Chris Howard: Gyökértelen

2013. június 9., vasárnap

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.
Sorozat: A Gyökértelen 1. része

Úgy általában az egészről: A Nagy Sötétség után a Föld állat- és növényvilága odalett, minden elpusztult, és az emberek nagy nyomorban élnek. Az egyetlen ehető dolog, amit a még embereket is megevő sáskák békén hagynak, a genetikailag módosított kukorica, aminek forgalmazását egy cég, a GenTech tartja a kezében. Banyan, a tizenhét éves fiú faépítéssel keresi a kenyerét, vagyis fém- és műanyaghulladékból épít erdőket, ezzel reményfélét és szépséget adva azoknak, akik megfizethetik. Egyik munkája azonban jóval többnek bizonyul, mint amire vállalkozott: a részeges férfi, aki felbérelte egy régi GenTech ügynökkel, egy rejtélyes kódolt térkép-tetoválással útnak akarnak indulni, hogy megkeressék az Ígéret Földjét, ahol még nőnek fák, az utolsók a bolygón. Banyan maga se hinné el az egészet, ha nem találna egy fényképet, a nemrég elrabolt apjáról, aki úgy látszik nagyon is életben van, méghozzá egy élő, igazi fához láncolva. Így elindul az őrült futam egy látszólag lehetetlen dolog után még lehetetlenebb úton.
Ezzel a könyvvel térek vissza a blog pici kényszerszünetéből, és végre valami igazán jót hozhatok nektek. (Amúgy akik aggódtak, nincs semmi bajom, csak nem volt időm olvasni, de a blog nem fog bezárni.) A Gyökértelen is a Főnix kiadó Könyvfesztiváli megjelenései között volt, igen, azóta elcsúsztam kicsit a friss könyvekkel, de a lényeg, hogy ez is van olyan jó, mint Az archívum. És úgy érzem, hogy nagyon fogom figyelni a kiadó többi könyvét, mert sikerül a mostani divathullámból olyan könyveket kiválasztaniuk, amik valamitől kiemelkedőbbek, valamivel többet nyújtanak, mint sablon társaik.

A hangulata hasonló a Tisztákhoz, aki azt szerette, az feltétlen nézzen rá erre a könyvre is. Kegyetlen, nyers és véres világot mutat be Howard, és nemcsak embertelen bánásmódot látunk, hogy páran mennyire semmibe veszik a többiek életét, de akad egy-két gyomorforgató jelenet is. (Természetesen 16-os körkarikánál megáll a dolog.) A főhősünk fiú, az író is férfi, ez meg is látszik több mindenen, de főleg a narrátor hangján, ami nyers és durva, tehát lehet számítani káromkodásokra, és bár a magyar fordítás nekem néhol túlzó volt, ehhez a könyvhöz illik ez. Howard eközben mégis szépen festi fel a világot és az érzelmeket, egyszerre keveri a durva beszédet és a szép, költői kifejezéseket és ez nagyon visszaadja a történet főtémáját, ami a szép dolgok, az emberség és a remény megtalálása egy embertelen helyzetben.

A történet önmagában nem új, már jól bevált sablonokat olvashatunk, és bár engem nem sikerült egy csavarnak sem meglepnie, nem átlátszó annyira, és kellemesen rakosgathatjuk össze a kirakós darabkáit. Lényegében a történet nem más, mint egy mese arról, milyen felnőni, milyen felfedezni a saját gyökereinket, megtalálni a családunkat legyen az vérszerinti, vagy nem és rájönni a saját szerepünkre közöttük, felnőni és önállóvá válni. És pont ezért a karakterek nem igazán kidolgozottak, ez egy olyan történet, ahová bárki beillesztheti magát, és a különböző szereplők inkább egy-egy dolgot, nézetet képviselnek, mint konkrét személyek.

Banyan, a főszereplő az, aki leginkább „gyökértelen” a karakter közül, az apja elhagyta, az édesanyja meghalt, és sosem ismerte, és bármennyire is keresi a szépet a világban, mégis cinikus és bizalmatlan. Mégis ahogy a történet halad előre, és találkozik a szedett-vedett csapatunk többi tagjával rájön, hogy soha nem fog mindent tudni egy csomó érzelemről, köztük a szerelemről és a szeretetről se.

Ott a lány, akibe szerelmes lesz (noha a romantika részén látszik igazán, hogy mennyire férfi írta ezt a regényt, nincs benne semmi csöpögős, de én igazán át sem éreztem a lángot közöttük), ő szintén már lemondott minden álmáról és az emberi kapcsolatokról, hiába vágyik egy szebb jövőre titokban. A régi GenTech ügynök is beillik ebbe a kategóriába, aki senkiben sem bízik, noha a régi törzséhez szeretne visszajutni és az ő elfogadásukra vágyik. A kevésbé szimpatikus szereplőket is úgy mutatja be, hogy hiányzott az igazi családi szeretet az életükből, és ők is találnak valami pótlékot erre az út során. Sőt még a főgonoszunk is egy torz, kicsavart módon nem vágyik másra, mint családra, és a kisebb gonosz karakter is mutat érzelmet a fia iránt. A szeretet különböző árnyalatait mutatja fel Howard az önfeláldozó szeretettől kezdve egészen a beteges szükségig. És ezzel mutatja be, hogy az emberek végül is minden körülményben emberek maradnak, mindig hordozzuk magunkban a jót és a rosszat is, senki sem határozottan jó vagy rossz, és hogy az életet nem lehet egyszerűen lesarkítani erre a két dologra.

„Eszembe jutott amit Crownak mondtam a mennyről és pokolról: hogy talán a kettő egyébként is egy és ugyanaz. Dicsőség és éhség. Félelem és szeretet. Mind egybefonódtak, és nem lehetett megmondani, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik.”

És természetesen mivel egy brutális poszt-apokaliptikus világról van szó, ahol egy cég kezében van az egész emberiség élelmezésének joga, ezért előkerül a kapzsiság, mint emberi gonoszság, hogy mi mindent képesek tenni az emberek egymással csak azért, hogy pénzhez jussanak. De nem csak ez vetődik fel, hiszen a hőseinknek is kell nehéz döntéseket hozni a túlélés miatt, amibe az önvédelemből való emberölés és a haldokló emberek megölése. Mindegyik szereplőnk fejlődik, rájönnek, hogy kik is ők valójában, hogy mi határozza meg őket, hogy mi a helyes út, és hogy igenis néha vannak olyan dolgok, amiért küzdeni kell, még ha reménytelennek látszik a helyzet, és hogy van olyan cél, amiért érdemes akár meghalni is.

A könyv főmotívuma ezek mellett a remény, hiszen egy ilyen lepusztult, haldokló világban mindenkinek nehéz értelmet találni az életében. Banyan bármennyire tagadja, mégis szereti a történeteket és a szép dolgokat, amiknek nincs közvetlen köze a túléléshez és nem hoznak anyagi hasznot sem. És bármennyire is sötét a helyzete megy mindig előre, mert muszáj. Ezek mellett Howard felhozza az extrém vallásosságot is, de csak a háttérben, hiszen a nehéz helyzetben lévőket lehet a legjobban befolyásolni megcsavart ideákkal.

Előkerül még több téma is, például a gyász, és felveti a kérdést, hol a határ az élelmiszerek génmanipulálásában. Bár a könyvbeli világot a génmanipuláló cég uralja, mégsem ez a központi téma, ezért ne egy környezetről prédikáló könyvre számítsatok.

Akadt egy-két negatívum, amin át tudtam siklani, de meg kell jegyeznem: Az elején, ahogy indul a történet, számomra még mindig nem derült ki, hogy Banyan hogy került pont oda, ahol az édesapja rejtélyes fényképe volt. Persze, lehet, véletlen, de mivel sorozat, és mivel így túlságosan írói erőltetésnek hat, én megadom azt az előleget Howardnak, hogy kapunk még erre magyarázatot. A másik, ami nekem szemet szúrt, az a női karakterek, főleg Alfa tipikus férfi ábrázolása, amiről süt, hogy ellenkező nemű írta. Nem zavaró, de emiatt nem tudtam a szívembe zárni a karakterét.

Mindazonáltal a Gyökértelen olyan, mint az általa felfestett világ: egyszerre kegyetlen, de gyönyörű is. A poszt-apokaliptikus ifjúsági regények kedvelőinek bátran ajánlom.

Az olvasási lehetőséget pedig köszönöm a kiadónak!

Kedvenc karakter: Zee, Crow

Ami kifejezetten tetszett: a világ, a kegyetlenség és a hullák

Ami nem tetszett: amire nem kaptunk választ

A történet: 5/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 6/5 pontból

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás dátuma: 2013. április

Oldalszám: 288 oldal

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.