Ugrás a fő tartalomra

Cressida Cowell: How to Fight a Dragon's Fury (Így győzd le egy sárkány haragját)

Hogy akadtam rá: Az első részből van film.

Sorozat: Az Így neveld a sárkányodat 12. része.

Úgy általában az egészről: Eljött a Végítélet napja, amikor is Holnap szigetén megkoronázásra kerülhet a minden törzsen uralkodó király, aki megtudhatja a Sárkány Ékkő titkát és felhasználhatja azt a sárkányok kiirtására. Alvin ellopta az összes Elveszett Tárgyat (köztük Fogatlant is) Hablatytól, a jogos királytól, és alig várja, hogy mindenek felett ő uralkodjon és véget vessen a világnak, ahol a sárkányok köztünk élnek. Mindenki azt hiszi Hablatyról, hogy halott, de Camicazi és Halvér nem adják fel a kutatást a fiú után. Hablaty a Hősök Vége nevű szigeten landolt, ráadásul azonnal is megtalálja őt a Sárkány Lázadás, de még a saját leleményességére sem számíthat hősünk, mivel nem emlékszik rá, hogy kicsoda is ő és mi történt vele eddig.

Rettenetesen vártam már ezt a könyvet, nem csak az előző rész függővége miatt, hanem mert ez az egész sorozat zárókötete, és az évek alatt nagyon hozzám nőtt ez a sorozat. Mivel Cowellnek eddig is jól ment az igen felnőttes üzenetek írása gyerekkönyvbe, sőt, szívszorító jelenetek is vannak, ezért reméltem, hogy valami ütős vége lesz, hiszen ott a kérdés is, hogy miért tűntek el a sárkányok. Ugyan előre sugallja nekünk a Sárkány Ékkő, hogy talán azzal irtották ki a sárkányokat, de hát tudjuk, hogy Fogatlan sosem hagyta el Hablatyot, és azért mégis gyerekmese ez, szóval csak nem nyerhet a gonosz a végén, ugye? Egész végig ez hajtott, ahogy faltam a lapokat, és egyszerűen nem tudtam letenni a könyvet, olyan jó feszültséget keltett ez a kérdés.

Közel ötszáz oldalas ez a meseregény (ami annyira nem meglepő, hiszen az utóbbi kötetek már a négyszáz oldalt elérték), viszont ezért cserébe két kisebb kalandot is kapunk. A kötet első fele arról szól, hogy Hablaty hogyan jut el a Holnap szigetére és oldja meg az ottani problémát, utána pedig − pár aranyos, kis szünetet jelző rajz után − szembe nézhetünk a Sárkány Lázadással. Külön plusz pont, hogy az elején Hablaty nem emlékszik semmire, ezért nem csak a többieknek, de saját magának is Hablaty nélkül kell boldogulnia. Bár mindkét kaland izgalmas, és iszonyatosan nagy a feszültség, valahogy úgy éreztem, hogy emiatt kevesebb Fogatlant, Halvért és Camicazit kapunk, amitől kevesebb is volt a humor. Noha éppen a világvége közeleg, háború dúl és az összes viking otthonát felégették, mégis annyira vártam volna egy kis Fogatlan-féle arrogáns beszólásokat, aranyos Fogatlan és Hablaty baráti jeleneteket, de mivel máson volt a hangsúly, ezért ezekből nagyon-nagyon kevésnek jutott hely.

Még mindig domináns elem a Hablaty-féle hősiesség, amit a mesékben nagyon szeretek, hogy a hősök leleményesen jutnak ki a szorult helyzetekből, és noha Hablaty elfelejtette, hogy kicsoda, még így is megmaradt ez a személyiségjegye. Ugyanakkor a kedvessége is sokat nyom a latban, mert minden jó tettét − amit eddig akár úgy is érezhettünk, hogy minden részben elfelejtették, hogy ő mentette meg az életüket − felemlegetik és megbecsülik érte.

A szülőkkel való kapcsolat mindig is nagy hangsúlyt kapott a könyvekben, és itt sincs ez másként. Mivel Hablatyot a szülei halottnak hiszik, ezért szívszorító jelenetek közepette látjuk a szülei megbánását, és még így is látjuk, hogy az anyja hiába szereti a fiát, nem képes rendesen kifejezni az érzelmeit. Imádtam, hogy Valhallarama nem az a tipikus anya karakter, amit amúgy láthatunk, nem úgy gondoskodó és kedves, ahogy azt beállítja minden médiatípus, de mégis érezzük, hogy valahol szereti Hablatyot, de emberileg képtelen normális anya-gyerek kapcsolatra. Az, hogy nem csak jó szülőket látunk, hanem szülőket, akik hibáznak, és ugyanolyan esendő emberek, iszonyatosan jó volt látni egy gyerekkönyvben. Ezt a témát csak még jobban árnyalta a kép, hogy megtudjuk ki Halvér apja − amire nem is számítottam, hogy lezárt szál lesz −, és ő sem tartozik a jó szülők közé, sőt! De mégis ott rejtőzik minden gyerekkarakterben az elkerülhetetlen vágy, hogy megfeleljenek a szüleiknek, és ez még így az utolsó kötetre is hozott magával szívszorító jeleneteket.

Ezen kívül Cowell mindig is szeretett azzal a témával játszani, hogy miként hatnak ránk a történetek, illetve hogyan születnek meg a mítoszok és legendák. Most a frappáns lezárást pedig ebbe bugyolálja bele, ezzel összekötve a mi világunkat Hablatyéval, miközben a történetek pozitív erejéről mesél nekünk.

De igazából ebben a kötetben a legerősebb téma az, hogyan küzdjünk lehetetlen helyzetekben. Hablaty egész végig fizikailag úgy szenved, hogy már én, mint olvasó is vele együtt fáradtam el. Itt a háború, minden kilátástalan, Hablaty minden porcikája fáj, fel is kéne dolgoznia a gyászát, de nem áll meg, pedig nagyon szeretne. És ez a küzdeni akarás annyira gyönyörű ellentéte volt a körülötte lévő pusztításnak és reménytelenségnek. Néhány jelentetnél akár még úgy is éreztem, hogy Cowell és Hablaty kiszól a sorok közül és az olvasókat biztatja, hogy bármit hoz az élet, nem szabad feladni. Nagyon szép kép még található arról is, amit majdnem öngyilkosságba való menekülésként is lehet értelmezni, de Hablaty még így is összeszedi magát és folytatja a küzdelmét, mert ott van előtte Holnap szigete. Nem éppen túl elrejtett így a jelentés, hogy mindig érdemes túlélni a Holnap kedvéért, de nagyon pozitív és szívmelegítő üzenet.

"És talán még ha minden katasztrófába is torkollik, nem tudsz rosszul cselekedni, ha szeretetből teszed."

Természetesen a másik főtéma a szeretet és a pozitív emberi hozzáállás, és minden szereplő aszerint kapja meg a végső jutalmát, hogy önző volt-e, vagy hiába tett rossz dolgokat, de végső soron azt szeretetből tette-e. Míg Pléhpofa vétett ugyan Hablaty ellen, mégis csak szerette a fiát − ezzel tökéletes ellentétben áll a Boszorkány, aki a saját önzése miatt tette azt a fiával, amit, és a sorsuk ezt tükrözi is.

Viszont elég komoly témákat is érint Cowell és őszintén nem hittem volna, hogy az egész mese ide fog kilyukadni. Egy kicsit talán esetlennek is lehet látni a végét, eléggé súlyosan teszi elénk A Fő Üzenetet, mégis azt mondom, hogy ez így is tökéletesre sikerült a szememben. A rabszolgaság miatt kialakult háború van a középpontban és ezzel az emberiség pusztító természete. Látjuk azt, hogyan uralja a tömegeket a félelem, hiába tudják, mi lenne a helyes dolog, hogy min kéne változtatniuk, egyszerűen nem merik megtenni, mert nem könnyű út, és valahol mindenki egyedül érzi magát, mit számítana pont az ő véleményük. Látjuk, hogy mi kell a lázadásokhoz, milyen áldozatokat követelnek - vérontást mindkét oldalról, látjuk, hogy háborúban a tudományt és a leleményességet tömegpusztító fegyverekre fordítják az emberek. Eléggé arcon csapja ez főleg a felnőtteket meseregény közben − a gyerekeknek lehet még egy kicsit kaland, de mégis érezhetik mögötte a komolyságot. A fő üzenet itt nem más, hogy mindig lesz rossz az emberekben, de sosem szabad feladni, hogy jobbá tegyük a világot, még ha a mi generációnk ebből semmit nem is fog látni.

Cowell pedig ezt használja fel egy briliáns, szívszaggató, keserédes befejezéshez. A "hogyan tűnnek el a sárkányok" kérdésre olyan választ ad, amin azóta se léptem túl, és nem is hiszem, hogy egy hamar túlteszem magam rajta. Ezt csak tetézi, hogy van benne olyan jelenet, amit még én is megkönnyeztem, és a végén még az is kiderül az epilógusból, hogy Hablaty a halálos ágyán mesélt el nekünk az egész történetet.

Az Így neveld a sárkányodat meseregény sorozat valami csodálatos: Benne van a gyermeki kalandvágy, a humor, a kedvesség és egy csepp naivitás. Hablaty az emberi természetről mesél nekünk, a bennünk rejlő sötétségről is, a kapcsolatokról, amik meghatároznak minket egy egész életre, megmondja nekünk, hogy bárki lehet Hős, és hogy annak lenni mindig nehéz, de megéri küzdeni, még ha nem is kapunk érte jutalmat. Köszönöm, Hablaty és Fogatlan, az élményeket!

Kedvenc karakter: Hablaty, Fogatlan, Camicazi, Alvin

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló, tökéletes befejezés

Ami nem tetszett: kevés Fogatlan, kevés humor

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Little, Brown Books for Young Readers

Kiadás dátuma: 2015. november 3. (eredeti: 2015. szeptember 8.)

Oldalszám: 496 oldal

Honnan: kölcsön

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige