Ugrás a fő tartalomra

Louise O'Neill: Örökké a tiéd

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: A jövőben a lányok már nem természetes úton születnek, hanem genetikailag tökéletesre tervezik őket, csak az a céljuk, hogy a férfiakat szolgálják vagy feleségként vagy szeretőként, ha pedig valaki mégsem kell senkinek, akkor tanárokként maradnak az iskolájukban. isabel és freida az utolsó évüket kezdik, mindketten arra vágynak, hogy feleségek legyenek, és isabelnek erre minden esélye megvan, ő volt eddig mindig a legelső a lányok között. Ám valami történt vele nyáron, ugyanis önsanyargatásba kezd, és elkezd plusz kilókat felszedni, ami a legveszélyesebb dolog rájuk nézve. freidának meg kell küzdenie az egyre jobban szétfoszló barátságukkal és a küzdelemmel a jövőjéért.

Véletlenül találtam erre a könyvre friss megjelenések böngészése közben, és bár számítottam rá, hogy valami jó kis disztópiát kapok, mégis felülmúlta minden várakozásomat. Egyszerűen kifejezhetetlenül zseniális ez a regény, ugyanis ez nem egy olyan disztópia, ahol valami vázlatos társadalomkritikát kapunk akcióregénybe bugyolálva (amikkel semmi bajom, kellenek olyanok is), itt nem a világ kialakulása a lényeg, nem elrettenteni akar minket, hogy ide tart a társadalom. Nem, arcon csap minket azzal, hogy már régóta itt tartunk. Bármennyire is furcsának tűnhet, az írónő valós eseményeket használt fel, ültetett át egy nevetségesen eltúlzott környezetbe, hogy az olvasók észrevehessék a mi világunk hibáit, hiszen annyira meg tudjuk szokni a környezetünket, hogy néha csak úgy vesszük észre a gondokat, ha más perspektívából látjuk őket.

Az egész könyv arra épül, hogy mit kell a nőknek eltűrni a mai világban, és bár úgy gondolhatnánk, hogy elnagyolt dolgokkal dolgozik, egy középiskolás lány tényleg megélheti ennyire szélsőségesen és fullasztóan a társadalom elvárásait. Az írónő a saját divatmagazinnál töltött idejét, az egyházi bentlakásos iskoláját és az anorexiával való küzdelmét vette alapul, és ezekből állított össze egy feminista, klausztrofób regényt. Bár nincs nagy cselekmény, ide nem is kell, nem ezen van a hangsúly, a történet egyszerűen csak folyamatosan gyomorszorító érzést kelt az olvasóban, hiszen annyira ismerős minden. A fojtogató hangulat mellett nem igazán számítunk boldog befejezésre, így nem meglepő a történet vége, mégis mindvégig fenntartja a feszültséget O'Neill, ahogy figyelemmel követjük egy tragédia kibontakozását.

Főszerepet játszik a könyvben, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni egy nőnek: Legyen fiatalos (itt már 30 éves korban megölik a nőket, mert semmire se jók), legyen sovány (ha esetleg plusz kiló van a lányokon, akkor egyből büntetést kapnak és gyógyszereket rá), legyen szexistennő, minden szexuális fétisre mondjon igent, nem létezhet párkapcsolatban nemi erőszak, fogja be a száját, tudjon főzni, és természetesen sose izzadjon, ne menstruáljon (az a férfiaknak nagyon kellemetlen tud lenni), és ne mutasson ki érzelmeket (mert természetesen a nők csak hisztisek.)

És ez a rémesen sok nyomás a mai világban is teljesen jelen van a médiában, akár a sztárokat is keresztre feszítik az újságok, mintha nem lennének emberek egy-egy rossz színű ruháért vagy plusz kilóért. Ez csapódik le ebben a könyvben, ezt látjuk, hogyan hat a lányokra: A történetben az iskolában minden felületet, falat tükrök borítanak, az egész életük akörül forog, hogy a pasik hány pontot adnak a képeikre, erre alapozzák az értékrendjüket. Így nem csoda, hogy minden lány evési zavarral küzd a történetben, és nem is csoda, hogy annyira gyakori probléma ez a való világban is, hiszen, ha mindenhonnan az folyik a csapból, hogy tökéletesnek és szépnek kell lenni, különben semmit sem érsz, akkor mit várunk, hogyan viselkedjenek a lányok?

