Védőbeszéd a szórakoztató irodalom mellett Igazából nagy védőbeszéd ez nem lesz, mert mindig is rossz voltam érvelésből és hasonszőrű társaiból. Mindenesetre védeném a szórakoztató irodalmat, hogy ez is kell. Sokan úgy vannak vele, hogy ha nem képvisel semmilyen értéket egy könyv, akkor ennyi erővel olvashatna mást is az ember, minek a ponyva és a többi.
Igazából ezt az álláspontot sosem értettem, mert pl. én is szeretem, ha van mögöttes tartalma egy könyvnek, de ilyet lehet szórakoztató irodalomban is írni, lásd Ellen Hopkins, Amy Reed és a többiek. Néha olvasok csak szépirodalmat, mert annyira nem köt le, mert igenis én bevállalom, hogy azért olvasok könyveket, hogy kikapcsoljanak. Vannak olyan dolgok, amik alapvetően az élethez kellenek nekem, mert nagyon hangulatember vagyok, de erről bővebben egy majd következő Olvasás Hét Hete cikkben untatlak titeket. Szóval ilyen Neil Gaiman Tükör és Füstje, ahol sok novella engem tényleg átsegít a sötét időszakaimon, ugyanez igaz Ellen Hopkins komoly tartalommal bíró könyveire. De ha épp nem emózok, szükségem van arra, hogy egy könyv/sztori kikapcsoljon, afféle szórakozás ez, mint mondjuk egy akció/romantikus/vígjáték film, csak éppen valahogy a könyveket néhol többre tartom, mint a filmeket.
Nem hiszem, hogy kevesebb lenne az értéke a szórakoztató irodalomnak csupán azért, mert nem akar minket nevelni. Igenis jó dolog elmerülni néha egy-egy romantikus történetben, vagy ponyvában, amikor olyan kedve van az embernek, vagy nyomozni egy kicsit Agatha Christie-vel, vagy újraélni az első szerelmet és a gimi gyötrelmeit például a Szellemlánnyal.
(Megjegyzés: Nem vagyok a szépirodalom ellen, csak hát én inkább szórakoztatót olvasok.)
Ha a kedvenc írójával/íróival készíthetne interjú, ki lenne/kik lennének a kiválasztott(ak)?
Jajj, kedvenc írók! Abból ám nagyon sok van jelenleg. Bár sajnos fogalmam sincs, miket kérdeznék, biztos egy halom dolgot arról, hogy miket várhatunk még tőlük, meg mi a kedvenc ezük-azok, hogyan szoktak írni, és anyagot gyűjteni, attól még felsorolom, hogy kb. kiket örvendeztetnék meg a habzó szájú rajongó énemmel.
Először is vannak azok az írók, akik nálam cseppet az istenítés kategóriába esnek, mert hát, én is amolyan kezdő írópalánta vagyok, és csodálom, hogy bármi, amit írnak, imádom. A fura az lesz, hogy egyetlen nő sincs ebben a kategóriában, pedig sokszor hangoztattam, hogy férfi írók műveivel, főleg lány/nő karakterükkel nem szoktam tudni azonosulni.
Természetesen: Matthew Sturges, akinek a House of Mystery legeszméletlenebb képregény tudható be, imádom a pasast, és bár hiába látszik rajta, hogy a női főszereplőt pasi csinálta, mert minden nő karaktere ribanc szép szóval, attól még a kedvenc témáimat használja! DE MINDET! TÉNYLEG! Időutazás, reinkarnációs szerelem, élő ház, ÉS HOGY KI A FŐGONOSZ! MEG KICSODA GIGI! Áh, szóval, fansikoly lefojtva, igen, ő lenne az egyik, akit körbeugrálnék és megkérdezném, hogy tud ennyire jól írni. Ebbe a sorba tartozik még Peter Gross, John Ney Rieber (akik életem kedvenc sztoriját hozták össze ketten), Neil Gaiman, természetesen, és az örök kedvenc, top favorit íróm: MIKE CAREY.
Akkor vannak olyan női írók, akiket tisztelek, de nem írnak semmi mást szórakoztató irodalmon kívül: Laurell K. Hamilton, Kelley Armstrong, Dia Reeves. Őket azért szeretem, mert bármit csinálnak tökéletesen jól megírt, és magukat az embereket is imádom, mert aranyosak. Dia Reevest valószínűleg megkérdezném, hogy gondolta-e, hogy a NaNoWriMo keretei között megírt vicc kézirata ekkora siker lesz. (Ugyanis ő is NaNoWriMózik és mindig ott írja az évben az adott regényét.) Másfelől, aki nem tudná, Dia Reeves afroamerikai, és afroamerikaikról is ír, akik badassek amúgy, szóval biztos megkérdezném, hogy mennyire van úgymond ez elnyomásban a nyomtatásban? Vagy egyáltalán nem számít már ez? (Sajnos azért kétlem, mert elég kevés a „kisebbségekről” írók száma.
A következő kategória, akik nélkül élni nem tudnék, és biztos hatmilliószor megköszönném nekik, hogy segítettek, még ha csak közvetve is: Ellen Hopkins és Amy Reed. Biztosan megkérdezném, hogy mennyire nehéz, mennyire lelkileg megviselő információt gyűjteni a könyveikhez, és hogy mi késztette őket arra, hogy ezt a műfajt válasszák és szórják az igazságot a népnek.
A következő kategória, akik furák, de pozitív jelzőként és biztosan megkérdezném, hogy mi lakik még beteges elméjük mélyén: Amanda Marrone, Tonya Hurley és Jane Rogers.
És ennyi. :D Akit érdekel, hogy Cassandra Clare miért nem került ide fel, az sasolja meg a City of Fallen Angels kritikámat.
A Moly.hu könyves közösségi oldal népszerűsítése
Hogy is lehetne röviden leírni azt a csodát, ami a moly.hu? Nagyon sok embert beszéltem már rá és nagyon sokakat is szeretnék még.
Azért szeretem a molyt elsősorban, mert tiszta képet látok a könyvekről, és nem kell angol oldalakra járnom kritikáért, persze, csak angol könyvek esetében. Másfelől azért szeretem nagyon, mert az összes kedvenc közösségi oldalam (twitter, facebook) legjobb funkcióit felkarolja, így azok már nem is hiányoznak, emellett pedig a társaság nagyon lényeges.
Bár persze, aki olvas, nem feltétlenül jó ember, és nem feltétlenül fogom megszeretni, de a kedvenc dolgom a molyban mégis az, hogy mennyire kulturáltan el lehet egymásnak mondani, hogy én az adott könyvet miért szeretem, vagy éppen miért nem. Ha valaki az én kedvencemet (Neil Gaimant pl.) nem szereti, akkor leül és elmagyarázza nekem, hogy miért, én bólogatok és azt mondom, „Áhá, értem mire gondolsz, engem ez nem zavar.” Röviden: kulturáltan lehet könyveket kibeszélni és megvitatni. Milyen jó már, hogy míg a közelemben senki nem nagy könyves, főleg nem angol könyves, addig felugrok molyra és máris látom, hogy hoppá, más is olvasott Dia Reevest, na, akkor menjünk, zaklassuk.
Az értékelések, a pontozások tiszta képet mutatnak a molyon, nem úgy, mint a goodreadsen és az amazonon. Nem tudom, hogy fordulhatott elő ez a csoda. Mert külföldön például értékeli a megjelenés előtt álló könyveket (goodreads), az amazon meg nagyon sántít, mert a sz*r könyveket nem értékeli az, aki csalódott benne, általában csak a recipéldányt kapottak írnak oda érdemleges kritikát, amik nem éppen megbízhatóak. Goodreadsen pedig nagyjából mindennek egyforma az átlaga… Míg molyon viszont elég ránéznem a százalékra: 70%? Akkor az már nem nekem való könyv. Én általában csak a 80% feletti könyveket tartom számomra is olvashatónak.
Lehet molyon kritikákat is böngészni, és nem csak „tetszett,” „nem tetszett” dolgok vannak, hanem szépen kifejtettek is, és ha hosszabb kritikákra vágyunk ott van kényelmesen a könyveknél, hogy melyik blogger írt róluk beszámolót.
Számos más funkció is van molyon, amit nagyjából mind használok és élvezek (kivétel az észlelés, mindig elfelejtem, mire hazaérek). Gyűjtögethetjük a kedvenc idézeteinket, részt vehetünk bolond eseményeken (mert őszintén, aki feliratkozik több száz könyv elolvasására egy év alatt, az azért picit merész vagy őrült :D – és egy esemény után úgy is jön a többi…) Polcok szerint is rendezgethetjük a könyveinket, ahogyan csak akarjuk – szintén egy elég függőséget okozó opció, nekem már van vagy 60 polcom. Miért? Hát ez egy nagyon jó kérdés. (Általában, ha unok egy könyvet, mindig gyártok egy újabb polcot, éljenek a Vámpírnaplók!)
Emellett még csinálhatunk kívánságlistát, így a barátaink tudják, mivel lepjenek meg minket karácsonykor/névnapon/szülinapon/bármilyen ünnepnek nevezhető napon, kölcsön is kérhetünk egymástól, be azonosíthatjuk a közelünkben lévő molyokat ÉS a legjobb funkció, aminek NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON örülök a KÖNYVCSERE. Lehet cserélni és eladni használt könyveket, és nem csak magyar, de akár angol példányokkal is találkozhatunk. Én is cseréltem már pár emberrel és ismerek olyat, aki cserefüggő. (Szia, Timi, ha olvasod!)
Röviden: könyvek + jó közösség = moly. És úgy is függő leszel, ha felmész… Tényleg. :D
Megjegyzések
Megjegyzés küldése