Vivien Holloway: Pokoli szolgálat

2013. május 2., csütörtök


Hogy akadtam rá: Magyar szórakoztató irodalom. Molyos az író.
Sorozat: A Pokolháború trilógia 1. része.

Úgy általában az egészről: Lilian Sanders, hogy megmentse haldokló kishúga életét bármit megtenne, ezért eladja a lelkét az Ördögnek. Így muszáj Lucifer szolgálatában embereket ölnie és elvinni a Pokolba a lelküket. Lilian jó a munkájában, ám egyszer elkövet egy hibát és valaki észreveszi gyilkolás közben, noha alakváltási képességei miatt nem tudja felismerni őt, mégis hagyja, hogy a férfi elmeneküljön. Egészen addig, amíg Lucifer utána nem küldi, hogy ölje meg őt szerződésszegésért. Liliannak fel kell tennie magában a kérdést, milyen élet, amit most így él és mennyit ér? Érdemes-e szembeszállnia magával az Ördöggel, aki ellen senkinek semmi esélye?
Magyar könyvekkel mindig bajban vagyok, mert sokan arra hivatkoznak, hogy örüljek, hogy adnak ki magyar kezdő íróktól, és ne nézzem őket úgy, mint a külföldi könyveket. Viszont ezt nem tudom én sosem kikerülni, nekem a nemzetiség nem számít, sőt az sem, hogy ha „ismerem” az írót. (Idézőjel azért, mert nem személyes ismerősöm, csak molyon beszélgetünk.) Tehát a kritika őszinte lesz, mint szokás szerint, kezdjünk is bele.

Sokan azon tanakodtak, hogy ez ifjúsági vagy felnőtt urban fantasy, a kételyeket eloszlatom, felnőtt könyv. Előnyben pedig azok vannak, akik szeretik Laurell K. Hamilton és Richelle Mead stílusát, mert erre a két írónőre emlékeztetett Vivi írása. Aki egy sötétebb hangulatú, kegyetlenséggel és vérrel teli fantasyra vágyik, annak tökéletes ez a könyv, hiába akadnak benne hibák, teljesen élvezhető a történet és az első 100 oldalon tartó döcögős kezdet után sikerült magával ragadnia.

Az egyik szálon egy Mead szukkubusz-féle becserkészést látunk, hiszen Lilian bérgyilkos, és az emberek megölése a feladata. Mégis ezt a munkát másnak látja, és a rég elfojtott emberisége most jobban felszínre tör, mint eddig. Lilian hiába ölt annyi éven át már embereket, és hiába nem sajnáljuk a történet eleji áldozatát, Lilian nem hidegvérű gyilkos. Ezen a szálon küzd magával és persze a helyzetével a főhősünk, és végre eldönti, hogy hiába él, örökké rabságban marad, és vannak fontosabb dolgok, mint az, hogy életben maradjon az ember.

A másik szálon pedig a politikai-hatalmi harcokat láthatjuk, ahol Lilian csak egy kisegér a sok ragadozó között. Olyan veszélyes és lehetetlen helyzetben van – hiszen a főgonosz mégis csak Lucifer –, ahol minden apró lépést meg kell terveznie, és valljuk be, minden eléggé kilátástalannak tűnik, hiszen nemcsak egy gonosszal kell Liliannek szembenéznie. Aki kedveli az ilyen feszültséggel teli történeteket, annak is kedvez ez a regény.

Viszont hiába van nagyon sok erős gonosz karakter, úgy éreztem, hogy páran csak kellékként lettek belógatva, és nem jutottak sok szerephez. Már említettem, hogy az első 100 oldallal nem voltam teljesen megelégedve, részben mert itt még nem látszik, hogy mi lesz a központi cselekmény, részben pedig azért, mert itt még úgy éreztem, hogy az írói stílus picit kiforratlan, és a regény közben érezni lehet a minőségi változást. A karakterek használatán is meglátszik ez: az első 100 oldalban senkit nem tudtam megkedvelni, úgy éreztem, nem igazán ismerjük meg őket, aztán ahogy halad előre a regény a főbb szereplők igazi hús-vér alakot nyernek, és lett olyan férfi szereplő, aki megdobogtatta a szívem, noha nem kell félni, a regény nem romantikus.

Ennek ellenére pár mellékszereplővel nem tudtam megbékélni, mert ugyanúgy üresek maradtak, vagy teljesen el is tűntek, nem volt szerepük és így a sok karakter mellett (nem zavar ám a karakterek száma), valahogy eltörpültek és nem értettem a funkciójukat. Leginkább ilyen Janet, akinek csak és kizárólag egy visszaemlékezésben van szerepe, és Aaron, aki Lucifer egyik nem éppen életre való fia, aki pedig szimplán elütött a könyv hangulatától, és még persze ha reális is, hogy nem minden démon egyből jó gyilkolásban, akkor sem értem, hogy nem halott szerencsétlen. Persze, van még két részünk, hiszen ez egy trilógia kezdete, ezért még megismerhetjük őket, szóval ez sem olyan probléma, amin ne lehetne átsiklani, és egészen biztosan nem rontja az olvasási élményt.

Ami egy kicsit viszont nekem igen, és ezért is lett négy csillag a könyv, az két dolog miatt van. Vivi nagyszerűen ír, tényleg, de egy-két mondat annyira kilógott, hogy kizökkentett olvasás közben, leginkább Gabriel időjáráshoz hasonlatos szemleírásai (de ez lehet azért, mert Gabrielt nem szeretem :D), a főhősünk jellemzése „higanyszemekkel” és Lucifer hangjának leírása, amely mindig olyan „mint a mérgezett karamella.” Nincs tele ilyenekkel a könyv, de ez az egy-kettő nekem nagyon kilógott, ahogy Lucifer karaktere is. Még Janetnél elnéztem az örökös becézést és „szívizést,” úgy gondolom, Lucifer szájából ezek nagyon ellentmondásosak.

És hiába szeretem általában Lucifer karakterét mindenhol, őt nehéz ábrázolni, hiszen az eredendő és örök gonosz a keresztény hitvilágban. Sokféle értelmezése van, van, ahol a szenvedő félnek állítják be, hiszen Isten eleve elrendelte a bukását és a többi, mégis úgy érzem, hogy itt nem sikerült rendesen bemutatni Lucifert. Persze, Lilian a főhős, honnan tudná Lucifer motivációját, honnan tudná, mi a története, és nem is ezzel van a gondom, hanem ahogyan Lucifer az olvasónak lejön. Nem igazán alakult ki bennem semmi kép róla, azon kívül, mint az az átlagos gonosz, aki mosolyog és öltönyben ül és jól néz ki (bár ez ugye itt relatív a vörös szemekkel), nem is borsódzott tőle a hátam a kegyetlenségétől, és a gyerekei mögött pedig, mint karakter eltörpül. Ez nem csak azért, mert nekik tisztán látható a motivációjuk, hanem mert Lucifer egyik főfoglalatossága, hogy a főhősünket becézi, és nem egyszer-kétszer, hanem állandóan, többek között napsugaram, drágám, kis madárkám, gyönyörűségem. És míg néha a gonoszoktól ez rendben van, ha kiráz tőlük a hideg, én itt nem értettem a célját, mivel a karaktere is sántított nekem. (Azóta is megrögzött teóriám, hogy Samael a főgonosz.)

A világfelépítés egy része érdekes: adottak a Menny és Pokol követei, akik lelkeket lopnak, lelkeket mentenek meg, és mindezt úgy, hogy nem lesz vallásos, keresztény dolog, szóval, aki ettől fél, az is vágjon bele nyugodtan. Viszont itt is akadt egy kis hiányérzetem, és jobban érdekelt volna a Pokol hogyanjai és miértjei. Persze, Lilian örül, hogy él, nem fogja kikérdezni, mi hogyan működik és én ezt értem, mégis pár alapvető dolog nekem hiányzott. Illetve, hogy Lilian sosem kérdőjelezte meg még egy futó gondolatra sem – bár ugye már 64 évet lent töltött –, de az olvasó számára érdekesek és fontosak lehettek volna a részletek. A lélektolvajok, vagyis aki Lilian begyűjtik ezeket a lelkeket, de nem tudjuk meg hogy miért. (Főleg talán azért gondolkoztam ezen, mert feltettem, hogy a gonosz lelkek eleve a Pokolba mennek, ezek szerint akkor mégsem? Vagy van oka, hogy Lucifer gyűjti idő előtt a lelkeket?) A Pokol nekem úgy nézett ki, mint egy ötcsillagos hotel, kivéve a kínzó kamrák részét, de valahogy nem állt össze a fejemben a kép, hogyan és miért, illetve több leírást, bemutatást szívesen láttam volna. No és hogy Lilian kulcsra zárja a szobáját, de démonok elől? Illetve hát lélektolvajok elől? Akik tudnak teleportálni?

És bár tényleg logikátlanság nem sok van a világfelépítésben, inkább azt mondanám, hogy ilyen és e féle kérdéseket hagy maga után. Lucifer olvas a gondolatokban, de nem lát bele Lilian fejébe, aki azt mondja, hogy eltemeti magába a gondolatokat, mégis tisztán arra gondol, amire Lucifer kíváncsi lenne. Ez a gondolatolvasós folyamat engem bővebben érdekelt volna. (Aztán ki tudja, lehet, Lucifer csak úgy tett, mintha nem látna a fejébe.) A másik főkérdés, hogy miért kell egy örök és halhatatlan lénynek – Lucifernek – örökösök? Mármint meg lehet magyarázni még, hiszen van két könyvünk, csak furcsálltam, hogy senki, se Lilian nem is említi a miértet.

Ami viszont nekem logikai bukkanó volt, hogy Lucifert át lehet ejteni azzal, hogy csak el-elköltöznek, minden mágikus védelem nélkül, illetve, ha szimplán más nevét használják. Lucifert én egy kicsit nagyobb halnak képzeltem el. Plusz elvileg 64 év telik el a prológus és az első fejezet között, mégis ugyanolyan minden technikailag és világilag. Persze, említik, hogy másképp telik az idő a Pokolban és a való világban, de nem tudtam meg, hogy mennyi telt el ténylegesen fent, és nem is láttam semmilyen nagy változást. És nem utolsó sorban egy picit rövidnek éreztem, hogy csak a prológusban látjuk a lélekeladós jelenetet, főleg, hogy ennyire egyszerűen ment. Lilian se szó, se beszéd aláírja, anélkül, hogy tudná mi az, hogy tudná, ki az, aki ajánl neki bármit. És tudom, hogy elkeseredett volt, mégsem éreztem ezt megfelelően kifejtve, hogy elhiggyem annyira kaotikus lelkiállapotban volt, hogy vakon, akár heccből aláírjon egy jogi papírt. Szívesen láttam volna, ha Lilian megismerkedik valahogyan a természetfelettivel.

Bár megszerettem két férfi karaktert is (egy renegátot, Berithet és Samaelt, aki természetesen Lucifer első számú fia és gonosz), essen szó Lilianről. Nem kedveltem meg különösebben a főhőst, ami nálam amúgy is csodaszámba megy, de nem is irritált. Lilian egy kicsit nekem egy rideg kőlaphoz hasonlított, ami érthető, hiszen megkínozták, megkeményítette magát és próbál érzelemmentes lenni. Rájöttem olvasás közben, hogy amit hiányoltam az elején Lilianből az igazából csak ez, hogy mindent elfojt magában, és remélem, hogy a következő részekben felolvad, és láthatok egy emberi Liliant is, akivel talán tudok azonosulni. Mégis több emléket szerettem volna/szeretnék látni a húgáról, hiszen ez egész Lilian motivációja és a lényének az alapja, és amiket láttunk, azok nagyon szépek voltak. Lilian múltjában még ott van egy brutális kínzás Lucifertől és az abból való felépülés, ami szintén nagyon érdekelne. Szóval röviden Lilian egy nagyon érdekes karakter potenciálját hordozza magában, de még az olvasó előtt is titkolózik az első részben, én pedig türelmetlenül várom, hogy megismerhessem.

Összességében egy sötétebb hangulatú, felnőtt fantasy ez, amit kifejezetten ajánlok a Hamilton rajongóknak, és hiába a kezdeti apró kiforratlanságok, látszik, hogy egy tehetséges írónő állt elő egy nagyon jó ötlettel. A történet maga arról szól fantasy köntösbe burkolva, hogy milyen a gyász után elmenekülni minden elől, akár magunk elől is, és hogy ezen túl kell lépni. Hogy nem csak létezni kell, hanem élni is. Nagyon várom a második részt, és köszönöm a lehetőséget az Aba kiadónak, hogy megjelenés előtt olvashattam.

Kedvenc karakter: Berith, Samael

Ami kifejezetten tetszett: a hangulat, Berith

Ami nem tetszett: a döcögős kezdet, Lucifer

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 4/5 pontból (a piros betűn nem tudok túllépni)

Kiadó: Aba

Kiadás dátuma: 2013. május 5.

Oldalszám: 320 oldal

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy nem tudod, hogy a második rész megjelenése mikorra várható?
Barbi

Gigi írta...

@Barbi: Készül már a második rész, biztos dátum nincs, de megközelítőleg télre vagy jövő év elejére várható. :)

Névtelen írta...

Szia.
Szeretném megkérdezni,hogy a 2.rész már elkészült,megtudom venni a boltban?

Gigi írta...

@Névtelen: Sajnos nem. Ahogy elnézem, nem várható egyhamar a 2. rész, az írónő már másik kiadónál másik sorozataira fókuszál.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.