Claudia Gray: Hourglass - Homokóra

2011. január 6., csütörtök

Hogy akadtam rá: A sorozatot egy mit olvassunk Alkonyat után cikkben leltem fel. Kifejtettem, hogy nem nyerte el a tetszésemet annyira a sorozat, de mindennek adok esélyt, hátha javul az író. Íme ezért olvasom ezt, mert hiszek még Claudia Grayben.

EZ AZ ELSŐ KÖNYV, AMIT A LOBO ÁLTAL MEGHIRDETETT CSÖKKENTSD A VÁRÓLISTÁDAT JÁTÉKRA OLVASTAM!

Úgy általában az egészről: Az Evernight 3. részében ott tartunk, hogy Bianca és Lucas elszöktek, miután a Fekete Kereszt vámpírvadászai porig égették az Evernight Akadémiát. A mi ügyes, okos, profi vadászaink nem veszik észre, hogy Bianca vámpír, ezért a főhősünk beáll kiképzésre, de igen ám, üldözik őket az Akadémia vámpírjai, ezért kénytelenek elmenni New Yorkba, vadászok főhadiszállására, ahol Biancára még inkább figyelnek, mint valaha, így még nehezebb lesz sunyiban vért innia, és egyre sürgősebb, hogy elszökjön Lucasszal együtt.

Azt sem tudom, hol kezdjem a kritikát. A második rész szerintem borzalmasan rossz volt, az első igazán rossz könyv, amit olvastam. Ezért kellemesen csalódtam a harmadik részben, ahol már nem volt annyira ingerem magamat fojtogatni a kötet olvasása közben. De a könyvnek akadnak így is jelentős hibái, hát lássuk:

Először is ott van Bianca hozzáállása, hogy 17 évesen el kell szökniük, ami elég értelmetlen, mivel nem akar dolgozni, nem akarja, hogy Lucas dolgozzon, és azt hiszi, hogy ez valami nagy romantikus dolog lesz, és úgy áll a szüleihez, hogy jajj hazudtak neki, és ezért le is mond a családjáról, csakhogy azzal a fiúval legyen, akit már bebizonyítottam két kritikában is, hogy nem is igazán szeret. Értem én, felelőtlen tinédzser, de ha főhős akar lenni Bianca, és az ő fejében vagyunk legalább felnőhetne, lehetne valami karakterfejlődése, ami nincs. Folyton gondolja, hogy majd jó erős lesz innentől, de közben várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Nem elég, hogy iszonyatosan buta, és ezzel meg is ölet jó pár embert, mindig elvárja, hogy megmentse valaki, és sajnos ezt meg is teszik, kb. az egész szereplőgárda Bianca kénye-kedve szerint ugrál, és borzalmasan idegesítő.

Ráadásul főhősünk különleges gyerek, hiszen eddig is tudtuk, olyan ereje van, amivel kezdhetne is valamit, ehelyett ha kitör a harc, általában elbújik, sír vagy sikoltozik. Ha felüti a fejét egy kis probléma, bármi, amit meg kéne oldani, az első gondolata, hogy nem, nem létezik, hogy ez csak rossz álom. És, ha ő a főhős, milyen példát mutat ezzel, főleg, hogy fentebb is említettem, a karakterfejlődés elmarad. Persze, nem kell minden fantasynak okítónak lennie, de ez így olyan életfelfogást mutat be, ami engem szimplán idegesít.

A másik eget verően nagy probléma a könyvvel, amiért haragszom Grayre, hogy a nemi erőszakot eljátssza, lekezeli, mint témát. Raquielt tudjuk, hogy a második részben megerőszakolták, többször is, az istenért, erre meg ebben a kötetben, úgy állítja be, hogy Biancának sokkal rosszabb a helyzete, mert vámpírok a szülei, sőt (!) Bianca még azt is hazudja, hogy megpróbálták megerőszakolni, és miért pont ezt mondja, mikor a barátnőjével tényleg megtörtént? Ne tegyünk be fantasyba ilyen témát, ha nem tudjuk jól feldolgozni, még háttérsztoriba se.

Akkor ott van még a sztoriban a gyermetegség, ami miatt maximum 14 év alattiak tudják értékelni, ez pedig abban nyilvánul meg, hogy a Fekete Kereszt vámpírvadászai észre se veszik, hogy Bianca vámpír. Hahó! Nem eszik vért, az meglátszik rajta, sápadt, stb, főleg, hogy ha Lucasból szívja a vért, az is feltűnő, hogy Bianca pirospozsgás, Lucas meg nem éppen. A másik, hogy értem én, miért vízipisztollyal kínozták a vámpírokat szenteltvízzel, de akkor inkább flaska vagy valami, mert annál a jelenetnél sírva röhögtem, nem pedig sírtam.

Történik komoly haláleset, nem is egy a kötetben, de Gray tojik rá, nem fejti ki az érzéseket, és egyszerűen ezért nem lehet komolyan venni, hogy azok most meghaltak, és mekkora veszteség ért minket, nem játszik jól ilyen esetekben a szavakkal, ezért nem lehet átélni, így nem is értékeltem, hogy kockára tette a szereplői életét.

És végül az írói sutaságok: Megint előhozza Gray a Rómeó és Júlia motívumot, pedig megélnénk nélküle, teljesen feleslegesnek tartom, mert ez csak erősíti bennem a tényt, hogy Bianca és Lucas nem szeretik egymást, nem igazán. Akkor a cím, ami Homokóra, mind emlékszünk az első részbeli beszédre, ahol PONT EZT A SZÓT HASZNÁLTA VÉLETLENÜL Bianca anyja. Őszintén? Ti hányszor mondjátok, hogy megfordítottad a homokórát, és a sorsod el fog dőlni, hatásvadász, és teljesen átérződik rajta az írói erőltetés. Ahogy még jó pár utalásos jeleneten, pontosabban Bianca álmain. Én nem emlékszem rá, hogy az első két részben megmagyarázták volna, hogy Bianca álmai miért fontosak, de itt hirtelen, minden magyarázat nélkül leesik neki (ami önmagában is csoda), majd később háromszor kell neki elmagyarázni (ami fura, hiszen előtte meg leesett neki.) A főhősünk Mary-Sue, és ezt kismilliószor le is írja a regény folyamán Gray, hogy mennyire is különleges Bianca, amit szerintem a 3. részben már igazán megjegyeztünk. Emellett pedig a nagy szerelmi háromszöget sem éppen jól ábrázolja a kedves írónő, hogy aki iránt nem érez semmit Bianca, azzal vidáman szexelne, a másikkal már mennyire nagy dolog, valahogy nem ezt kéne a fiataloknak olvasni...

Összességében látszik, hogy ez átvezető kötet, hogy valami nagy durranásra készül a befejező részben Gray, de annyira szétfolyik ez, mint regény, hogy nem élvezetes olvasni. Csak remélni tudom, hogy tanul ebből a sorozatból, és a következő könyve olvasható lesz.



Kedvenc karakter: Ranulf, Vic

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: A karakterek felépítése, a történet rém egyszerűsége

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 1/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2010. június 3.

Oldalszám: 336 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.