Ugrás a fő tartalomra

Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája


Hogy akadtam rá: A Vámpírakadémiát szerettem Meadtől, kíváncsi voltam a felnőtt könyvére is.
Sorozat: A Georgina Kincaid 2. része.

Úgy általában az egészről: Georgina Kincaid, a seattle-i szukkubusz kitüntetést kap a lélekmegrontási teljesítményéért, és bár nem szereti teljes mértékben a munkáját, elvégzi, mert alkut kötött a főnökével, hogy Seth Mortensen, a halandó író emlékeit nem törli. Így Georgina végre boldogan élhet Seth-tel, habár a kapcsolatuk nem teljesedhet ki szexuális téren. Mindezek mellett megjelenik, Bastien, az inkubusz, Georgina tanítványa és régi barátja, akinek egy híresen szélsőséges mozgalom vezetőjét kell megrontania. A nyugalmas démoni tevékenységeket pedig felkavarja egy új, ismeretlen halhatatlan jelenléte, akiről nem tudják, mit akarhat.
Az első részt még nagyon hasonlítgattam a Vámpírakadémiához, hiszen azt szoktam meg Meadtől, amit az ifjúsági regényeiben láttam, és valahol azt, ami rá jellemző, meg is kaptam. Ez a mitológia, humor, remek szereplők és egy csipetnyi gondolkodós mögöttes tartalom. A sorozat első része már meggyőzött, hogy ez nekem való, de a második rész sokkal jobb lett, és úgy érzem, Mead rátalált Georgina történetének igazi hangjára.

Míg az első részben eléggé átlátszó volt a nyomozós szál, és inkább a romantikus évődés kötött le, itt három vonalon fut a történet, és bár nem csavaros és meglepő a regény, mégsem untam sosem és elszórakoztatott. És talán ettől tetszett jobban, mint az első rész, mert nem akar komoly lenni, és inkább a humoron van a hangsúly, és Mead nem erőlteti, hogy „ez bizony véres könyv.” És komolyan, ki ne vágyna arra, hogy McDonaldsos utalványt kapjanak a démonok a lélekmegrontásért, hogy láthassunk démonokat virágot ültetni, Monopolizni, és angyalokat pókerezni?

A nyomozás szál csekély, és a végén a csata jelenet ismét nem nagy dolog, és még a regény tart utána két fejezeten át, ezzel is hangsúlyozva, hogy itt nem ez a lényeg. A másik szál Bastiené, aki ismételten egy remekbe szabott karakter, és remélem, hogy még fogjuk látni, mert Georginával eszeveszett jó jeleneteik voltak. Bastien megjelenése pedig újabb ablakot nyitott a főhősünk múltjába, és ismét visszaemlékezésekkel ismerjük meg jobban őt, hogy milyen is volt az élete az évek során, amikor még a nőknek nem voltak jogaik.

Bár a könyv hangvétele egyáltalán nem komoly, mégis Mead a tőle már jól megszokottan fantasyba burkolva elénk tár pár kérdést az emberi érzelmekről és problémákról. Georgina Seth-tel való kapcsolata azt feszegeti, hogy vajon mennyire hangsúlyos a szexualitás a kapcsolatokban, hogy vajon lehet-e a nélkül teljes értékű kapcsolatot ápolni. Igazán díjaztam, hogy itt ez a kérdés reálisan és normálisan van körbejárva, és nem azt hangsúlyozza, hogy szex nélkül semmi vagy, mint a mostani könyvek 90%-a. (Legalábbis pont, amiket mostanság olvastam.) Noha Seth karakterét sokan papucsnak hívják, valahogy annyira jól fel van építve, hogy el tudtam őt ilyennek képzelni. A külön bónusz pedig járt érte, hogy Seth író karakter, akivel tudok azonosulni, és imádtam az apró részleteket az alkotás folyamatáról, és az olyan kérdésekről, hogy mi van akkor, ha egy író a közvetlen közeléből merít ihletet, vagy az olvasók rossz következtetést vonnak le belőle.

A másik szálon nem erőltetetten Mead a szélsőséges nézeteket hangoztató csoportokat mutatja be, és veti fel a kérdést, hogy jó-e ez a világnak. Hiába démonok a főszereplőink és elvileg gonosznak kéne lenniük, mégsem tud az olvasó nem azonosulni velük és szurkolni a Pokol közvetítőinek, amikor ennyire előítéletes embereket próbálnak kárhozatba taszítani. A radikális csoport itt többek között a homoszexuálisok házassága ellen is tiltakozik, és Mead Georgina segítségével mutatja be, hogy pedig az egyneműek szerelmében nincs semmi megvetendő és buta dolog a vallásra fogni a gyűlölködést.

Még a háttérben előkerül a drog témája, legyen az szimpla függőség vagy „randi drog.” És hogy ha valaki nem józan, akkor nem hoz igazán helyes döntéseket, főleg a lányok és a szexuális kapcsolatok terén. Noha a drogot nem nevezi jónak, és tudom, hogy Georgina démon, kicsit húztam a számat a főhős vége-megoldásán, hogy rendben van, hogy rájön ő miben jó, mert eddig kételkedett önmagában, de picit erősnek éreztem, hogy pont akkor, amikor be van tépve.

Könnyed, kellemes, szórakoztató regény ez, amolyan csajos limonádé, és hiába fantasy inkább az átlagos élet problémáiról szól, mert a halhatatlansággal még nem szabadulnak meg emberek gondjaitól.

A kötet pedig köszönöm az Agave kiadónak!

Kedvenc karakter: Seth, Carter

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a karakterek

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2012. október

Oldalszám: 300 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség