Ugrás a fő tartalomra

L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló

Hogy akadtam rá: Úgy éreztem, itt az ideje bepótolni a klasszikus meséket.

Sorozat: Az Oz első része.

Úgy általában az egészről: Dorothy nagybátyjával és nagynénjével él Kansasben, szürke élete viszont váratlan fordulatot vesz, mikor egy tornádó felkapja a házával együtt és Ozban landol, egy mágikus helyen. Találkozik az Északi Boszorkánnyal, aki segítségül annyit mondd neki, hogy el kell mennie Ozhoz, a nagy varázslóhoz a Smaragdvárosba, ő majd haza tudja juttatni a lányt. Így hát Dorothy nekivág a sárga köves útnak, és kalandjai során több barátot is szerez, a Madárijesztő, a Bádog Favágó és a Gyáva Oroszlán személyében.

Igazság szerint – lehet, ez az én hiányosságaimat mutatja – ebből a meséből szintén nem láttam feldolgozást, csak talán gyerekkoromban valami színpadi darabot. (Ködösen rémlik csak már.) Annyit tudtam, hogy az ikonikusnak számító sárgaköves úton mennek hőseink, és hogy ki mit akar kérni Oztól, no meg a Nyugati Gonosz Boszorkány képe is lebegett előttem, szóval így mikor belekezdtem az olvasásba, kellemes meglepetés ért és végigizgultam a történetet, így felnőtt fejjel is, gyerekként pedig biztos, hogy még jobban imádtam volna.

Az Oz, a nagy varázsló is az egyik legmeghatározóbb mesekönyvek közé tartozik – idén nagyon sok feldolgozás várható belőle, köztük az Egyszer volt, hol nem volt sorozat is –, és sokan merítenek belőle ihletet, sokakat inspirál az életben, mégis fura módon Baum nem akart komoly, morállal rendelkező történetet írni, hanem valami szórakoztatót. És igazából ez is ez a mese, egy női főszereplős (ami akkoriban nagy csodának számított, Baum pedig pártolta a női jogokat) kis kalandregény a már megszokott mesés motívumokkal, amit kombinálva az amerikai tájakkal azt kapjuk, aminek Baum szánta, az igazi amerikai tündérmesét. (Érdekesség, hogy az alapihletet hozzá az Alice Csodaországban adta, de Baum valami könnyedebbet akart írni.)

Persze, attól még, hogy nem akar erős tanulságot építeni a történetbe Baum, még van a könyvnek mondanivalója. A mese a felnövésről és önmagunk elfogadásáról szól, és az élet nehézségeire gyönyörű párhuzam a sárgaköves út. Hőseink mind-mind vágynak valamire, és noha ezt egy varázslótól kérik, hogy mágiával teljesítse, nem tőle szerzik meg, hanem mindvégig bennük lapult az a tulajdonság, amire vágytak és a kalandjaik során ez csak még jobban fejlődött bennük. Habár a történet pozitívan ábrázolja, hogy igenis mindenért meg kell dolgozni, nem állít a gyerekek elé lehetetlen „majd egy kívánság mágikusan megoldja” dolgot, mégis a karaktereknek akad hibája – én valahogy nem ezt vártam a történet megoldásának –, és a saját önbizalomhiányuk egy akkora nagy akadályt jelent, hogy nem csak megkeserítette az életüket, de még a manipulatív embereknek is könnyed prédái voltak.

Ezen kívül azért persze mégis akad még karakterenként egy-egy elgondolkodtató dolog, hiszen mindegyik karakter (Madárijesztő, Bádog Favágó és a Gyáva Oroszlán) egy-egy fő tulajdonságot képvisel (intelligencia, empátia és bátorság) és el lehet azon töprengeni, vajon az olvasó melyiket tartja fontosabbnak, egyáltalán sorba lehet-e ezeket állítani. Dorothy és kutyája, Toto pedig a „nincs jobb hely, mint otthon” és a barátság/hűség témáját hozzák a képbe. De összességében mégis arról szól leginkább a történet, hogy az élettapasztalatok alapján fejlődünk, és hogy milyen megtalálni a célunkat az életben.
„A tudást a tapasztalat hozza meg, és minél tovább járkálsz a földön, annál több tapasztalatra teszel szert.”
Ami még érdekes lehet, hogy Baum rengeteget merített az életéből: Dorothy, unokahúga volt, aki korán meghalt, és az ő tiszteletére nevezte el így főszereplőjét. Emellett minden egyéb apróság is megtalálható az író életéből: kiskorában félt a madárijesztőktől, Ozt, a varázslót az édesapja vállalatának konkurenciájáról mintázta, sőt, egyesek szerint a madárijesztő legnagyobb félelme – ami egy lángoló gyufa – onnan ered, hogy Baum egyik előadása közben lángra kapott a díszlet, és leégett a színház. Baum porcelánt is árult, innen a porcelánország, a boszorkányukat és a halálukat pedig a boszorkányüldözések utáni kutatása inspirálta.

Bár egy könnyed és kedves mese ez – mindegy hány fej gurul el benne –, mégis elvarázsolt, és megértem, hogy az olvasók addig nyaggatták Baumot még végül még 13 kötetet írt hozzá. Talán sokan nem tudják – én biztosan nem tudtam róla –, hogy az Oz sorozat 50 darabos lett az évek során, (kb. lehet nem pontos adat) mert a kiadó másokkal is folytatta az írást Baum után. Mindenkinek tudom ajánlani, akiben ott rejtőzik még egy kisgyerek.

Kedvenc karakter: Nyugati Gonosz Boszorkány, Bádog Favágó

Ami kifejezetten tetszett: a Gonosz Boszorkány, Oz helyzete

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Puffin Chalk

Kiadás dátuma: 2013. július 11. (eredeti: 1900. május 17.)

Oldalszám: 188 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, névnapi ajándék

Megjegyzések

  1. A többi rész olvasását is tervezed?

    VálaszTörlés
  2. Szia Gigi!
    Már jó ideje nyomon követem a blogodat és mindig nagyon örülök, amikor új bejegyzést látok tőled. Látom, hogy te is szereted a mese átdolgozásokat, ahogy én is. Szóval gondoltam (így önkényesen, meg persze kéretlenül, amiért ezúttal is szíves elnézésedet kérem), ajánlok neked egy könyvet a Nyugati Boszorkánnyal kapcsolatban, mégpedig Gregory Maguire: Boszorkány című regényét, ami egy érdekes újraértelmezése az eredetinek.

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen: Egyszer biztosan, de nem most. :)

    @yella24: Igen, hallottam a könyvről, rajta is van a bevásárlólistámon. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség