Nova Ren Suma: Imaginary Girls (Képzeletbeli lányok)

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Ruby azt mondta, a húga sosem fulladhat meg semmilyen körülmények között, hogy Chloe-nak nincs szüksége levegőre és minden baj nélkül át tudja úszni a víztározót, akár este is. Lehetett volna ez a történet az, amikor Chloe leúszik az elsüllyesztett városrészbe, Olive-ba, hogy felhozzon egy emléktárgyat. De e helyett az egyik osztálytársuk, London holttestét találják meg aznap éjszaka a vízben, és ez mindent megváltoztat.

Az addig elválaszthatatlan testvérek elszakadnak egymástól, mivel édesapjuk nem ugyanaz, Chloe elköltözik a sajátjához, el Olive rejtélyes városkájától és el Rubytól, a város legnépszerűbb, legintenzívebb, legmágikusabb lányától, a szeretett testvérétől. Két év után azonban Ruby betoppan, és Chloe a szürke, unalmas hétköznapjaiból visszacsöppen a hőn áhított régi életébe. Egy a probléma csak: semmi sem ugyanolyan, mint volt. És Chloe nem tudja eldönteni, hogy ő őrült meg vagy London mégsem halt meg.

Azért kezdtem ebbe a könyvbe, mert még mindig valami ínyencségre vágytam, és a borítója is annyira gyönyörű. Abstractelf megnyugtatott, hogy igen, ez a regény különleges, és mivel ő imádta, féltem tőle, hogy túl magasra teszem a lécet, és nem fog annyira magával ragadni. De az Imaginary Girls minden, amire vágytam, sőt még több is, teljesen elvarázsolt, és nem tudom, hogy fogom visszaadni a hangulatát ebben a kritikában.

Az írásmódja gyönyörű, és ez is segít abban a különleges atmoszféra megteremtésében, ami körüllengi. A főhősünk Chloe narrációja végig keserédes, hiszen a történet maga nem vidám, egy bizonyos változást mutat be a testvérek közötti kapcsolatban, és ezek mellett pedig ott van az a kérdés, hogy mi történt Londonnal. Ezzel szemben áll Ruby és Chloe múltja, ahol mindkettőjüknek a másik volt a legfontosabb, és erre az időszakra Chloe boldogan tekint vissza, és a regény jelentős részét a visszaemlékezések teszik ki, ezen felül Suma remekül szövi bele még a történetbe a „mi lett volna” életképeket, amitől még jobban domináns lesz a valami iránt vágyakozó, szomorkás hangulat.

A könyvnek két fő motívuma van, ami nagyon ügyesen már a borítón is látszik: Az egyik a rejtélyes víz. A történet harmadik főszereplője a két lányon kívül a víztározó, amit 1914-et építettek, ezzel elöntve a város egyik részét, melyben a legenda szerint még mai napig is ott élnek a víz alatt az emberek, akik nem akarták elhagyni az otthonaikat. A víztározó tömege végig ott leselkedik az olvasóra, veszedelmes és hátborzongató erőként. És ahogy az olvasó és a karakterek nem tudják, hogy mi rejtőzik a víz felszíne alatt, úgy Ruby is rejteget valamit a védelmező nagytestvér és népszerű lány álcája alatt. Ruby és a víztározó sok szempontból egyformák: mindketten elemi erővel hatnak környezetükre és egyszerre halálosak és csábítóak.

A másik motívum a képzelet (lásd a cím), és itt jön be a könyv igazi egyedisége: Suma sokszor állít elénk olyan képeket, amikről már írtam, hogy nem történnek meg, csak Chloe játssza végig a fejében, ugyanakkor ezekkel a darabkákkal ad nekünk ötletet Suma arról, hogy mi is történik, és ezzel mossa el a valóság és a képzelet határát. Furán hangzik? Az is!

Ez egy szürreális, mágikus realista regény, amiben a fantasy szál végig ott van, de teljesen természetesként. Vagy mégsem? Chloe gyakran kérdőjelezi meg a saját gondolatait, mi van, ha csak ő látja a megtörténő dolgokat – és ezt hangsúlyozva azzal, mikor Chloe elképzeli, hogy ő megőrült és az egész regény története csak kitaláció, miután idegösszeroppanást kapott.

Hogy mi a regény helyes értelmezése? Suma azt állítja, hogy nincs, de szívesen veszi, ha az olvasók írnak neki, de semmit nem fog megcáfolni, mert mindegyik értelmezés igaz. Lehet ez a történet a már említett idegösszeroppanást kapott Chloe kitalációja, lehet ez a történet, ahol Chloe és Ruby az elválaszthatatlan testvérek kénytelenek felnőni, és Ruby bármennyire szeretné, hogy Chloe örökre a védelmező szárnyai alatt maradjon, ki fog törni onnan, miközben London a drogfüggőségével küszködik. De lehet az a történet, ahol Ruby egy mágikus képességgel megáldott lány, aki bárkit irányítani tud pusztán a gondolatával, és ő hozta vissza Londont az élők sorába, hogy Chloe is hazatérhessen, London pedig azzal küzd, hogy a mágia csak a városban tartja őt ébren.

Ez a könyv nem pörgős, nem akciódús, ez egy éjszakai vízpart, ahol azt várod, hogy egy hínár borította kéz nyúljon ki. Az érzékekre hat a borzongató leírásaival, miközben elvarázsol a szavaival, és próbára teszi az elmédet, hogy vajon te hogyan látod a történetet. Maga a sztori nem csavaros, az elején rájöttem a legnagyobb fordulatra, de végig fenntartotta a feszültséget, mert tudni akartam, hogy mégis hogyan végződhet, kapok-e valami utolsó nyomot, ami megváltoztatja a véleményemet arról, hogy most melyik történetet is olvasom. (Nem, még azóta sem tudtam eldönteni.)

A főtéma azonban a családi szeretet, lehet, hogy meglepő, de ebben az ifjúsági regényben egy deka romantika nincs, hiába állapítja meg a főhősünk, Chloe, hogy de helyes egy fiú. A két testvér feltétel nélkül szereti egymást, ennek állhat hátterében az, hogy két különböző apjuk van, és mindkettőjüket otthagyták az alkoholista anyjukra, így Chloe-t gyakorlatilag a nővére nevelte fel. Szól arról a könyv, hogy bár Chloe neheztel az anyjukra, rájön, hogy talán megbocsáthat neki, ha az anyja rászolgál, és a nagyon nehéz szülő-gyerek kapcsolatokat mutatja be. Ugyanakkor kiemeli Chloe, hogy a család nem a vértől függ, hiszen az apja elhagyta, és van még két féltestvére azon az ágon, akik semmit sem jelentenek számára és semmit sem tettek érte.

A könyv végül is nem több, nem kevesebb, mint egy kép a testvéri összetartásról. Ruby, aki a mozgató karakter, a legnépszerűbb lány (vagy éppen a lány, aki irányítani tud másokat mágiával), de mégis a legfontosabb számára Chloe. Mindent, tényleg mindent megtenne érte. És a sorok olvasása közben, csak arra tudtam gondolni, hogy én is azt akarom, hogy engem így szeressenek. A történetben a legkézzelfoghatóbb dolog a két testvér hűsége, áldozathozatala a másik iránt, még ha túl is szaladnak bizonyos határokon. Ezt Suma csak még jobban hangsúlyozza egy újabb meséjével, amit az Olive-ban lakó két nővérről szőtt, és ahogy ők sem hagyták el egymást a halállal és a vízzel szemben teljesen jól tükrözi Ruby és Chloe kapcsolatát.

„Nem voltam már benne biztos, hogy kiről beszél – a két Winchell nővérről, az idősebbről, aki tudta, hogy mit tegyen vagy a fiatalabbról, aki követte, vagy rólunk, való és valótlan, élő és halott, történelemkönyvekben feljegyzett vagy teljesen kitalált, a négyünk zavarodottan mosódott el egy hullámon együtt.”

A testvéri kapcsolatot mindennel együtt ábrázolja: hogy Chloe milyen vakon követi Rubyt, hiszen ő az egyetlen, aki szerette, (és egy idő után Chloe nem is engedi másnak, hogy szeresse őt), benne van a féltékenység, hiszen Chloe csak Ruby visszhangjának érzi magát, de mégsem annyira irigy, hogy ez bármi negatívat szüljön. De mivel a regény a változásról szól és valamilyen szinten a felnövésről, így Chloénak meg kell küzdenie azzal, hogy hiába bálványozza a testvérét, ő mégis titkolózik, sőt, nem is tökéletes (mikor éppen mindenáron távol akarja tartani az édesanyjuktól, vagy túlzásba esik Chloe védelmezését illetően.) És ezt is lehet akár valóságosként értelmezni vagy mágikusként: Ruby ereje csökken vagy Chloe jön rá, hogy Ruby ugyanúgy ember és léteznek hibái?

Az Imaginary Girls egy olyan regény, ami sokáig kísérteni fog, és bármikor rágondolok, tovább elemezhetem, hiszen annyi apró dolog van benne elrejtve. Rémesen összetett, zseniálisan megírt, mégis a legegyszerűbb dologról szól: a szeretetről. Aki egy egyedi, nem romantikus ifjúsági könyvre vágyik, azoknak ajánlom.

Kedvenc karakter: Ruby, Chloe

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a kivitelezés (mágikus realizmus, éljen!)

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Dutton Juvenile

Kiadás dátuma: 2011. június 14.

Oldalszám: 352 oldal

Honnan: saját, e-book