Hogy akadtam rá: Neil Gaiman fanatikus vagyok, és már alig vártam ezt a kötetet. :)Úgy általában az egészről: Senki Owens, barátainak csak Sen, teljesen átlagos kisfiú. Leszámítva persze, hogy a családját meggyilkolták, jó maga pedig egy temetőbe keveredett a szerencsés véletlenek folyamán, az ott lévő szellemek pedig befogadták, így persze megkapta a Temető védelmét, és ott nő fel. Családja gyilkosa, Jack viszont keresi, mivel végeznie kell a fiúval, ám egy temetőbeli idegen szépen eltereli a figyelmét. Ő Silas, Senki gyámja, a titokzatos figura, aki se nem élő, se nem halott.
Senki szép lassan cseperedik a Temetőben, természetesen egyre kíváncsibb a Temetőn kívüli világra, így persze bajba keveredik, különféle kalandokban vesz részt, amikben vannak vámpírok és még vérfarkasok is.
Mit is lehetne mondani még erről a kötetről? Mesének indul, legalábbis az eleje nagyon úgy van írva, de ez valami több, ez valami szebb és nagyon megragadó. A történetvezetés Gaimanes, sok szál van benne, és ez lassan, pókhálószerűen fut össze. A megszokott gaimani zsenialitás itt is megmutatkozik.
Rengeteg szeretni való karakter van, hiszen egy egész temetőt bemutat nekünk. Minden korból, mindenféle ember van itt, gyerek, felnőtt, fiú, lány. És mindnek még a születési dátumát és a sírfeliratát is látjuk, ami igazán szívderítő. Morbid, persze, hogy halottakról van szó, legalábbis lehetne az, de mind békésen eléldegélnek, mintha a temető egy külön kis város lenne.
Az eleje meseszerűen indul, látjuk Sent felcseperedni és én tényleg arra számítottam, hogy ez egy nagy összefüggő történet. Félreértés ne essék az is, de vannak benne mellékszálak, illetve egy-egy fejezet, egy-egy apró történet Sen életéből, amit izgalmas volt olvasni. Sen sem a megszokott főhős, hiszen kb. másfél éves korától látjuk a fejlődését, Gaiman pedig ritka jól eltalálta a gyerekek bizonyos korabeli gondolkozását. Sen persze jó, hiszen a főhősünk, elvárjuk tőle, viszont azért mégis látok benne egy kis potenciált másfelé, és Gaiman ügyesen mutatja be, hogy a karakterek emberiek, mindenkinek van jó és rossz oldala.
A történet a vége felé átcsap más hangulatba, és ott már nyoma sincs a humornak. A vége számomra végtelenül szomorú, keserédes ízt hagy maga után, és nekem őszintén a szívembe markolt. Egyszerűen tökéletes könyv, nem lehet tovább magasztalni.
Kedvenc karakter: Sen, Silas, Liza, a disznó :D
Ami kifejezetten tetszett: Az egész temető bemutatása, Sen karaktere, a vége
Ami nem tetszett: -
A történet: 5/5 pontból
A karakterek: 5/5 pontból
A borító: 5/5 pontból
Nem éppen témához kapcsolódik, de kérlek nézz be a blogomra - továbbadtam Neked egy blogdíjat. :)
VálaszTörlésKöszi!
Asteria