Neil Gaiman: Anansi fiúk

Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus vagyok. Ennél többet nem kell mondani.

Úgy általában az egészről: Megláttam ezt a kötetet és nagyot csalódtam. Kellemesen is meg nem is. No de kezdjük a rosszal: vékony. Nagyon. :D Nekem ebből több kéne. A kellemes csalódás: A borító egyszerű, mégis minden megtalálható rajta, tökéletes Agave alkotás. Hát még amikor megláttam azt, amit képen nem lehet. A szép kis csillogó pókháló mintát. Mondanom se kell órákat azzal töltöttem, hogy néztem a borítóm és csorgattam a nyálam.

A történetről is legyen ám szó: Van nekünk Kövér Charlie, akinek átlagos élete van, fogjuk rá, hogy jó munkája és menyasszonya. Ismerős felállás Gaiman-módra. Kövér Charlie igazából nem kövér, csak hát sajnos ráragadt ez a becenév kiskorából, mivel apja nagyon is kedvelte kínos helyzetbe hozni fiát. Szóval azzal indítunk, hogy Charlie és Rosie azon vitatkoznak, hogy meghívják-e Kövér Charlie apját. Mondjuk úgy Rosie győz, és Charlie összevissza telefonál, hogy megtalálja apját, míg végül megtudja a hírt: Édesapja meghalt.

Elmegy a temetésre, de persze amilyen szerencsétlen először más temetésén köt ki. Aztán a régi utcájában lakó öreg néni elmondja neki, hogy az apja isten volt és van egy bátyja, aki minden isteni képességet örökölt, és úgy tud kapcsolatba lépni vele, hogy beszél egy pókkal. Persze Kövér Charlie először nem hisz ebben, persze végül kissé illuminált állapotban beszél egy pókhoz. És megtörténik a csoda, vagy a szerencsétlenség, bátyja megjelenik életében, és fenekestül felforgatja azt. Bátyja mellesleg Pók névre hallgat. Innen a borító.

Az írás élvezetes, igazi Gaiman darab, mit lehet mondani? Nem tudom eléggé dicsérni a könyvet. A karaktereket zseniálisan mozgatja Gaiman és persze a szálakat is (a történet akár egy pókháló). Imádom, ahogy épp annyit ír le a karakterekről, hogy meg lehessen őket ismerni, teljesen ki van dolgozva mindenki, senki sem felületesen odabökött izé. (Mostanában túl sok gyenge könyvet olvastam, és csodálkozom, hogy valaki még tud írni.) A szálak meg... imádtam azt is. Nagyjából az összes szereplő szemszögéből olvashatjuk a könyvet, és mivel mindenki fontos szál, így sosem válik ez az írásmódszer unalmassá. Sosem izgalmasabb az egyik szál a másiknál. (Néha azt tudom utálni a több szálban, hogy az egyik jobban érdekli az embert, mint a másik és alig bír a másik szálra koncentrálni.) Mellesleg a csattanókat nagyjából ki lehetett találni, már az elején tudtam, Gaiman ad nekünk elég segítséget, nem rejteget, de így is izgalmas, és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kedvenc karakter: Pók

Ami kifejezetten tetszett: A hangvétel, az írásmód, a mitológia

Ami nem tetszett: -, Maximum annyi, hogy rövid. :D

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból