Ugrás a fő tartalomra

Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: A Themis Akták 1. része.

Úgy általában az egészről: Deadwoodban egy kislány sötétedés után véletlen egy gödörben köt ki, ahol egy titokzatos tárgyat találnak. A kislányból, Rose-ból, később tudós lesz, és a véletlenek összjátéka folytán egy titkos szervezet őt nevezi ki arra, hogy a robot kezet, amit kiskorában felfedezett, tanulmányozza egy elit csapattal egyetemben. Vajon sikerül-e megtalálni a robot mindegyik darabkáját és megfejteni a titkát?

Alapjáraton nem olvasok sok sci-fit, főleg nem olyat, ahol bármiféle utalás van az űrre, mégis csakhogy ellentmondásos legyek imádom az olyan történeteket, ahol rejtélyes régi civilizációk hagytak hátra tárgyakat, legyenek azok földönkívüliek vagy egy régen a helyünkön élő más társadalmak. A regény témája és a felépítése egyaránt vonzott és már a külföldi megjelenés bejelentése óta a várólistámon ült ez a könyv, amire hála az égnek nem kellett sokat várni a magyar közönségnek sem.

A történet jól ismert, a már megszokott sablonokból építkezik, így a zsánerében nem nagyon tud újat mutatni, mégis a könyv varázsereje abban rejlik, ahogy Neuvel prezentálta az egészet és amilyen mondanivaló csempészett a sorok mögé. Az egyik kedvenc formai elemem, ha csak naplóbejegyzésekből és egyéb dokumentumokból ismerjük meg a történetet, itt pedig egy névtelen narrátor készít interjúkat és gyűjti össze a releváns felvételeket. Egy kicsit tartottam is ettől, hogy ha egy rejtélyes kormányember lesz a főnézőpontunk mennyire személytelen lesz a sztori és nem fogok kellőképpen együttérezni a karakterekkel, de szerencsére ezzel nem akadtak problémák. Az egyetlen apró zavaró tényező csak, hogy néha túlságosan erőltetetten használta Neuvel a leírásokat, és nem éreztem eléggé természetesnek, hogy miért kell az interjúkban megemlíteni, hány négyzetméteres is egy terem avagy milyen színű a haja az adott karakternek.

A karakterek közül egyedül a narrátort tudnám kiemelni, sokat dobott a történeten a titokzatosságával − nem igazán tudtunk meg sem a szervezetéről sem őróla semmit −, a hihetetlen leleményességével és eszével, valamint a fanyar humorával. A többi karakter teljesen rendben volt, és mivel inkább az emberi dolgokra összpontosít a történet, ezért előtérbe került a pár főszereplő közötti kapcsolat és a különböző egyéniségek összesúrlódása. Viszont úgy érzem, hogy Neuvelnek nem sikerült kilépnie a tipikusan férfi írók által generált női karakterek sablonjának keretei közül, viszont ez nem volt túl zavaró. Azt különösen kedveltem, hogy az egyik női karakter inkább menekül a kapcsolatok elől, míg a férfi az, aki jobban bírja az elkötelezettséget, ezzel egy kis színt véve a romantikába. (Ami amúgy nem hangsúlyos, de jelen van.)

Noha érdekel kifejezetten, hogy kik állnak a robotok mögött, illetve, hogy miket tud ez a robot még és hogy alakul majd a hőseink sorsa, a regény főbűvereje számomra a mögöttes tartalom volt. Egy kicsit elénk lebegteti a sors és végzet kérdését: Mennyire véletlen az, hogy dr. Franklin, aki kisgyerekként megtalálja az első darabot ebből a hatalmas szerkezetből később a kutató projekt vezetője lehet? Illetve a romantika szálon is felmerül, hogy az egyik pár a legtökéletesebb páros vagy a legszörnyűbbek, mivel olyan következményei vannak a kapcsolatuknak.

De a legnagyobb téma igazából az, hogy az emberek, a nemzetek hogyan viselkednek egymással, és mennyire feleslegesek a háborúk. Tekintve, hogy a történetben földönkívüli robotot találnak a Földön, a szereplők és mi is elgondolkozunk azon, hogy ha nem tudnak a nemzetek a béke érdekében együttdolgozni vajon mennyi esélyünk lenne, ha valaki megtámadna minket kívülről, hiszen nem vagyunk hozzászokva az igazi együttműködéshez és mindig lesznek olyanok, akik politikai hatalomra vágynak.

Noha látjuk a dolgok politikai oldalát is a könyvben, és azt hogyan befolyásol minket a kormány a médiával, leginkább arra fekteti a hangsúlyt, hogy egy új technológiai kutatás milyen etikai kérdésekkel jár: Felmerül a tudósokban, hogy bármennyire is kíváncsiak arra, hogyan működik a világ, mégis van egy határ, ahol már nem őriznénk meg az emberiségünket, és ezt vajon meg kell-e tartani, ha szeretnénk az emberiség jólétét szolgálni. Mennyi és mekkora az áldozat az, amit meg lehet hozni egy technológiai áttörés érdekében? És természetesen minden új technológiában ott rejlik az a lehetőség, hogy fegyvernek fogják használni, ezt is bemutatja a könyv, hogy a tudósok, akik ezen dolgoznak, hogyan birkóznak meg ezzel.

A regény egyetlen gyengepontja a vége: Faltam a sorokat, majd lapoztam egyet és vége is lett a könyvnek. Nem éreztem teljesnek így a sztorit, kicsit olyan érzésem, mintha csak egy teljes regény felét kaptam volna meg. De az epilógus abszolút kárpótolt érte, mert egy olyan kérdést vetett fel, amit reméltem, hogy be fog hozni Neuvel. Így teljes izgalommal várom a következő részt!

Az Alvó óriások nem egy mozgalmas kalandregény, nem ad adrenalin löketet, hiába lennének akció elemek benne, mégis képtelen voltam elkapni a tekintetemet az előttem kibontakozó eseményekről, és sikerült elgondolkodtatnia. A történet és a mondanivalója pedig bekúszott a bőröm alá és nem tudtam kiverni a fejemből, napokig azon töprengtem, vajon mit tennénk tényleg, ha az emberiség ebbe a helyzetbe kerülne.

Kedvenc karakter: névtelen narrátor

Ami kifejezetten tetszett: a kérdések, amiket felvet

Ami nem tetszett: túl hirtelen ért véget

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2016. október (eredeti: 2016. április 21.)

Oldalszám: 286 oldal

Honnan: kiadótól recenziós példány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség