Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2012

Dan Wells: Partials - Részben ember

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Részben ember trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: A világ éppen véget ér, az emberiség a kihalás szélén áll, ugyanis tizenegy évvel ezelőtt, a Részlegesek – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lények – megpróbálták kiirtani az embereket. Elengedtek egy RM nevű vírust, és a földi lakosság 99%-a meghalt. A túlélők Long Islanden rendezkedtek be, és kétségbeesetten próbálják megtalálni a vírus ellenszerét, miközben a kötelező tinédzser terhesség miatti lázadásokkal és a polgárháború fenyegetésével is megküzdenek. Itt él Kira, a tizenhat éves orvostanhallgató, akinek minden vágya, hogy rendbe hozza a világot, és valami békefélében élhessenek. Ám ez cseppet sem lesz könnyű feladat, ha azt se tudja, ki hazudik, mi az igazság a Részlegesek története mögött, és hogy kiben bízhat. A Nem vagyok sorozatgyilkos után még jobban vártam ezt a könyvet, noha az írótól a Részben ember cí…

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Hogy akadtam rá: Ismerem az írónőt és magyar ifjúsági regény. Sorozat: A Pippa Kenn trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját, és ő volt az egyetlen ember, akit Pippa életében ismert. Így egyedül maradt, és önmagáról kell gondoskodnia, miközben a világ rég véget ért körülötte, és az egyetlen társasága a zombik, és bár nem tud a lány öngyilkos lenni, élnie sincs nagyon miért. Aztán egy szép napon megjelenik Ruben, aki nem csak hogy Pippával kb. egyidős, de szexi is. És míg Ruben a testvérét keresi, Pippa rájön, hogy milyen érzelmeket is válthat ki egy nőből egy férfi. Aztán Ruben elmondja, hogy ő és a bátyja egy kolóniát kerestek, ahol a szóbeszéd szerint rengeteg ember él, talán az utolsók a földön. Vajon Pippa és Ruben szerelme kibírja a nagy vándorlást a kolónia felé és azt, ami ott rejlik?
A könyvvel úgy találkoztam, hogy ismerem Fannit – nem a szó legszorosabb értelmében, tehát nem rokonom, szomszédom –, és még az Aranymosás …

Amit a Kaktusz is olvasni akar #31

Laurell K. Hamilton: Micah (Anita Blake 13.) - megjelenés: november 27.

Anita Blake-et ezúttal Philadelphiába szólítja a kötelesség. Szövetségi rendőrbíró kollégája helyett ugrik be a közelmúltban elhalálozott fontos koronatanú halottkeltése ügyében. A váratlan kiruccanás azonban kihívások elé állítja a nekromantát: egyrészt az asszisztensként vele tartó Micah, a leopárdkirály tartogat számára meglepetéseket, másrészt az ősi sírkertben is elszabadulnak az indulatok... Úgy látszik, az élet még Anitának is tud újat mutatni!

A magyar rajongók által olyannyira várt Micah kisregény eredetileg az Anita Blake-sorozat 13. kötete, a Lidérces álmok és a Haláltánc között jelent meg.

Gondolatok: Bármennyire is sok negatív kritikát kapott amazonon, engem akkor is érdekel, hiszen veszett Anita Blake rajongó vagyok! :)

Ann Aguirre: Enclave - Menedék (Razorland trilógia 1.) - megjelenés: november 30.

A második világégéskor születtem. Legendák szóltak egy olyan korról, amikor az emberek hosszú ideig él…

Claudia Gray: Balthazar

Hogy akadtam rá: Egy "Mit olvassunk az Alkonyat után" cikkben leltem.

Sorozat: Az Evernight 5. része. Bár állítólag lehet önállóan is olvasni, önmagában értelmetlen, és erősen spoileres az előző négy részre.

Úgy általában az egészről: Skye Tierney amióta hazajött az Evernight Akadémiából, és az ott lezajlott vámpírháborúból, látja a halottakat. Nem éppen szellemek, inkább az erőszakos halálesetek lenyomatai, amik újra és újra ismétlődnek a végtelenségig, ő pedig kénytelen végignézni és átérezni a fájdalmukat. Ha ez nem lenne elég, a szülei se igen figyelnek rá, a bátyja halála óta a munkába temetkeznek, és most, hogy porrá égett az Evernight, nincs más választása, mint a régi iskolájába visszatérnie, ahol ott az expasija és annak új barátnője. De a legrosszabb dolog, hogy pont Balthazar teremtője, a szexi és gonoszan vigyorgó Redgrave akarja magának Skye-t valami rejtélyes okból. Így hát Balthazar Lucas nógatására megérkezik, hogy megvédje Skye-t. Sokat hallottam, hogy Claudia…

A nagy könyves futószalag, avagy az író neve sosem garancia arra, hogy kitől is olvasunk

Néha vannak mellékes posztok is a blogon megjelenési információk és könyves véleményeken kívül, és ez is ilyen lesz. A mostani téma pedig az, amit nemrég fedeztem fel, vagyis hogy vannak olyan könyvek, amiket az írók nem maguktól írnak, nem azért, mert megcsapta őket az ihlet, hanem felkérik őket.
Mostanában egyre többször említem, hogy úgy érzem, főleg az ifjúsági regények piacán, beindult a tömeggyártás, vagyis vannak adott sablonok, és ugyanazt írják meg szinte, csak éppen nem angyalokkal, hanem vámpírokkal, és a többi. Vajmi kevésben különböznek ezek a könyvek, a jól bevált alapanyagokkal dolgoznak – csipet mitológia, ami nem egészen pontos, két hősszerelmes, egy esetlen lány, egy rejtélyes fiú, és lehetőleg 4 rész. Amire nem számítottam az az, hogy vannak ténylegesen ilyen cégek, amik ezzel foglalkoznak, hogy kiötlenek egy vázlatot egy regénysorozathoz, megálmodják a karaktereket, a világot, és ezt a csomagot lepasszolják egy ismeretlen írónak. Említett író, mivel még nincs szer…

Ally Condie: Reached - Célhoz érve

Hogy akadtam rá: Beleszerettem a borítóba.

Sorozat: A Matched - Egymáshoz rendelve trilógia 3. része.

Úgy általában az egészről: Miután Cassia és Ky megtalálták egymást, és a Társadalom korlátai elől menekülve felkeresték a Lázadást, ismét szét kellett válniuk. Cassia, mivel a legprofibb elemző, ezért elküldték a fővárosba, hogy belülről segítse a Lázadás munkáját, mégis a Társadalom is kihasználja, ugyanis be kell kapnia a rejtélyes piros bogyót, és Cassia nem immunis rá, bármennyire is szerette volna. Milyen emlékeket vesztett el az évek során Cassia? Ky pedig pilótaként segíti a Lázadást Indie-vel együtt, akivel kellően összemelegedtek. Igen ám, de mi van akkor, ha a legendás Vezető megjelenik, és bejelenteni, hogy ideje bevenni a Társadalmat?
Xander már ősidők óta a Lázadás tagja, és a harmadik Ky és Cassia kapcsolatában, Ky a barátja, Cassia élete szerelme. Mégis a Lázadás munkájába veti magát és vakon bízik a Vezetőben, hogy okkal fertőz meg mindenkit egy rejtélyes vírussal, ami a…

Amit a Kaktusz is olvasni akar #30

Dan Wells: Partials – Részben ember – megjelenés: november 19.
Az emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immúnis csecsemő.
Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolat…

Alma Katsu: Halhatatlan

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Halhatatlan trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: Amikor Dr. Luke Findley éjszakai műszakba érkezik St. Andrew kisvárosának kórházába, nem is sejti, hogy az élete örökre megváltozik. Ugyanis ott találkozik Lanore McIlvrae-vel, akin nem hogy egy karcolás sincs, hiába csupa vér, de gyilkossággal is gyanúsítják. De van valami a lányban, ami megfogja a végtelenül magányos Luke-ot, és meghallgatja a nő történetét a szerelemről és árulásról, ami kétszáz éven át tartott, mert legyen bármilyen őrültség is, Lanny halhatatlan. A mese pedig úgy kezdődik, hogy az 1800-as évek elején egy fiatal és naiv lány beleszeret a fiú legszebb és leggazdagabb fiújába, ami nem sok jóra vezethet… Amikor először olvastam a fülszöveget, azt hittem, hogy olyan lesz, mint az Interjú a vámpírral, tehát visszaemlékezős, és mivel van, ahol kiemelik, hogy ez szerelmi háromszöges történet, ezért kedves, bolyhos, rózsaszín romantikát vártam, ami …

Keri Arthur: Darkness Hunts (Vadászik rád a sötétség)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között. Sorozat: A Dark Angels 4. része.

Úgy általában az egészről: Risa Jones félangyal, félvérfarkas, és kiskora óta látja a kaszásokat, akik a holtak lelkét begyűjtik. De nem ez az egyetlen problémája, ugyanis az apja megkereste őt azzal, hogy feladata van számára: történetesen a Pokol és a Menny kapuinak kulcsainak megkeresése. A kulcsokra mindenki vágyik, mindenki másra akarja használni és mindenkinek Risa kell hozzá, mert ő az egyetlen, aki meg tudja őket szerezni, hála az apja mágiájának. Ezek mellett persze Risát megtalálta a többi angyal, és a szívébe egy nyomkövetőt ültettek, ezért nem tud beszélni az apjával, mert azonnal riasztaná a többieket, erre kell megoldást keresnie, ami lehet, hogy csak fekete mágia lehet, amiről tudja, hogy vannak káros mellékhatásai, és nem jó játszani vele.
Mindeközben mivel az egyetlen nyomukat a titokzatos társasághoz, aki a ley-vonalakat akarja magának, megölték, Risa kénytelen a szellemével be…

Amit a Kaktusz is olvasni akar #29

Ally Condie: Reached (Matched – Egymáshoz rendelve 3.) – megjelenés (KÜLFÖLDI): november 13.
Miután hátrahagyta a Társadalmat és kétségbeesetten a Lázadók – és egymás – keresésére indultak, Cassia és Ky megtalálták, amit kerestek, de az ára az volt, hogy ismét elvesztették egymást: Cassiát a Társadalmon belüli munkára rendelte ki a Lázadás, míg Ky-t pedig a határokra. De semmi nem úgy történik, ahogy előre eltervezték, és túl hamar lelepleződnek dolgok és minden megint megváltozik
Gondolatok: Az első részt imádtam, mert gyönyörű volt a romantikus szál, a második részt a földhöz vágtam, mert átvertnek éreztem magam a gagyi sablonok és megoldások miatt. Erre kapok egy ilyen közepes fülszöveget, egy felettébb értelmetlen előzetest ehhez a könyvhöz, és merjek bizakodni, hogy jó lesz…
Carrie Harris: Bad Hair Day (Kate Grable 2.) – megjelenés november 13.
A végzős év egyértelműen hajmeresztő.
Kate Grable a megyei orvosi szakértőnek segít az iskolai orvosi előképző program keretében. Aztán a f…

Laurell K. Hamilton: Elnyel a sötétség

Hogy akadtam rá: Laurell K. Hamilton rajongó vagyok. Sorozat: A Merry Gentry 7. része.

Úgy általában az egészről: Meredith hercegnőnek ideje sincs feldolgoznia az erőszakot, amit nagybátyja, Taranis király, az Aranyló Udvartartás vezetője elkövetett ellene, sem azt, hogy szerelmét, a Gyilkos Fagyot elveszítette, mert máris az életére törnek, hiába esett teherbe, és ezzel elméletileg el is nyerte a Sötét Udvar koronáját. Eszközként nem más használják fel, mint anyjaként szeretett nagyanyját, és az ő halálát pedig megbosszulhatja, ha más sérelmeit nem is, és a vad falka segítségével keríti elő a gyilkosságért felelősöket. Mivel Merry teherbe esett, ezért azt várná az olvasó, hogy vége lesz a sorozatnak, és valahol nekem ezen a köteten az érződik, hogy tökéletes befejező rész lenne, de Hamilton nem lenne Hamilton, ha nem végtelenített sorozatot írna. Nem tudom, hogy a Merry Gentrynek hány része lesz még, odakint ezen túl egy kötet jelent meg, de a 9. részt már bejelentette az írónő, bár ne…

Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája

Hogy akadtam rá: A Vámpírakadémiát szerettem Meadtől, kíváncsi voltam a felnőtt könyvére is. Sorozat: A Georgina Kincaid 2. része.

Úgy általában az egészről: Georgina Kincaid, a seattle-i szukkubusz kitüntetést kap a lélekmegrontási teljesítményéért, és bár nem szereti teljes mértékben a munkáját, elvégzi, mert alkut kötött a főnökével, hogy Seth Mortensen, a halandó író emlékeit nem törli. Így Georgina végre boldogan élhet Seth-tel, habár a kapcsolatuk nem teljesedhet ki szexuális téren. Mindezek mellett megjelenik, Bastien, az inkubusz, Georgina tanítványa és régi barátja, akinek egy híresen szélsőséges mozgalom vezetőjét kell megrontania. A nyugalmas démoni tevékenységeket pedig felkavarja egy új, ismeretlen halhatatlan jelenléte, akiről nem tudják, mit akarhat. Az első részt még nagyon hasonlítgattam a Vámpírakadémiához, hiszen azt szoktam meg Meadtől, amit az ifjúsági regényeiben láttam, és valahol azt, ami rá jellemző, meg is kaptam. Ez a mitológia, humor, remek szereplők és egy c…