Alaya Johnson: Moonshine (Holdfény)

Hogy akadtam rá: Bóklásztam a neten.

Úgy általában az egészről: Zephyr Hollis Montanából költözött New Yorkba, hogy végre önálló életet kezdjen. Bár először a Védelmezőkkel, vagyis a démonvadászokkal dolgozott együtt, hamar rájött, hogy a Mások, vagyis a természetfeletti lények is ugyanolyan érző lények, ezért is hagyta ott a régi életét.

Most pedig Zephyr az esti iskolában tanítja az emigránsokat és a Másokat. Ám persze ezen felül még különböző jogi aktivista csoportokhoz is csatlakozott, és segít a Vérbanknak is, hogy szegény vérszívóknak minél jobb legyen, és végre legyen szavazati joguk. Nem hiába hívják Zephyr Hollist a vámpírok jogi aktivistájának.

Ám ezzel nem igazán keres jól, így kapva kap az alkalmon, mikor Amir, az egyik diákja, aki nem mellesleg igen jóképű és biztosan nem ember, de nem is vámpír, felajánl neki egy munkát: Meg kell keresnie a környéket rettegésben tartó vámpír gengsztert. Hogy miért? Azt nem árulja el, de Zephyrnek jól jön a pénz, nem mellesleg pedig egy gengszterrel kevesebb lenne. Így hát Zephyr hamarosan az egyik rettegett alvilági figura magántanáraként találja magát, miközben megpróbálja kivonni a forgalomból az újonnan piacra került vámpírdrogot, kisegíteni az egyik diákját az adósságból, megfejteni a barátnője látomásait, és megkeresni egy amnéziás 13 éves vámpír anyját. Ki mondta, hogy a vámpírjogi aktivistának van ideje aludni?

Félve kezdtem neki a kötetnek, a borítóról azt gondoltam, hogy ez egy átlagos vámpíros romantika, csak épp az 1920-as években, de a fenébe is, most vágytam a romantikára. Ehelyett teljesen mást kaptam, és örültem is neki! Alaya Johnson világa valami fergetegesen jól felépített: vannak a Mások, akik nyíltan köztünk élnek, és mivel akkoriban bármilyen emigránst rossz szemmel néztek, ezért a természetfeletti lényeket sem nagyon kedvelik. Vannak itt vámpírok, démonok, alakváltók, boszorkányok, szellemek, gólemek, dzsinnek, tündérek, ghoulok és zombik is. Minden. Johnson ezt a gazdag fantáziavilágot mégis úgy alkotta meg, hogy teljesen természetesnek hat az olvasónak, hogy egy jövendőmondóval, vagy egy szukkubusszal találkozik az utcán. Mindebbe beleszövi a 20-as évek jogi küzdelmeit, a maffia és a korrupció hálóját, a nagy alkoholtilalmat, amitől még élvezetesebb lesz ez az egész.

A történet elején az olvasót leköti teljesen a világ kibontakozása, és én ujjongó kisgyerekként fedeztem fel az újabb és újabb lényeket, de nem kell félni, maga a cselekmény is beindul. És be kell hogy valljam, minden apró kirakós darabkát elénk rak Johnson, de még így is akkorát koppant az állam a padlón, amilyet már rég. Minden kapcsolódik mindenhez, és hiába is próbáltam rájönni, melyik tett mögött ki áll, nem mindent tudtam kitalálni, és végre, hogy sikerült valakinek meglepnie, igazán üdítő élményként hatott.

Emellett ott van még a humor, ami igazán élvezhetővé teszi az egészet. A szereplőnk egy lázadó természetű, modern korba vágyó nő, akivel a mostani olvasó azonnal tud azonosulni, hiszen annyira idegen tőlünk az a kor felfogása, mint Zephyrnek, és a főhősünk szarkasztikus humora igazán segít abban, hogy biztosan megkedveljünk. Van nekünk még itt romantika is, amit kellemes volt olvasni, mégsem ez volt a történet főcselekmény szála, de attól függetlenül imádtam.

Minden karakter teljesen ki van dolgozva, mindenkinek vannak hibái, de még így is megesik rajtuk a szívünk, és még a gonosz karakterek sem szimplán "gonoszak," ami ismét egy üdítő színfolt a regényben.

Röviden csak ajánlani tudom mindenkinek, aki tud angolul és szeretne egy kellemes mindenféle lényes regényt olvasni. És innen könyörgök a kiadóknak, ezt magyarul kérem szépen jövő karácsonyra a fa alá. :D

Kedvenc karakter: Zephyr, Amir, Nicholas, Rinaldo, Aileen

Ami kifejezetten tetszett: a világ felépítése, a humor, a karakterek

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: St. Martin's Griffin

Kiadás dátuma: 2010. május 11.

Oldalszám: 288 oldal