Ally Condie: Reached - Célhoz érve

2012. november 19., hétfő

Hogy akadtam rá: Beleszerettem a borítóba.

Sorozat: A Matched - Egymáshoz rendelve trilógia 3. része.

Úgy általában az egészről: Miután Cassia és Ky megtalálták egymást, és a Társadalom korlátai elől menekülve felkeresték a Lázadást, ismét szét kellett válniuk. Cassia, mivel a legprofibb elemző, ezért elküldték a fővárosba, hogy belülről segítse a Lázadás munkáját, mégis a Társadalom is kihasználja, ugyanis be kell kapnia a rejtélyes piros bogyót, és Cassia nem immunis rá, bármennyire is szerette volna. Milyen emlékeket vesztett el az évek során Cassia?
Ky pedig pilótaként segíti a Lázadást Indie-vel együtt, akivel kellően összemelegedtek. Igen ám, de mi van akkor, ha a legendás Vezető megjelenik, és bejelenteni, hogy ideje bevenni a Társadalmat?

Xander már ősidők óta a Lázadás tagja, és a harmadik Ky és Cassia kapcsolatában, Ky a barátja, Cassia élete szerelme. Mégis a Lázadás munkájába veti magát és vakon bízik a Vezetőben, hogy okkal fertőz meg mindenkit egy rejtélyes vírussal, ami amúgy eddig is terjedt, csak elfelejtették két köteten még a legkisebb mértékben is említeni.

Ez az Egymáshoz rendelve trilógia vége, és mert imádtam az első részt, ezért ezt nagyon vártam, míg a második rész laposságát is képes lettem volna elfelejteni, ha ez mindent elsöprő izgalmas, pörgős, disztópiás regény lesz. Hát nem az lett. Condie ugyanazokat a sablonokat használja, amit minden más poszt-apokaliptikus ifjúsági regény, és ráadásul nem is mer komolyan belemenni a Társadalom negatív oldalába, így nem is éreztem egész végig veszélyt, feszültséget, vagy elnyomást. Egy egyszeri, romantikus, tingli-tangli vírusos regény lett belőle, és nagyon sajnálom, hogy nem sikerült megszeretnem.

Most mivel ez a harmadik kötet, már HÁROM nézőpontunk van, úgy látszik, Condie így tervezte, hogy minden résszel nő a nézőpontok száma. A baj az, hogy Cassia, Ky, Xander hiába vannak máshol a lázadásban, és izgalmasnak kéne lennie, hogy több történetszálat látunk, nem lesz az, mert gyakorlatilag nem történik semmi. És míg a romantikus érzelmeket ábrázoló első részben ez elment, mert erősek voltak hozzá a karakterek, itt már nincs meg az az érzelmi mélység, és úgy éreztem, hogy a sok felesleges visszaemlékezéstől – ami kimaradt a második rész utolsó fejezete és az epilógus között – és a gyors nézőpontváltásoktól szétesett a könyv. Ahelyett hogy egy izgalmas, gyorsan haladó történetet eredményezett volna, olyan volt, mintha csak összecsapta volna Condie, és mire belerázódtam az egyik helyszínbe, máris ugrottunk, és nem csak helyet, de időt is! Rengeteg „eltelt egy hónap” szöveg van benne, a könyv első felében szinte ki se fejt semmit, csak pattogunk előre, a lényegesebb mozzanatokat pedig nem festi fel.

Egyik ilyen hiányosság a Lázadás. A könyv elején, az első fejezetekben, megdöntik a Társadalmat egy oldal alatt, szimplán semmivel. Abszolút semmi ellenállás nincs, és senki nem morog, és habár beszúr félmondatokat Condie, hogy nem bíztak egymásban az emberek, meg maradtak Társadalomszimpatizánsok, egyszerűen nem erre fókuszál. Nincs leírva az a félelem, rettegés, bizonytalanság, ami jellemző lenne egy ilyen időre, sőt! Mindenki ugyanúgy dolgozik tovább, semmi sem hiánycikk, NEM VÁLTOZIK SEMMI. És mivel ez egy disztópiás könyv, ami negatív jövőképet fest fel, nekem elkerülhetetlen, hogy legyen egy picit már valami negatív is benne, hát itt pedig nem volt.

Az a vajmi cselekmény, ami volt, az is tele volt írói erőltetésekkel, és a válasz, hogy miért tudta valaki, hogy mi az ellenszer a vírusra: „véletlen.” HOGY LEHET VÉLETLEN tudni az évezred legfontosabb dolgát? Véletlen Xander, akivel megismerkedik véletlen az, akit keresnek a többiek, és semmi logika nincs benne, hogy több millió ember közül, pont vele találkozik.

Ezek mellett megint kapunk kismillió új karaktert, és mindenki töltelék szereplő, senki sincsen kidolgozva. És így erőltet bele Condie szerelmi nyolcszöget, vagy mit tudom én mi volt ez már. Nincs nagyon előtérben a romantika, de ha igen, akkor rémesen nyálas, és belénk erőlteti Condie, hogy mindenki KETTŐ DARAB EMBERBE szerelmes, és ezzel próbálna drámázni, hogy mindenki választ, de mégis, mindenki párban lesz és jó lesz nekik. A baj az ezzel, hogy nem éreztem a romantikát, pedig szépen is ki lehetett volna fejteni ezt a rémesen kusza többszörös szerelmi háromszöget.

Cassia itt is passzív karakter, és leginkább semmit sem ad a történethez, azon kívül, hogy VÉLETLEN előhúzza a zsebéből az ellenszer kulcsösszetevőjét. (Nem viccelek, tényleg véletlen, ő sem tudja, hogy az az.) És ezen kívül más szerepe nem is volt, a fiúk vitték előre azt a keveset, ami történt. Emellett Cassia igen idegesítő: valakitől lopott papírokat a második részben, mégis kijelenti, hogy azok az övéi, mintha neki ehhez lenne bármilyen joga, és képes fejezeteken át erről vitatkozni. Igen izgalmas volt.

A könyv jelentős része – 300 oldal – csak erről a vírusról szól, amit nem értettem, hogy kerül ide. Annyira elütött az első két rész tartalmától, és itt hirtelen, első oldalon már köztudomású, nem éreztem ezt úgy, hogy jól írta volna meg Condie. Rábök dolgokra, hogy miért igaz a vírus, de nagyon gyenge lábakon áll, és el is töprengek, hogy egyáltalán tényleg előre megtervezte-e. A vírusról meg: Van három-fajta vírus, és nem tudom, nem vagyok otthon a virológiában, de még nekem is sántítottak a magyarázatok. Van egy olyan vírus, ami nem terjed, nem is öl, nem csinál semmit, csak kék, és vírus. Én itt már úgy elhajítottam volna a könyvet, annyira frusztrált ez az erőltetés.

Mivel ez a lezáró kötet, sokan kíváncsiak arra, hogy választ kapunk-e kérdésekre. Nem mindent zár le Condie, és őszintén nem értettem minek behozni új karaktereket, ha csak lógva hagyjuk a szálukat. Az egyetlen dolog, amire választ kapunk és engem, mint olvasót érdekelt, hogy hogyan került Ky neve a Párosítandók csoportjába, ez viszont a 340. oldalon kerül elő, és addigra meg már megutáltam a könyvet, és a válasz sem ragadott meg igazán. Ezen felül pedig hiába próbált Condie disztópiát írni, az egész túl cukros-boldog lett, főleg a vége, így az is elvette a kedvemet, és semmilyen érzelmi reakciót nem váltott ki belőlem.

Vannak érdekes gondolatok a könyvben – ezért kap átlagos értékelést –, de nem húzta fel az a pár mondat az egész könyv laposságát és sablonosságát. Condie megemlíti a szokásos melyik oldal a jobb témát: A Lázadás vajon miben különbözik a Társadalomtól. Jól teszik-e az emberek, ha vakon követnek valakit? Vagy álljanak ki magukért? Jó-e az, ha van lehetőségünk dönteni, vagy mi emberek annyira romlottak vagyunk, hogy úgy is a rosszat választjuk? A Társadalom DNS megőrző technikája pedig utat nyit a halálról, elmúlásról és a túlvilágról való elmélkedésnek, viszont annyira kevés ez – tényleg csak 1-2 mondat –, hogy nem tudtam értékelni.

A színekről, a borítókról és a tablettákról: Ötletesnek találtam, hogy a három tabletta színét csempészték a borítókra úgy, hogy melyik kötetben, melyik tabletta volt fontos, de azért amit ebben a részben előadtak, az nekem sok volt, és ivós játékot is lehetett volna belőle űzni. Annyiszor emelte ki Condie, hogy az ég kék, a fű zöld, a halak meg vörösek, és ezeket mindig együtt emlegette, mondván ez az új kezdet jele, hogy egy idő után már húztam a számat. Az, hogy a főhős borítón lévő ruhája, csak éppen egy randira felvett báli ruha… azt úgy nem is értem, miért kellett beleírni, a többi jobban passzolt a történethez, ez már az erőltetés netovábbja volt.

A Matched trilógia hiába indult jól, úgy éreztem, Condie engedett a sablonoknak és a hollywoodi nyomásnak, ezért valami meseszerűt írt reális helyett, ez tipikusan az a történet, amit nem kellett volna folytatni.



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: nem történik semmi, logikai bakik, cukros

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2012. november 13.

Oldalszám: 384 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.