fog végződni a következő részben.

Noha a Lucien szálat szintén kicsit érzelemmentesen zárta le Arthur, reméltem, hogy nem fog mindegyik gonosszal így végezni. Viszont még egyet sikerült az utolsó két oldalban elintéznie, aminek se érzelmi, se semmilyen vonzata nem volt, és csak ültem és néztem, hogy ezt most komolyan meglépte-e, mert ahhoz képest, hogy öt könyvön keresztül ő volt az atyaisten, elég könnyen megoldotta Risa a helyzetet.

De összességében egy jól sikerült kötet ez, könnyen olvasható, az összes szál kezd összeérni, és azért bár egy kicsit morogva a romantikára, várom, hogy mi lesz ennek a sorozatnak a vége.

Kedvenc karakter: Stane

Ami kifejezetten tetszett: a nyomozás

Ami nem tetszett: Risa siralmai, az éles és érzéketlen hangulatváltások

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Signet

Kiadás dátuma: 2013. november 5.

Oldalszám: 394 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség