Ugrás a fő tartalomra

Dan Wells: Partials - Részben ember

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Részben ember trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: A világ éppen véget ér, az emberiség a kihalás szélén áll, ugyanis tizenegy évvel ezelőtt, a Részlegesek – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lények – megpróbálták kiirtani az embereket. Elengedtek egy RM nevű vírust, és a földi lakosság 99%-a meghalt. A túlélők Long Islanden rendezkedtek be, és kétségbeesetten próbálják megtalálni a vírus ellenszerét, miközben a kötelező tinédzser terhesség miatti lázadásokkal és a polgárháború fenyegetésével is megküzdenek. Itt él Kira, a tizenhat éves orvostanhallgató, akinek minden vágya, hogy rendbe hozza a világot, és valami békefélében élhessenek. Ám ez cseppet sem lesz könnyű feladat, ha azt se tudja, ki hazudik, mi az igazság a Részlegesek története mögött, és hogy kiben bízhat.
A Nem vagyok sorozatgyilkos után még jobban vártam ezt a könyvet, noha az írótól a Részben ember címével találkoztam először, sok helyen olvastam, hogy túl sci-fis, ezért néhány lánynak-nőnek nem tetszhet. Most, hogy elolvastam a könyvet, nem értem, hogy mire írták ezt, és örülök, hogy belevágtam ebbe a sorozatba, mert minden, amit egy vírusos, poszt-apokaliptikus regényben szeretnék látni.

Dan Wells, mint író már bizonyított nekem, és a John Cleaver sorozatával bár ezt össze se lehet hasonlítani, hiszen az picit fantasy, ez pedig poszt-apokaliptikus regény, mégis amit abban szerettem, itt is jelen van, de már jóval erősebben és kidolgozottabban, pedig az is egy nagyon jó regény volt, mégis Wells tudott fejlődni.

A könyv egyik erőssége a világkidolgozás, ahogy ebben a műfajban lennie kéne. Végre nem zagyva nem ölő kék vírusok, és zombik vannak, hanem egy teljesen normális virológiai magyarázat. Nincs semmi a véletlenre bízva, nem valami sületlenséggel mentik meg a világot, és talán erre érthették a külföldi kritikák, hogy „túl sci-fis,” mert igenis van benne sok vírus magyarázat, és nem csak odabökve, hiszen a főhős orvostanhallgató és gyakorlatozik a kórházban, és tudományos papírt is próbált a vírusokról írni, mert ez érdekli és ebben jó. Mondhatnátok, hogy ugyan 16 éves lány, hogy tudhatna annyit a vírusokról? Először is, mivel az emberiség kihalóban, ezért nem tanítanak feleslegesen embereket, hanem a lényeges dolgokra, így elképzelhető, hogy valaki intenzíven csak biológiát tanul, és arra szakosodik. Másfelől sokan ki is röhögik a főhőst, hogy de egy halom nagy koponya nem jött rá az orvosságra, miért te lennél az? És tényleg hihetően van ábrázolva az egész, sehol semmi túlzás. A robotok – vagyis a Részlegesek, akik mesterségesen előállított biológiai gépek – nincsenek teljesen kifejtve, de főleg azért, mert még az emberek se tudnak róluk sokat, viszont, ami kiderül, az szintén érdekes, és részletesen kidolgozott.

Ezek mellett persze minden poszt-apokaliptikus könyvben szerepet kell kapnia annak, hogy igazságos-e a vezetés. Itt Kira alapvetően csak az erőltetett tinédzser terhességgel nem ért egyet, aztán ahogy a Szenátus mögé lát, rájön, hogy talán mégis igaz, amit a szélsőségesek mondanak, hogy uralni akarják őket. Kira azzal küzd, hogy saját maga lássa, ki a jó és a ki a rossz, és bár mindhárom félnek – a Részlegeseknek, az embereknek és a lázadóknak – van érthető indoka is, mégis mindegyik tesz rossz dolgokat, és Kira, aki csak egy tinédzser, kénytelen belátni, hogy nem bízhat senkiben, maximum a barátaiban. Felmerül a kérdés, hogy mennyi szabály kell, és hogyan lehet igazságosan vezetni, ha éppen itt a világvége és tényleg pánik lenne valamilyen hatalmi szerv nélkül. Mit lehet megtenni, hogy azért megőrizzük a nyugalom látszatát, és az emberek ne fejvesztve rohangáljanak, és egymást öljék, hanem összefogjanak a túlélésért. Meddig lehet elmenni egy hadi fogollyal és az ellenséggel, hogy ne váljunk olyanná, mint ők? És a fontosabb kérdés: meg lehet-e bocsátani egy ellenséges népnek, megéri-e a béke, vagy ragaszkodni kell a múlt sérelmeihez. A könyv jelentős része a faji és minden másféle megkülönböztetéssel foglalkozik, ahogy a Részlegesekről se tudnak semmi konkrétat az emberek, manapság is ez van, bármelyik kitagadott csoporttal szemben, és ebben rejlik Wells ereje. Egy ilyen üzenetet bújtatott, nem erőltetetten egy izgalmas, poszt-apokalipszises könyvbe. Természetesen Kira dilemmája, hogy mindig maga döntsön, és még egy cselekményelem persze a tipikus „most válok felnőtté” témát is boncolgatja, ami szintén piros pontot érdemel egy tini könyvben.

A regény izgalmas, és sosem tudtam igazán letenni, bár nem egy nap alatt olvastam el – tartalékoltam ennyi rossz könyv után –, és vannak benne izgalmas, akciódús részek, mégis nem csak arról szól, hogy kalandoznak, és azon gondolkoznak, mi lenne a helyes vezetés az emberiségnek, és gyanúsítgatnak, hogy végül is ki is áll a vírus mögött. A könyv közepe inkább a vírus körül forog, és egyhelyben toporgunk (szó szerint), míg a főhős vizsgálgatja a nyomokat és összeállítja a képet, de ez ugyanannyira lekötött, mint amikor fegyveres robotok elől futnak.

A könyv hangulata is erős, és ezt szerettem igazán benne, noha nincsenek hullahalmok, mint a Ragyogásban, mégis kellőképpen fenntartja a feszültséget, és tényleg éreztem, hogy bár van, akinek van napeleme, és valamennyi árama – NEM LUXUSMENNYISÉG! – mégis magam előtt láttam mennyire reményvesztettséget sugároz már maga a félig lepusztult világ, a csonka családok, és a kétségbeesettséget, ahogy minden újszülött meghal. És igen a kötelező tinédzser terhességgel feszegetik azt, hogy vajon mikor érik rá meg valaki, hogy anya lehessen, és hogy a vetélés, a gyerekhalál mennyire nyomot hagy az emberen, hiába mondogatják sokan, hogy az még nem élet. És noha nem depressziósan negatív a könyv, nem is felhőtlenül boldog, és pont ilyennek kell lennie a világvégének.

Dan Wells másik erőssége a karakterek és a kapcsolatuk. Órákat tudnék ömlengeni Kiráról, aki az a női főhős, amire mindig is vágytam. Kemény, humoros, leleményes, és soha nem adja fel. Van egy jelenet, ahol súlyosan megsérül, de akkor sem gondol arra, hogy jajj, de rossz neki, hanem a többiekért tesz-vesz. Bár eléggé megszállottan keresi a vírus ellenszerét, mégis jogos, hiszen fiatal, ilyenkor az ember azt hiszi szó szerint, hogy megváltoztathatja a világot, van annyi motivációja, hát még egy ilyen világban. Kirának örökbefogadott családja van, mert rengeteg gyerek maradt árván, amivel gyönyörűen játszik Wells, van egy jelenet, ahol az árvák összeülnek, és beszélgetnek, nekem pedig szabályosan darabokra tört a szívem. A dialógusok ennyire csodásak ebben a könyvben: nem nyálasak, nem túlzóak, hihetőek, és zseniálisan összefoglalják a szereplők érzéseit, így velük együtt tudtam sírni. Szóval a család: hiába nem vértestvérek, a lányok és a gyámjuk annyira összetartanak, mint egy igazi családnak kell, és jó volt látni, hogy ezzel is bizonyítja Wells, hogy ez mennyire fontos egy ember életében, és nem feltétlen a vérszerinti kötelék teszi azzá, ami.

Ezek mellett van még a romantika is, bár csak iszonyatosan halványan. Kirának van egy szerelme, akit kiskora óta ismer, és tényleg Marcus nem egy rossz karakter, bár nem is kedveltem meg nagyon. Humoros, kedves, aranyos, mégis egy valamit nem tudtam elképzelni róla: hogy jó párja lenne Kirának. Míg a főhős lány előre törtető, és mindig az igazáért küzd, Marcus beletörődött ebbe a világhelyzetbe, és nem akar semmit a vírussal, csak boldog, csendes életre vágyik. Kira és Marcus kapcsolata csodás bemutatása annak, hogy milyen, amikor két ember szereti egymást, egymás mellett kiállnak, mégsem működik a dolog, mert valami nagyban eltér a gondolkodásmódjuk. De emellett úgy éreztem, hogy Kirának más lenne a megfelelő társ, amire persze még semmi utalás nem volt, de a kettejük közötti jelenetek megmelengették még az én kőszívemet is, és AKAROM MÁR A KÖVETKEZŐ RÉSZT! (Miért nem lehet ott főtéma a romantika, ahol jól meg van írva? – költői kérdés.)

A Részben ember egy remek poszt-apokaliptikus ifjúsági regény, erős karakterekkel, csodálatosan ábrázolt emberi kapcsolatokkal, és a kérdéssel, hogy miért gyűlölünk valakiket pusztán előítéletből. Izgalmas, szórakoztató, ebben a témában egy tökéletes könyv.



Kedvenc karakter: Kira, Samm, Jayden

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, SAMM

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Fumax

Kiadás dátuma: 2012. november 19.

Oldalszám: 456 oldal

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség