Ugrás a fő tartalomra

A nagy könyves futószalag, avagy az író neve sosem garancia arra, hogy kitől is olvasunk


Néha vannak mellékes posztok is a blogon megjelenési információk és könyves véleményeken kívül, és ez is ilyen lesz. A mostani téma pedig az, amit nemrég fedeztem fel, vagyis hogy vannak olyan könyvek, amiket az írók nem maguktól írnak, nem azért, mert megcsapta őket az ihlet, hanem felkérik őket.

Mostanában egyre többször említem, hogy úgy érzem, főleg az ifjúsági regények piacán, beindult a tömeggyártás, vagyis vannak adott sablonok, és ugyanazt írják meg szinte, csak éppen nem angyalokkal, hanem vámpírokkal, és a többi. Vajmi kevésben különböznek ezek a könyvek, a jól bevált alapanyagokkal dolgoznak – csipet mitológia, ami nem egészen pontos, két hősszerelmes, egy esetlen lány, egy rejtélyes fiú, és lehetőleg 4 rész. Amire nem számítottam az az, hogy vannak ténylegesen ilyen cégek, amik ezzel foglalkoznak, hogy kiötlenek egy vázlatot egy regénysorozathoz, megálmodják a karaktereket, a világot, és ezt a csomagot lepasszolják egy ismeretlen írónak. Említett író, mivel még nincs szerződése, és talán szeretne ténylegesen is írni, kapva kap az alkalmon, elfogadja, és megírja a regényt, melyet később úgy tűntetnek fel, hogy az ő agyszüleménye. Illetve nem teljesen, mert a copyright oldalon ott van a lényeg, de ki olvassa el azokat?

Nem feltétlenül tartom ezt rossz dolognak, nem vágom egyik íróra se rá, hogy rossz és eladta a lelkét, de gondolkozzunk el egy kicsit ezen. A legnagyobb ilyen sikerkönyv, vagyis az egyik legalábbis: Lauren Kate: Fallen – Kitaszítva című sorozata. Ha kinyitjátok a könyvet, Lauren Kate nem az egyedüli, akié a szöveg jogilag, és így már értem, hogy miért nem szerettem a könyvet. Kate-en látszott, noha nem is tudtam akkor, hogy mi az igazi ok, hogy nem ért a karaktereihez, a világához, egészen egyszerűen azért, mert nem a sajátjai. A Pretty Little Liars könyvek, a Negyedik, a személyes "kedvencem," a The Butterfly Clues és a Vámpírnaplók (természetesen) is mind ide tartoznak, és ilyenkor az sem biztos, hogy Lauren Kate írta a többi részt, hiszen lemond erről a jogáról. (Na, most jöhetne az összeesküvés elmélet gyártók álma, nem? Ki bújik meg az írói nevek mögött.)

Mint olvasó egy picit csalódott vagyok. Úgy érzem, hogy bármilyen is egy könyv, azért kell, illetve kellene megszületnie, mert az írót inspirálta valami, vagy a környezete, vagy a körülötte lévő emberek, vagy a saját élete, és én arra az egyedi hangra vagyok kíváncsi. Azért szeretem az írókat, mert adnak magukból valamit, mert minden karakter, amit írnak, kitalálnak, az saját maguk egy darabja, és fel merik vállalni magukat ennyire a nyilvánosság előtt, hogy mi, olvasók, akik talán nem értünk a szavakhoz, kikapcsolódást kapjunk, szórakozást, inspirációt, rálátást a világra, és hogy érezzük, néha nem vagyunk egyedül a helyzeteinkkel, gondjainkkal és gondolatainkkal.

Persze, ez olyan, mint az újságírás is, fogod, kapsz egy témát, írni kell róla, egyszerűen azért, mert ez a megélhetésed. Biztosan vannak olyanok, akik azért írnak, hogy ne éhezzenek, és hát, ez is ugyanolyan meló, mint a többi, de én jobb szeretem a regényeket művészi alkotásként felfogni, és ezért nem tetszik ez az ennyire üzleties hozzáállás. Noha megértem, hogy a kiadók előbb veszik meg a standard csomagot, amit ilyen tömeggyártott futószalagon raknak össze, mert szakemberek teszik össze, de ettől valahogy személytelennek tartom ezeket a regényeket, mert nem az alkotás öröme miatt keletkeztek.

Jöhet a jogos kérdés: Miért ítéled el ezeket? Miért ne lehetne jó tömeggyártott könyvet írni? Ha nem néznéd meg a copyright lapot, tudnád-e? A válasz az, hogy nem biztos, hogy tudnám, de érezném. Ugyanis olvastam ilyen összerakott könyvet, amin látszott, hogy olyan, amilyen, de élveztem és el is szórakoztatott, ugyanakkor tudtam, hogy valami hiányzik belőle, ez pedig az a személyes hang volt. (Ez a könyv nem más, mint a The Alchemy of Forever, aminek még írója sincs a copyright lapon, egyszerűen csak a cég neve.)

És igen, ezek a regények lehetnek szórakoztatóak, lehetnek öt csillagosak, hiszen ha belegondolunk a fanfictionök (a rajongók által írt írások bárminemű filmhez, tévésorozathoz, könyvhöz, képregényhez) is lehetnek jók és élvezetesek, de egyik sem lesz katarzist okozó, illetve nagyon ritkán. Lehetnek minőségiek, lehet, hogy jól bele tudnak bújni a más által teremtett világba, de míg fanfictionnél az alkotó saját maga dönti el a hangnemet – például én mindenhez öngyilkos dolgokat írok, mert ez megy –, és ezzel saját magát viszi bele az írásba, és ettől élvezhetőbb lesz, ezeknél a könyveknél meg kell maradnia annál, amit megálmodtak nekik. Vagyis általában erőltetett happy end, és néhány írónál látszik, hogy nem az ő stílusa, amit így alkot, és ettől siklik valami félre a regényben.

De mivel egy csomó számítógépes játékhoz, tévésorozathoz is születnek képregények, regények, mint marketingfogások, és ezek lehetnek jók is (bár a többségük nem az), ezért nem vagyok ám ezek ellen teljesen. De ezekhez tartozik az is, amikor valami híres celeb ad ki fantasy könyvet, mely ugyanígy készül, és a hírességünk annyit látott a könyvből, mikor elküldték neki a tiszteletpéldányt, vagy még akkor se. És picit engem, mint lelkes olvasót zavar, hogy ennyire a pénzről szól a dolog, de hát reális, mert pénz kell a könyvnyomtatáshoz, és miért ne ragadnának meg minden alkalmat, hogy újabb és újabb dollárokhoz jussanak?

A kérdés az: Ez hozzájárul-e a tömeggyártott könyvek elszaporodásához? (Szerintem egy kicsit igen, hiába is lenne anélkül is kismillió ember, akik ugyanarról írnak.) És bár jó írásgyakorlás, miért ne lehetne tisztábban odaírni az olvasó elé ezt? (Mert akkor nem vennék meg, mint például amikor magyar író próbálja angol névvel eladni magát, és meglehetősen sokszor sikerül is.) Csalódnátok-e, ha a kedvenc könyvetekről kiderülne, hogy amiért istenítitek az írót, az nem is az ő ötlete? (Én igen.)

Természetesen továbbra is úgy veszem le a polcról a könyveket, amik megtetszenek, és nem nézem a copyright oldalt, amíg nem végzek velük, de kétlem, hogy az igazán nagy ötletek, az igazán merész és ütős könyvek futószalagon jönnének. Bár lehet ez az én előítéletességem.

Megjegyzések

  1. Ettől még lehetnének jók az ilyen könyvek. Az, hogy mégsem lesznek, inkább az író sara, mint a helyzeté.

    Persze teljesen egyetértek abban, hogy inkább az egyedi öteleteket kéne támogatniuk, akkor is, ha üzletpolitikailag kicsit rizikósabb. Lásd a Harry potter-sorozat angol kiadójának esetét... Ha nem is mindig, de legtöbbször megéri kockáztatni.

    VálaszTörlés
  2. Gigi, szerinted a Rubinvörös és Alex Flinn könyvei is ilyenek? A Rubinvörösben írnak valami Verlag GmbH-ról, de túl hülye vagyok az ilyen copyrightos dolgokhoz.

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen: Nem. :) A Rubinvörösben az a kiadó, Alex Flinnél pedig Alex Flinnek van a jogdíj feltüntetve, szóval szintén nem.
    Ahol belső lapon nincs író írva, azok olyanok, illetve az író neve után még fel van tüntetve cég, ilyen pl. a tinderbox book llc, a paperlanternlit, és alloy entertainment.

    VálaszTörlés
  4. Magas glikémiás index, alacsony rosttartalom, nem is kell emészteni, viszont szellemi elhájasodást, lelki cukorbajt és fogromlást okozhat. :(

    VálaszTörlés
  5. Teljesen egyetértek. Nekem kurzusra is kell írnom megadott kreatív feladatok szerint, és gyakran érzem azt, hogy nem ugyanolyan érzés, mint amikor saját hévvel és ihletből írok... (Bár tény, hogy ezek a feladatok még nem annyira megkötöttek, hogy az ember ne tudja belevinni a stílusát!)
    Egy (több) egész regény át mindenképpen furcsa lenne.

    VálaszTörlés
  6. Tudtad Gigi, hogy Lauren Oliver a Paper Lantern Litnél dolgozik/dolgozott?

    VálaszTörlés
  7. @Névtelen: Igen, attól még rosszak azok a könyvek, amit onnan olvastam. Persze, van ennek jó oldala, hogy munkát biztosítanak embereknek, de én a kész műveket *általában* nem szeretem. :D
    Szóval Lauren Olivert, mint embert attól még kedvelem, hogy ő adja el a sztorikat.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d