Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli.

Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon éreztem, hogy bizony tényleg egy kutyabarát szív lapul a sorok mögött.

Egy kis háttértörténet ahhoz, hogy hogyan is álltam neki a könyvnek: Nemrégiben én is átéltem, hogy szembenéztem a hirtelenül felbukkanó polippal az egyik kisállatom fején. A szörnyű gondolatok, amik Tedet felemésztik, a folyamatos orvoshoz rohangálás és fohászkodás még túlságosan is élesen élt bennem, hogy ne azonosuljak fájdalmasan teljesen az egész történettel. Úgy érzem, hogy bárki akinek kellett tehetetlenül szenvedő beteget néznie, valahol együtt tud érezni a főhőssel és találhatnak valami megnyugtató gondolatot a könyvben.

Noha tényleg félig kutyás regény ez, mégis inkább azt mondanám, hogy a kutyákat hozza fel példának arra a feltétel nélküli szeretetre, amit nem csak az állatoktól kaphatunk meg. És a kutyák önfeledt, gondtalan, csak a jelenre koncentráló természetével próbálja hangsúlyozni az író a főhős szürkeségben, magányosságban rekedt életét. Szóval bár ez a regény részben a halálról és a veszteségről szól, mégis körbelengi az újrakezdés és a remény, és az, hogy a nehéz időkön, ha keresztül megyünk várhat ránk valami a végén. És nem utolsó sorban előhozza azt a témát is, hogy a megbocsátás − főleg önmagunknak − mennyire nehéz dolog, de mégis mennyire a velejárója egy boldogabb életnek.

A főkapcsolat ebben a könyvben természetesen Lily és Ted között van, mégis látjuk Ted családját, barátait és a bonyolult szerelmi kapcsolatát is. Noha Ted küzdelme azzal, hogy újra nyisson a romantikus kapcsolatok iránt is szerepet kap, igazából arról a fajta szeretetről szól ez a könyv, ami mindig mellettünk van − legyen az egy legjobb barát vagy egy kutya képében. Ugyanakkor a legszebb dolog, amit elismer a történet, hogy minden kapcsolatban vannak egyenlőtlenségek és kisebb-nagyobb bukkanók, veszekedések, hiszen mind csak emberek vagyunk és hibázhatunk, de mindezek ellenére bizonyos kapcsolatok nagyon fontos szerepet játszhatnak az életünkben. Nem jelentenek ettől semmivel kevesebbet, hiszen semmi sem tökéletes és problémamentes, mindenhol vannak jó és rossz dolgok is.

Mivel Lily beteg, ezért előkerül a betegségek témája, hogy az igazi szeretet az, ha a nehéz dolgokat is megtesszük a másikért, és nem csak a könnyű időkben vagyunk valaki mellett. De mivel az olvasó és Ted is érzi, hogy közeleg a vég Lily számára az egész könyvet beborítja a gyász és annak feldolgozása. Hogyan állunk azokhoz, akikről tudjuk, hogy nemsokára távoznak közülünk. Milyen nehéz úgy élni az utolsó napokat, hogy ne folyton a betegséget lássuk a beteg helyett. És mennyire előhozza belőlünk egy ilyen tragédia azt, hogy szembenézzünk a saját halandóságunkkal és az élet törékenységével.

Az egész könyv mágikus realista eleme (bár nem vagyok benne biztos, hogy tényleg lehetne annak nevezni, de ezt meghagyom a szakértőknek vitatémának), hogy a rákot egy beszélő polipként testesíti meg azt jelképezi, hogy milyen messzire megy el az ember, ha szeretné tagadni a nehéz dolgokat és menekülni a problémák elől. Igazán ötletesnek találtam ezt, viszont a végére valahogy ez egy kicsit erőltetetté vált, amikor az egész normális környezetben játszódó egy hatalmas álomképpé alakul. Noha ez jelenthetné azt, hogy mennyire elhatárolódik Ted a fájdalmától, egy cseppet unalmassá és monotonná tette a történetet, mert itt valóban kevés érzelem ütött át a sorok között. A könyv másik gyengepontja az enyhe hollywoodi cukormázzal nyakon öntött epilógus, ami nagyon nem hiányzott onnan. Ted túl gyorsan változik meg, nem látjuk a fejlődését magunk előtt, és mintegy kötelező pontként, erőltetetten teszi elénk Rowley a könyv tanulságát: tovább kell lépnünk minden egyes tragédia után és élni az életünket.

Mindenesetre a Lily és a polip egy különleges regény a szeretetről és a szeretteink elvesztéséről és a saját múlandóságunkról. Ugyanakkor egy csodálatos búcsú/szerelmeslevél is Rowley egyik hű barátjának, amivel én csak együtt tudtam érezni, mivel én is veszítettem már el egy "Lilymet."

Kedvenc karakter: Lily

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, az állatok és emberek kapcsolata

Ami nem tetszett: a vége, a hajós rész

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Agave

Kiadás dátuma: 2016. november (eredeti: 2016. június 7.)

Oldalszám: 304 oldal

Honnan: kiadótól recenziós példány