Ugrás a fő tartalomra

Elana Johnson: Possession (Megszállás)

Hogy akadtam rá: Nézelődtem az új megjelenések között.

Úgy általában az egészről: Violet Schoenfeld egy átlagos vízvárosi lány, akinek nem jutott más szerep, minthogy algákat gyűjtsön. Ám Vi mégsem annyira átlagos, mint elsőre tűnik. Bizony mindig megszegi a Direktorok Szövetsége által felállított szabályokat, kacsákat etet a tavon, köveket dobál a vízbe, nem mellesleg pedig sötétben sétál parkban fiúkkal. Vagyis hát nem akármilyen fiúval, hanem a párjával, akihez majd férjhez kell mennie, mert a Szövetség őt rendelte hozzá. Mégis Violetet ezért tartóztatják le és mivel ez már a nyolcadik szabálysértése, amin rajtakapták, ezért börtönbe zárják. De persze nem lehet egyedül a cella magányában, ugyanis ott van Jag, aki rossz fiú, vagyis a Rosszak Földjéről származik, ahol csak az állam ellenségei a bűnözők laknak. De a bökkenő az, hogy Violetet száműzik a Rosszak Földjére, vajon hogyan szökik meg? És ha megszökik, mihez kezd?

Újabb disztópiás regény sorozatot köszönthetünk az olvasólistámon. És megint egy új fajta világfelépítéssel találjuk magunkat szemben. Nos, ez a könyv külföldön nagyon-nagyon-nagyon rossz értékeléseket kapott, és kicsit félve is kezdtem bele a „csodálatos” Divergent után. Ráadásul a Divergentnek a filmesítési jogait is megvették, habár már megjelenés előtt… és ez csak egy kis Simon Pulse-os könyv, szóval mit is adhat…

Be kell, hogy valljam, tényleg adta azt a megszokott Simon Pulse-os hangulatot, és nem, a kiadó most sem okozott csalódást. Miért is mondom ezt? Mert az eddig olvasott komolyabb témás Simon Pulse-os regényeim mindig bedobtak valami szokatlan, valamit, amit átlag író nem nagyon tesz meg. Itt tényleg azt érzem, hogy bármi megtörténhet, és van igenis tét.

De ehhez társul az is, hogy nem mindenki fogja értékelni. Ezért is van annyi lehúzott Simon Pulse-os könyv a nézetem szerint. Ugyanis itt bizony figyelni kell, főleg a világfelépítése ilyen Johnsonnak. Nem lehet csak ülni és várni a sült galambot tátott szájjal. A főhős tesz rá, hogy mi, olvasók nem ismerjük a világot, ezért a hülye beszélgetések kimaradnak. („Tudod, hogy a falak elektronikusak.” „Persze, a hülye is tudja, miért mondod ezt?” „Mert az olvasónak tudni kell.” „Jaaaa.” – Na ilyenek nincsenek.) Nem kell aggódni, abszolút nincs bonyolult felépítése a világnak, nagyon is egyszerű, csak éppenséggel Johnson nem pazarol rá sok szót, hogy kibetűzzön nekünk mindent. Az alapinformációkat viszont elmondja, és egy csomó dologra a főhőssel együtt jövünk rá. Ugyanis…

Itt két világ van alapjában véve. A főhős a Jók Földjén lakik, ami az az igazi tipikus disztópiás világ, mindenkinek takarnia kell a bőrét, nem érheti őket közvetlen napfény, mindenkinek megmondják ki a férje, mit fog dolgozni, nem érintkezhetnek a férfiak és a nők, csak ha házasok. Vagyis van egy halom számunkra érthetetlen/meghökkentő szabály. Természetesen minden disztópiás világnak van egy nagy alap motívuma, itt ez az agymosás. Mindenkinek napi nyolc órára fel kell csatlakoznia a hálózatra, ahol személyre szabott adást kell hallgatniuk. Nincs senkinek sem szabad gondolata, ezért vannak a Gondolkozók, akik gondolkoznak mások helyett, és megmondják ki, mit csináljon. A Rosszak Földjén laknak a bűnözők, akikről azt tanítják, hogy betegség pusztít köztük, mind lop, hazudik, stb. De Vi hamar rájön, hogy ez nem így van. A Rosszak Földje nem más, mint a mai mi világunk, ezért könnyebben tudunk azonosulni ezzel a disztópiás világképpel, és egy kicsit komikus is, ahogy Vi rácsodálkozik a Rosszak, azaz a mi világunkra, ahol kézzel írnak, könyveket olvasnak és a többi.

Az a baj, hogy nem találok igazán jó szót rá, amivel le tudnám írni, hogy milyen hangulata van ennek a könyvnek. Tőmondatok vannak benne néha, de valamiért nem zavart, egyszerűen és pontosan fogalmazza meg a dolgokat Johnson, a tájleírásai nem annyira részletesek, csak a minimális dolgokat említi meg. Ez valaki számára lehet zavaróak lesznek, engem viszont túlságosan lekötött minden.

Johnson nem teketóriázik, az elején egyből belevág: a főhős már szerelmes Zennbe, a gyerekkori barátjába, és az első fejezetben már le is tartóztatják és kezdődik az akció. Noha a közepén van egy kis ide mentünk, oda mentünk menekülős-szökős rész, számomra cseppet sem volt unalmas. Mindig bravúrosan váltogatja a jeleneteket, hol akció van, verekszünk, futunk, menekülünk, hol megpróbáljuk feldolgozni, hogy mi is a főcselekmény, hol pedig épp egy leheletnyi romantika van. Szerintem eltalálta az egészet nagyon, bár a romantika számomra nem volt annyira túlsúlyban.

Sokan kifogásolták a romantikát… Nos való igaz, hogy a főhős nagyon hamar kimondja és hirtelen, hogy szerelmes, de ő maga sem tudja, hogy mit érez pontosan, és ezt sokszor el is mondja. Igazából azt díjaztam benne, hogy Violet még ha szerelmes is, nem néz el a pasinak mindent, és nem függ tőle/tőlük. Ugyanis a legtöbb ifjúsági regényben kijelenthetjük, hogy ha a pasi szexi, és bármi rosszat tesz (lop, csal, hazudik, meg akar minket ölni), akkor az alap reakciója a főhősöknek, hogy ez rendben van, mert hát úúúúúúúúúúúúúú biztos szeret és hát nézzünk rá tök szexi! Míg itt is hangsúlyozva van, hogy Jag kinézete leveszi a lábáról Violetet, mégis, ha a fiú hazudik Vinek, nem fogja magát vissza, és felpofozza a fiút. Vagy amikor magára hagyja, nem áll le nyöszörögni, és nem veti le magát a szikláról, hanem talpra áll és „mintha szükségem lenne rá a túléléshez” gondolattal tovább megy és lerambózik mindenkit. (Persze csak a reális határok között.) Szóval míg a külföldi kritizálók nagy része unszimpatikusnak találta Violetet, én öt oldalból a szívembe zártam, hogy végre egy példamutató főhős, mert…

Mert bár Violet lázadó típus, hiszen az apróbb szabályokat megszegi, mégis rá kell jönnie, hogy bizony a Direktorok Szövetsége talán mégsem olyan jó, és alapjaiban kell megkérdőjeleznie a világot, mint az már szokásos. De emellett ott van, hogy édesapja eltűnt, de ha nem a Rosszak rabolták el, akkor kik? Másfelől pedig, nővére meghalt, és ezzel is küzd folyamatosan. Így Violet lesz a legkerekebb karakter, aki esendő, hiszen ember csak ő is, ráadásul az a tipikus magát kereső tinédzser, aki nem tudja, hogy hol a helye a világban, mit kéne csinálnia. Folyamatosan azon töpreng, hogy ha a családja teljes lenne, ha az édesanyja szeretné, akkor vajon mi lenne, és így tovább. De nem áll le sírni, mindig a tettek mezejére lép és amit lehet azt szarkasztikus humorral elüti, ezért Violet, csak úgy, mint névrokona a Bleeding Violetből nagyon nagy kedvencem lett.

A többi karakter is kidolgozott, és ugyanolyan szórakoztatóak, és néha a főgonosz akár velem is el tudta hihetni, hogy amit csinál, azt jó indokért teszi.

A történet nagy cselekmény nem meglepő, de engem teljesen lekötött, a fent említett humor miatt és hát a tépelődések miatt. Bár erőteljesen ott van háttérben tartalomként, hogy mit jelent a család, a barátság, mi mindent tennénk meg értük, illetve a szerelmünkért, nem lesz annyira véresen komoly, hogy lehangoljon minket. Valahogy a humor úgy feldobja, hogy teljesen kiegyensúlyozott lesz a könyv. Még szól arról is, ami szokásos már ilyen témában, hogy mennyit ér a szabadság, és megéri-e ha mi dönthetünk a sorsunkról, hiszen minden döntésnek komoly következménye van.

A vége az, ami igazán meglepett, és elégedetten dőltem hátra, hogy végre valami nem klisés véggel találkoztam. Nincs itt boldogan éltek, amíg meg nem haltak, egy sokkal reálisabb véggel találjuk magunkat szemben. Viszont… viszont elvileg lesz második része, én ezt is el tudnám pedig képzelni lezárásnak. De a jó (vagy rossz, kinek mi), hogy a második részben, a Fugitive-ben állítólag más karakterek lesznek a középpontban, de megtudjuk a választ a nagy kérdésre, amit felvet ennek a résznek a vége. Nem nevezném függővégnek, csak épp, hogy reményt ad, és nem lehet eldönteni, hogy jó lesz-e minden vagy nem. (Hevesen ugrálok, hogy ne! :D)

Összességében nem egy meglepő regény, de élvezetes kikapcsolódás és nem is túl nehéz olvasmány, rám most felüdítően hatott és újraélesztette a hitemet a disztópiás regényekben.

Kedvenc karakter: Violet

Ami kifejezetten tetszett: a humor, a reális női főhős

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2011. június 7.

Oldalszám: 416 oldal

Megjegyzések

  1. Na ilyenkor érzem azt, hogy a földbe döngölném magam mert nem tudok olyan jól angolul, hogy könyvet olvassak és türelmet kell termen hátha megjelenik magyarul, majd egyszer :D

    VálaszTörlés
  2. ÁÁÁ Gigi, ha hozzád benéz az ember tele írja a kis jegyzetfüzetét újabb és újabb könyv címekkel :) Ez a könyv is listás lesz. És egyet kell értenem Hime-vel, megyek és fejbe verem magam az angol nyelvkönyvvel! :)

    VálaszTörlés
  3. Nos, azt hiszem, ez is megér egy próbát, ha meg tudom szerezni.

    VálaszTörlés
  4. Szia én csak azt szeretném kérdezni,hogy nem tudod véletlenül,hogy kiadják magyarul a könyvet vagy van esély rá? a választ előre is köszönöm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos nincs róla semmi hír. Külföldön sem olyan nagyon híres/ismert könyv ez.

      Törlés
  5. Szia!Tudom,hogy előttem már kérdezték,de azóta eltelt több mint 2 év.Még mindig nem lehet semmit tudni a magyar kiadásról?

    VálaszTörlés
  6. @Névtelen: Szia! Még mindig semmi hír róla.

    VálaszTörlés
  7. Nagy kár,pedig érdekelne,de nem vagyok erős angolos.Azért köszönöm!:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség