Keri Arthur: Darkness Splintered (Széttört sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Dark Angels 6. része.

Úgy általában az egészről: Risa elvesztette a Pokol Kapujához vezető második kulcsot is, és sikeresen meg is halt közben. Ám Azriel visszahozta az életbe − ezzel viszont elrabolta Risától a jövendő életeit, mivel így, ha újra meghal, ő is sötét angyal lesz. Dühétől vezérelve, Risa száműzi maga mellől Azrielt, majd jól leissza magát és sír pár napig, mivel terhes, ezért azt hiszi, hogy Azriel nem belé szerelmes és azért segített neki, hanem mindent azért a tetves gyerekért tett. (Imádjuk ezt a hozzáállást.)

De persze Risának akadnak komoly gondjai is: Mivel nem sikerült megszereznie a kulcsot, az apja végleg elvesztette azt a kevés türelmét is, ami volt, ezért megfenyegeti Mirri életét, egy mágikus nyakörvet tesz rá, ami negyven óra múlva lefejezi a nőt. Mivel Lucient megölte Risa, ezért nem tehet mást, minthogy megpróbálja felkutatni a régi rejtekhelyeit, hátha valami információt talál ott a rossz útra tért angyal segítőiről, akiknél a kulcs van. Amit talál: az ex-pasiját, akinek muszáj a segítségét elfogadni most, hogy teljesen egyedül van, egy bombát, ami majdnem megöli őket, démoni energiákat. De otthon sem fogadja vidámabb látvány, mikor arra ér haza, hogy leégett a házuk. Vajon a teljes káoszban Risa képes lesz végre megszerezni egy kulcsot és manőverezni Hunter, a vámpír tanács fejének politikai játszmái között?

Az előző részt nagyon utáltam, és a földhöz is vágtam, mert az írónő abszolút elrontott a romantikus szálat Risa siralmaival. Azt megérteném, hogy dühös azért, amit Azriel tett - hiszen megfosztotta ezzel attól, hogy újra lássa a szeretteit és egy örökkévalóságig szóló döntést hozott a nő életében. Ez minden csak nem romantikus, nem óvó és szerető, és nem érdekel, ha az az indoka, hogy ő szereti Risát. Előtte meg lehetett volna beszélni, hogy mit csinálnak egy ilyen kétes esetben. Ezt nekem le kéne nyelni, hogy romantikus, mikor az egész arra ment ki, hogy legyen köztük egy félreértés, és ezen szomorkodjanak. (Nem ilyen témát kéne ehhez választani.) Ugyanis most kiderül, hogy ha Risa meghal, a gonosz papok valószínűleg zombiként újraélesztik és teljes uralmuk lett volna felette, de hogy ezt Azriel képtelen volt elmondani és hogy ez csak a hatodik rész közepén jön elő? Nevetséges. Elhiszem, hogy sok párkapcsolatban van kommunikációs probléma, de ez túlmutat azon.

Ami nagyon dühített még az Risa féltékenysége a saját gyerekére. Azt mondja, nem is az zavarja, hogy Azriel elrabolta a reinkarnáció lehetőségét tőle, hanem egészen biztos, hogy a gyerekért tette. És hogy nem őt szereti, hanem a gyereket és hát hogy miért szeret mindenki mást, nem őt? Elhiszem, hogy nem minden nő birkózik meg a terhesség gondolatával, és teljesen rendben lenne, ha ezt mutatná be a könyv. De miután egy több száz oldalas félreértésből, aww mégis szeretlek dráma lejátszódik, Risa egyből elolvad a kisfia gondolatára.

És ez itt a legnagyobb gond: Arthur próbálkozik drámai elemeket bedobni, de igazából ez csak egy romantikus urban fantasy lenne. Ami nem azt jelenti, hogy nem lehetne normálisan kezelni a dolgokat, de Arthur egyszerűen figyelemhiányos ilyen helyzetekben, és amikor sírni kéne vagy depressziózni, bedob egy-két szexuális viccet, flörtölgetést, mert ez inkább a lételeme. Feleslegesen akart dark fantasy vonulatot ide belehozni, mert egyszerűen nem használja ki, és nem megy neki sehogy sem.

A főhősnőt megerőszakolták az előző részben, az ember azt gondolná, hogy ez esetleg eszébe jut, de nem, mindenáron szexelni akar, mindenféle gondolat nélkül az előző nemi aktusára… (De legalább tényleges szex jelenet most nem volt, ami plusz pont ezek után.) Meghal egy szereplő, akiért Risa sír, az olvasók nem igazán, mert huszadrangú szereplőről van szó, akitől elbúcsúzni nem fáj… De Risa miután kisírta magát a hulla felett már megint Azriel nadrágjába akar bejutni és nevetgélnek a szópoénokon.

Néha ilyenkor úgy éreztem, hogy Arthur amennyit dolgozott a könyvön nem olvasta el egyben, mert a főhősnek, az olvasónak alig telt egy pár perc a drámai esemény után, lehet írás közben ő már feldolgozta az eseményeket, de se Risa, se mi nem, így meg kizökkentően édes-vicces volt utána a regény.

Ezeket az egyenetlenségeket leszámítva maga a történet viszont isteni lett: pörgős akció, ahol Risának tényleg egy perc nyugta sincs, mindenki csak fenyegeti. Mind Hunterrel, mind Harryvel, mind az apjával, a sötét varázslókkal és a Raziqkal szembe kell néznie, és minden szálon kiderülnek érdekes dolgok, de csak nő a feszültség, ami várhatóan eposzi nagy küzdelemben fog végződni a következő részben.

Noha a Lucien szálat szintén kicsit érzelemmentesen zárta le Arthur, reméltem, hogy nem fog mindegyik gonosszal így végezni. Viszont még egyet sikerült az utolsó két oldalban elintéznie, aminek se érzelmi, se semmilyen vonzata nem volt, és csak ültem és néztem, hogy ezt most komolyan meglépte-e, mert ahhoz képest, hogy öt könyvön keresztül ő volt az atyaisten, elég könnyen megoldotta Risa a helyzetet.

De összességében egy jól sikerült kötet ez, könnyen olvasható, az összes szál kezd összeérni, és azért bár egy kicsit morogva a romantikára, várom, hogy mi lesz ennek a sorozatnak a vége.

Kedvenc karakter: Stane

Ami kifejezetten tetszett: a nyomozás

Ami nem tetszett: Risa siralmai, az éles és érzéketlen hangulatváltások

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Signet

Kiadás dátuma: 2013. november 5.

Oldalszám: 394 oldal

Honnan: saját, e-book