Ugrás a fő tartalomra

R. J. Palacio: Csodácska

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Úgy általában az egészről: August Pullman arcdeformációval született, így egészen tíz éves koráig a sok műtét és lábadozás miatt nem járhatott iskolába. Most viszont, bár a szülei túlságosan is védik a világtól, úgy döntenek, hogy beíratják igazi suliba, hogy végre barátokat szerezzen.

Bár a főszereplő, August, ritka arcdeformációval született és ezzel küszködik, a könyv főtémája mégis ráhúzható bármilyen olyan betegségre, ami kihat annyira az emberre, hogy másoknak is feltűnik. Talán azért is érintett meg most ez a könyv annyira, mert August orvosi kalamajkáját, azt hogy mások nem tudják hogyan kezelni - vagy túlságosan védik, vagy csak nevetnek rajta -, teljesen át tudtam érezni és azonosulni tudtam vele, noha teljesen más betegséggel járok most kórházakba.

És hiába a betegség és az ezzel való élet a központi téma, mégis annyi minden másról szól ez a könyv, és ennek nagy részét annak köszönheti, hogy nem csak August nézőpontjából látjuk a történetet, nem csak az ő problémája teszi ki az egész regényt. Így az egész sokkal valószerűbb, hihetőbb és szívbemarkolóbb lesz, és így egy igazi felnövésről, énkeresésről szóló könyvet kapunk, aminek a legnagyobb üzenete az, hogy legyünk toleránsabbak. Hiába nem ismerünk valamit, hiába elsőre ijesztő főleg a saját tudatlanságunk miatt, mindenki csak érző emberi lény, és úgy fejlődünk, ha utánanézünk a dolgoknak és nyitott szívvel és elmével állunk a világhoz.

Minden karakternek különböző problémái vannak, és Augustot is több karakter szempontjából látjuk, így azt is bemutatja Palacio, hogy az emberek milyen hatással vannak egymásra életére, és hogy egyetlen apró cselekedet vagy szó is mennyit számíthat egy embernek.

August a betegségekkel való küzdelmet mutatja be, milyen megszokni, hogy állandóan kórházba kell járni, különféle vizsgálatokra menni, és hogy mit jelent ez számára kapcsolati szinten. A legtöbben nem tudják rendesen kezelni, mert az első dolog, amivel azonosítják mindig a betegsége, és noha szüksége van egy-két változásra az életmódjában, mégis a családja túlságosan törékenynek látja. Ahogy August bekerül az iskolába, úgy természetesen látjuk az általános reakciókat, de a legszívszorítóbb mégis az, amikor August ámítja magát, hogy nem is olyan fontos, hogy mindenki elfogadja, mégis szívesen járkálna állandóan maszkokban, hogy úgy tekintsenek rá, mint a többiekre. Ezzel egy kicsit Palacio a kinézethez társuló szociális elvárásokat is érinti, mint témát.

August, testvére, Via már korán megtanulta, hogy nem neki a legrosszabb, látva az öccsét, ezért ő az a fajta karakter, akinek rá kell jönnie, hogy csak azért, mert másnak másfajta baja van, az ő problémái is jogosak. Emellett pedig még a halál és gyász témáját is érinti a szála, mert ő az, aki a legjobban hiányolja a nagymamájukat. (És akkor még ne is beszéljünk egy másik gyászt érintő szálról, amin még én is bőgtem.) És lévén, hogy Via tinédzser, és most kezdi a gimnáziumot, a barátságok változásáról is szó esik, hogy milyen kétfelé felnőni.

Summer karaktere is felhozza az elmúlás témáját, és a gondolatot, hogy mi lehet a halál után, ami sokakat foglalkoztat ebben a korban, amikor legelőször gondolnak bele, hogy az élet véges. Jack szála egy kicsit érinti a társadalmi különbségeket, és ahogy vele is gonoszkodnak a többiek jóformán a semmiért, tökéletes párhuzam arra, hogy az August elleni támadásoknak sincsen semmi értelme, ahogy semmiféle utálatnak és megkülönböztetésnek se. Justin a választott/talált család témáját hozza, és azon gondolkozik, vajon sorsszerű vagy véletlenek sorozata-e az élet. Míg Miranda szintén a szüleivel küszködik, nevezetesen azzal, hogy elváltak és a másoknak való megfelelési vágya a főproblémája.

A Csodácskában rengeteg fiatalkort érintő téma és probléma van, mégis arról is szól, hogy milyen az életünkben a nehéz időszakokat átvészelni, így ez a történet mindenkinek adhat valamit. Csupa szív ez a könyv, ami az elfogadásról és a kedvességről szól, és hogy mennyivel jobb lenne ez a világ, ha mind megpróbálnánk megértők és toleránsak lenni.

Kedvenc karakter: August, Olivia, Jack

Ami kifejezetten tetszett: a téma

Ami nem tetszett: az enyhén rózsaszín szirupos befejezés

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2014. (eredeti: 2012. február  14.)

Oldalszám: 364 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Ann Redisch Stampler: How to Disappear (Így lehet köddé válni)

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónő könyveit. Úgy általában az egészről:   Nicolette-tel valami szörnyűség történik az erdőben, aminek következtében kénytelen elmenekülni otthonról. A régen népszerű lány most arra kényszerül, hogy újabb és újabb személyazonosságot vegyen fel és alkalmi munkákból tartsa el magát, nem sokáig maradva egy-egy helyen, nehogy rátaláljanak. Jack nem tudja lemosni magáról a bűnöző apja nevét, ezért is próbál annyira törvénytisztelő lenni, amennyire csak lehet. Viszont a börtönben lévő testvére, Don megbízza egy feladattal, amit muszáj lesz végrehajtania: El kell tennie láb alól Nicolette Hollandot, aki megölte az ismerősüket, Connie-t. Bár Jack eleinte vonakodik, a végén beleegyezik, mikor a maffiacsalád, akik megbízták a testvérét, figyelmeztetésként rágyújtják a házat az anyjára, és bár még nem esett neki baja, ki tudja, mi fog történni következőre. Stampler könyvei közel állnak a szívemhez, imádom a stílusát és a témaválasztásait, ezért is ö