Ugrás a fő tartalomra

Claudia Gray: Balthazar

Hogy akadtam rá: Egy "Mit olvassunk az Alkonyat után" cikkben leltem.

Sorozat: Az Evernight 5. része. Bár állítólag lehet önállóan is olvasni, önmagában értelmetlen, és erősen spoileres az előző négy részre.

Úgy általában az egészről: Skye Tierney amióta hazajött az Evernight Akadémiából, és az ott lezajlott vámpírháborúból, látja a halottakat. Nem éppen szellemek, inkább az erőszakos halálesetek lenyomatai, amik újra és újra ismétlődnek a végtelenségig, ő pedig kénytelen végignézni és átérezni a fájdalmukat. Ha ez nem lenne elég, a szülei se igen figyelnek rá, a bátyja halála óta a munkába temetkeznek, és most, hogy porrá égett az Evernight, nincs más választása, mint a régi iskolájába visszatérnie, ahol ott az expasija és annak új barátnője. De a legrosszabb dolog, hogy pont Balthazar teremtője, a szexi és gonoszan vigyorgó Redgrave akarja magának Skye-t valami rejtélyes okból. Így hát Balthazar Lucas nógatására megérkezik, hogy megvédje Skye-t.
Sokat hallottam, hogy Claudia Gray már fejlődött, mint író, meg őt, mint személyt szeretem is, ezért egész pozitívan álltam hozzá a regényhez. Hát sajnos csalódnom kellett, a színvonal megragadt az Evernight szintjén. Aki esetleg azon gondolkozik, hogy ez előtörténet-e, mert legelőször úgy reklámozták a könyvet: Nem, nem az, az Evernight sorozat folytatása, csak éppen Balthazar és Skye a nézőpontunk, de spoileres az előző kötetekre, és az ott levegőben maradt szálat folytatja. Sőt, még Bianca is feltűnik, kár érte…

Az egész történet nem más, mint ami a fülszövegben le van írva, Redgrave mindig meglátogatja Skye-t, beszél vele, eközben pedig Balthazar beáll a gimnáziumba tanárnak – mert 19 éves külsővel ezt meg lehet oldani – és minden lány rá olvadozik. Miközben persze Skye is, hiszen ő már régen kinézte magának Balthazart. A könyv feléig semmi romantika nem történik, majd Balthy rájön, hogy menthetetlenül szerelmes Skye-ba, aztán még rájön erre háromszor. És ennyi. Nem igazán éreztem a vonzalmat a két karakter között, azon kívül, hogy Balthazar olyan szexi, mert nyelvtanilag helyesen ír sms-t, sőt, még szemüvegben is szexi, sőt, még blézerben is. Az írónő úgy érvel, hogy Balthazar tanárt játszik, nem lehet így együtt Skye-jal, mert ez pedofília, de amúgy gondoljunk már bele, Balthazar 400 éves, szóval amúgy nem az?