A könyvben egyedül isabelt lehetett megszeretni, ő vele tudunk azonosulni, mert ő az, aki teljesen kilóg a történetbeli társadalomból: hiába szép és az első rangsorszámmal rendelkező lány, kedves és értelmes és együtt érez másokkal. A többiek − vele együtt a főszereplőnk, freida is − leginkább áskálódnak, mindig vetélytársként tekintenek a többiekre, és kegyetlenek egymással, ami tinédzser- és gyerekkorban annyira jellemző amúgy is az emberekre. De ha erre ránézünk, ezt látjuk a mai világban és a médiában is, az előbb ezért kellett letennem az olyan jó kritikákat kapott Danielle Paige: Dorothynak meg kell halnia könyvet is, mert a lányok/nők nem lehetnek barátok, a nőknek marnia kell a többi nőt, különben egy másik nő előrébb végez nálad. Utálom ezt a világszemléletet, és igen, sok nőben ez benne van, mert belénk nevelt dolog ez, és ezt ki is mondja az egyik legutálatosabb könyvszereplő: Őket erre nevelték, azért nem kedvesek. És sajnos bár tudom, hogy valakik szerint elég, hogy van szavazati joga a nőknek, egyenlő fizetés például már nem kell, még mindig nem töröltük el a szexizmust és még mindig okoz súlyos problémákat.

Nem csak a lányok önbecsülésén esik csorba emiatt a torz kép miatt, amit a média és a társadalom ránk vetít, hanem azt is sulykolják ezzel együtt a lányokba, hogy addig egy senki vagy, amíg nincs kapcsolatod. Ezzel is foglalkozik a könyv, hiszen az alappillére itt a világfelépítésnek, hogy amikor egy pasi születik, terveznek háromszor-négyszer annyi nőt, hogy tudjon válogatni és a lányoknak kell azért megküzdeni, hogy őt válasszák, és ez határozza meg az egész életét. Nagyon jól ábrázolja a szex szerepét is a kapcsolatokban O'Neill, hiszen manapság is, az ifjúsági regényekben is csak azt látjuk, hogy ha szűz vagy, csak akkor érsz valamit, különben nem lesz férjed, viszont azért legyél mindenre nyitott és extra jó legyél mindenben. Szerencsétlen főhősünk sem érti ezeket a kitalált szabályokat, hiszen a könyvben nem mondhatnak nemet a férfiaknak, ugyanakkor, ha meg igent mondanak már az első tesztkörön, amire a pasik jogosultak, akkor biztosan csak szeretők lehetnek.

Természetesen O'Neill foglalkozik azzal, hogy a szexizmus a férfiakra is kihat: ők sem mutathatnak ki érzelmeket, mert az "lányos," és aktív szexuális életet kell élniük, nehogy melegnek bélyegezzék őket, ezek pedig sokszor vezetnek nemi erőszakhoz, mert ennyire nem tanítjuk meg helyesen, hogyan kell a szexualitást kezelni.

Előkerül még sok apróbb téma, minden,  amire kihat a kettős mérce és a szexizmus, ami még kifejezetten tetszett, hogy még az LMBT emberek megítélése és a rasszizmus is előkerül, mindkettőt hogyan fetisizálja a média, pornóba természetesen minden jó, de attól még nem lesznek igazi, teljes emberek.

Az Örökké a tiéd egy borzongató és gyomorszájon vágó regény, ami elgondolkoztat, ha esetleg még nem foglalkoztunk volna azzal a kérdéssel, hogy miért van szükség a feminizmusra, és az miért nem szitokszó, bármennyire is szeretnék ezt elhitetni velünk. Fájdalmasan gyönyörűen összerakott regény ez, ahol minden sort nehéz volt olvasni, annyira aktuális és elevenünkbe vág.

Kedvenc karakter: isabel

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, a mondanivaló, az írói zsenialitás, ahogy össze lett fűzve az egész

Ami nem tetszett: a vége kicsit összecsapott

A történet: 6/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Tilos az Á Könyvek

Kiadás dátuma: 2016. március (eredeti: 2014. július 3.)

Oldalszám: 436 oldal

Honnan: kölcsön

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Paul Tremblay: Szellemek a fejben

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   A Barrett család élete összeomlik, amikor az egyik lányuk, Marjorie skizofrénia jeleit kezdi mutatni. Mivel az orvosi kezelés úgy tűnik, nem használ, a családapa a hitébe menekülve a helyi paphoz fordul, aki pedig ördögűzést javasol. A család anyagi gondjai megoldása végett pedig beleegyeznek, hogy valóságshow-ként közvetítsék az egészet. Viszont az egész tragédiába torkollik, amiről tizenöt év után, Meredith, Marjorie kishúga nyilatkozik egy bestseller írónak. Noha a szimpla horrorok nem az én asztalom, az ördögűzés témája mindig is érdekelt, ezért kétség sem férhetett hozzá, hogy ez a könyv azonnal a várólistámra kerül. Nem teljesen azt kaptam, amire számítottam − borzongató horror −, viszont annyira a bőröm alá kúszott a könyv, hogy abszolút nem csalódtam. A Szellemek a fejben ereje abban rejlik, hogy igazából egy kommentár a horror műfaj egészére, és ezáltal egy nagyon intellige