Ugrás a fő tartalomra

Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn

Hogy akadtam rá: Ismerem az írónőt és magyar ifjúsági regény.
Sorozat: A Pippa Kenn trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: Pippa Kenn tizenkét évesen veszítette el az édesapját, és ő volt az egyetlen ember, akit Pippa életében ismert. Így egyedül maradt, és önmagáról kell gondoskodnia, miközben a világ rég véget ért körülötte, és az egyetlen társasága a zombik, és bár nem tud a lány öngyilkos lenni, élnie sincs nagyon miért. Aztán egy szép napon megjelenik Ruben, aki nem csak hogy Pippával kb. egyidős, de szexi is. És míg Ruben a testvérét keresi, Pippa rájön, hogy milyen érzelmeket is válthat ki egy nőből egy férfi. Aztán Ruben elmondja, hogy ő és a bátyja egy kolóniát kerestek, ahol a szóbeszéd szerint rengeteg ember él, talán az utolsók a földön. Vajon Pippa és Ruben szerelme kibírja a nagy vándorlást a kolónia felé és azt, ami ott rejlik?
A könyvvel úgy találkoztam, hogy ismerem Fannit – nem a szó legszorosabb értelmében, tehát nem rokonom, szomszédom –, és még az Aranymosás ideje előtt beleolvastam a kéziratába, és egyből beleszerettem Pippába, ezért is mertem recenziós példányt kérni a regényből. Végre egy ifjúsági, poszt-apokaliptikus regény, magyar szerző tollából! Aztán az első 50 oldal után rájöttem, hogy ez a könyv nem nekem készült. És míg sokan szeretni fogják, én nem tudtam. A napszemű Pippa Kenn egy olyan regény, mint az Eskü és a Reached egyben: egy vírusos regény, ahol nem éreztem a virológiát teljesen logikusnak, és egy romantikus mese rózsaszín lelkűeknek. Még ha a romantikáért nem is vonnék le csillagot, mert nagyon nehéz olyat írni, amit én szeretek, a többi sajnos nekem lehúzta a regényt. De, akik pl. szerették az Esküt, azoknak tudom ezt ajánlani, mert hangulatilag ugyanolyan.

Az írással és a stílussal semmi gond, Fanni gördülékenyen ír, és ezért könnyen haladtam az olvasással, és ezért is fogok majd Fanni többi könyvének is esélyt adni, mert látok benne potenciált. Egyedül egy-két dolog zavart benne, ez a férfi szereplők állandó „röhögése,” amitől igen idióta vihogós kutyák jutottak eszembe, és a nézőpontváltások. Igazából a Ruben-Pippa közti váltással semmi gondom nem volt, de túlzásnak éreztem az ötven évvel ezelőtti ritka ugrásokat. Először úgy utalnak rá, hogy Pippának mesélik, aztán már sehogy, és nem is volt tiszta, hogy Pippáék most ezt tudják a naplókból vagy nem. És a bajom az volt, hogy bár értem, miért írta Fanni ezeket a régi nézőpontokat bele, nálam nem érte el a kellő hatást. Nem ismertem az éppen véget érő világ rendjét, sem a közhangulatot, semmi feszültséget, ami a vírus kitörésekor történt, és nekem így túl kidolgozatlanok voltak, és úgy éreztem csak a vége miatt lettek bele erőltetve.

Sokan írták, hogy a Pippa Kennt egy zombis-öldöklős könyvnek remélik, és bár én nem vártam vért és belezést, még így is sikerült csalódnom a regényben. Ez teljesen karakterközpontú, a világ milyenségével még nem foglalkoznak – ez egy trilógia, lehet későbbiekben ez a téma is előkerül –, és ahhoz nekem erős és szerethető karakterek kellenek. Itt viszont nem éreztem senkit kidolgozottnak és hiába karakter vezette dolog lenne, és eltöltöttem X időt Pippával és Rubennel, úgy éreztem magam, mint egy nagy családi összejövetelen, amikor a másod unokatestvérek nevére csak ráböknek, bólogatok, és úgy térek haza, hogy még azt sem tudom, mi a hobbijuk. Egy-egy teljesen üres lapot kaptam a karakterekről, és főleg ezért nem tudtam élvezni a regényt, mert a két főhős romantikája van előtérben.

Ez az első szerelem lenne központban, és tudom, hogy nem minden poszt-apokaliptikus regény szomorú és depresszív, de nálam a negatív dolog alapkövetelmény ebben a műfajban. Kell valami veszély, valami fekete árnyék a főhősök életében, hiszen a világ éppen véget ér. Itt viszont nem éreztem, hogy Pippa magányossága ki lenne dolgozva, az elején kijelenti, hogy öngyilkos akar lenni, de egy oldalban le is zárja az egészet. Tizenkét évesen a szeme láttára ölik meg az apját, de nem lesz depressziós sem, sőt semmilyen lelki sebet sem szerez. Ugyanezt éreztem Rubennél is, elveszti a testvérét (nem tudja, hogy él-e hal-e), de azon kívül, hogy 1-2 napig egy fa alatt ül és néz előre más nem történt, és lehetne azt mondani, hogy elrejtette a fájdalmát, de mivel van Ruben nézőpont, ezért még inkább csak a rossz érzelmek hiányát láttam.

Viszont pont ettől éreztem úgy, hogy nincs érzelmi mélység, mert csak a bolyhos, kedves „így-úgy meghalok érted” szövegeket láttam magam előtt, amit már oly sok másik ifjúsági regényben sem szerettem. (Ruben szerelmi és egyéb vallomásait pedig egyáltalán nem találtam hitelesnek, valahogy nekem ezek a tipikusan miről álmodik egy tini lány mondatok voltak.) Ezek mellett pedig két igen idegesítő jelenet is akadt a romantika nevében: 1) éppen egy zombi horda elől menekülnének, de Pippa eldönti, hogy szépen kiöltözik és kisminkeli magát randira. Ebben több buktató is van, pl. hogy kerül oda szép ruha? Ha eleve az erdő közepébe a vírus elől menekült a család, miért pont a smink és ékszerkészlet lett volna előtérben? (Persze, szentimentálisak az emberek, de ennyi mennyiségben nekem sok volt.) 2) Ruben eltitkol valamit Pippa elől, amihez semmi joga, és ezt a hibát, ha való életben bármelyik lány megbocsátja, azoknak hatalmas negatív következményei lesznek. Értem, hogy Rubent ezzel akarta Fanni önbizalom hiányosnak feltűntetni, de ebben logika nem sok volt, és Rubent legszívesebben kivégeztem volna a könyv végén. (Meg ilyen érvelések inkább szappanoperákban szoktak lenni, ott még elmegy.)

De igazán, ami a könyv nagy gyengepontja az a világkidolgozás. Említettem, hogy poszt-apokaliptikus regénynél számomra ez nagyon fontos, mert szeretem látni, hogy az írók mivel rémisztenek meg, hogy milyen is lehet az, amikor szétbomlik minden az emberek körül, és kénytelen mindenki magáért küzdeni katasztrófák közepette. Csakúgy, mint a Reachedben, itt is a központi téma a VÍRUS, és csakúgy, mint abban a könyvben itt sem igazán értettem ezt az egészet. Van egy vírus, amitől zombik lesznek az emberek – de szinte MÁGIKUSAN, mert kitörli belőlük az emberséget, és irigylik, hogy az emberek éreznek (?), ezért meg akarják őket enni (???) –, és ez a vírus az, amit valami terroristák, netalántán maga a kormány engedett el. Abszolút nem derül rá fény, viszont a vírusnak köze van a MÉRGEZŐ FÁKHOZ, amik kiszöktek valami génmanipuláló központból. Amit nem értek: a vírust szintetikusan állították elő, most akkor a központban előállították a fákat, amiből előállították a vírust, és ha az már megy szintetikusan, minek a fák? Mert amikor mindennek vége lett, a fák elszabadultak, és továbbra is genetikailag ölnek mindenkit. Akit megharap egy zombi, az picit beteg lesz – semmi halálos –, és ugyanazzal a betegséggel, mint a fák mérge, és így lehet immunisnak lenni a fák mérgére. Nem, azóta se értem. Az, hogy eredetileg kik és miért élték túl a vírust, szintén semennyire nem találtam logikusnak, sőt, hogy kikből lettek a zombik és miért, de ez majd a következő részekre marad megválaszolandó kérdés.

Viszont amit nagy bakinak éreztem az az, hogy a nagyon okos és túlélőképességgel megáldott főhőseink – hiszen Pippa tizenkét éves kora óta egyedül él! – elégetik a MÉRGEZŐ FÁT, amikor tudják, hogy veszélyes a ZOMBIT elégetni, és a ZOMBIKNAK és a FÁNAK köze van egymáshoz. Hogy nem jöttek erre rá?

Apróbb bökkenők, illetve csak nekem szemet szúró dolgok:
– Albínó nyulakra vadásznak, mert valahonnan elszabadultak. Ruben megjegyzi, hogy élt ennyit a nyúl, hogy lett felnőtt, hiszen könnyen észreveszik a ragadozók. Én azon lepődtem meg, hogy 50 év alatt ugyanezen okokból nem haltak ki.
– A főhősök banánt termesztenek és egyéb luxusnövényeket, ami legyen, mert annyira genetikailag manipulálták őket, de ugyanakkor az áram nagyon kilógott a könyvből. Napelemekkel termelnek, de nincs semmi vonatkozása a napfény erősségének és a többinek, viszont meleg víz már nincs. Néha úgy éreztem, hogy Fanni próbál középkori világot teremteni, de nem mer teljes kényelmi dolgokat megvonni, például:
– A bokor… Ez volt az, ami nagyon kivágta a biztosítékot. Tudom, hogy kell higiéniai dolog, de a világ végéről beszélünk, nem zavar, ha picit büdösek a karakterek, Pippa mégis mindig illatozott a szappantól, mert vannak génmanipulált szappanbokrok. Na, már most, miért találnának ki ilyet a tudósok? Azért mert tudják, hogy lesz vírus? Akkor is, bokrok? És hogy kerültek Pippához ezek a bokrok? A másik nagyon szerencsétlen dolog, hogy erről és a fogamzásgátló bokorról eszembe jutott ez, mert akkor már lehetne ilyen is:



– Pippa nem akar üvöltözni, mert akkor felhívja magára a zombik figyelmét, de vidáman lövöldözik fegyverrel, mert az halk. Nem, nincs rajta hangtompító.
– A zombik nem tudnak fára mászni, mert elfelejtették, hogyan kell. Az a baj ezzel, hogy többször kiemeli, hogy emlékeznek rá, hogy emberek voltak, és ha állatiasak is, akkor is tudniuk kéne fára mászni, hiszen vannak fára mászó állatok, ha biológiailag olyan a felépítésük. Ezt egy csöppnyi erőltetésnek éreztem, hogy a szereplők tudjanak hova bújni.

A napszemű Pippa Kenn nem egy rossz regény, de nem szabad tőle túl sokat várni. Romantikára vágyóknak tökéletes, aki pedig komoly poszt-apokaliptikus regényt akar, az jobb, ha másfelé néz.

Kedvenc karakter: Péntek

Ami kifejezetten tetszett: az eleje

Ami nem tetszett: a világfelépítés, a romantika

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 2/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. november 25.

Oldalszám: 304 oldal

Megjegyzések

  1. ... várjunk... jól értelmeztem? Bokor, amin SZAPPAN nő??? most komolyan? :D:D:D nekem ez sok, bocsánat ^^ még ha génmanipulált is, akkor is baromságnak tűnik ^^

    VálaszTörlés
  2. Érdekel a regény, még mindig, de érzem, hogy pl. ez a bokros rész engem is zavarni fog. Ami nem tetszik, hogy a kiadó úgy állította be a könyvet, mintha nagyon komoly lenne. Mert én ezt éreztem mind a borító, mind a fülszöveg alapján. De most már tudom, hogyan álljak neki, így hátha tetszeni fog :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! A második részt olvastad? Vagy tervezed?

    VálaszTörlés
  4. @Névtelen: Egyszer biztosan. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d