Ugrás a fő tartalomra

Brenna Yovanoff: Az elcserélt

Hogy akadtam rá: Cassandra Clare említette a twitterén, hogy előolvasta. Azonnal meg akartam venni.

Úgy általában az egészről: Mackie Doyle éli átlagos életét egy Gentry nevű kisvárosban, ahol minden unalmas. Ismerősen cseng, ugye? Persze, Mackie nem ember, ő egy váltott gyerek, vagyis valaki elrabolta a Doyle család igazi fiát, és főhősünket hagyta ott helyette, akinek gondja van a vassal és az acéllal, no meg a megszentelt földet sem bírja. De Gentryben senki nem teszi ezt szóvá, csak kavicsokat tesznek ki a kertbe és patkókat szögelnek az ajtóra, és ollókat lógatnak a bölcsők felé.

A könyvet nekem horrorként reklámozták, megjegyzem, ez minden, csak az nem. Borongós a hangulata? Cseppet sem. Ez egy átlagos ifjúsági fantasy, ahol mindig esik az eső.

A regénynek jó alapötlete van, bár sántít a mitológia, de mégis el lehetne viselni a világfelépítést, ha jó lenne a kivitelezés, azzal pedig itt nagy gondok akadnak. Úgy állítják be az egészet, hogy a főhősünk nem tud semmit a természetfelettiről, az első 80 oldalon úgy tüntetik fel, hogy teljesen normálisnak tartja, hogy meghalna, ha szentelt földre teszi a lábát. Persze, mi egyből tudjuk, hogy ez gyengén, de tündér mitológián alapszik, és meg is kapjuk azt, csak éppenséggel szintén egy kicsit szétbarmolva. Ami nem lenne gond, ha jól lenne kivitelezve…

Az elején teljesen idegesített a történet, az első 100 oldalon nem történik semmi, az olvasó csak töpreng, hogy mi az isten, hogy mindenki tud erről az eltűnésekről, de ugyanakkor nem tudnak semmit a természetfelettiről, ez a frusztráció kicsit oldódik, mikor elmagyarázzák a dolgot Mackie-nek.

A történet sablonos, szinte semmi nem történik, és engem a hangulata sem fogott meg. Mint említettem, annyira borongós ez, mint a Lenyűgöző Teremtmények, és itt is ugyancsak cselekményelem az eső, ami szerintem a világ legunalmasabb dolga. Az elején idegesíthet minket a szereplők hozzáállása, főleg Mackie anyjáé, majd maga Mackie is, mivel a főhősünk ritka gerinctelen karakter. Végig azon szenved, hogy neki mennyire rossz, mikor könyörgöm, mást meg megöltek, de ő mennyire kívülálló, meg nem is szeretik, azon azért ráér emózni. Amiről persze kiderül, hogy nem is igaz, mert minden értelmes karakter őszintén szereti Mackie-t, tehát nem is lenne értelme panaszkodni.

Ami jó volt a történetben, azok a mellékszereplők, egyedül Emmát, Mackie anyját, Tate-et, és Mackie barátait tudtam megkedvelni, és miattuk kap átlagos besorolást a kötet. Őket éreztem kidolgozottnak és tényleg jó volt olvasni, hogy mennyire is törődnek Mackie-vel, amit persze az emó tündér főhősünk nem éppen értékel az első 300 oldalon, amitől téptem a hajam.

A történet mitológiáját értem én, hogy saját világ, de nekem az is sántított. Tudom, hogy eleve sokan feldolgozták már a témát, de olyan érzésem támadt, mintha fogtuk volna Holly Black: Tithe (Tized) című könyvét, beleraktuk volna Gaiman Amerikai Isteneit, összekavartuk volna, majd odaadtuk volna egy nagyon kezdő írónak, hogy nosza írjál valamit. Az írásmód engem a Margaret Stohl, Kami Garcia szerzőpárosra emlékeztet, és bár Yovanoff tud bánni a szavakkal a történetvezetése unalmas és vontatott, nincs semmi fordulatunk, és semmivel nem tudja kompenzálni a hibáit, nincs semmi eredeti vagy egyedi, amiért élvezni lehetne a kötetet.

A végén sem izgultam, hiszen minden klisés, sablonos és cukros volt, és az érzés, ami elfogott a kötet végén az ez volt: „De örülök, hogy ennek vége.” Úgy érzem, hogy túlságosan elhúzta, nem kellett volna erre 320 oldalt pazarolni, vagy legalább feldobhatta volna valamivel. Amit persze meg is próbált, egy szerelmi szállal. Sajnos, ez sem sikerült neki, annyira hihetetlen és értelmetlen és logikátlan a Tate és Mackie közötti valami, hogy az még inkább csak ront a kötet értékén.

Összességében annak ajánlanám, aki csak egy esős, tündéres, átlagos ifjúsági fantasyra vágyik, semmi nagy csavarral és kidolgozatlan világgal. Egy délutánra talán jó könyv, de semmi különleges nincs benne, nagyot csalódtam benne.





Kedvenc karakter: Emma

Ami kifejezetten tetszett: A mellékszereplők

Ami nem tetszett: Az hogy nem hiteles férfiszemszög, maga a világ csak összehányt valami

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Egmont

Kiadás dátuma: 2010.

Oldalszám: 328 oldal

Megjegyzések

  1. Bizonyos szempontból egyetértek: valóban elnagyolt és kicsit szerintem zavaros is ez a világ. Számomra kicsit röhejes is,értem itt a Modigliani figuráját például...
    Mackie nekem sem a kedvenc karakterem, bár javára vall, hogy azért fejlődőképes...
    De a hangulata szerintem mégis borongós, sötét, olyan, amitől nem igazán érzed jól magad. És az a sok fura figura...
    én nem értek egyet abban, hogy ez nem horror... mondjuk inkább light horrornak, a gyengébbik fajátból. Olyna émelygős, undorodós inkább , mint köröm-lerágós...

    VálaszTörlés
  2. Elolvastam....hát...:D
    Ez tényleg gagyira sikeredett...igazából nemrég jöttem rá (kb 1,5 éve), hogy szeretek olvasni meg elég jó a fantáziám, de ez....igazából semmi üzenni valója nincs, kivéve az hogy az igaz barátaira/testvérére mindig számíthat, persze az hogy a vége felé esik le neki a szeretet flash azért az durva. Meg mondjuk az erőviszonyok néha érdekesek voltak (pl a végén kiscsaj (Tate) azért ..... erős, ahoz képest h a fiuk együtt nem tudtak mit kezdeni azzal a bizonyos valakivel) :D Meg tényleg sok fölösleges dolog volt benne...de hát ilyen könyvek is kellenek -.-" Am nagyon tetszik az oldal :)

    VálaszTörlés
  3. pff.. nem vitt rá a lélek, hogy végig olvassam.. ritkán érzek ilyet, de időpazarlás lett volna.. :S

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige