Amy Reed: Crazy (Őrült)

 

Hogy akadtam rá: Amy Reed rajongó vagyok.

Úgy általában az egészről: Isabel és Connor egy nyári táborban találkoztak, és miután összebarátkoztak úgy döntöttek, hogy e-mailben tartják a kapcsolatot. Connort egyedül neveli édesanyja, és bár a fiúnak nincs semmi különösebb problémája, mégsem elégedett az életével, főleg azért, mert nem tud beilleszkedni az osztálytársai közé, és nincsenek barátai. Ezt csak tetézi, mikor a barátnője szakít vele, miután rájön, hogy ő homoszexuális és csak próbaképpen volt Connorral.

Isabel a fiú ellentéte, harsány, életvidám személyiség, bár a családja éppen szétesőben: édesanyja a munkába temetkezik és más nem is érdekli, apja pedig a munkanélkülisége okozta lelki sérelmeket alkohollal kezeli. Isabel bátyja drogfüggő és ki-bejár a rehabokról, nővére pedig már a saját családját építi feleségével, ezért a lány úgy érzi, kevesebbet foglalkoznak vele. Talán ezért is ragaszkodik Isabel annyira Trevorhoz, a zenész pasijához, aki szörnyen bánik vele, de a lány úgy érzi, legalább valaki törődik vele. De mégis van valami fura Isabelben, amit ő maga sem tud megmagyarázni, néha túl sok energia járja át, amit muszáj valahogy levezetnie, ami általában őrült dolgokhoz vezet, néha pedig alig van kedve élni.

Alig vártam, hogy Amy Reed újabb könyvét a kezembe vegyem, mert két regénye után abszolút beleszerettem az írásmódjába, és továbbra sem okozott csalódást. Reed megszokott egyszerű, de szívbemarkoló fogalmazása itt is ugyanolyan hatást nyújt, mint eddig: őszintén tárja elénk átlagos tinédzserek életét és problémáit úgy, hogy az érzelmek kiszivárognak a lapokról és bekúsznak az olvasó bőre alá. Ezen az a tény sem változtatott, hogy ez a könyv levélregény – amivel olyan ritkán szoktam találkozni –, és nem érződött erőltetettnek vagy hihetetlennek, hogy két fiatal e-mailben ezekről és így beszél. A levelek teljesen jól átadták a karaktereket és bár nem cselekményközpontú a történet, és nem is nagyon meglepő, attól még igen kellemes olvasási élményt nyújtott.

Mivel ez a karakterekre épülő regény, ezért pont ők lehetnek a vízválasztók az olvasók számára. Sok külföldi kritikában kifogásolták, hogy Isabel és Connor nem szerethetők, és tényleg ha valaki nem szeret hibát hibára halmozó, nem tökéletes karakterekről olvasni, akkor ez nem lesz a kedvenc regénye. Isabel és Connor bár szeretik egymást, mégis folyton megbántják a másikat, vétenek hibákat, amikből később tanulnak, röviden: emberi karakterek, akiknek a saját gondjaik a legfontosabbak a világon. Bár pont ez is központi téma: mit lehet kezdeni a fájdalmunkkal és a problémáinkkal? És a többi emberével? Eltörpül-e a mi gondunk a többiekéhez képest vagy nyugodtan fájhat a saját bajunk, attól még nem leszünk szívtelenek? Connor például járt a világ szegényebb tájain önkéntesként és rosszul érzi magát, hogy ő nem éhezik, van ház a feje felett, és mégis úgy érzi, hogy nem teljesen boldog, és ugyan, hogy panaszkodhatna, ha másnak még rosszabb. Ezzel szemben Isabel érzelmei olyan erősek – a betegsége miatt –, hogy hiába látja mások fájdalmát, a sajátjától nem tud rájuk koncentrálni. Végül is azért a regény üzenete az, a két szélsőség között, hogy nyugodtan foglalkozzunk a saját bajunkkal, mert nem jó, ha elnyomjuk – ezt teszi Connor, aki mindig mindenkit maga elé helyez –, de ne feledkezzünk meg közben másokról.

Isabel és Connor két különböző szélsőséget mutatnak be, mégis mindkettejükben akad hasonlóság, és ezzel játszik ez a regény. Mindketten magányosak, és ezért vágnak bele újra és újra rossz kapcsolatokba, Isabelnél pedig ez kiegészül azzal, hogy néha nem érzi magát élőnek. Ám míg Isabel egyre jobban elzárkózik mindenkitől, mert ebben látja a megoldást, addig Connor pedig minél több emberrel akar jóban lenni és segíteni rajtuk.

Connor oldalán a már említett „érzelmi elnyomást” látjuk, mivel annyi gondja van mindenkinek az életében, ezért nem akar sosem még több problémát jelenteni nekik, így elnyomja a saját rossz érzéseit, ami azért a regény végére kiütközik. A családja pedig az egyedülálló szülőket mutatja be, és attól még, hogy az édesanyja szereti Connort, még így is a munkájába temetkezik és néha több bort iszik a kelleténél. Connor pedig meg is jegyzi, hogy talán azért látjuk meg a hibákat a szüleinkben, hogy abból is tanuljunk.

Isabel igazából a főszereplő, hiába van félig Connor szemszögéből a történet, a fiút is Isabel határozza meg, és a lány betegségéről szól igazán ez a regény. Tökéletesen bemutatja a bipoláris zavart, és akit kicsit is érdekel a téma, annak csak ajánlani tudom. Bár nincs az elején kibetűzve, hogy mi Isabel gondja, aki egy kicsit is jártas a témában a harmadik levélnél már felismeri a jeleket. Szívszorító végignézni Isabel depressziós, halállal foglalkozó epizódjait, amik a mániákus epizódokkal váltakoznak, ami leginkább aktív szexualitással és rémes döntésekkel jár, amik után Isabelben felötlik a gondolat, hogy mivel érdemelte ki, hogy ennyire önpusztító. Ugyanakkor Isabel szálán hangsúlyos a felnövés témája is, nemcsak azért, mert elveszít egyfajta naivitást, de a betegsége miatt el kell fogadnia, hogy örökre megváltozott, és ez egy kicsit sarkítva mutatja be, milyen a felnövéssel járó változást is.

A történet végét egy picit összecsapottnak éreztem, mert míg az egész regényen át lassan csorog a történet, a végén az elkerülhetetlen drámai pont nekem túl rövidre sikerült, és bár érzékletesen van megírva, mégsem tudtam sírni rajta. Bár a végét lehet tökéletesen lezártnak tekinteni, nekem mégis az az érzésem támadt, hogy ez csak átmeneti megoldás, és ahogy az életnek sincs vége, úgy ennek a történetnek sem, az olvasó fantáziájára bízva a szereplők sorsát.

Amit feltétlen ki kell emelnem az az LGBT ábrázolás a könyvben. Nekem sem volt egyértelmű, de utána olvastam, és Amy Reed a biszexuálisok táborát erősíti és egy interjúban megjegyezte, hogy ahol felnőtt ez olyan természetes volt, hogy ezért van minden könyvében LGBT szál. Itt Isabel oldalán a nővére, Gennifer leszbikus és az ő feleségének, Karennek kellett a homofóbokkal – és a családja ellenszenvével – szembenéznie gyerekkorában. Connor oldalán ott van Jeremy, aki szintén meleg, és a karaktere tökéletesen lerombolja a „lányos melegfiú” karakter káros sztereotípiáját. Noha a regény nem kezd el prédikálni, felhoz jó pár példát arra, úgy mint a divat biszexuálisok, amik károsak az LGBT emberek számára, és bemutatja, hogy mi lenne a helyes hozzáállás a nem heteroszexuálisokkal szemben – emberségesség.

A Crazy egy tökéletes ifjúsági regény kicsit keményebb témákkal, és noha az egyik főszereplő mániákus depressziós a könyv nem nyomasztó, hanem reményt adhat mindenkinek, aki ezzel a betegséggel vagy önmagával harcol.

Kedvenc karakter: Isabel

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, LGBT ábrázolás

Ami nem tetszett: -

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2013. május 21. (eredeti: 2012. június 12.)

Oldalszám: 416 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, névnapi ajándék