Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss
megjelenések között.
Sorozat: A Themis Akták 1. része.
Úgy általában az egészről: Deadwoodban egy kislány sötétedés után véletlen egy gödörben
köt ki, ahol egy titokzatos tárgyat találnak. A kislányból, Rose-ból, később
tudós lesz, és a véletlenek összjátéka folytán egy titkos szervezet őt nevezi
ki arra, hogy a robot kezet, amit kiskorában felfedezett, tanulmányozza egy
elit csapattal egyetemben. Vajon sikerül-e megtalálni a robot mindegyik
darabkáját és megfejteni a titkát?
Alapjáraton nem olvasok sok sci-fit, főleg nem olyat, ahol
bármiféle utalás van az űrre, mégis csakhogy ellentmondásos legyek imádom az
olyan történeteket, ahol rejtélyes régi civilizációk hagytak hátra tárgyakat,
legyenek azok földönkívüliek vagy egy régen a helyünkön élő más társadalmak. A
regény témája és a felépítése egyaránt vonzott és már a külföldi megjelenés
bejelentése óta a várólistámon ült ez a könyv, amire hála az égnek nem kellett
sokat várni a magyar közönségnek sem.
A történet jól ismert, a már megszokott sablonokból
építkezik, így a zsánerében nem nagyon tud újat mutatni, mégis a könyv
varázsereje abban rejlik, ahogy Neuvel prezentálta az egészet és amilyen
mondanivaló csempészett a sorok mögé. Az egyik kedvenc formai elemem, ha csak
naplóbejegyzésekből és egyéb dokumentumokból ismerjük meg a történetet, itt
pedig egy névtelen narrátor készít interjúkat és gyűjti össze a releváns felvételeket.
Egy kicsit tartottam is ettől, hogy ha egy rejtélyes kormányember lesz a
főnézőpontunk mennyire személytelen lesz a sztori és nem fogok kellőképpen
együttérezni a karakterekkel, de szerencsére ezzel nem akadtak problémák. Az
egyetlen apró zavaró tényező csak, hogy néha túlságosan erőltetetten használta
Neuvel a leírásokat, és nem éreztem eléggé természetesnek, hogy miért kell az
interjúkban megemlíteni, hány négyzetméteres is egy terem avagy milyen színű a
haja az adott karakternek.
A karakterek közül egyedül a narrátort tudnám kiemelni,
sokat dobott a történeten a titokzatosságával − nem igazán tudtunk meg sem a
szervezetéről sem őróla semmit −, a hihetetlen leleményességével és eszével,
valamint a fanyar humorával. A többi karakter teljesen rendben volt, és mivel
inkább az emberi dolgokra összpontosít a történet, ezért előtérbe került a pár
főszereplő közötti kapcsolat és a különböző egyéniségek összesúrlódása. Viszont
úgy érzem, hogy Neuvelnek nem sikerült kilépnie a tipikusan férfi írók által
generált női karakterek sablonjának keretei közül, viszont ez nem volt túl
zavaró. Azt különösen kedveltem, hogy az egyik női karakter inkább menekül a
kapcsolatok elől, míg a férfi az, aki jobban bírja az elkötelezettséget, ezzel
egy kis színt véve a romantikába. (Ami amúgy nem hangsúlyos, de jelen van.)
Noha érdekel kifejezetten, hogy kik állnak a robotok mögött,
illetve, hogy miket tud ez a robot még és hogy alakul majd a hőseink sorsa, a
regény főbűvereje számomra a mögöttes tartalom volt. Egy kicsit elénk lebegteti
a sors és végzet kérdését: Mennyire véletlen az, hogy dr. Franklin, aki
kisgyerekként megtalálja az első darabot ebből a hatalmas szerkezetből később a
kutató projekt vezetője lehet? Illetve a romantika szálon is felmerül, hogy az
egyik pár a legtökéletesebb páros vagy a legszörnyűbbek, mivel olyan
következményei vannak a kapcsolatuknak.
De a legnagyobb téma igazából az, hogy az emberek, a
nemzetek hogyan viselkednek egymással, és mennyire feleslegesek a háborúk.
Tekintve, hogy a történetben földönkívüli robotot találnak a Földön, a
szereplők és mi is elgondolkozunk azon, hogy ha nem tudnak a nemzetek a béke
érdekében együttdolgozni vajon mennyi esélyünk lenne, ha valaki megtámadna
minket kívülről, hiszen nem vagyunk hozzászokva az igazi együttműködéshez és
mindig lesznek olyanok, akik politikai hatalomra vágynak.
Noha látjuk a dolgok politikai oldalát is a könyvben, és azt
hogyan befolyásol minket a kormány a médiával, leginkább arra fekteti a
hangsúlyt, hogy egy új technológiai kutatás milyen etikai kérdésekkel jár:
Felmerül a tudósokban, hogy bármennyire is kíváncsiak arra, hogyan működik a
világ, mégis van egy határ, ahol már nem őriznénk meg az emberiségünket, és ezt
vajon meg kell-e tartani, ha szeretnénk az emberiség jólétét szolgálni. Mennyi
és mekkora az áldozat az, amit meg lehet hozni egy technológiai áttörés
érdekében? És természetesen minden új technológiában ott rejlik az a lehetőség,
hogy fegyvernek fogják használni, ezt is bemutatja a könyv, hogy a tudósok,
akik ezen dolgoznak, hogyan birkóznak meg ezzel.
A regény egyetlen gyengepontja a vége: Faltam a sorokat,
majd lapoztam egyet és vége is lett a könyvnek. Nem éreztem teljesnek így a
sztorit, kicsit olyan érzésem, mintha csak egy teljes regény felét kaptam volna
meg. De az epilógus abszolút kárpótolt érte, mert egy olyan kérdést vetett fel,
amit reméltem, hogy be fog hozni Neuvel. Így teljes izgalommal várom a
következő részt!
Az Alvó óriások
nem egy mozgalmas kalandregény, nem ad adrenalin löketet, hiába lennének akció
elemek benne, mégis képtelen voltam elkapni a tekintetemet az előttem
kibontakozó eseményekről, és sikerült elgondolkodtatnia. A történet és a mondanivalója
pedig bekúszott a bőröm alá és nem tudtam kiverni a fejemből, napokig azon
töprengtem, vajon mit tennénk tényleg, ha az emberiség ebbe a helyzetbe
kerülne.
Kedvenc karakter: névtelen narrátor
Ami kifejezetten tetszett: a
kérdések, amiket felvet
Ami nem tetszett: túl hirtelen ért véget
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 4/5 pontból
A borító: 6/5 pontból
Kiadó: Agave
Kiadás dátuma: 2016. október (eredeti: 2016. április 21.)
Oldalszám: 286 oldal
Honnan: kiadótól recenziós
példány
Megjegyzések
Megjegyzés küldése