Ugrás a fő tartalomra

Kelley Armstrong: Double Play (Kettős játszma)

Hogy akadtam rá: Kelley Armstrong fanatikus vagyok.

Sorozat: A Nadia Stafford 3,5. része.

Úgy általában az egészről: Nadia és Jack boldogan élik az életüket, már amennyire ez bérgyilkosokként lehetséges. Mivel Jack tartozik egy régi mentorának egy szívességgel, ezért Írországba utazik, hogy elintézze és végre maga mögött tudhassa a múltját. De a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várja, és Quinnt is elrabolja valaki, a Cotrapasso társaság pedig bevonja Nadiát a nyomozásba.

Alapvetően nem szeretek kiegészítő novellákat olvasni a sorozataimhoz, mert eddig mindig úgy éreztem, hogy teljesen feleslegesek. Úgy vagyok vele, hogy ha már egy regényt vagy regénysorozatot olvasok, akkor legyen benne minden, lehetnek ingyenes plusz anyagok, de anélkül is lehessen érteni a történetet, hiszen azért könyv a könyv, hogy egy teljes történetet kapjak. Ezek mellett pedig akárhányszor belekezdtem valamibe, sosem találtam olyan novellát, ami igazán bármit hozzáadott volna a sztorihoz és leginkább csak kifáradt, unalmas részletek voltak, amik azt az érzést keltették bennem, hogy ezek kerültek ki a vágószobában a kéziratból.

Az egyetlen dolog, ami miatt mégis bevállaltam ezt a kötetet, hogy rendes kisregény a maga 130 oldalával, és mert imádom a Nadia/Jack párost és nem nagyon láttuk, hogy merre tart az életük a 3. rész végén, illetve a Contrapasso társasággal túl sok kérdés maradt megválaszolatlanul. De ha azt gondoltam, hogy ezzel haladunk valamerre, hát nagyon csalódhattam, ugyanis ez csak egy kis epizodikus nyomozós eset, és ennyi.

A történetben ráadásul, bár hiába van váltott nézőpont, így (még jobban) megismerhetjük Jack gondolatait, érzelmeit és kétségeit is, mégis a kedvenc párosom javarészt nem is szerepeltek együtt. Bár a végén a Nadia/Jackre vágyó szívem is kapott pár kedves percet, mégis jobban szerettem volna, ha egész végig együtt dolgoznak. A romantika pedig sajnálatos módon a könyv végére egyszerűen átcsapott nyálasba, amit nem igazán hittem volna, főleg Jacktől, és elkapott a nevetőroham is olyan rózsaszín és bénus jelenettel találtam magam szemben.

Az akció része viszont izgalmas és pörgős, ahogy azt már Armstrong krimi/thrillerjeitől megszokhattuk. Noha nem egy nagyon csavaros történetet kapunk ekkora terjedelemben, mégsem volt túlságosan átlátszó a történet. De sajnos valahogy úgy éreztem a végére kifulladt Armstrong, ugyanis iszonyatosan összecsapott lett a sztori vége, minden szálat rettenetesen gyorsan lezavart, és gyorsan még egy epilógusszerű mesélést is kaptunk, ami talán egy regény befejezéséhez jobban illett volna.

Nem bántam meg, hogy elolvastam ezt a kiegészítő kisregényt, de még mindig úgy érzem, hogy ezek a toldaléktörténetek nagyon nem nekem valók, ugyanakkor aki egy kis falat Nadia sztorira vágyik, annak tökéletes kikapcsolódást nyújthat.

Kedvenc karakter: Nadia, Jack

Ami kifejezetten tetszett: az akciójelenetek, a Jack/Nadia páros

Ami nem tetszett: a vége összecsapott és nyálas

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 6/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Traverse Press

Kiadás dátuma: 2016. április 5.

Oldalszám: 130 oldal

Honnan: saját, e-book

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség