Ugrás a fő tartalomra

R. J. Palacio: Csodácska

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: August Pullman arcdeformációval született, így egészen tíz éves koráig a sok műtét és lábadozás miatt nem járhatott iskolába. Most viszont, bár a szülei túlságosan is védik a világtól, úgy döntenek, hogy beíratják igazi suliba, hogy végre barátokat szerezzen.

Bár a főszereplő, August, ritka arcdeformációval született és ezzel küszködik, a könyv főtémája mégis ráhúzható bármilyen olyan betegségre, ami kihat annyira az emberre, hogy másoknak is feltűnik. Talán azért is érintett meg most ez a könyv annyira, mert August orvosi kalamajkáját, azt hogy mások nem tudják hogyan kezelni - vagy túlságosan védik, vagy csak nevetnek rajta -, teljesen át tudtam érezni és azonosulni tudtam vele, noha teljesen más betegséggel járok most kórházakba.

És hiába a betegség és az ezzel való élet a központi téma, mégis annyi minden másról szól ez a könyv, és ennek nagy részét annak köszönheti, hogy nem csak August nézőpontjából látjuk a történetet, nem csak az ő problémája teszi ki az egész regényt. Így az egész sokkal valószerűbb, hihetőbb és szívbemarkolóbb lesz, és így egy igazi felnövésről, énkeresésről szóló könyvet kapunk, aminek a legnagyobb üzenete az, hogy legyünk toleránsabbak. Hiába nem ismerünk valamit, hiába elsőre ijesztő főleg a saját tudatlanságunk miatt, mindenki csak érző emberi lény, és úgy fejlődünk, ha utánanézünk a dolgoknak és nyitott szívvel és elmével állunk a világhoz.

Minden karakternek különböző problémái vannak, és Augustot is több karakter szempontjából látjuk, így azt is bemutatja Palacio, hogy az emberek milyen hatással vannak egymásra életére, és hogy egyetlen apró cselekedet vagy szó is mennyit számíthat egy embernek.

August a betegségekkel való küzdelmet mutatja be, milyen megszokni, hogy állandóan kórházba kell járni, különféle vizsgálatokra menni, és hogy mit jelent ez számára kapcsolati szinten. A legtöbben nem tudják rendesen kezelni, mert az első dolog, amivel azonosítják mindig a betegsége, és noha szüksége van egy-két változásra az életmódjában, mégis a családja túlságosan törékenynek látja. Ahogy August bekerül az iskolába, úgy természetesen látjuk az általános reakciókat, de a legszívszorítóbb mégis az, amikor August ámítja magát, hogy nem is olyan fontos, hogy mindenki elfogadja, mégis szívesen járkálna állandóan maszkokban, hogy úgy tekintsenek rá, mint a többiekre. Ezzel egy kicsit Palacio a kinézethez társuló szociális elvárásokat is érinti, mint témát.

August, testvére, Via már korán megtanulta, hogy nem neki a legrosszabb, látva az öccsét, ezért ő az a fajta karakter, akinek rá kell jönnie, hogy csak azért, mert másnak másfajta baja van, az ő problémái is jogosak. Emellett pedig még a halál és gyász témáját is érinti a szála, mert ő az, aki a legjobban hiányolja a nagymamájukat. (És akkor még ne is beszéljünk egy másik gyászt érintő szálról, amin még én is bőgtem.) És lévén, hogy Via tinédzser, és most kezdi a gimnáziumot, a barátságok változásáról is szó esik, hogy milyen kétfelé felnőni.

Summer karaktere is felhozza az elmúlás témáját, és a gondolatot, hogy mi lehet a halál után, ami sokakat foglalkoztat ebben a korban, amikor legelőször gondolnak bele, hogy az élet véges. Jack szála egy kicsit érinti a társadalmi különbségeket, és ahogy vele is gonoszkodnak a többiek jóformán a semmiért, tökéletes párhuzam arra, hogy az August elleni támadásoknak sincsen semmi értelme, ahogy semmiféle utálatnak és megkülönböztetésnek se. Justin a választott/talált család témáját hozza, és azon gondolkozik, vajon sorsszerű vagy véletlenek sorozata-e az élet. Míg Miranda szintén a szüleivel küszködik, nevezetesen azzal, hogy elváltak és a másoknak való megfelelési vágya a főproblémája.

A Csodácskában rengeteg fiatalkort érintő téma és probléma van, mégis arról is szól, hogy milyen az életünkben a nehéz időszakokat átvészelni, így ez a történet mindenkinek adhat valamit. Csupa szív ez a könyv, ami az elfogadásról és a kedvességről szól, és hogy mennyivel jobb lenne ez a világ, ha mind megpróbálnánk megértők és toleránsak lenni.

Kedvenc karakter: August, Olivia, Jack

Ami kifejezetten tetszett: a téma

Ami nem tetszett: az enyhén rózsaszín szirupos befejezés

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2014. (eredeti: 2012. február  14.)

Oldalszám: 364 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Természetfeletti lény szerinti ajánlók

Mivel annyira unatkoztam a The Haunted olvasása közben, csináltam szép polcokat molyon. Amiből jött az, hogy miért ne írnám össze ennek az eredményét a blogomon. Észrevettem, hogy sokan kérnek tőlem úgy ajánlást, hogy „legyen vámpíros,” vagy „legyen szellemes,” és valljuk be, mindenkinek megvan a kedvenc lénye fantasyban, ezért gondoltam, hogy írok egy ilyen posztot. Kaptam olyan ajánlást, hogy írjak TOP 10-es listát vámpíros könyvekből, de mivel a többi lény sajnos háttérbe szorult még eddigi olvasmányaimban, és nem akarom őket sem kihagyni, ezért egybevonok mindenfajta lényt. Nem spoilerezek, így aminek a fülszövegéből nem egyértelmű, hogy milyen lény a főhős pasija (lásd példának okáért Dark Divine) azt nem fogom oda ajánlani. Plusz, amit én nem tartok annak (lásd Káprázat), azt nem fogom oda ajánlani. Szóval teljesen szubjektív vélemény lesz, mint eddig is megszokhattuk, és természetesen tetszési sorrendbe fogom szedni az ajánlásokat. AZ ÉJSZAKA LÉNYEI, AZAZ A VÁMPÍROK Szer

Lauren Kate: Torment - Kín (Loki edition)

Hogy akadtam rá: A borítója csábított el. Sorozat: A Fallen - Kitaszítva 2. része. Úgy általában az egészről:  Lucinda Price élete kínszenvedés, de nem azért, mert az egyetlen majdnem-barátnőjét megölték a szeme láttára, vagy mert nem láthatja a szüleit, esetleg mert fogalma sincs arról, mi történt vele az előző életében, nem, Lucinda problémája sokkal nagyobb: Daniel, a bukott angyal pasija otthagyja egy magániskolában, ahol három hetet kell kibírnia. Mert csak így tudják megvédeni a különböző teremtményektől, akik Luce-ra pályáznak. Mit csinál a kedves kis főhősünk a félangyaloknak fenntartott oktatási intézményben? HÁT BEFESTI A HAJÁT! Meg sír… sokat… Az első részre négy csillagot adtam, mert noha a kivitelezése nem volt az igazi, az alapötlet kiváló lett volna, megvan benne minden, ami egy igazán jó ifjúsági, romantikus, fantasyhoz kéne: reinkarnáció, angyalok, démonok, Világvége harc. Na igen ám, de sikerült a nagyszerű koncepciót elrontani… Hogy mivel is? Ez egy olyan j

Sally Nicholls: Shadow Girl (Árnylány)

Hogy akadtam rá:   Sally Nicholls rajongó vagyok. Úgy általában az egészről:   Clare élete nem a legvidámabb: Sehova sem tud beilleszkedni és állandóan zaklatják az iskolában. Nem foglalkozik a tanulmányaival vagy azzal hogy barátokat szerezzen, hiszen mindig gyorsan átpasszolják másik gyámszülőkhöz, és költözhet tovább. Aztán egy napon eltéved hazafelé menet és találkozik Maddyvel, aki szintén árva és talán ő lehet az első igaz barátja. Sally Nicholls diszlexiásoknak szánt mesekönyve ez, vagyis eleve könnyen olvasható a nyelvezete, kellemesen nagy térközökkel és alapvetően rövid, de még így is egy összetett és elbűvölő mesét tudott összehozni. Az alapötlete ugyanaz, mint a Close Your Pretty Eyes nak, mivel egy másik kiadónak is feldobta ugyanazt az ötletet az írónő, így egy ihletből született a két könyv: milyen az élete egy árvaházban nevelkedett gyereknek. Míg a Close Your Pretty Eyes egy szívet tépő történet, ami enyhén reménytelen, addig ez a történet csupa remény, d