Díjak

2010. március 28., vasárnap

Meglepve tapasztaltam, hogy kaptam még két díjat. :D Nagyon szépen köszönöm!





Szabályok:

1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!

2.) Tedd ki a logót a blogodra!

3.) Írj magadról 7 dolgot!

4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról


Köszönöm a díjat Deszynek!
7 dolog magamról, illetve rólam és az írásról, mivel már egyszer kitöltöttem egy ilyen 7-dolgos kérdést :)

1. Ha nem olvasok, akkor írogatok. Jelenleg 3 történetem van, plusz két novellám, amin dolgozok. Bár lassan haladok velük, szeretném azt hinni, hogy egyszer mégis elkészülök velük. Mindhárom történetem fantasy, és ebből kettő ugyanabban az univerzumban játszódik (mondjuk a harmadikat sem lehetne kizárni, de azért mégis). Tele van démonokkal, angyalokkal, tündérekkel, emellett persze felbukkan pár szellem, vérfarkas és esetenként vámpír is. (Bár azt hiszem (részben) a mostani őrület miatt a vámpírokat kicsit kiszelektáltam.)
2. Ha nekikezdek egy regénynek/regényötletnek, először sokáig tervezem a karaktereket, majd beledobom őket egy tesztnovellába, hogy megnézzem, hol hibás a világ, melyik karakter hogyan reagál. Ha ez a novella élvezhető (szerintem), akkor folytatom tovább az ötletem.
3. Fanfictiont is írtam. (Szoktam írni, csak mostanában elhavaztam velük) Ha jól számolom eddig három Harry Potteres fanficem született (ebből az egyik az In love and death, aminek befejezése sajnos már nem szerepel a terveim között), sok Tom Denem/Hermionés fanficet terveztem, de időközben beleszerettem más fandomokba, így a Harry Potter és a kedvenc párosításom, a Tom/Hermione kiesett az életemből. Cassandra Clare Csontvárosa óta a Végzet Ereklyéihez írogatok. Eddig egy kész novellám van, Átkok Városa címmel, ami ha igazítjuk a magyar kiadáshoz, Átokváros lesz. Mivel megszállott Sebastian/Clary rajongó vagyok, ezért csak róluk írok fanficet. (Az Átokváros is róluk szól, illetve nevezhető ez is tesztnovellának, mivel szeretném folytatni.) Elvileg tervbe van véve, hogy a 100 themes challenge összes témájára, vagy ameddig eljutok, írok egy novellát róluk. Jelenleg az 1. témánál tartok. :D
4. Ami tervbe van véve írásilag (jajj, ezek a listák mindig milyen hosszúak, és valahogy sosem jön össze végezni velük :D): Démoni Érintés (a nagyon régi "regényem") átírása és befejezése, Testvériség (a mostani "regényem") befejezése, A temető királylány című tesztnovellám megírása, ha ez sikeres akkor ennek a "regény" változata. Fanfic ötleteim: Összetört Álmok (Végzet Ereklyéi - Sebastian/Clary), Angyalokat keresve (Sebastian/Clary), Vérkötelék (Sebastian/Clary/Jace), A sötét herceg (Sebastian/Clary/Jace), A lázadás (Végzet Ereklyéi és a sztori az lenne, hogyan alakult meg Raziel Köre), Meggyőző (az egyetlen slash ötletem a Végzet Ereklyéihez - Valentine/Luke)
5. Párosok, amiket szeretek olvasni. Ez nem azt jelenti, hogy ezeket szeretem a könyvekben/sorozatokban, jó formán benne sincsenek, csak ezeket szeretem fanficekben. Mert van olyan eset, hogy olvasom a könyvet, és szeretem őket ott. De az pont elég, nem kell még ficet is írni. Tipikusan ilyen az Edward/Bella (Alkonyat) és a Jace/Clary (Végzet Ereklyéi). Szóval jöjjön az a lista fandomonként:

Harry Potter

Tom Denem/Hermione Granger

De néha még becsúszik:

Draco/Ginny

Draco/Hermione

Draco/Harry

Tom Denem/Harry

Tom Denem/saját szereplő

Anita Blake

Edward/saját szereplő

Edward/Donna

saját szereplő/saját szereplő

saját szereplő/bárki

Alkonyat

Edward/Jacob

James/Bella

Végzet Ereklyéi

Sebastian/Clary

Sebastian/Jace

Sebastian/saját szereplő

Valentine/Luke

Darkest Powers

Derek/Chloe

Vámpírakadémia

Christian/Rose

Alias

Sark/Sydney

Vámpírnaplók

Damon/Stefan (ez olyan no comment :D)

Damon/Elena

The 4400

Tom/Diana

Dollhouse - A felejtés ára

Topher/Echo


6. Mostanában új fiktív szívem csücske (ahogy barátnőm mondaná): Damon Salvatore
7. Képregény mániás vagyok, legalábbis ezeket olvasom és ki nem lehet fejezni mennyire rajongk értük: Books of Magic, Lucifer, Sandman

Azt hiszem maradok a jól megszokott válasznál:

Fantasygirl avagy húgom blogja: www.ffgbook.blogspot.com


A másik díj:



1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled!
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik, max 10 ember
3. Értesíted őket az ajándékról:)
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni:)
5. Bemutatkozol pár mondatban:)


Köszönöm a díjat Deszynek!


