Ugrás a fő tartalomra

Laurell K. Hamilton: Az éjfél simogatása


Hogy akadtam rá: Szeretem Hamiltont.

Úgy általában az egészről: Talán másfél évnyi várakozás után kezembe vehettem a várva várt Merry Gentry következő, negyedik részét. A történet ott folytatódik, ahol a másik abbamaradt. Épp sajtótájékoztató van, Merry és testőrei szeretnék elterelni az újságírók figyelmét arról, hogy bizony egy sidhe próbálta megölni Merryt mágiával. Egy-két ügyeskedés után sikeresen véget ér a sajtótájékoztató, amit kivételesen a tündérdombokon belül tartottak. Ám kettős gyilkosság történik: egy alacsonyabbrendű feyt és az egyik riportert megölik. Nagyon úgy tűnik, hogy Merryéknek rá kell venni Andaist, a királynőt, hogy beengedjék az embereket a tündérdombokba. Erre pedig ugye nem volt még példa.

Maga a könyv ismét egy remekmű Hamiltontól. Érdekes, izgalmas, a cselekmény sodor magával, szinte letehetetlen. Persze, azért néha le kellett tennem. Van benne szexualitás, mint az Anita Blake-ben, de itt valahogy jobban beleillik. Tündérek, termékenység, miegymás. És ami még inkább tetszik ebben a sorozatban, hogy az egésznek van egybe egy története, így jóval érdekesebb, és jobban várom a következő részt. Hamilton megint csak kitett magáért a mitológiában, úgyhogy erre sem lehet panasz, ez egy nagyon jól megírt kötet. Eddig csak az első Merry Gentry részre panaszkodtam, szóval eddig ez a sorozat jobban szerepel nálam, mint az Anita Blake. No persze, ott az első 9 résszel sem volt baj. A lényeg, hogy Hamilton kreatív, és itt ezt megmutatja.

A fordításról, magyar kiadásról: A borítókat eddig ennél a sorozatnál nem szerettem, de az Agave most olyan szépet alkotott, hogy napokig csak néztem a borítót és csorgattam a nyálam. A cím, hát, ezt jelenti a Stroke of Midnight, meg hát erotikus könyv, ezért a címekben benne van, hogy ölelés, csók, simogatás, stb. De a Stroke of Midnight kifejezést amúgy is használják az angolok. Legalábbis én már találkoztam vele, és ez így lefordítva, kicsit erőltetettnek és kicsit sutának hatott, de hát a cím legyen a legkevesebb baj. A fordítás: arra nem lehet panasz, egész pofás lett. Viszont azon lepődtem meg, hogy ugyanaz a fordító, mint az első három kötetben, de számomra teljesen más volt a stílusa, vagy csak én vagyok dilis? Mindenesetre tetszett a fordítás, de persze, jó néhány helyen itt is vannak megszokott elgépelések. *sóhaj* Úgy látszik, ez már nem hiányozhat a könyvből. Pedig mennyit is dolgoztak ezen? Mennyit is csúszott a kiadás? A Harlekinnél legalább a pontokkal nem volt gond.

Kedvenc karakter: Galen, Doyle, Rhys, Misztrál

Ami kifejezetten tetszett: A mitológia

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból, megérdemli, rendkívül szép lett

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség