Benina: Rekviem a szivárványodért

2015. május 20., szerda

Megvennéd? Itt megteheted.
Hogy akadtam rá: Szeretem Benina írásait.

Sorozat: A Tükör 1. része.

Úgy általában az egészről: Damien Corner, az ex-FBI nyomozó, mostanra csak tanácsadó lelkesen tervezi, hogyan is kérje meg szerelme kezét. Azzal sem foglalkozik, hogy egy ideje már be akarják vonni egy sorozatgyilkos utáni nyomozásba. Ám minden rosszra fordul, amikor Neszta meghal, a szelleme pedig élet-halál között reked és nem emlékszik semmire előző életéből. Ezt kihasználva Ethon, a rejtélyes halhatatlan lény magának akarja megszerezni a lány lelkét, miközben Holló, Ethon testvére pedig mindent megtesz, hogy segítsen Nesztán.

Már régóta vártam a Tükör történet megjelenését, ezért izgatottan vettem a kezembe. Igazság szerint nem tudtam, mire számítsak, de sikerült meglepnie Beninának, ugyanis a Rekviem a szivárványodért másabb, mint a Bíborhajú: pörgősebb, véresebb és durvább. Bár már Milán könyvénél megjegyeztem, hogy Benina sötétebb vizekre evezett − és ott egy kicsit hiányosnak éreztem a dolgot − itt már nagyszerűen teljesített ebben a témában, viszont így is volt egy-két dolog, amitől csak négy pontot kapott tőlem ez a kötet.

A könyv egyetlen gyenge pontja, hogy túl rövid, és néhol ezért úgy éreztem, hogy csak átsiklunk a cselekményen és a felépített világon, bár az őrangyalok és egyéb halhatatlan lények világa érdekes, mégis alig tudunk meg valamit, bár mivel sorozatról van szó, ez nem feltétlenül hátrány. Mégis néhol az információadagolás frusztráló volt, a "tudod, hogy ez így van"-féle beszédekkel, ahol a karakterek csak utalgatnak apróbb információkra a világfelépítéssel kapcsolatban, de az olvasó elől ezt elrejtik. Ez az enyhe kapkodás a végkifejletre is kihat, mivel a nagy konfliktust elég gyorsan lerendezi, és a sorozatgyilkosunk múltja és hogy miért lett olyan amilyen érdekelt volna engem még bővebben is.

Viszont Benina roppant jól használja a visszaemlékezéseket és a váltott nézőpontokat, ez nagy erőssége a könyvnek, és ez párosítva azzal, hogy a regény egyből izgalmasan kezd (Neszta halálával), abszolút pörgőssé teszi. Noha az elején csak kapkodtam a fejem, hogy ki kicsoda, a negyedik fejezettől belerázódtam a gyors nézőpont váltásokba, és nagyon hasznára vált a regénynek, hogy ilyen sok szálon futott a cselekmény, hiszen amúgy elég rövid időt ölel fel a történet, így pedig éppen elég információt kapott az olvasó, hogy mindig érdekes és izgalmas legyen. A visszaemlékezések külön plusz pontot jelentettek számomra, mert általában a már "kész romantikus párok" vonzalmát sosem szoktam megérteni, itt pedig az "Azelőtt" című részek Damien és Neszta első találkozását látjuk. Noha a romantika nem került be a kedvenceim közé, attól még történetileg is sokat adott ez a rész.

A könyv másik nagy erőssége a karakterek, és ők viszik el a történetet a hátukon. Noha jól felépített szereplő Damien, sajnos én igazán nem tudtam megkedvelni, köszönhetően annak, hogy a könyv nagy részét azzal töltötte, hogy mindenkit meg akart verni. Igen, ezt még megértettem valamennyire, hiszen Neszta eltűnt, majd a lelkét kell megkeresni, valószínűleg én is mindenkit a falhoz akarnék vágni, de nála előtte is látszottak olyan karakterjegyek, amiket egyszerűen képtelen vagyok megszeretni: például, ahogyan legelső találkozásukkor viselkedett Nesztával (amire a lány csak azt gondolja, hogy azért igazi férfias férfi Damien, mert kitartóan zaklatja őt), plusz, hogy nyomkövetőket tett élete szerelmére. Bár volt rá oka, hiszen úgy gondolta, hogy veszélybe sodorhatja bármikor Nesztát, mégis... ez így nekem egy kapcsolatban a "nem" kategória. Ez párosítva azzal, hogy Neszta végig hazudott Damiennek, megadta az alapot, hogy a romantikus szál csak frusztráljon, mert nem szívesen látnám őket boldog véggel. De ami viszont nagyon nagy plusz pont, hogy volt rá utalás a történet végén, hogy dolgozniuk kell a kapcsolatukon és igen, mindketten követtek el hibát.

De a két főszereplőn kívül nagyjából mindenki mást megszerettem: Holló lett az abszolút kedvencem, a szarkasztikus humorával és az önmarcangolásával, mellette pedig Ethon landolt a második helyen, aki a főgonoszunk. És igen, végre úgy érzem, hogy amit hiányoltam Beninánál eddig gonosz karaktereknél, az végre megvan Ethonban: Érdekes háttér és motiváció, no meg a főhős iránti vágyakozás. Még ha csak meg is akarja szerezni magának, abszolút ez a sötét hangulatú, macska-egér harc volt az egyik kedvencem a regényben.

Zorka, Neszta húga, bár kap nézőpontot a könyv végefelé, nem igazán lopódzott be a szívembe, még úgy gondolom, többet kell látnom belőle és a múltjából, hogy meg tudjam kedvelni. Viszont afelől nincs semmi kétség, hogy a Remete és Zorka páros tartogat még izgalmakat és meglepetéseket.

A felépített világból, mint említettem, nem látunk túl sokat, csak az alapokat ismerjük meg, és azt is eléggé a kötet végén, mégsem zavart. Az angyalok és démonok világa érdekesnek tűnik elsőre, sőt, plusz pont, hogy másfajta mitológiai lények is előfordulnak, és hogy a nevekhez rendelt misztikus hatalom is előkerül. Kíváncsian várom, hogy hogyan is rendeződnek a különböző lények csoportokba, hogyan is élnek köztünk, és hogy Magyarország miért számít mágiamentes övezetnek. (Amit azért sajnálok. :D Milyen már, hogy pont mi maradnánk ki a jóból.)

Amit kifejezetten imádtam, hogy bár nyomozós az alaptörténet, mégis a karaktereken volt a hangsúly, és ezt Benina még jobban megerősítette azzal, hogy a szereplőknek nem csak az idővel kellett versenyt futniuk, hanem mindegyiküknek valami személyes dologgal is meg kellett küzdenie, leginkább ellenállni a csábításoknak, és rá kellett jönniük, hogy a nehéz utat kell választani és harcolni az életükért. Nesztát a szellemvilágban teszik próbára, Damiennek leginkább csak azzal kell megküzdenie, hogy ne akarja a veszélyes erejét visszakapni, és Zorka elé is odalógatnak egy olyan lehetőséget, amihez tényleg nagy erő kellett, hogy ilyen kétségbeesett helyzetben ne azt válassza, és ne más élete árán mentsen meg egy számára szeretett személyt.

Ezek mellett pedig a testvéri kapcsolatok kapnak nagyobb szerepet, és nem csak azt szerettem, ahogyan Benina bemutatja a családi kötelékeket, de hogy több párhuzamos testvéri kapcsolatot és különféle szeretet is látunk egymás mellett, amik jól kiegészítették egymást: a gyilkosunk beteges ragaszkodásától, Ethon/Holló rivalizálásán át, Neszta és Zorka abszolút szeretetéig.

Egy apróság, ami feltűnt néha, hogy bár Magyarországon játszódik a helyszín, Benina Lakhegyen kívül minden mást gondosan nem nevez meg és a szereplői is inkább egzotikus nevekkel rendelkeznek (Csenger, Erneszta, Honória, Enna, Anriett). Természetesen elhiszem, hogy léteznek ilyen névvel emberek, és nem kívánok minden könyvbe Bélákat és Istvánokat (Isten mentsen), mégis valahogy  úgy éreztem, hogy a helyszín itt nem domináns − amivel semmi gond nincs, mert külföldi regényeknél a hazai olvasó egyáltalán fel sem figyel az ilyen részletekre, csak az itthon játszódóknál jön elő ez a kérdés.

Ezt a kötetet leginkább egy Gyilkos elmék részbe oltott urban fantasyként tudnám jellemezni, és noha imádtam a borzongató hangulatot, igazán a karakterek és a felmerülő kérdések vettek meg maguknak. Kíváncsian várom a további részeket.

A kötetet köszönöm a Könyvmolyképző kiadónak!

Kedvenc karakter: Holló, Ethon, Remete

Ami kifejezetten tetszett: a karakterek, a sorozatgyilkosság

Ami nem tetszett: néhol túl kapkodós, a fő romantikus szál

A történet: 4/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 6/5 pontból - élőben a domború pillangó valami eszméletlenül szép

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás dátuma: 2015. április 24.

Oldalszám: 280 oldal

Honnan: kiadótól recenziós példány

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Blog contents © Gigi olvasmányai 2010. Blogger Theme by Nymphont.