Akik megérdemlik:
www.ffgbook.blogspot.com - ismételten :D

4. Hmm... Leginkább azért szeretek írni, mert kifejezhetem a gondolataim, az érzéseim. És írással, történetekkel ez jobban megy, mintha elregélném a magam gondjait/gondolatait közvetlenül. Így más karakterekkel játszva könnyebben át lehet adni bármit bárkinek. Szeretek arra gondolni, hogy ez sikerül is nekem, hogy átadhatok érzéseket. Lehet csak magamból indulok ki, de én imádom a keserédes sztorikat, ahol a szereplők hozzánk nőnek, szinte érezzük mennyi áldozatot kell hozniuk, hogyan boldogulnak a nem tökéletes mindennapi élettel, és ahol nem mindenkinek van boldog vége. (Mert én már csak ilyen szadista vagyok.)

5. Bemutatkozás (Hát ez már nagyon alap bemutatkozás, amit mindenhova írogatok, szóval az felfrissítve egy kicsit)

Egyéb becenevek: Gigi, Pancsi, Karesz, Voldemort

Mostanában az alábbi neveket is rám aggatták: Fred Weasley, Carlisle Cullen, Sebastian Verlac, Rose Hathaway (utóbbi húgom volt, köszönöm szépen :D)

Jelenleg mindennapjaimat az ELTE-IK tanulójaként töltöm, ha nagy leszek, programtervező informatikus szeretnék lenni. Meglátjuk, hogy sikerül.

Amiért rajongok:

Forma-1 (Toyota <3) - hát ez sajnos már elavult, mivel a kedvenc csapatom kivonult az F-1-ből
Harry Potter - kis lángon
Alkonyat - kis lángon
Végzet Ereklyéi trilógia - ezért még mindig nagyon
Alias - szintén

Kedvenc színészek/színésznők: David Anders, Tom Felton, Christian Coulson, Jennifer Garner, Alyssa Milano, Emma Roberts, Ian Somerhalder (legnagyobb örömömre David Anders és Ian Somerhalder együtt szerepelnek a Vámpírnaplókban, kell ennél több? :D)

Ha zene, akkor: Silverstein, Skillet, She wants revenge, Kill Hannah, Cute is what we aim for, Escape the fate, Red, Secondhand Serenade, Billy Talent

Ha film, akkor: Jim Carrey, Harry Potter, Csillagpor, Tükörálarc, Neverwhere (minisorozat), Alkonyat, Left in Darkness, Coraline és a titkos ajtó, Tintaszív, A forrás, A tenger vadjai 2. (utóbbi két film csak a kedvenc színészem miatt xD), Rose Red, Az átok, Az összeesküvés

Ha könyv, akkor: Neil Gaiman (Tükör és Füst, Amerikai Istenek, Csillagpor, Sosehol, Törékeny Holmik, Coraline, Anansi fiúk), Cassandra Clare (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros, Vacations from Hell), Stephenie Meyer (Alkonyat, Újhold, Napfogyatkozás, Hajnalhasadás, A burok, Pokoli Báléjszakák), Laurell K. Hamilton (Anita Blake sorozat, Merry Gentry sorozat, Strange Candy), Melissa Marr (Wicked Lovely, Ink Exchange), Kelley Armstrong (The Summoning, The Awakening, Exit Strategy, Made to be Broken), Holly Black (Tithe, Valiant, Ironside), Alyson Noel (Evermore - Mindörökké, a többit nem szeretem), Anne Rice (Interjú a vámpírral, Lestat, a vámpír, Kárhozottak Királynője) és J.K. Rowling (Harry Potter sorozat), Beth Fantaskey (Jessica's Guide to Dating on the Dark Side), Rob Thurman (Éjvilág), Kim Harrison (Madison Avery sorozat), Libba Bray (Gemma Doyle trilógia), Richelle Mead (Vámpírakadémia sorozat)

Ha képregény, akkor: Anita Blake - Bűnös Vágyak és Nevető Holttest, The Books of Magic, Neverwhere, Sandman, Coraline, Lucifer

Ellen Hopkins: Burned (Megperzselt)

2010. március 24., szerda

Hogy akadtam rá: Egyik kedvenc youtube videó gyártóm feltett egy fan trailert Ellen Hopkins könyvéhez. Utána olvastam, és rájöttem, hogy ez az írónő igazán érdekes témákról alkot. Így kezdtem a legrégebbi önálló regényével.

Úgy általában az egészről: Most fejeztem be a könyvet és még most is a hatása alatt vagyok. Hopkinsnál már az alaptémák, a fülszövegek is kitűnnek. Legalábbis a mostani átlag tinédzser könyvek közül. Hopkins olyan témákat dolgoz fel, fog meg, és ír rólunk kegyetlen őszinteséggel, amit sokan vitatnak, hogy egyáltalán "gyerekek" kezébe való. Tinédzserek kezébe szerintem mindenképpen elkélhet egy-egy ilyen könyv. No de. Kezdjük a Burned című regénnyel.

Pattyn Von Stratten a főhősünk egy tizenhat éves lány, ami leginkább fontos, hogy mormon vallású. (Nem tudom, muszáj vagyok megjegyezni, hogy Stephenie Meyerre sokan mondják, hogy az Alkonyatban kifejezi a mormon értékeket és hogy azokhoz ragaszkodik.) Tehát a nőknek valamivel alább rendelt szerepet szánnak ott. Amivel a mi Pattynknek akadnak gondjai. Főleg, hogy ő a legidősebb testvér a hét közül, és apjuk nagy bánatára mind lányok. Így tehát Pattynnek nem marad ideje semmire, jóformán csak pelenkát cserél, főz, mos, takarít. Ugyanis apu dolgozik, anyu pedig? Az édesanyjuk rendszerint semmit nem csinál, vagy ahogy Pattyn nagyon jól rámutat, csak szül.

Pattyn leginkább össze van zavarodva, hinnie kell Istenben, abban, hogy eleve elrendelték neki, hogy majd egy kedves mormon fiúhoz megy hozzá és majd élete végéig szüli a gyerekeket (szó sincs szerelemről). Mégis Isten miért hagyja, hogy az édesapja az alkohol mámorában bántalmazza az édesanyjukat? Ugyanis ez a mindennapi pénteki rutin, apuci hazajön a whiskyjével és levezeti a feszültségét.

Természetesen Pattynnak ott vannak még azok a gondjai is, hogy az iskola legszexibb fiúja tetszik neki. Mert miért ne? Legalábbis tudatalatt vágyódik a fiú iránt, hiszen "bűnös álmai," sőt (!) bűnös gondolatai is támadnak róla. De vajon erről tehet? Egy ember felelős az álmaiért? Isten azért is megbünteti, ha szexről álmodott?

Pattyn ehhez és hasonló kérdéseket tesz fel, aminek persze nem igazán örül a pap. Aztán jön a fordulat. A képbe bevonul Derek, az egyik iskolai fiú, aki természetesen nem mormon, és csapni kezdet a szelet Pattynnak, persze, apuci ezt nem díjazza, sőt még pár egyéb dolgot sem, így Pattynt elküldik jó messze Nevadába, a rég nem látott Jeanette nagynénihez egy jó távol eső farmra.

Pattyn először azt hiszi, élete legrosszabb nyara lesz ez, de aztán szépen lassan rájön, hogy J. néni (ahogy őt hívni kell) és egy bizonyos mesésen kinéző fiú mindent jobbá tesznek. És végre megtalálhatja azt a szeretetet, amit a családjától nem kapott meg.

Félreértés ne essék, a könyv nem egy nyálas romantikus történet. Nem, közel sem. Kifejezhetetlen, hogy mennyire magával ragad, mennyire körbeölel a borongós érzelmeivel, a mai problémákkal. Hopkins fogja és őszintén beszél arról, ami rossz a világban. Igenis van olyan, hogy az apa bántalmazza a családot, és bár látják sokan, nem érdekli őket, és bár tudja az egész család, nem mernek szólni. Ez a legszebb a kötetben, mindent megmagyaráz, minden érzést átélünk, megértjük milyen is abban a helyzetben lenni. Legalábbis amennyire ez lehetséges.

Nem vidám történet, nincs csöpögős nyálas romantika, csakis a tinédzserekre jellemező mindent megváltó első szerelem. De hogy a könyvet idézzem: "A boldogság csak a Sors illúziója, egy égi bűvész keze által alkotott dolog, amitől hiszel majd a tündérmesékben. De nincs boldogan élsz, amíg meg nem halsz. Boldog véget csak a könyvekben találsz. Néhány könyvben."

És ez nem az a könyv, ahol mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt. Bár a könyv kitaláció, mégis lehetne akár valós is, történhetne akár bármelyikük szomszédjával. Kegyetlenül ráébreszt a világ rossz dolgaira, és egy halom gyönyörű mondat található benne.

Ha jól olvastam, Hopkins költő is, ez megmagyarázná azt a különleges formát, ahogy előadja a történetet. Nem, ez nem egy szépen megírt regény (értem én ez alatt az írásjeleket, meg a naaagy tájleírásokat), itt valahogy szinte verses formában tárul elénk a szöveg, és a rövid mondatokkal, a megragadó kifejezésekkel még inkább csak a szívünkbe mar és a lelkiállapotunkra hat. És a csoda, hogy egyáltalán nem hiányzik a leírás, minden tökéletes ebben a könyvben. De természetesen nem ajánlom azoknak, akik valami szép, derűs romantikára vágynak, mert ez nem az a téma, sőt, lehet, hogy néhány embert az ilyen "sötét" tematikájú könyvek egyenesen kiüldöznek a világból. Viszont én le nem tudom írni, mennyire tetszett.

És végül mert nem bírtam ki, bár gyatra és hiányos fordítás, mégis egy pöpp ízelítő:

Valaha is
Amikor kicsi voltál, meghallgattad a szüleid óv intéseit, aztán vártál, hogy kimenjenek a szobából, hogy aztán meglazíthasd a védőburkolatot és eljátssz a gondolattal, hogy valamilyen fémtárgyat dugsz a konnektorba?
Eszedbe jutott az, hogy talán akkor egyszer felvillanyoznád a szobát?
Amikor elég nagy lettél, hogy egyedül menj át az úton, valaha is vártál a jelre, hogy meghalld a tűzoltó kocsi közeledtét, és lelépj a járdáról az elé?
Eszedbe jutott az, hogy az ütközéstől vajon meddig repülnél el?
Amikor majdnem felnőtt lettél, valaha is ültél egy kád vízben izzadtan, miközben észrevetted, hogy a hajszárító, ami be van dugva a konnektorba, milyen közel is van, és gondoltál arra, hogy bedobod a vízbe?
Eszedbe jutott az, hogy a várt kisülés vajon elkerül téged?
És most a jelenben, valaha is lógattad le a lábad a szakadék széléről, úgyhogy a szikla omlani kezdjen, szembeszegültél a fagyott istenséggel, olvasztottál szárnyakat és csontot, hogy szárnyad lehessen, amivel hazarepülhess?
Én, Pattyn Scarlet Von Stratten, igen.



Kedvenc karakter: Pattyn, Ethan

Ami kifejezetten tetszett: A téma, a megvalósítás

Ami nem tetszett: -

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: Bár itt jelenleg nincs róla kép, de maximum 3-mast kap, mert igazából csak egy egyszerű felirat.

Lisa Jane Smith: Sötét Szövetség

2010. március 18., csütörtök


Hogy akadtam rá: A sorozat (Vámpírnaplók) megtetszett, és gondoltam nosza olvassuk el a könyveket is. Sok helyen olvastam, hogy hasonlít az Alkonyatra, csakhogy ezt 1991-ben adták ki. Így egészen biztosan ez volt előbb.

Várható magyar megjelenés: ???

Úgy általában az egészről: Hol is kezdjem ezt a kritikát? A Vámpírnaplók kedvelői megfognak engem utálni... az biztos. Aki látta a sorozatot és arra kíváncsi húha, mi lesz a folytatás, hátha a könyvből megtudja, az ne, ismétlem NE OLVASSA EL a könyveket. A sorozat és a könyv ég és föld.

Egy szép napon Damonos videókkal szórakoztattam magam, míg rájöttem, el akarom olvasni ezt a sorozatot. Így jött a negyedik rész...

Eltelt hat hónap Elena temetése óta. Mindenki szomorú, és nehéz túllépni rajta, hogy az annyiszor majdnem meghalt főhősünk tényleg véglegesen meghalt. A főhősünk így Bonnie lesz, a mi boszorkányunk, mivel Stefan adott neki naplót a harmadik kötet végén, így Bonnie napló bejegyzéseit olvashatjuk.

A történet ott kezdődik, hogy Meredith elmaradt születésnapját akarja Caroline ünnepelni. (Igen, az a Caroline, aki eddig egész végig ellenük dolgozott.) Mondván, hogy Elena is azt akarná, hogy ők legyenek boldogok, és Elena szerette a partikat. Szóval legyen megint egy kis buli. Természetesen Bonnie ezt nem akarja, hiszen Meredith-szel együtt ők még igazán nem léptek túl barátnőjük (kétszeri) halálán. Caroline persze ragaszkodik ehhez, és Elena helyett negyediknek elhívja Sue Carson-t, aki szép beszédet mondott anno Elena temetésén. Mellesleg a lány szőke, ezért Bonnie-ban felmerül az is, hogy esetleg csak "helyettesíteni" akarja legjobb barátnőjét a mi Caroline-unk. Persze, mivel kell még ember, ezért elhívják Vicki Bennettet is, akit anno Katherine megtámadt, és a vámpírtámadás miatt szegény nem éppen volt jól pár hónapig, és kell neki a társaság.

Bonnie aztán álmodik egy rémet Elenáról. Szép kis délutáni teázgatás, átcsap egy temetőbéli jelenetbe, ahol Elena és Bonnie sarat és egeret eszik. (Hmm... horrorfilmes klisé #1) Elena elkezd zombiba átmenni, és kiderül, hogy ott van "ő," aki az egészet csinálja és zavarja a kommunikációt, de fontos, hogy Bonnie idéző varázsigét hajtson végre, mert Fell's Churchben gonosz dolgok mászkálnak és az egész város veszélyben van.

Bonnie próbálja leküzdeni a rossz érzését, és elkezdődik a meglepetés buli. Kiderül, hogy Meredith-nek nem május 30-án van a szülinapja (mindig akkor ünneplik), hanem június 6-án (a mostani buli napján), mivel a nagyapját akkor támadta meg egy vámpír, és az öreg azóta elmegyógyintézetben hever, és ez rossz a családnak. Természetesen ha már médiumunk van és halott barátnőnk, akkor előkerül a szellemtábla és a beszélgessünk-a-halottakkal téma. Természetesen Elena tényleg megjelenik, megint jön a pár ködös üzenet, és megérkezik Ő is. Áram el, lányok szanaszét, ablak kitörik és a végén még egy halottunk is lesz! Vicki látta a gyilkost, aki azt mondta neki, hogy ő lesz a következő, így a mentálisan alig beszámíható lány, teljesen kiakad.

A lányok meg akarnak mindenkit győzni, hogy Elena beszélt velük (még a rendőröknek is ezt mondják), de persze senki nem veszi komolyan, hogy valami természetfeletti erő végzett Sue-val, arra tippelnek, hogy Vicki a tettes. Egyedül Matt van a lányok oldalán, így nekilátnak Elena kérését teljesíteni a túlvilágból.

A kötet jóval izgalmasabb, mint eddig, bár a mi főlányunk, Elena hiányzik a képből. (De elnézzük neki, hiszen halott.) Egész végig megy a nyomozás, de persze ilyen magán szinten, annyira mégsem izgalmasan. Ugyanis ki lehet találgatni a dolgokat, és még csak egy nem is olyan szépen megírt könyv.

Ami szemetszúr L. J. Smith-nél az az egyszerű fogalmazás, sok tőmondat és az érzelmek ábrázolásának hiánya. "Félt. Nagyon." És ehhez hasonló mondatok. Ez az, ami lehúzza a kötetet, elvégre az alapötlet tetszik, tetszik, de mégis, mindig találok valami hibát a Vámpírnaplók kötetekben. Itt végre komolyabb problémával foglalkozunk, mint tinilányok gondjai, és megint kapunk egy vérbeli főgonoszt, aki kár hogy keveset szerepelt, mert nagyon tetszettek a szövegei. Mégis le kell értékeljem egy picit a könyvet, hiszen az előző részek is idetaroznak, a nagy szerelmet még mindig nem lehet elhinni, szerelmi háromszög egyáltalán nincs benne. (Pedig minden fülszövegen ezt hangsúlyozzák, és ezért is kezdtem neki a sorozatnak.)

Bár Smith nem nagyon bánik jól a karakterfejlődéssel, mégis azt kell mondjam, most egész szép jelenetek voltak benne. És a mi kis félős Bonnie-nk is kiállt magáért, Damon is megmutatta az érző oldalát, Matt is elmélkedik, és látunk egy-két szép szövegrészletet is. Mégis a karakterek inkább hasonlítanak egy tizenéveshez, és nem végzősökhöz, és ez érvényes a vámpírokra is. Egyszerűen mindenki kicsit gyermeteg, és ezzel elég sok bajom akad.

Ebben a kötetben Smith belevágott és folyt rendesen a vér és az egyéb belsőszerv. Ami lehetne jó pont is, hiszen horror könyv, és az is! De (!) túl sok helyen volt olyan klisé, ami a leggyengébb horrofilmekben szerepel (szellem által rúzzsal tükörre írt üzenet, lányok rohangálnak a sötét házban, csupavér szoba), ami nem lenne baj, ha jól lenne összehozva.

A négyest azért kapja a kötet, mert bár még mindig nem hiszem el az érzelmi részt, a karakterek mégis fejlődtek, valami történt itt, folyt egy kis vér is, volt logika is, bár például a nyomozás még mindig nem az igazi. Az írónő valakinek hatszor kiemeli a fogát, és hogy milyen állatias, és mi kb. a második lapon tudjuk, hogy micsoda ő, míg a szereplőink később tudják meg, ami rendben is lenne, de Smith még elhúzza, hogy úgy tesz, mintha a szereplők nem tudnák, de ők is csak rejtegetik előlünk. Ismét csak azt mondom, hogy ha jól lenne megírva, még jó is lenne.

És a végéről is essen szó. Végre nem egy nyitvahagyott dolog, hiszen ez lett volna a sorozat ténylegesen befejező része. (Vagy nem.) Mégis megmagyarázatlanul marad egy olyan nagy dolog benne, ami zavaró. Miért? Hogyan? Minek? Gondolom tervezett volna még Smith könyvet, de hogy tíz év után kezdjen bele, az azért érdekes. Ráadásul én túlságosan erőltetett boldog-végnek éreztem, de ez legyen az én bajom. Eddig ezt találtam talán a legélvezhetőbb Vámpírnaplók kötetnek a négy részből.

Kedvenc karakter: Damon, Meredith, Klaus

Ami kifejezetten tetszett: Damon

Ami nem tetszett: az érzelmek hiánya, a sok filmes klisé, a vége

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: ehhez túl régi a borító, de a Könyvmolyosok biztos alkotnak valami szépet

Lisa Jane Smith: The Fury - Tombolás

2010. március 17., szerda


Hogy akadtam rá: A sorozat (Vámpírnaplók) megtetszett, és gondoltam nosza olvassuk el a könyveket is. Sok helyen olvastam, hogy hasonlít az Alkonyatra, csakhogy ezt 1991-ben adták ki. Így egészen biztosan ez volt előbb.

Várható magyar megjelenés: 2010. június

Úgy általában az egészről: Hol is kezdjem ezt a kritikát? A Vámpírnaplók kedvelői megfognak engem utálni... az biztos. Aki látta a sorozatot és arra kíváncsi húha, mi lesz a folytatás, hátha a könyvből megtudja, az ne, ismétlem NE OLVASSA EL a könyveket. A sorozat és a könyv ég és föld.

Egy szép napon Damonos videókkal szórakoztattam magam, míg rájöttem, el akarom olvasni ezt a sorozatot. Így jött a harmadik rész...

Ott folytatódik a sztori, ahol a másik abbamaradt, és ez L. J. Smith-nél még szép is. Ott tartunk, hogy Elena meghalt, megfulladt, Stefan elindult megtámadni Damont, hiszen azt hiszi, bátyja ölte meg szerelmét. Ám Elena felkel és jár, bár legszívesebben csak aludna, de a fejében hangokat hall és bizony ám tudja/érzi, hogy szerelmének szüksége van rá, hiszen nélküli elveszti a csatát. No már most szögezzük le, nem nagy meglepetés. Mivel az írónő a második rész végén sem használt nevet, hogy Elena kinek akar segíteni, csak arra gondolhatunk, hogy ha ilyen titokzatos, akkor Damon lesz az a valaki. És lássanak csodát, Elena össze van zavarodva, mint újszülött vámpír, nem emlékszik Stefanra, csak Damonra, és állítása szerint belé szerelmes.

Persze ha ez nem lenne elég, az új vámpírnak muszáj embervért innia, így hát Stefan felajánlja, hogy keres önkéntes embert. Ebből következik, hogy rohan Matthez, aki Stefan legjobb és egyetlen emberi barátja és Elena exe. Persze Matt egyből igent mond, hiszen Elenáért bármit, bár elég furán dolgozza fel a vámpírok létezését. Nem baj, Elena vért kap, éli boldogan tovább összezavarodott utóéletét, de persze nem bírja ki és elindul haza, hiszen valami azért mégis húzza oda. Persze, hogy sikeresen meglátják. És hogy mi lesz? Semmi komoly. Ahogy az általában lenni szokott L. J. Smith-nél.

A kötet maga izgalmasabb/érdekesebb, mint az eddigiek, a három kötetben megbúvó rejtélyes gonosz előkerül, utána nyomoznak, erről szól ez a rész. Ugyanakkor még mindig nem vagyok vele megelégedve, mint regény.

Apró logikai bakik: Pl. amikor hirtelen Elena megjelenik, kiüti X kezéből a fegyvert, Elenáról már mindenki tudja, hogy halott, és mégis mindenki Stefanon és a farkason van kiadva, Elena meg mintha ott se lett volna. Hogy van ez kérem? Vagy én olvastam félre, vagy ködösen fogalmazott Smith, vagy egyszerűen csak úgy hagyott lógni egy szálat.

A karakterek: Adottak a vámpírjaink. Stefan kibírhatatlan, és csak ken mindent a testvérére. Damon persze az egyetlen értékelhető karakter Meredith-en kívül, de mégis bennük is néha látom azt, ami az egész könyvön átsüt, valamilyen szintű gyerekség. Nem tudom jól megfogalmazni. Például a lényegesebb kérdésekre általában "véletlen" a válasz, vagy nincs is kifejtve. No és Alaric karaktere egészen röhejes. Persze, az egyetemi szakdolgozatához kellenek a vámpírok. Ugyan kérem.

És ez a baj, hogy én Smith helyében a három kötetet eleve egyben adtam volna ki, hiszen hosszra ki lehetett volna adni úgy. Azt mondanám, rendben, oké, átlagos kis regény. De három kötet? Felesleges. Az alapötlet briliáns, a kivitelezés és felépítés gyenge. És a karakterek rontanak el mindent. A felnőttek csak úgy random embereket ölhetnek meg mindenféle bizonyíték nélkül, holmi főiskolai tanulók történelem tanárnak állhatnak be és vámpírokat ölhetnek, és a legfőbb gond pedig az állatokkal van. Ami szintén csak egy gyerekes megoldás, még csak nincs is félelmetesen megírva.

