Michael Downing: Breakfast with Scot (Reggeli Scottal)

2015. augusztus 2., vasárnap

Hogy akadtam rá: Tom Cavanagh maratont tartottam, és a filmben ő játssza a főszerepet.

Úgy általában az egészről: Sam és Ed élik boldog és csendes életüket Cambridge-ben, egészen addig, amíg Sam testvérének exe, Julie meg nem hal túladagolásban. Egy ősrégi ígéret - és egy-két hamis papír - miatt, Julie gyereke a párnál köt ki, amíg a nevelőapja érte tud jönni. Természetesen a szomszédok mind szívesen segítenek a gyereknevelésben, mégis Edék nem tudnak azzal mit kezdeni, hogy Scot imád mindent, ami rózsaszín és fodros.

Először a filmet láttam, bevallom, éppen Tom Cavanagh hétvégét tartottam a túl sok The Flash maraton után. Mikor megláttam imdb listán ezt a címet, és utánaolvastam, úgy gondoltam, pont erre van szükségem: egy kedves, humoros kis történet arról, hogy milyen megtalálni az igazi családunkat, ami nem feltétlenül a vérszerinti köteléket jelenti. És míg a film tele volt a megszokott családi film klisékkel, mégis elszórakoztatott, és meglepődtem rajta, hogy mennyire fontos téma benne, nem csak az LMBT közösség elfogadása, hanem a társadalomba beidegződött női/férfi nemi szerepek káros hatása. Ezek után nagyon vártam, hogy végre olvashassam a könyvet, bár arra elég negatív kritikákat láttam csak, mondván, hogy a nyelvezete idegesítően egyszerű.

Aztán végre eljutottam odáig, hogy megérkezett a könyvem, és igen, a nyelvezete valóban nem szépirodalmi, de ez nálam sosem volt akadály. Míg a film egy könnyed vígjáték, némi komoly témával, a könyv hangulata sokkal keserédesebb, bár azért nagyon nyomasztó dolgokat nem kell tőle várni. A narrátorunk Ed - ennek kifejezetten örültem, hogy a főszereplő párosból a cinikus és szarkasztikus, nem éppen emberszerető fél fogja elmesélni a történetet, egészen egyszerűen, mert érdekesebb nézőpont karakter, és a történetet is feldobja, hogy az ő kőszíve olvad fel Scot bájától.

Az alaptörténet egyszerű: Ed és Sam boldogan élnek együtt, bár nyilvánosan nem igazán vállalják fel magukat, és az életükbe belecsöppen Scot, akit nem érdekel mások véleménye, imádja a sminket, a finom ruhákat és mindent, ami rózsaszín. Míg Sam és Ed megpróbálják a társadalmi elvárásoknak nevelni Scotot, ezzel elnyomva benne mindent, amitől az eredeti önmaga lesz, rá kell jönniük, hogy velük is ugyanezt tették, és megkérdőjelezik, hogy vajon tényleg meg kell-e felelni valami íratlan normának.

Egy kicsit az olvasó is elgondolkozhat azon, hogy amit ő maga gondol, vajon mennyire toleráns, hiszen bár megmosolyogtató, hogy Scot mennyire nem férfiasan öltözik és érdeklik a pomponok, mégis inkább az aranyos kategória és nem az, amit kegyetlenül csúfolni kéne, illetve büntetni. A könyv főtémája - akarva-akaratlanul is - a nemi szerepek káros berögződése, hogy miért is bolondság mindent felcímkézni fiús meg lányos kategóriába, legyen az ruha, hobbi vagy játék. Erről kisesszéket lehetne írni, hogy mekkora problémákat tud okozni az élet ennyire szexista megközelítése, miért hátrányos ez a férfiakra és a nőkre nézve, és miért táplálja ez csak még tovább az ártalmas sztereotipiákat. De Scottal, aki teljesen ártatlan, jószívű és épp gyászolja az anyját, az olvasó egyből együttérez, és kénytelen újraértékelni a saját gondolkozási módját. Miért ne használhatna virágillatú fürdőolajat? Miért ne olvashatna női főszereplős könyveket? Miért ne hordhatna egy fiú/férfi sminket? Miért kéne minden fiúnak fociznia?

Ez attól lesz még szomorúbb, hogy tökéletesen összeköthető az LMBT témával, hiszen ezeket a “kötelező” nemi szerepeket hozzákötik a kapcsolatban lévő felekhez, és sokan ezért nem értik meg, hogyan tud például két férfi együtt élni egy kapcsolatban. Ki a nő és ki a férfi, kérdezik általában, ami őszintén sértő és teljesen sztereotip, hogy muszáj az egyik férfinak feminimnek lennie. Scot, akiről igazából nem derül ki, hogy meleg-e vagy sem, esetleg biszexuális vagy transznemű, viszont annál feminimebb, gondolkozásra készteti Edéket is, akiknek bár voltak a társadalom által nem elfogadott hobbijaik, mégis arra kényszerítették magukat, hogy beleilljenek abba a kis skatulyába, ahova rakták őket.

“Egy kicsit mindannyian szégyelltük magunkat. Nem voltunk egy család, de osztoztunk egy közös érzésen. A furcsa életünk folyamán mindannyian szégyelltük azt, akik vagyunk, ez az érzés pedig hozzánk ragadt, és csak ez tartott össze minket.”

Az egyik legszívszorítóbb párbeszéd arról szól, hogy Ed - bár nem vallásos - az egész társadalmat egy isteni panteonnak tekinti, mert fejet kell előttük hajtania és meg kell hunyászkodnia, csak azért, hogy élhessen. Ami még inkább elszomorító, hogy Ed úgy látja Scotot, ahogy a többi ember őt a melegsége miatt. Edben azért is annyira integrált az enyhe önutálat, és Scotban természetesen önmagát is látja, mert úgy nevelték, hogy soha semmin nem kell változtatni, csak megszokni. És valahol ennek a könyvnek az is az üzenete, hogy még ha csak személyes körben az ember kiáll magáért és a saját ideáiért, akkor is hozhat pozitív változást.

Persze, a regényben más témák is felbukkannak: Arról is szól, hogyan hatunk egymásra, minden tettünknek következménye van mások életében, és hogy érdemes ezen elgondolkoznunk. Az író eredeti gondolata az volt, hogy arról írjon könyvet, hogy milyen kellemetlenek az olyan szomszédok, akik mindenbe beleütik az orrukat, és bár ez jelen van, a pletykálásokkal és a kéretlen tanácsokkal, inkább kedves humorforrások. Ugyanis a másik téma a család - és inkább nem a vérszerinti - és az egész utca lakossága inkább egy kedves, és néha zűrös rokonságra hasonlít. És az is felmerül, hogy miért szeretjük egymást, és hogy képesek vagyunk csak tökéletes képeket festeni valakikről, ahelyett hogy a valóságot látnánk, és hogy ennek milyen hatása lehet egy kapcsolatra.

A film és a könyv között akadnak különbségek, főleg a sport témát emelték bele a filmbe, hogy egy kicsit sarkítottabb legyen a mondanivalója, de igazából mindkettő egy szívhezszóló történet a család igazi jelentőségéről, az elfogadásról és a szeretetről.

Kedvenc karakter: Ed, Scot

Ami kifejezetten tetszett: a téma, a humor

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 5/5 pontból

Kiadó: Counterpoint

Kiadás dátuma: 2008. május 2. (eredeti: 1999. október 1.)

Oldalszám: 208 oldal

Honnan: saját, papírpéldány, születésnapi ajándék

3 megjegyzés:

reea írta...

Elég érdekesnek tűnik... Amolyan guilty pleasure szinten. Listába veszem. ;)

Gigi írta...

@Reea: Azért remélem, nem csak guilty pleasure szinten fog tetszeni. (De lehet ezt csak azért mondom, mert igyekszem kitörölni a szótáramból a guilty pleasure kifejezést és túl sok rosszat társítok hozzá. :D)

reea írta...

Ja! nekem nem jelent rosszat ez a kifejezés. Általában azokat a könyveket értem alatta, amik nem vágnak a profilomba, ezért nehezen szánom rá magam az olvasásra, de aztán valamiért mégis megvesznek maguknak. ;)

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.