Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Kelley Armstrong: The Masked Truth (Az elfedett igazság)

Hogy akadtam rá:Kelley Armstrong fanatikus vagyok.
Úgy általában az egészről: Riley Vasquez szemtanúja lesz egy gyilkosságnak: a családhoz, ahol bébiszitterkedik, betörnek, és megölik őket, amíg Riley a másik szobában elbújik a kislánnyal, akire vigyáz. Azóta a lány a túlélők bűntudatával küszködik, az iskolában romlanak a jegyei és nem eszik rendesen. Ezért is jár terápiára, és az új pszichiátere szerint egy terápiás hétvége jót tenne neki. Egy elzárt helyre visznek pár tinédzsert, ahol telefon és a külvilággal való kapcsolat nélkül csak a kezelésükre fókuszálhatnak. Az egész viszont rémálommá változik, amikor álarcos túszejtők jelennek meg fegyverekkel, és nem minden gyerek fog élve távozni.
Amikor először elolvastam a fülszöveget, az jutott eszembe, hogy olyan, mintha az írónő a másik ifjúsági sorozatát írta volna meg úgy, hogy tényleg mentális betegségekkel küzdő tinik vannak a központban. És nem lőttem ezzel a gondolattal nagyon mellé, mert Armstrong is azt nyilatkozta, hogy mindig…

Louise O'Neill: Örökké a tiéd

Hogy akadtam rá:Keresgéltem a friss megjelenések között.
Úgy általában az egészről:A jövőben a lányok már nem természetes úton születnek, hanem genetikailag tökéletesre tervezik őket, csak az a céljuk, hogy a férfiakat szolgálják vagy feleségként vagy szeretőként, ha pedig valaki mégsem kell senkinek, akkor tanárokként maradnak az iskolájukban. isabel és freida az utolsó évüket kezdik, mindketten arra vágynak, hogy feleségek legyenek, és isabelnek erre minden esélye megvan, ő volt eddig mindig a legelső a lányok között. Ám valami történt vele nyáron, ugyanis önsanyargatásba kezd, és elkezd plusz kilókat felszedni, ami a legveszélyesebb dolog rájuk nézve. freidának meg kell küzdenie az egyre jobban szétfoszló barátságukkal és a küzdelemmel a jövőjéért.
Véletlenül találtam erre a könyvre friss megjelenések böngészése közben, és bár számítottam rá, hogy valami jó kis disztópiát kapok, mégis felülmúlta minden várakozásomat. Egyszerűen kifejezhetetlenül zseniális ez a regény, ugyanis ez nem…

Cressida Cowell: How to Fight a Dragon's Fury (Így győzd le egy sárkány haragját)

Hogy akadtam rá:Az első részből van film.
Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 12. része.
Úgy általában az egészről:Eljött a Végítélet napja, amikor is Holnap szigetén megkoronázásra kerülhet a minden törzsen uralkodó király, aki megtudhatja a Sárkány Ékkő titkát és felhasználhatja azt a sárkányok kiirtására. Alvin ellopta az összes Elveszett Tárgyat (köztük Fogatlant is) Hablatytól, a jogos királytól, és alig várja, hogy mindenek felett ő uralkodjon és véget vessen a világnak, ahol a sárkányok köztünk élnek. Mindenki azt hiszi Hablatyról, hogy halott, de Camicazi és Halvér nem adják fel a kutatást a fiú után. Hablaty a Hősök Vége nevű szigeten landolt, ráadásul azonnal is megtalálja őt a Sárkány Lázadás, de még a saját leleményességére sem számíthat hősünk, mivel nem emlékszik rá, hogy kicsoda is ő és mi történt vele eddig.

Rettenetesen vártam már ezt a könyvet, nem csak az előző rész függővége miatt, hanem mert ez az egész sorozat zárókötete, és az évek alatt nagyon hozzám nőtt ez a s…

Kelley Armstrong: Double Play (Kettős játszma)

Hogy akadtam rá:Kelley Armstrong fanatikus vagyok.
Sorozat: A Nadia Stafford 3,5. része.
Úgy általában az egészről:Nadia és Jack boldogan élik az életüket, már amennyire ez bérgyilkosokként lehetséges. Mivel Jack tartozik egy régi mentorának egy szívességgel, ezért Írországba utazik, hogy elintézze és végre maga mögött tudhassa a múltját. De a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várja, és Quinnt is elrabolja valaki, a Cotrapasso társaság pedig bevonja Nadiát a nyomozásba.
Alapvetően nem szeretek kiegészítő novellákat olvasni a sorozataimhoz, mert eddig mindig úgy éreztem, hogy teljesen feleslegesek. Úgy vagyok vele, hogy ha már egy regényt vagy regénysorozatot olvasok, akkor legyen benne minden, lehetnek ingyenes plusz anyagok, de anélkül is lehessen érteni a történetet, hiszen azért könyv a könyv, hogy egy teljes történetet kapjak. Ezek mellett pedig akárhányszor belekezdtem valamibe, sosem találtam olyan novellát, ami igazán bármit hozzáadott volna a sztorihoz és leginkább csak kifáradt, …