És itt jön az, hogy oké, a vámpírok állattá tudnak változni, elvileg csak kettővé, de itt valaki mégis megoldja a hármat, teszünk rá. Viszont ez az állatosdi... kicsit kiborító. Farkassá változó vámpír, és akkor lesznek majd itt vérfarkasok itt, szinte feleslegesnek érzem. És persze, hogy a legnagyobb csatákat a vámpírok állatbőrben vívják...

A vége az, ami felhúzta 3 pontra a kötetet. (Mivel azt a naagy érzelmi vonalat nem tudom átérezni, sőt, még mindig nincs szerelmi háromszög, de ennyi lett volna az eredeti trilógia.) A vége bár néhol egy régi horrorfilmre emlékeztetett (abból is a gyengébb fajtára), mégis azt mondom Katherine karaktere dobott annyit, hogy megérje az átlagos besorolást.

Óh, és Elena karaktere, akit sosem tartottam szerethetőnek, vagy valósnak. Ha nem lenne az első két rész, elfogadnám, hogy nosza, most talán valamit kezdett az írónő vele, de mégis, mégis, az ember érzi, hogy ez nem teljesen jól kifejtett karakterfejlődés, de megpróbálta.

A végén volt egy-két apró mi-a-fene-van pillanat is, ami negatívba rántotta a könyvet. A titokzatos szellem megjelenése a gyorsan-elmondok-mindent-a-hősöknek-minden-ok-nélkül stílusával nem igazán illett bele, csak kellett még egy fordulatszerűség talán a végére, bár engem nem nagyon lepett meg. Bonnie-nak döntenie kell és bár a mi kis boszorkányunk a könyvben csak egy hasznos segédeszköz (mindig előkapják, ha megakad az amúgy is lassú cselekmény) és ráadásul bizarr karakter is, mégis 10 perc alatt képes az életét meghatározó döntést meghozni... És hogy hol rejtőzött végig a főgonosz? Mindenki a fejéhez fog kapni és tépni a haját. Kitalálni nem igazán lehetett (bár volt egy-két utalás így visszanézve), de mégis valahogy ismét a kicsit nevetséges-gyerekes szintet üti meg.

És ezt nem tudom hova tenni L. J. Smithben. A regény, mintha felnőttebbeknek szólna, de nincs teljesen kidolgozva, valahogy a hiányosság érzését hagyja maga után. No és persze, hogy a cím is fontos legyen, az utolsó fejezetben apróbb magyarázatot kapunk a "Vámpírnaplókra," de ezt szintén nem éreztem odavalónak. Tegyük csak be a könyvtárba Elena összes naplóját! Hiszen ez a megoldás arra, hogy emlékezzünk a városban történtekre. Hmm... Nekem ez mindenesetre furcsa.

Kedvenc karakter: Damon, Meredith, Katherine

Ami kifejezetten tetszett: Damon, Katherine, őszintén, haláli a csaj

Ami nem tetszett: az érzelmek hiánya, néhány apró baki, állat-vámpírok

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: ehhez túl régi a borító, de a Könyvmolyosok biztos alkotnak valami szépet

Márciusi olvasólista

2010. március 14., vasárnap

Tudom, hogy sok minden tolódott, és elnézést is kérek a blog átmeneti szüneteléséért, de mint említettem magánéleti problémáim is akadtak, és persze minden egyéb tehendő is (iskola, ház nagytakarítás/felújítás), ami a szabadidőmet rabolja. De azért itt a lista az elmaradottakkal és néhány új gyöngyszemmel:

P. C. Cast és Kristin Cast: Elárulva (Az Éjszaka Háza 2.) - Megjelent - Kelly Kft. - Miért? Ha már elkezdtem a sorozatot és erre volt a legnagyobb igény szavazáson, akkor be is fejezem.

Jeaniene Forst: Félúton a sírhoz (Cat és Bones 1.) - Megjelent - Ulpius ház kiadó - Miért? Mert ez is a tömeg-vámpíros kategória, és azért mégiscsak adok neki egy esélyt.

Karen Chance: Megérint a sötétség (Casssandra Palmer 1.) - Megjelent - Kelly Kft. - Miért? Mert már régóta szemezek a könyvvel és végre kiadják magyarul.

Levy L. Smith: A Leszármazott (Dark love 1.) - Megjelent - Egmont Hunary - Miért? Mert sokat hallok róla, meg kéne néznem magam is.

Richelle Mead: Dermesztő ölelés (Vámpírakadémia 2.) - Megjelent - Agave - Miért? Mert eddig tetszik a sorozat.

L. J. Smith: The Fury - A Düh (Vámpírnaplók 3.) - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert egyszerűen imádom a tévésorozatot.

Carolyn MacCullogh - Once a Witch - Egyszer egy boszorkány - Csak angolul jelent meg - Miért? Mert szemeztem vele angolul, és végre rátettem a mancsom.

Lisa Jane Smith: The Struggle - A küzdelem

2010. március 9., kedd


Hogy akadtam rá: A sorozat (Vámpírnaplók) megtetszett, és gondoltam nosza olvassuk el a könyveket is. Sok helyen olvastam, hogy hasonlít az Alkonyatra, csakhogy ezt 1991-ben adták ki. Így egészen biztosan ez volt előbb.

