Ugrás a fő tartalomra

Jessica Verday: The Haunted (A Szellemjárás)

Hogy akadtam rá: Simon Pulse-os könyveket kerestem, és láttam xoxo_abby-nél molyon.

Úgy általában az egészről: Miután Abby, az Álmos Völgy kisvárosának lakosa rejtélyes körülmények között elvesztette legjobb barátnőjét, nem éppen érzi magát épelméjűnek. Pláne, hogy beleszeretett egy fiúba, Caspianba, aki mint kiderült már rég halott és lehet, hogy csak ő képzelte maga mellé a gyász miatt. Mikor erre rájött, Abby úgy döntött ideje elköltöznie otthonából a nagynénjéhez és pszichológushoz járnia sem ártana. Ám nem csak szeptemberben kell hazatérnie az új tanévre, a kis közösség felépítette a hidat, aminek építkezési helyén meghalt Kristen és úgy gondolták, hogy a lány emlékének fogják dedikálni, ezért főhősünknek haza kell térnie, hogy beszédet mondjon. Igen ám, de Álmos Völgyben valahogy semmi sem ugyanolyan, Abby még inkább kívülállónak érzi magát, ahogy eddig, bár Ben még mindig aranyos, és talán Caspiant látta a hátsókertben?

Mivel az első rész egy ötszáz oldalas prológus volt, reméltem, hogy végre történik valami. Meg persze minden külföldi kritika a csillagos egekig (ha-ha, a főhős pasi kedvenc szórakozása a csillagok bámulása) magasztalta, hogy mennyi mindent megtudunk, ami kérdéses volt az első könyvben. Mivel ott kókusz sem történt, így nem láttam milyen kérdésre kaphatunk választ, de nem leszek semmi jónak elrontója, hát legyen, elolvastam, teljesen nyitottan álltam hozzá.

A fogalmazással még mindig nincsenek nagyobb gondok. Ez a fura Verdayben, hogy látom, hogy tudna írni, de valahol nagyon melléksiklott a gondolatvonata. Az álmok, látomások gyönyörűen, filmszerűen vannak leírva és amikor épp hátborzongató dolgot ír le, mármint tájat, nem cselekményelemet (mert itt cselekmény az nincs), akkor az szép és jó. De a főszereplő gondolatai… És mivel E/1-es regény ez nagyon idegesítő, a leírások művésziek, legalábbis ifjúsági fantasy szinten, és erre ilyen kifejezések találhatóak benne pár sorral lejjebb: „annnnnnnnnnnnnnnnyira,” kiiiiiiiiiiiiiiiiiizárt.” Minek az ilyen elhúzások? No meg a szlengesítés? Fura, hogy a főhős csak szlenggel gondolkozik, beszélni azt nem, kivétel, ha több száz éves emberekről van szó, azokat le „skacozza” nyugodt szívvel. Másfelől néha próbál valamit szépen megfogalmazni és nem sikerül neki, egy szexi-egzotikus pasi leírása: „olyan hangja volt, mintha a meleg csokoládé siklana selymen.” És ezt a szófordulatot nem egyszer használja, hanem jóóóóó sokszor. Így véletlenül sem esik le nekünk, hogy ez bizony fontos.

Ez a másik fele a könyvnek, már sok mindent mi, az olvasók tudunk az első részből. Szeretnénk valami rejtélyt. Ugye az előző részben a „hogyan halt meg Kristen” kérdést ÖT darab oldalban lezárta az írónő annyival, hogy „jajj, ez nem érdekes.” Most előveszi megint ezt, persze csakis kizárólag a 350. oldal táján, de úgy, hogy előtte mi már nagyon jól tudjuk, hogy lesz egy álgyanúsított, mert erre is akkora utalások vannak, mint a ház. És persze, hogy végig tudtuk ki a gyilkos.

A másik nagy hibája a könyvnek, hogy még mindig semmi sem történik. És én ezt komolyan is gondolom. Több tíz vagy akár húsz oldalban EGY FANTASY könyvben arról van szó, hogy leejtett egy üveget és a kukába rakja, hogy kisimítja a lepedő ráncait, hogy fagyizóban dolgozik és milyen nehéz is az. Értem én, egy-két jelenetben teljesen jó lenne a tini munka leírása. DE ITT TÖBB FEJEZET ARRÓL SZÓL, HOGY MOST A SÍRÓS GYEREK CSOKI VAGY VANILIA FAGYIT AKAR! Ha ez nem lenne elég az egész könyvből ennyi maradt meg, hogy esznek, kivételesen most nem főztek, hanem rendeltek, az elején pitét, sült csirkét, a főhős anyja készített húsgombócot, a csaj majd evett pizzát, burritót és megint pizzát meg kínai kaját, hot dogot. És ezen kívül ott van, hogy a legromantikusabb mondat az alábbi. „Tudom, hogy Ben [élő gyerek, vele lehet jövője a főhősnek] jófiú, de… ő vanília a te csokidhoz képest.” „Cukorral megszórva?” „Nem, mogyoróval.” Most erről az jutott eszembe, hogy Verday bizony éhes volt, nem is kicsit, miközben ezt írta.

A szereplőkkel is nagy gond van, és mivel nincs cselekmény, ezért talán még az kárpótolhatná. De itt a karakterek kimerülnek annyiban, hogy juhé, hobbim van (csillagokat nézek vagy parfümöket gyártok – lásd borító), és a párbeszédek sem életszerűek. Abby tegezi, szlengesen beszél csak a 60 évesnek kinéző szellemekkel, akik úgymond a pótnagyszülei, amit Bennel előad az egy óvódás értelmi szintjén van, és amit Caspiannel az pedig egy nevetséges Alkonyat fanfiction. Pár Alkonyatos klisé elemet láthatunk, ami már ott sem volt romantikus, hanem beteges, de a többi fantasy átvette romantikus elemnek, ilyenek például: „a nem álmodom, de nézlek téged aludni, mert az jó,” és a „betörök a szobádba az engedélyed nélkül, mert szexi vagyok és azt nekem elnézed.”

Ami még rossz a karakterekben, hogy ezek bár névlegesen 18 évesek, 13 éves a hozzáállásuk mind a világhoz, mind a szerelemhez. Elég egy mosoly és már örökre veled akarok lenni, avagy amit a szüleivel csinál a főhős, az tipikus 12-13 éves dolog: az az a család ciki. A legtöbb ember ezt 18 éves korra kinövi, és ha a szülök tényleg normálisak, az ember megbecsüli akkor már őket és hálát ad nekik mindenért. Míg a főhősünk szülei igazi mintapéldányok, tehát teljesen korrekt szülök, nézzük csak Abby mikor mondja anyjára, hogy jó szülő: amikor 300 dollárért vesz neki születésnapi ajándékot. Emellett random a főhősünk gondol egyet és el akar menni kirándulni egyedül másik városba, és ilyen hiper-szuper modern szállodában száll meg, a szülei minden zokszó nélkül kifizetik neki és halom költőpénzt is kap, pedig nem gazdagok… Abby még csak egy gondolat erejéig sem értékeli. De viszont ha túlnézünk ezen a 13 éves agyi szinten, akkor meglátjuk, hogy a szexi jelenetek akár egy soft pornó könyvbe is elmennének, mert… Abby hirtelen átmegy valami olyan érzéki nőbe, ami nem létezhet, ha mindenhez úgy áll hozzá, amit előbb említettem. Csak az erotikusabb részeknél látszik, hogy ezek bizony 18 évesek, viszont ez annyira elüt a többi szövegkörnyezettől, hogy teljesen kizökken az ember az olvasása közben.

Két karaktert említenék meg, akikkel óriási hiba van még: Abby, aki egyszerűen nem szerethető, és nem is tudjuk beleképzelni magunkat a helyébe (ugye a 13 éves értelmi színvonal miatt), de ott van még, hogy iszonyatosan önző és mindenkit kihasznál, mellesleg idegesítően sötét. Az első rész utolsó 10 oldalán megtudja, amit mi végig sejtettünk, hogy Caspian halott. Erre az első gondolata, hogy oké, megőrültem a gyásztól, menjünk orvoshoz. Ez jó cselekményelem is lenne, ha nem épp ez lenne az epilógusa a könyvnek. Nos, ezek után a második könyvben, elég gyorsan feldolgozza, hogy jééé, Caspian tényleg létezik, csak halott és szellem és valamiért látom. DE (!) kiderül, hogy a főhős el se hiszi, hogy Caspian szellem, a másik két szellem barátjáról teljesen nyugodtan elhiszi, most itt megint az epilógusban szembesül a ténnyel, Caspian halott és bizony szellem is.

Caspian pedig nagyon elrontott karakter. Próbálta Verday felépíteni, ez látszik, csakhogy szöges ellentétes dolgokat tett bele a „rejtélyes, mesés, veszélyes pasi mixbe.” Ugyanis Caspian halott, szellem, egyáltalán nem veszélyes, míg csak meg sem tudja ölni a főhőst, ártani sem tud neki (tekintsük el most a béna „összetörtem a szívedet” szövegtől). Emellett pedig néha olyan, mintha homoszexuális lenne, annyira érzékeny, néha pedig véletlenszerűen bedob egy-két olyan jelenetet Verday, hogy Caspian lopott, de ez sem baj, mert mi elnézzük neki, mert szexi, és mert lopott, ezért a helyes reakció, ha felajánljuk neki a szüzességünket. Nem tudom, ez milyen üzenetet küldhet a tinédzsereknek…

A világfelépítés is teljesen bűzlik az írói erőltetéstől. Az alapja az, hogy vannak ezek az Árnylelkek, akik nem szellemek, mert „nem tudjuk megmagyarázni, miért, egyszerűen csak különbözőek vagyunk, ezért így hívjuk magunkat.” Na, nekik van fekete hajtincs a hajukban, ez a megjelölő dolguk, ami már életükben odakerült egy halál közeli élménykor. (ÉS MI VAN, HA VALAKINEK FEKETE HAJA VAN, HA?) Őket látja a főhős, még nem tudjuk, hogy miért, de a két öreg Árnylelket meg tudja taperolni/ölelni/bármi, míg a szerelmét nem, aki szintén Árnylélek. Az Árnylelkek szellemek, de annyiban, hogy nem tudnak embert tapizni (AKKOR ABBYT CSAK KETTŐ A SOK KÖZÜL MIÉRT TUDJA?), és nem látja őket senki, csak a természetfeletti lények és Abby, és nem mennek át a falakon, tárgyakon stb. És ez az egyik legnagyobb sebe a könyvnek, hogy fantasy akar lenni, és tojik Verday a világkidolgozásra.

Vannak főgonoszaink/új szereplőink, akiknek éles, fehér foguk van, elbájoló hangjuk, és mintha bármit megtennénk, amit mondanak, ha a szemükbe nézünk. Nem is tudom, ezek micsodák, és nem is tudom, miért kellett ennyire gyenge szálat beletenni, ami csak a 400. oldalon derül ki, akkor is úgy, hogy a fejezet címe ellövi.

Mert ismét itt van ez a nevetséges felépítés, hogy a fejezet címek szó szerint megtalálhatóak a fejezetekben és ellövik a poénokat, amik igazán nem is nagyok, mert tényleg nem történik az égvilágon semmi. Emellett, mert hát az Álmos Völgy legendáját dolgozná fel, megint vannak abból a könyvből idézetek a fejezetek elején, de nem értem minek, mert jószerével semmi közük semmihez. Dísznek meg helykitöltésnek jó.

Ezek után igazán már csak pár bakit/viccesen elütő dolgot szeretnék felsorolni: Vannak ilyen rejtélyesen jól leírt és nagyon fontos dolgaink, mint például a főhősnek rossz érzés az, hogy van új híd (ezzel 20 oldalt foglalkozik a könyv, de nem cselekményelem, csak úgy ott van), leírja, hogy víziló alakúak a felhők, mert igen lényeges, és a főhősnek mágikus kisujja van. Hatszor kb. ez a fődolog, hogy elvágja a kisujját, a kisujja bizsereg és ezt-meg azt csinál a kisujjával. El lehetett volna nevezni a könyvet Abby kisujjának is. Apró logikai baki, hogy nem hiszem, hogy meg lehetne külföldön úszni a nyári iskolát azzal, hogy hadd tanítson a suli helyes sráca otthon, a főhős hogyan felejti el a saját születésnapját, és az édesanyja miért iszik pezsgőt azért, mert a lányával elment vásárolni, miközben nem is beszélgettek, hol jó kapcsolatépítési dolog az? Hogyan tud forrasztópákázni Caspian a mauzóleumban egy kartondobozon? (Forrasztópákáztam már és égettem is meg magam vele… nem tudom elképzelni, hogy a karton doboz ne sínylené meg a dolgot.) A főhősnek hogyan koroghat a gyomra holt hangosan háromfogásos vacsora után? Hogy kerültek elő az amerikai átlag város kertjébe SZARVASOK? A mókust még megértem, de akkor is vicces volt, hogy a mókusnak könnyebb a dolga, mint a főhősnek. Hol becenév az Astrid és a Casper? Mert nem rövidebb, és nem könnyebb kiejteni, mint a főhősök eredeti nevét. És Abby hova tette a sütit, vagy hány keze van, mert tapizta is az útvonalát, de két kézzel fogta a sütis tálat is. Hogy kerül VÉLETLEN szállítmányozási hiba miatt egy random városbeli virágárushoz pont az a virág, ami a főhősnek kell? Miért nem ismeri fel a szerelmét a főhős, ha annyira szereti, miért néz egy szőke hajú pasit a saját pasijának? És a főhősnek miért nagyobb gond, hogy összetörték a parfümjeit, minthogy meg akarják erőszakolni?

Azt hiszem, ezek után a harmadik, remélhetőleg befejező résztől, úgy igazán semmit nem várok. Verday tudna írni, ha akarna, de valahogy a bálványa, ideálja nyomdokait követi, aki nem más, mint L. J. Smith, és ha egy könyvnek Smith az ihletadója, sikítva rohanjunk.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: -

Ami nem tetszett: a világfelépítés, HOGY NEM TÖRTÉNIK SEMMI, a karakterek

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 3/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Simon Pulse

Kiadás dátuma: 2010. augusztus 9.

Oldalszám: 496 oldal

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség