Ugrás a fő tartalomra

Daryl Gregory: Stony Mayhall második élete

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: 1968-ban Wanda Mayhall és három lánya egy fiatal nő holttestére bukkannak, mellette pedig a halott csecsemőjére. De csodák csodájára a kisbaba kinyitja a szemét és mozogni kezd, habár nem vesz levegőt és nem ver a szíve. Bár a zombikat a hatóság levadássza, Mayhallék elrejtik és felnevelik az élőhalott fiút, akit John/Stony névre keresztelnek el, de persze Stony létezése nem maradhat örökké titok…

Kapott ez a könyv hideget-meleget, de mégis úgy voltam vele, hogy megveszem és elolvasom, mert a legtöbb kritikában csak annyit láttam, hogy ez egy lassú, karakterdráma és nincs benne semmi zombis. Erre pedig úgy gondoltam, hogy nem fog zavarni, hiszen szeretem, amikor fantasy témával párhuzamot vonnak valami más, komolyabb témára és az érzelmeken van a hangsúly. Csak elkövettem azt a hibát, hogy félreértelmeztem a fülszöveget, ugyanis megváltástörténetet ígérnek, de én abban a hitben éltem, hogy egy szereplő saját megváltásáról lesz szó, nem a Megváltóról, mint messiásról.

És éppen ezért nem tudom teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy szerintem ez rossz könyv, de egy biztos: nem nekem való, és amúgy sem éreztem annyira különlegesnek, amit ígért nekem a marketing. Négy részből áll a könyv, és mindegyik más hangulatú és más stílusú, és valahogy ezért sem tudtam az egész történethez érzelmileg kapcsolódni, egyszerűen kizökkentettek az időbeli ugrások, és úgy éreztem, hogy ezek csak vázlatok, mindenbe bele-beletapicskol az író és úgy hagyja függőben. Az első rész egy felnövésről szóló regény, a második egy polgárháború előkészületeiről mesél (de milyen rémunalmasan még ezt is) egy naiv, idealista ifjonc szemszögéből, a harmadik a kormány titkolt dolgairól szól (szintén unalmasan), és a negyedik pedig egy értelmetlen, túlírt, hatásvadász Messiás történet.

Igen, azt hiszem, látszik, hogy ahogy a történet végére gondolok, elönt a düh, mert lehetett volna ez egy jó könyv is, vannak benne nagyon jó gondolatok és filozófiai kérdések, de a kivitelezés és a vége elrontotta számomra az egészet. A vége miatt vontam le egy teljes csillagot, mert ha nekem egy szomorú, hányattatott sorsú férfi történetét kell olvasnom, aki megváltja az egész világot, akkor nem lehet ilyen vége… Egyszerűen elsöpört minden értelmet és úgy éreztem, teljesen felesleges volt ezt ötszáz oldalban megírni.

Azon kívül, ami nagyon zavart, hogy Stony egy olyan karakter, akinek a sorsa egyszerűen nem érdekelt. Stony passzív, nem csinál semmit, néha olyan oltári hülyeségeket gondol (valakiről, aki a barátja, nem gondolja, hogy lehetnek titkai, csak a 400. oldalon), hogy nem tudom, hogy lett ő valami vezérszemélyiség és nagy stratéga. Stony akárhová megy, mindenki megszereti (nem vicc, az ellenségei is, akik utálják a zombikat), és nem tudom átérezni miért. Egy hasonló zombi-szemszöges regényben, a The Girl with All theGiftsben el tudtam hinni, hogy Melanie-t mindenki megkedveli, mert kedves volt, együtt érzett az emberekkel és rácsodálkozott a világra, ő volt tényleg az a reménysugár a poszt-apokaliptikus világban, akinek mindenkire szüksége volt. Stony pontosan ugyanezt a szerepet töltené be, de az író annyira beleszeretett a saját karakterébe,  hogy elfelejtette megmutatni, hogy miért kéne szeretnünk és miért olyan különleges Stony (azon kívül, hogy ő az egyetlen zombi, aki fejlődik.)

A regény közel 500 oldalas és tényleg nem történik semmi, ami nem zavarna, ha az érzelmek átjönnének, de Stony csak egy érzelemmentes bábu, amire olvadozik mindenki, és így örültem volna, ha történik valami. A polgárháborút, a kormány által elkövetett kínzásokat csak díszként kapjuk meg, egyfajta keretként Stony "nagy férfifájdalmának" és ennyi. A világról semmit nem tudunk meg, teljesen úgy éreztem, mintha nem is alternatív történelem lenne itt, hanem csak szimplán a mi világunk, és a zombik mibenlétére se kapunk választ, ami igenis zavart, mert nem volt más célja a történetnek… Vagyis lehet lett volna, de elveszett abban az 500 oldalnyi ömlengésben. Gregory még elkövette − számomra − azt a hibát is, hogy azt a pár akciódús jelenetet, ami lenne, vagy ahol történne bármilyen cselekmény szempontjából fontos valami, azt kivágja és okosnak tűnő, írói kiszólalással oldja meg, pl. "Ismered ezt a történetet, képzeld el, itt vannak a hozzávalók" és beilleszt egy listát a zombifilmekből. Igen, lehetne ezt jól használni, általában szeretem az írói kiszólalásokat, de itt kizökkentetett, mert a könyv első felében ez javarészt sehol nem volt, utána meg ettől lett olyan érzésem, hogy összecsapta a könyvet. Főleg, hogy néha megpróbált nem Stony szemszögből írni, amit oda nem illő történetekkel, hirtelen és rövid szemszögváltásokkal oldott meg, mintha ő se tudná mit akar. Röviden: nem éreztem kidolgozottnak a regényt, és úgy éreztem, hogy az író se tudja, mit akar, amit a darabos történetvezetés csak még jobban megerősített.

De ugyanakkor tényleg lett volna mondanivalója a könyvnek, ha nem lenne a Messiás vonal és a borzalmas vége jelenet, akkor még négy csillagot is adtam volna rá ezekért. Mindazonáltal lehet, hogy valakinek pont ez fog tetszeni benne, de engem sajnos nem sikerült kárpótolnia összességében.

A regény egy része szól a családi szeretetről, és hogy ez nem feltétlenül mindig jelenti a vérszerinti rokonságot, szerettem olvasni Stony és a testvérei kapcsolatáról, bár ez sajnos csak az első részt tette ki a könyvből, és ez is néha olyan felületesen volt leírva. Egy kicsit arról is szól a történet, hogy Stony önmagát keresi, mint egy átlagos tinédzser, amit nehezít, hogy árva, és nem ismeri a vérszerinti szüleit, és felmerül a kérdés, hogy vajon a biológiai rokonok mennyire határozzák meg az ember személyiségét. (De ez a téma olyan mikroszkopikus és egy-két oldalon bedobált, hogy nem éreztem tényleges családi szeretetről szóló regénynek, mint ahogy a fülszöveg állítja.)

A másik téma − ha már zombikról van szó −, amit szintén nagyon enyhén érint Gregory, az élet-halál kérdése. Egyrészt mert a zombik is megkérdőjelezik, hogy ők most élnek-e vagy sem, másrészt pedig egymás mellett látjuk egy új élet születését és az esztelen gyilkosságokat.

Viszont a zombiság két nagy dologra párhuzam, amit igazán értékelni tudtam ebben a regényben: Az egyik a zombilétre való magyarázat végül is, hogy az emberek magukat tartják össze, és sok minden rossz dolgot túlélnek. Mivel a zombik is folyamatosan öngyilkosok lesznek, ezért a zombilét és a Holtváros (a zombik börtöne) egyfajtaképpen értelmezhető a depressziónak és/vagy a reménytelen és kemény helyzeteknek az emberek életében.

A másik dolog pedig a másság elfogadása, amit nem is nagyon titkol Gregory, ugyanis az öreg mentor karakter még ki is ejti a száján a homoszexualitás szót és hogy mennyire áttörő volt ezt egy bizonyos filmben használni. Innentől nem igazán nehéz összekötni a zombiságot az LMBT kultúrával − számos helyen annyira erőltetetten átlátszó, hogy úgy éreztem, Gregory elfelejtette lecsiszolni az éleket, hátha valakinek nem elég egyértelmű. Van itt nekünk: Szakáll (azok az élők, akik kísérik a zombikat, hogy el tudjanak jutni egyik helyről a másikra), ezt a kifejezést használják a heteroszexualitás látszatát fenntartó párokra is, a különböző degradáló szavak, kifejezések elleni harc, a múltbeli (nácikra nagyon hasonlító - nem, ez sincsen eltakarva, nyolcszor meg vannak említve a nácik és Hitler) kivégzések szépítése és kitakarítása a történelemkönyvekből, az a kérdés, hogy kárhozatra vannak-e ítélve a Biblia szerint, és a vallások meglepően úgy állnak a zombikhoz, mint az LMBT emberekhez. A zombik sorra lesznek öngyilkosok, mert a média és a társadalmi elvárások olyannak festi őket, és eleve utálják magukat, ezért Stonyék egyik terve is abból áll, hogy nyilvánosságra vonulnak, könyvekkel, oktató honlapokkal és celeb "coming out"-okkal, és a klasszikus "a homoszexualitás/zombiság" betegség beszédet is láthatjuk az egyik szereplőtől.

A Stony Mayhall második élete nem feltétlenül rossz regény, de eléggé esetlenül megszerkesztetett. Az üzenete − a másság elfogadása és főleg az LMBT emberek helyzete − túlságosan fejbevágó és oktató stílusban kerül az olvasó elé, ezért nem biztos, hogy mindenki élvezni tudja. Ha finoman, több érzelemmel írták volna meg, lehetett volna iszonyatosan jó regény is, így csak a potenciált látom benne, és mindenki csak a saját felelősségére olvassa.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a másság elfogadása, a mássághoz való viszonyulás, mint téma

Ami nem tetszett: lassú, a vége értelmetlenné teszi az egészet, messiás üzenet

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Gabo (és Ad Astra)

Kiadás dátuma: 2014. június

Oldalszám: 482 oldal

Honnan: saját, papírpéldány

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt.

Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat.


AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK

Szerintem ez…

Deborah Harkness: A boszorkányok elveszett könyve

Hogy akadtam rá: Féltem tőle, mert felnőtt fantasy, aztán Kelly úgy döntött elküldi nekem, én is élvezzem. :D

Úgy általában az egészről: Diana Bishop az alkímiára szakosodott történész élete fenekestül felfordul, mikor kikéri az egyetem könyvtárából az Ashmole 782 kéziratot. Diana boszorkány, de mióta szülei meghaltak hét éves korában, a mágia mindenféle módjától elzárkózott, ezért is választotta a történelmet a tanulmányai témájának. Igen ám, de az Ashmole 782 bűbáj alatt áll, és ha ez nem lenne elég, megjelenik egy lélegzetelállítóan gyönyörű vámpír is, Matthew, közvetlen azután, hogy a kéziratot Diana kikérte. Mi olyan különleges ebben a könyvben?

Sejtéseim szerint sokan vagytok úgy vele, hogy ki akartok kapcsolódni, mikor egy könyvet a kezetekbe vesztek, legalábbis a szórakoztató irodalom erre való. Felteszem, nem csak én vagyok már 18 fölött, aki szeret az első szerelemről olvasni, ezért inkább YA (ifjúsági) könyveket olvas. De valahogy mégsem az igazi az, hogy 16 évesek bőrébe kel…

Top 10: Kedvenc romantikus regény

Mostanában megrögzötten néztem, hogy mely posztokra van kereslet, és valamilyen úton-módon a régi Top 10 romantikus könyves listám időről-időre előkerül a legolvasottabb bejegyzések közé. Ezért felötlött bennem az a gondolat, hogy írok egy újabb posztot, de most mindenféle kategória szerint (a többi kategória később várható), és ezt ám frissíteni is fogom, ahogy változik. (Mert most ahogy ránéztem a régi listámra, elszörnyedtem, hiszen a sorozatok folytatásai eléggé lerontották a színvonalat.) Előre leszögezem, hogy klasszikus és szépirodalmat nem teszek fel listákra, mert nem egy kategória a szórakoztató irodalommal, így tehát a legjobb romantikusok között persze, hogy ott van számomra az Üvöltő szelek, de a végén a klasszikusok kilöknének minden modern regényt. :)

A LISTA FOLYAMATOSAN FRISSÜL! (utoljára frissítve 2014. február 17.)

10. Victoria Schwab: Az Archívum (ifjúsági, 3 részes sorozat)
Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A …