Várható magyar megjelenés: 2010. április - Könyvmolyképző kiadó

Úgy általában az egészről: Hol is kezdjem ezt a kritikát? A Vámpírnaplók kedvelői megfognak engem utálni... az biztos. Aki látta a sorozatot és arra kíváncsi húha, mi lesz a folytatás, hátha a könyvből megtudja, az ne, ismétlem NE OLVASSA EL a könyveket. A sorozat és a könyv ég és föld.

Aztán, miért is ezt olvastam, mikor nem is volt a listán? Mondjuk úgy magánéleti problémáim megkövetelték, hogy ne olvassak, és Damonos videókkal szórakoztattam magam, míg rájöttem, el akarom olvasni ezt a könyvet. Szóval végeztem vele két nap alatt.

Mivel az első rész ott ért véget, hogy Stefan eltűnt, Elena pedig elviharzik a suliból a temetőbe, a második rész pont ugyanitt folytatódi. Esküszöm, előbb hasonlít ez a vágási módszer egy tévésorozatra, de én nem találom ide illőnek egy könyvbe, de erről inkább később. Elena kérdőre vonja Damont, Stefan gonosz, emberevő, veszedelmes, és igen szexi testvérét, hogy merre van Stefan, Damon természetesen, a mi ügyeletes rosszfiúnk persze egyből ráindul Elenára, és közli vele, hogy következő tél előtt már az övé lesz, ja és mellesleg megölte Stefant. Elena nem hisz neki, és egymaga vág neki, hogy megkeresse vámpír fiúját.

Lényegében a fülszöveg ennyit árul el nekünk, de az egész történetben nem Stefan keresése van, szinte lényegtelen. Az előző kötet "cselekménytelensége" kicsit itt is előfordul, mert az ember azt hinné, hogy ha ez vámpíros sorozat, akkor nem Elena ellopott naplójának megtalálása lenne a főszál. Pedig az.

Nem tudom megítélni ezt a könyvet reálisan. A karakterekkel nagy bajom van, hiszen Elena és Stefan már nagyon-nagyon-nagyon szerelmesek, olyan mindjárt házasodjunk össze módon, mikor még csak egy hónapja ismerik egymást, ráadásul a nagy szerelem deklarálása is úgy történik meg, ami szerintem hihetetlen. Ez az egyik fele, aztán persze nekünk kéne lennie szerelmiháromszögnek, ami itt sincs. Hiszen Damon nem szerelmes Elenába, csak úgy üldözi és szórakozik vele, de persze Elena rettenetesen olvadozik iránta, néha olyan gondolatok jelennek meg a fejében, amin eltöprengek, hogyan lehet, hogy ha a fent említett módon szereti Stefant. A karakterek bakija még: senki az égadta világon nem tudja, micsoda Stefan, de mindenki segít Elenának, pedig valljuk be, egy felszínes csitri (legalábbis volt, bár azóta vannak értelmes és logikus gondolatai, ami nagy plusz pont, mégsem változott annyit a barátai felé), de mégis minden barátja rohan, bízik benne.

Elena karaktere is furcsa számomra, ugyanolyan logikátlan módon viseltetetik a vámpírok iránt, mint egy pöppet Bella, elragadottan szerelmes, mert elhiszem, első szerelem, no de ne ennyire. Mégis mégis, karakterfejlődés lenne, bár szerintem az írónő ezzel nem bánik jól. A karakterek nagy része inkább 14 éves agyilag, mint 16 és ez a legnagyobb baki az egészben. Még a vámpírtestvéreket sem lehet több száz évesnek mondani, hiszen annyira együgyűen viselkednek néha.

És megint egy L. J. Smith-szes húzásnak lehetünk szemtanúi. Ugyanis a könyv vége a megszokott izgalommal zárulna. Az az végre egy remény, hogy lesz valami történés is, van egy kicsi akció a végén, de a csata jelenet végét sem láthatjuk. Addig várnunk kell a következő kötetre. Nem, ismétlem nem állja meg a helyét egy regényként.

Mint mondtam, nehéz megítélnem a könyvet, mert a sorozat belejátszik. Mert közben nézem, és tudom, hogy az az Elena és az a Stefan tényleg szeretik egymást, és reális keretek között, és ott minden szereplőnek megvan a maga karaktere, és mindenki szép és összetett. No de. Én csak örülök, hogy L. J. Smith megírta nekünk ezt a sorozatot, még ha könyvként nem is szeretem. Mert az alapötlet jó, a kivitelezés annyira nem, de hát Damon karakterét csak köszönni tudjuk. :)

Kedvenc karakter: Damon, Meredith

Ami kifejezetten tetszett: Damon

Ami nem tetszett: az érzelmek hiánya, a cselekménytelenség, a vége

A történet: 2/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: ehhez túl régi a borító, de a Könyvmolyosok biztos alkotnak valami szépet
Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.