Natalie Babbitt: Örök kaland

2013. november 10., vasárnap


Hogy akadtam rá: A kiadó ajánlotta a figyelmembe.

Úgy általában az egészről: Winnie Fostert, a tízéves kislányt szülei mindentől óvják, ezért úgy érzi, neki meg kell szöknie, és valami kalandosat átélnie. Ez sikerül is neki, amikor találkozik az erdőben a titokzatos Tuck családdal, akik azt állítják, hogy örökké élnek, mert ittak egy közeli forrás mágikus vizéből. Hogy ezt Winnie elhiszi vagy sem, azt maga sem tudja, de megszereti őket. Eközben pedig egy rejtélyes idegen érkezik a kis városba, akinek a jelenléte felkavar mindent.

Először is leszögezem, hogy egyik filmadaptációt se láttam, sőt egyikről sem hallottam, pedig kettő is van belőle, csak akkor szereztem tudomást arról, hogy film is van belőle, mikor elkezdtem olvasni, és mindenki felhozta azt példának. Szóval a filmhez hasonlítani nem tudom, de ha igaz annak a rövid összefoglalója, akkor van eltérés. Ami nem is csoda, hiszen olyan rövid könyv ez, nem is igazán értem, milyen feldolgozást lehet belőle készíteni.

Maga a könyv rövid, és persze, ifjúsági vagyis inkább gyerekkönyv, szóval nagy történetre nem lehet számítani, nekem mégis egy kicsit csalódás volt ilyen téren. A kötet első 100 oldalán nem igazán történik semmi, és a kis egyszerű kaland is pár oldal alatt lerendeződik, és míg sokan mesélték, hogy mennyire megható és könnyfakasztó a vége, rám nem tudott ilyen hatást kifejteni. Talán nem is a hossza miatt (hiszen A kis hercegen mai napig bőgök minden alkalommal, ha olvasom), hanem mert egyszerűen unva lapozgattam a sok tájleírást, ami önmagában gyönyörű, de engem kizökkentett, és nem tudtam a lényegre koncentrálni.

Mert a történet lényege igenis fontos téma, és el tudom képzelni, hogy miért is olvastatják ezt a könyvet általános iskolában a gyerekekkel külföldön. A központi téma nem más, mint az élet és halál kérdése, ami nemcsak hogy örökké foglalkoztatja az emberiséget, de egy gyerek számára még nehezebben megfogható koncepció, hiszen az akkori ártatlansággal nem igazán egyeznek ki a világ rossz dolgai. A főhősünk Winnie is próbál nem gondolni a halálra, még ha az állatokról van szó, akkor sem, de a Tuck család és az örök élet ajánlata rákényszeríti, hogy megértse, mi is az a halál, mit jelent az emberekre nézve, hogy miért szükséges a halál a természet körforgásában. A könyv tökéletes alkalmat tud teremteni arra, hogy gyerek és szülő elbeszélgessen ezekről a témákról, és ez tetszett igazán benne.



„A halál az örök körforgás része, akárcsak a párja, a születés. Nem lehet kiválogatni a nekünk tetsző darabokat, és a többit félredobni. A nagy egész részének lenni áldás. De minket, a Tuck családot kihagytak ebből. Az élet kemény munka, de félredobva élni, úgy, ahogy mi, felesleges.”


Ugyanakkor felvetődik az örök élet kérdése, és nem is igazán titkolja Babbitt, hogy szerinte ez átok és nem áldás, bár mindenkinek csábítónak tűnhet. Minden karakter elmeséli Winnie-nek és ezzel az olvasónak, hogy mit gondol az örök életről és a végén döntenünk kell. (Bár bevallom, én teljesen ellentétesen döntöttem volna Winnie-vel.) Tuck, a családfő legszívesebben meghalna, szerinte átok az egész, Miles szerint ha már örök életük van, valami fontosat kell tenniük (habár mert időben nincs hiánya azért látszik, hogy halogatja ezt), és Jesse az, aki csak élvezni akarja az életet, és számára az örök élet csak szórakozás. És feltűnik egy szereplő, aki az emberi kapzsiság mintájaként csak pénzt akar szerezni a forrás vizével.

De mindannyiukban ott van a magányosság, hiszen állandóan költözniük kell, és nem mondhatják el a titkukat senkinek. Sőt, még Winnie is úgy érzi, hogy amit átél, az teljesen az övé, és mindegy mennyit meséli másnak, akkor sem fogja teljesen megérteni senki, és ezzel valahogy még inkább hangsúlyozza a magányosság érzését Babbitt.

A könyvben felmerülnek még apróbb kérdések, úgy mint, hogy egy földet, a természetet mennyire lehet birtokolni, illetve hogy bármit is, legyen az akár élőlény, személy vagy tárgy. És nehezebb témaként még előkerül az önvédelemből elkövetett erőszak is, és hogy néha rossz dolgokat is kell tenni a jó ügyért.



„Ami a miénk, az nem tűnik izgalmasnak – csak akkor leszünk rá kíváncsiak, ha elérhetetlenné válik.”


Az Örök kaland egy rövidke történet életről és halálról, és habár nem egy tökéletes könyv, de kérdések felvetésére nagyon is alkalmas, ami után el lehet gondolkodni, hogy mi mit gondolunk erről, avagy mi mit tennénk Winnie helyében.

A kötetet pedig köszönöm az Európa kiadónak!

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: a mondanivaló

Ami nem tetszett: cseppet lassú az eleje

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 5/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Európa

Kiadás dátuma: 2013. október (eredeti: 1975.)

Oldalszám: 144 oldal

Honnan: recenziós példány kiadótól

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Gigi!

Már régóta olvasom a bejegyzéseidet, és nagyon tetszenek. Csupán annyit szeretnék kérdezni, hogy a A tűz és jég dala regényciklusról nem szeretnél kritikát írni?
Előre is köszi a választ. :-)

Gigi írta...

@Névtelen: Szia! :) Köszönöm a pozitív visszajelzést. Nem, nem tervezek róla kritikát írni, mert nem az én műfajom. (És legközelebb, ha nem a könyvhöz tartozó kérdésed van, a kérdezgetőben tedd fel, felül megtalálod a linket, előre is köszi! :))

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.