Ugrás a fő tartalomra

A nagy könyves futószalag, avagy az író neve sosem garancia arra, hogy kitől is olvasunk


Néha vannak mellékes posztok is a blogon megjelenési információk és könyves véleményeken kívül, és ez is ilyen lesz. A mostani téma pedig az, amit nemrég fedeztem fel, vagyis hogy vannak olyan könyvek, amiket az írók nem maguktól írnak, nem azért, mert megcsapta őket az ihlet, hanem felkérik őket.

Mostanában egyre többször említem, hogy úgy érzem, főleg az ifjúsági regények piacán, beindult a tömeggyártás, vagyis vannak adott sablonok, és ugyanazt írják meg szinte, csak éppen nem angyalokkal, hanem vámpírokkal, és a többi. Vajmi kevésben különböznek ezek a könyvek, a jól bevált alapanyagokkal dolgoznak – csipet mitológia, ami nem egészen pontos, két hősszerelmes, egy esetlen lány, egy rejtélyes fiú, és lehetőleg 4 rész. Amire nem számítottam az az, hogy vannak ténylegesen ilyen cégek, amik ezzel foglalkoznak, hogy kiötlenek egy vázlatot egy regénysorozathoz, megálmodják a karaktereket, a világot, és ezt a csomagot lepasszolják egy ismeretlen írónak. Említett író, mivel még nincs szerződése, és talán szeretne ténylegesen is írni, kapva kap az alkalmon, elfogadja, és megírja a regényt, melyet később úgy tűntetnek fel, hogy az ő agyszüleménye. Illetve nem teljesen, mert a copyright oldalon ott van a lényeg, de ki olvassa el azokat?

Nem feltétlenül tartom ezt rossz dolognak, nem vágom egyik íróra se rá, hogy rossz és eladta a lelkét, de gondolkozzunk el egy kicsit ezen. A legnagyobb ilyen sikerkönyv, vagyis az egyik legalábbis: Lauren Kate: Fallen – Kitaszítva című sorozata. Ha kinyitjátok a könyvet, Lauren Kate nem az egyedüli, akié a szöveg jogilag, és így már értem, hogy miért nem szerettem a könyvet. Kate-en látszott, noha nem is tudtam akkor, hogy mi az igazi ok, hogy nem ért a karaktereihez, a világához, egészen egyszerűen azért, mert nem a sajátjai. A Pretty Little Liars könyvek, a Negyedik, a személyes "kedvencem," a The Butterfly Clues és a Vámpírnaplók (természetesen) is mind ide tartoznak, és ilyenkor az sem biztos, hogy Lauren Kate írta a többi részt, hiszen lemond erről a jogáról. (Na, most jöhetne az összeesküvés elmélet gyártók álma, nem? Ki bújik meg az írói nevek mögött.)

Mint olvasó egy picit csalódott vagyok. Úgy érzem, hogy bármilyen is egy könyv, azért kell, illetve kellene megszületnie, mert az írót inspirálta valami, vagy a környezete, vagy a körülötte lévő emberek, vagy a saját élete, és én arra az egyedi hangra vagyok kíváncsi. Azért szeretem az írókat, mert adnak magukból valamit, mert minden karakter, amit írnak, kitalálnak, az saját maguk egy darabja, és fel merik vállalni magukat ennyire a nyilvánosság előtt, hogy mi, olvasók, akik talán nem értünk a szavakhoz, kikapcsolódást kapjunk, szórakozást, inspirációt, rálátást a világra, és hogy érezzük, néha nem vagyunk egyedül a helyzeteinkkel, gondjainkkal és gondolatainkkal.

Persze, ez olyan, mint az újságírás is, fogod, kapsz egy témát, írni kell róla, egyszerűen azért, mert ez a megélhetésed. Biztosan vannak olyanok, akik azért írnak, hogy ne éhezzenek, és hát, ez is ugyanolyan meló, mint a többi, de én jobb szeretem a regényeket művészi alkotásként felfogni, és ezért nem tetszik ez az ennyire üzleties hozzáállás. Noha megértem, hogy a kiadók előbb veszik meg a standard csomagot, amit ilyen tömeggyártott futószalagon raknak össze, mert szakemberek teszik össze, de ettől valahogy személytelennek tartom ezeket a regényeket, mert nem az alkotás öröme miatt keletkeztek.

Jöhet a jogos kérdés: Miért ítéled el ezeket? Miért ne lehetne jó tömeggyártott könyvet írni? Ha nem néznéd meg a copyright lapot, tudnád-e? A válasz az, hogy nem biztos, hogy tudnám, de érezném. Ugyanis olvastam ilyen összerakott könyvet, amin látszott, hogy olyan, amilyen, de élveztem és el is szórakoztatott, ugyanakkor tudtam, hogy valami hiányzik belőle, ez pedig az a személyes hang volt. (Ez a könyv nem más, mint a The Alchemy of Forever, aminek még írója sincs a copyright lapon, egyszerűen csak a cég neve.)

És igen, ezek a regények lehetnek szórakoztatóak, lehetnek öt csillagosak, hiszen ha belegondolunk a fanfictionök (a rajongók által írt írások bárminemű filmhez, tévésorozathoz, könyvhöz, képregényhez) is lehetnek jók és élvezetesek, de egyik sem lesz katarzist okozó, illetve nagyon ritkán. Lehetnek minőségiek, lehet, hogy jól bele tudnak bújni a más által teremtett világba, de míg fanfictionnél az alkotó saját maga dönti el a hangnemet – például én mindenhez öngyilkos dolgokat írok, mert ez megy –, és ezzel saját magát viszi bele az írásba, és ettől élvezhetőbb lesz, ezeknél a könyveknél meg kell maradnia annál, amit megálmodtak nekik. Vagyis általában erőltetett happy end, és néhány írónál látszik, hogy nem az ő stílusa, amit így alkot, és ettől siklik valami félre a regényben.

De mivel egy csomó számítógépes játékhoz, tévésorozathoz is születnek képregények, regények, mint marketingfogások, és ezek lehetnek jók is (bár a többségük nem az), ezért nem vagyok ám ezek ellen teljesen. De ezekhez tartozik az is, amikor valami híres celeb ad ki fantasy könyvet, mely ugyanígy készül, és a hírességünk annyit látott a könyvből, mikor elküldték neki a tiszteletpéldányt, vagy még akkor se. És picit engem, mint lelkes olvasót zavar, hogy ennyire a pénzről szól a dolog, de hát reális, mert pénz kell a könyvnyomtatáshoz, és miért ne ragadnának meg minden alkalmat, hogy újabb és újabb dollárokhoz jussanak?

A kérdés az: Ez hozzájárul-e a tömeggyártott könyvek elszaporodásához? (Szerintem egy kicsit igen, hiába is lenne anélkül is kismillió ember, akik ugyanarról írnak.) És bár jó írásgyakorlás, miért ne lehetne tisztábban odaírni az olvasó elé ezt? (Mert akkor nem vennék meg, mint például amikor magyar író próbálja angol névvel eladni magát, és meglehetősen sokszor sikerül is.) Csalódnátok-e, ha a kedvenc könyvetekről kiderülne, hogy amiért istenítitek az írót, az nem is az ő ötlete? (Én igen.)

Természetesen továbbra is úgy veszem le a polcról a könyveket, amik megtetszenek, és nem nézem a copyright oldalt, amíg nem végzek velük, de kétlem, hogy az igazán nagy ötletek, az igazán merész és ütős könyvek futószalagon jönnének. Bár lehet ez az én előítéletességem.

Megjegyzések

  1. Ettől még lehetnének jók az ilyen könyvek. Az, hogy mégsem lesznek, inkább az író sara, mint a helyzeté.

    Persze teljesen egyetértek abban, hogy inkább az egyedi öteleteket kéne támogatniuk, akkor is, ha üzletpolitikailag kicsit rizikósabb. Lásd a Harry potter-sorozat angol kiadójának esetét... Ha nem is mindig, de legtöbbször megéri kockáztatni.

    VálaszTörlés
  2. Gigi, szerinted a Rubinvörös és Alex Flinn könyvei is ilyenek? A Rubinvörösben írnak valami Verlag GmbH-ról, de túl hülye vagyok az ilyen copyrightos dolgokhoz.

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen: Nem. :) A Rubinvörösben az a kiadó, Alex Flinnél pedig Alex Flinnek van a jogdíj feltüntetve, szóval szintén nem.
    Ahol belső lapon nincs író írva, azok olyanok, illetve az író neve után még fel van tüntetve cég, ilyen pl. a tinderbox book llc, a paperlanternlit, és alloy entertainment.

    VálaszTörlés
  4. Magas glikémiás index, alacsony rosttartalom, nem is kell emészteni, viszont szellemi elhájasodást, lelki cukorbajt és fogromlást okozhat. :(

    VálaszTörlés
  5. Teljesen egyetértek. Nekem kurzusra is kell írnom megadott kreatív feladatok szerint, és gyakran érzem azt, hogy nem ugyanolyan érzés, mint amikor saját hévvel és ihletből írok... (Bár tény, hogy ezek a feladatok még nem annyira megkötöttek, hogy az ember ne tudja belevinni a stílusát!)
    Egy (több) egész regény át mindenképpen furcsa lenne.

    VálaszTörlés
  6. Tudtad Gigi, hogy Lauren Oliver a Paper Lantern Litnél dolgozik/dolgozott?

    VálaszTörlés
  7. @Névtelen: Igen, attól még rosszak azok a könyvek, amit onnan olvastam. Persze, van ennek jó oldala, hogy munkát biztosítanak embereknek, de én a kész műveket *általában* nem szeretem. :D
    Szóval Lauren Olivert, mint embert attól még kedvelem, hogy ő adja el a sztorikat.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Top 10: Kedvenc disztópiás/poszt-apokaliptikus regény

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2016. május 22 .) 10. James Dashner: Az útvesztő (ifjúsági, 3 részes sorozat) Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner tril

V. C. Andrews: Virágok a Padláson

Hogy akadtam rá: Mivel fura érdeklődési köröm van, sokszor belebotlottam ebbe a könyvbe, végül egy német lány javasolta, hogy olvassam el (egyezik az ízlésünk), mivel úgy gondolta, hogy imádnám. Úgy általában az egészről: Adott nekünk a Dollangager család, akik abszolút tökéletesek. Ott van Corrine, a gyönyörű anya, Christopher, a szerető család apa, ifjabbik Christopher, az okos báty, Catherine, a főhősünk, aki balerina akar lenni, és két kisebb iker Cory és Carrie. Igen, a család, mint látjuk imádja a C betűs kezdőneveket. Mind gyönyörűek, mind szőkék és kék szeműek, a szomszédok Dresden babáknak hívják őket, irigylésre méltó életük van. Ha anyuci egy kicsit túl sokat is törődik a külsejével, ugyan mi az, hiszen szeret itt mindenki mindenkit. Ám egy napon a családfő autóbalesetben meghal, és innentől kezdve a tökéletes családi idill megtörik. Édesanyjuk picit összeomlik, de hát ez várható is, végül a szüleihez fordul, és sok-sok levél után a vonakodó nagyszülők készek arra, hogy b

J. M. Barrie: Pán Péter

Hogy akadtam rá: Egyszer volt, hol nem volt sorozat rajongója vagyok és ott beleszerettem Pán Péterbe. Úgy általában az egészről: „Nem létezett náluk boldogabb család, amíg meg nem érkezett Pán Péter.” Ilyen és hasonló baljóslatú mondatok tűzdelik a szöveget, míg megismerjük az átlagos, angol családot, Darlingékat. Nincs túl sok pénzük, a felnőttek házassága nem éppen szerelmen alapul, de van három gyerekük, akik nagyszerű képzelőerővel rendelkeznek. Mrs. Darling, miközben a szokásos anyai teendőket végzi és rendbe teszi esténként a gyermekei elméjét, Wendy, egyetlen lánya képzeletében meglát egy fura nevet, Pán Péterét. Bár a gyerekek váltig állítják, hogy sosem látták Pétert, és a szülők megrögzötten hiszik, hogy ez valami kiskori képzelgés, mégis Mrs. Darling, mintha maga is emlékezne Péterre. Aztán egyik este megjelenik egy levelekbe öltözött fiú, és szerencsétlenül elveszti az árnyékát, amit végül Wendy segít neki visszarakni. Péter, mivel annyira lenyűgözi a lány, ú