A történetet az hajtja előre, hogy Balthazar nem képes értelmes döntéseket hozni, így mindig megjelenhet Redgrave és mosolyoghat gonoszul szexin, a gyűrődés nélküli öltönyében, és szépen kifényesített bőrcipőjében. Balthazar legyen bármilyen öreg, nem okos, ezt még mindig nem tudom lenyelni, hogy Gray úgy oldotta meg a dolgot, hogy a vámpírok megragadnak azon az agyi szinten, amikor átváltoztatták őket. Úgy gondolják, hogy az iskolában nem támadnak a vámpírok (segítek: de, fognak, ha szeretnek embert ölni, ugyan mit érdekelné őket ez), Balthazar otthagyja egyedül, védtelenül Skye-t egy kávézóban, mert oda biztos nem mennek be a vámpírok (segítek: de, bemennek), de az utcákon kísérgeti, hiába nyilvános hely az is. Úgy gondolják, hogy ha emberek szállítják ide-oda, akkor Skye biztonságban van, (említettem, hogy a vámpírok szeretnek embert ölni? Egy ember mitől lenne akkora védelem a főhősnőnek?) Úgy gondolják, hogy a vámpírok nem ölnek embert az iskolai bálon, mert… öhm, nem tudom, szépek a ruhák? Elhagyja az egyetlen karóját – de gáz már, hogy csak egy karója volt amúgy is – Balthazar, és nem szerez újat, hiába van ott az ÁLLANDÓ VESZÉLY. Úgy gondolják, hogy ha Balthazart megölték a vámpírok, akkor majd hagyják elmenekülni a többieket, és fel is készülnek arra, hogy szökjenek el másik államba. De előtte meg ezt beszélik, hogy Redgrave BÁRHOL A VILÁGBAN megtalál. Biztosan majd ad nekik előnyt, mint a bújócskánál szokás? Szóval a cselekményt, ami igazából nincs is, élvezhetetlenné teszi ez a sok folytonos baki, ezért nem is tudtam komolyan venni a könyvet. Az egész azt a hatást keltette, hogy egy maréknyi hangya mászkál körbe-körbe, és a végén mindenféle feszültség nélkül vezeti le a nagy problémát. A megoldás egyszerűen egy mondatban lezárul, és elég esetlen volt, hogy a lovagolás és a lovak több mondatot kaptak, mint a "nagy csata."

De ezek mellett akadnak szimpla logikátlan dolgok is. Egy pár közülük:
– A vámpírok olyan mélyen alszanak, hogy semmilyen zajra nem kelnek fel.
– Balthazar meglepődik azon, hogy a Keats Kávézó egy kávézó. Mi más lenne?
– Miután láttuk a tévében, hogyan vesznek vért, mi is prímán meg tudjuk otthon oldani.
– Vajon mi lehet abban veszélyes, ha a főgonosz beszélni akar velünk?
– Ha éppen smároltunk a testőrünkkel és ezen veszekszünk, menjünk el a fenébe egyedül, mert a dráma fontosabb, mint a testi épségünk.
– Ha szétverünk egy nőt nyilvános helyen, több ember előtt, valószínű meg se állítanak minket.
– A vámpírok gyorsak, de a kocsinál és a lovaknál nem gyorsabbak, mégis emberek nem látják őket, olyan gyorsan mozognak. – HOGY MI?!
– A testvéreket azért lehet felismerni, mert egyforma magasak, és másban nem hasonlítanak egymáshoz.

Ugyanakkor Claudia Gray próbálna üzenetet átadni a fiatalságnak, és ez jó, de a körítése gyenge, és túl száraz és kiálló lesz ez a morális dolog. Azt próbálja felfesteni, hogy rossz az iskolai bántalmazás, hogy öngyilkossághoz is vezethet, és ezek mellett ott van a „kurva szidás,” amit nem pártol. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, fogalmam sincs magyarul mi a neve, de van egy ilyen jelenség, főleg a mostani ifjúsági regényekben. (És azért nem tartom a K betűs szót ide túlzásnak, mert a könyvben is többször szerepel.) A lényeg az, hogy a legtöbb könyv a szürke kisegér lányokat veszi olvasóközönségnek, és mindig a főhősnek van egy ellenfele, aki szép, sminkelt, minden pasit akar, feltehetően sokszor szexelt is és általában egy két dimenziós, semmilyen karakter, a nagy ellenség. Míg a való életben tényleg vannak üres lányok, vannak, akik hiába sminkelik magukat és élvezik a szexuális életet, attól még nem rosszak. És ez ellen szól fel Gray, hogy attól, hogy valaki cicababának tűnik, még nem kell csúnya szavakat mondani rá. Ezért járt a piros pont, és a két csillag.

Viszont megint van egy halom téma, amit nem kezelt rendesen az írónő: a szokásos nemi erőszak és a mentális betegség. Nem igazán mennék bele, de itt is kár volt a gonoszság és a mentális betegség közé egyenlőség jelet tenni. Ezek mellett ott van Redgrave, akiről már írtam pár sort, hogy mindig tökéletes az öltönye, fényes a cipője, udvarias, és szexi. Míg a vonzó, karizmatikus gonoszokkal nincs bajom, itt teljesen üres a karakter, mint a többiek is, és ezért inkább erőltetettnek jön le, mintsem félelmetesnek. Kicsit mosolyogtam, hogy a koszos avarban oly pompásan besétál és kedvesen beszél, abszolút komikusak voltak a jelenetei.

Lehet, hogy Claudia Grayből egyszer nagyszerű író lesz, de ez, az ötödik könyve, nem volt az. (Lehet, ám ez a hatodik megjelent könyve, mert volt egy vérfarkasos is és nem tudom pontosan a megjelenési dátum szerint ez hányadik irománya.) Magam sem tudom, hogy merjek-e több esélyt adni az írónőnek, de végül is a háttér mondanivaló jó lenne, csak a körítésen kéne erősen csiszolni.



Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: a logikai bakik tömkelege, a rosszul kezelt témák, a hirtelen románc

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 1/5 pontból

A borító: 2/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2012. november

Oldalszám: 344 oldal

Megjegyzések

  1. Én sajnálom. Reméltem, hogy ez jobb lesz, mint az Evernight. :(

    VálaszTörlés
  2. Én már nem olvasok több vámpíros ifjúsági könyvet egy jó darabig. Helytte inkább olvsom az egytlen gyerekeknek szóló vámpíros horror sorozatot a Rémségek Cirkuszát Darren Shan-től. Habár nagyon zavar benne, hogy az író úgy állítja be mintha az egész vele történt volna, de akkor is üti az összes Evernight féle vámpíros papírpazarlás(de komolyan lassan a természetvédők feljelentik a kiadókat, mert sok fát kivágnak az ilyen fekáliákért).

    VálaszTörlés
  3. @Névtelen 1: Én is reménykedtem, mert Balthazart viszonylag szerettem, hát kár volt az ő nézőpontjából olvasnom most.

    @Névtelen 2: Lehet, hogy jobb az a sorozat, mint ez, inkább kalandregény az, mint romantikus tinisztori, szóval más a hangnem, az igaz. De nekem a Darren Shan sem tetszett. Mondjuk én is úgy voltam vele olvasás közben, hogy elegem van a vámpírokból, de magukat a lényeket attól még szeretem. :D Nem adom fel.

    VálaszTörlés
  4. Még nem olvastam,de szerintem is kicsit lepukkantak ezek a vámpíros storyk... legalább ez a sorozat.. akkor már inkább olvasok Cat&Bonest vagy Angyalivadászt(nalini singh) :) azokban szerintem 1000x jobban felvan építve a vámpírizmus,a történelmük,meg egyebek,sőt még romantikát is találsz benne,ha tudod hogy kell értelmezni a dolgokat, de ez nos.. amikor az első kötetet olvastam.. azt hittem szörnyet halok a vámpírok felépítéséről.. karóval meglehet őket IDEGLENESEN ölni?:D fuckin lol.. de nem fogok sorolni a többi siralmas hibát,mert látszik,hogy az írónő nem igen járt utána a vámpírizmusnak,ami nem baj,hiszen pályakezdő nézzük el neki..:) mondjuk megbotránkoztam a Cat&Bones-nál a zölden villogó szemekre.. csak nem egy jelzőlámpa?:D szóval értitek:) de legalább a két írónő igazán hasonlóan talált ki mindent a vámpírokról:)bár azért a villogó szemeket ne vegyük a kalap alá.. :)

    na de szó mi szó,én is csalódtam ebben a könyvsorozatban,már előre érzem,hogy a másik 4 rész sem lesz fényes.. ráadásul idegesítő Bianca meg Lucas vergődése,hogy szeretlek de AM mégse.. ez kb ilyen szinten is ragadt gondolom,mint említetted.. szóval sajnálom:) azt hittem jobb lesz:) bár manapság ritkán találni tényleg jó könyvsorozatokat:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség