Lisa Jane Smith: The Fury - Tombolás

2010. március 17., szerda


Hogy akadtam rá: A sorozat (Vámpírnaplók) megtetszett, és gondoltam nosza olvassuk el a könyveket is. Sok helyen olvastam, hogy hasonlít az Alkonyatra, csakhogy ezt 1991-ben adták ki. Így egészen biztosan ez volt előbb.

Várható magyar megjelenés: 2010. június

Úgy általában az egészről: Hol is kezdjem ezt a kritikát? A Vámpírnaplók kedvelői megfognak engem utálni... az biztos. Aki látta a sorozatot és arra kíváncsi húha, mi lesz a folytatás, hátha a könyvből megtudja, az ne, ismétlem NE OLVASSA EL a könyveket. A sorozat és a könyv ég és föld.

Egy szép napon Damonos videókkal szórakoztattam magam, míg rájöttem, el akarom olvasni ezt a sorozatot. Így jött a harmadik rész...

Ott folytatódik a sztori, ahol a másik abbamaradt, és ez L. J. Smith-nél még szép is. Ott tartunk, hogy Elena meghalt, megfulladt, Stefan elindult megtámadni Damont, hiszen azt hiszi, bátyja ölte meg szerelmét. Ám Elena felkel és jár, bár legszívesebben csak aludna, de a fejében hangokat hall és bizony ám tudja/érzi, hogy szerelmének szüksége van rá, hiszen nélküli elveszti a csatát. No már most szögezzük le, nem nagy meglepetés. Mivel az írónő a második rész végén sem használt nevet, hogy Elena kinek akar segíteni, csak arra gondolhatunk, hogy ha ilyen titokzatos, akkor Damon lesz az a valaki. És lássanak csodát, Elena össze van zavarodva, mint újszülött vámpír, nem emlékszik Stefanra, csak Damonra, és állítása szerint belé szerelmes.

Persze ha ez nem lenne elég, az új vámpírnak muszáj embervért innia, így hát Stefan felajánlja, hogy keres önkéntes embert. Ebből következik, hogy rohan Matthez, aki Stefan legjobb és egyetlen emberi barátja és Elena exe. Persze Matt egyből igent mond, hiszen Elenáért bármit, bár elég furán dolgozza fel a vámpírok létezését. Nem baj, Elena vért kap, éli boldogan tovább összezavarodott utóéletét, de persze nem bírja ki és elindul haza, hiszen valami azért mégis húzza oda. Persze, hogy sikeresen meglátják. És hogy mi lesz? Semmi komoly. Ahogy az általában lenni szokott L. J. Smith-nél.

A kötet maga izgalmasabb/érdekesebb, mint az eddigiek, a három kötetben megbúvó rejtélyes gonosz előkerül, utána nyomoznak, erről szól ez a rész. Ugyanakkor még mindig nem vagyok vele megelégedve, mint regény.

Apró logikai bakik: Pl. amikor hirtelen Elena megjelenik, kiüti X kezéből a fegyvert, Elenáról már mindenki tudja, hogy halott, és mégis mindenki Stefanon és a farkason van kiadva, Elena meg mintha ott se lett volna. Hogy van ez kérem? Vagy én olvastam félre, vagy ködösen fogalmazott Smith, vagy egyszerűen csak úgy hagyott lógni egy szálat.

A karakterek: Adottak a vámpírjaink. Stefan kibírhatatlan, és csak ken mindent a testvérére. Damon persze az egyetlen értékelhető karakter Meredith-en kívül, de mégis bennük is néha látom azt, ami az egész könyvön átsüt, valamilyen szintű gyerekség. Nem tudom jól megfogalmazni. Például a lényegesebb kérdésekre általában "véletlen" a válasz, vagy nincs is kifejtve. No és Alaric karaktere egészen röhejes. Persze, az egyetemi szakdolgozatához kellenek a vámpírok. Ugyan kérem.

És ez a baj, hogy én Smith helyében a három kötetet eleve egyben adtam volna ki, hiszen hosszra ki lehetett volna adni úgy. Azt mondanám, rendben, oké, átlagos kis regény. De három kötet? Felesleges. Az alapötlet briliáns, a kivitelezés és felépítés gyenge. És a karakterek rontanak el mindent. A felnőttek csak úgy random embereket ölhetnek meg mindenféle bizonyíték nélkül, holmi főiskolai tanulók történelem tanárnak állhatnak be és vámpírokat ölhetnek, és a legfőbb gond pedig az állatokkal van. Ami szintén csak egy gyerekes megoldás, még csak nincs is félelmetesen megírva.

És itt jön az, hogy oké, a vámpírok állattá tudnak változni, elvileg csak kettővé, de itt valaki mégis megoldja a hármat, teszünk rá. Viszont ez az állatosdi... kicsit kiborító. Farkassá változó vámpír, és akkor lesznek majd itt vérfarkasok itt, szinte feleslegesnek érzem. És persze, hogy a legnagyobb csatákat a vámpírok állatbőrben vívják...

A vége az, ami felhúzta 3 pontra a kötetet. (Mivel azt a naagy érzelmi vonalat nem tudom átérezni, sőt, még mindig nincs szerelmi háromszög, de ennyi lett volna az eredeti trilógia.) A vége bár néhol egy régi horrorfilmre emlékeztetett (abból is a gyengébb fajtára), mégis azt mondom Katherine karaktere dobott annyit, hogy megérje az átlagos besorolást.

Óh, és Elena karaktere, akit sosem tartottam szerethetőnek, vagy valósnak. Ha nem lenne az első két rész, elfogadnám, hogy nosza, most talán valamit kezdett az írónő vele, de mégis, mégis, az ember érzi, hogy ez nem teljesen jól kifejtett karakterfejlődés, de megpróbálta.

A végén volt egy-két apró mi-a-fene-van pillanat is, ami negatívba rántotta a könyvet. A titokzatos szellem megjelenése a gyorsan-elmondok-mindent-a-hősöknek-minden-ok-nélkül stílusával nem igazán illett bele, csak kellett még egy fordulatszerűség talán a végére, bár engem nem nagyon lepett meg. Bonnie-nak döntenie kell és bár a mi kis boszorkányunk a könyvben csak egy hasznos segédeszköz (mindig előkapják, ha megakad az amúgy is lassú cselekmény) és ráadásul bizarr karakter is, mégis 10 perc alatt képes az életét meghatározó döntést meghozni... És hogy hol rejtőzött végig a főgonosz? Mindenki a fejéhez fog kapni és tépni a haját. Kitalálni nem igazán lehetett (bár volt egy-két utalás így visszanézve), de mégis valahogy ismét a kicsit nevetséges-gyerekes szintet üti meg.

És ezt nem tudom hova tenni L. J. Smithben. A regény, mintha felnőttebbeknek szólna, de nincs teljesen kidolgozva, valahogy a hiányosság érzését hagyja maga után. No és persze, hogy a cím is fontos legyen, az utolsó fejezetben apróbb magyarázatot kapunk a "Vámpírnaplókra," de ezt szintén nem éreztem odavalónak. Tegyük csak be a könyvtárba Elena összes naplóját! Hiszen ez a megoldás arra, hogy emlékezzünk a városban történtekre. Hmm... Nekem ez mindenesetre furcsa.

Kedvenc karakter: Damon, Meredith, Katherine

Ami kifejezetten tetszett: Damon, Katherine, őszintén, haláli a csaj

Ami nem tetszett: az érzelmek hiánya, néhány apró baki, állat-vámpírok

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: ehhez túl régi a borító, de a Könyvmolyosok biztos alkotnak valami szépet

7 megjegyzés:

FFG írta...

Ció! Jövök ide zaklatni :)
Ez most a VD utolsó kötete, vagy csak én értelmeztem ilyen lezáróan a kritikát?

Gigi írta...

Szia!

Ez volt a VD trilógia lezáró kötete. SPOILER! Hiszen a főhős meghalt. SPOILER VÉGE! De az írónő nem bírta ki, egy év múlva ismét írt egy regényt, ahol SPOILER a főhős szellem SPOILER VÉGE.

Aztán jött 10-en akárhány év múlva a következő trilógia.

De igen, ez a három rész, csak egybe értelmes, hiszen állandóan utalnak egymásra, és az események is olyanok, mintha tegnap történtek volna, így a kötetetkben egymáshoz viszonyítva. És persze egyiknek sincs lezárt vége, csak ennek.

Névtelen írta...

Ezek szerint te már nekiálltál a kövi trilógiának? (utal arra, hogy látta a kövi postodat)
Amiket itt a hozzászólásodban spoilernek írtál, arról meséltél XD szal nekem már nem nagy spoiler...
Én meg olvastam AB6 -ot XD Azt hiszem Richard olyan lehet, mint Stefanika XD

by Percy

Gigi írta...

Nekiálltam a köv. trilógiának igen. De a Dark Reunion még nem az, az csak egy lengő rész a két trilógia között. :D

dіLєу írta...

én olvastam a tartalmat máshol is. és egy kicsit részletsebben is. azt hiszem nem értékeled túl nagyra a könyvet. igazad van. lassú a cselekmény szál mind a 3 kötetben. néhány pillanat van, ami felpörgeti, de utána újra lelassul. viszont úgy gondolom, hogy ehhez fogható könyvet, még életemben nem olvastam, ez még az Alkonyatmál is JOBB!!! IGENIS JOBB!!! Én nem nézem le Stephet. Értékelem az írói stílusát. DE TELENYOMJA LEÍRÁSOKKAL! Lisa pedig...BUMM bele a közepébe. És igenis ezzel éri el a letarolás diadlát, hogy nem totojázik felesleges jellemzéssal. a tettekből jobban megismerjük a karaktereket... nekem ez a véleményem.

amúgy meg a sorozat SOKKAL érdekesebb és megindítóbb. Én csak a filmsorozatot szeretem. :/ (L)(L)

Gigi írta...

Én mondjuk nem értek egyet veled, de szerintem ez ízlésbeli különbség. Szerintem nem jobb az Alkonyatnál, de mint mondtam, ez az én szerény véleményem. :) A leírásokat szeretem és kellenek is, de pl. Meyernél még alaposabban ír le mindent Laurell K. Hamilton, és sokan ezt hibának róják fel, de én szeretem. A jellemzések szerintem nem feleslegesek és az a baj, hogy szerintem L. J. Smitnél a karakterek kidolgozatlanok, gyakran változnak (és nem a karakterfejlődésről beszélek), de való igaz, az a jó, ha a tettekből ismerjük meg a karaktereket. Ilyen szinten inkább Cassandra Clare-t és Kelley Armstrongot szeretem, mint írót.

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.