J. R. Johansson: Paranoia

Hogy akadtam rá: Keresgéltem a friss megjelenések között.

Sorozat: Az Éjjeljárók 2. része.

Úgy általában az egészről: Míg Oakville-ben rejtélyes dolgok történnek és az emberek alvajárás közben ürítik ki a bankszámláikat, addig Parkernek lényegesebb dolgokra kell figyelnie. Történetesen, hogy a barátai Disney Worldbe utaznak el vakációra, ő pedig egyedül marad, és valószínűleg megint nem tud aludni, ha nem lesz ott Mia, akinek a szemébe nézhessen. Parker pedig attól retteg, hogy így a másik, erőszakos fele, Sötétség majd eluralkodik rajta. Az aggodalma nem alaptalan, mert ez meg is történik és börtönben ébred emlékek nélkül. Ekkor toppan be a rejtélyes fiú, Jack, aki most már tényleg válaszokat ígér és nem fog lelépni, mint a múltkor.

Nem is tudom, miért olvastam el ezt a könyvet, mert még  a rajongók is állítják, hogy rosszabb, mint az első rész. De meglepetésként ért, hogy nem akartam a könyvet a sarokba hajítani, úgyhogy én mégis azt mondanám, hogy valamennyit javult ez a sorozat, noha még mindig nem éri el az élvezhető szintet.

A történettel az a gond leginkább, hogy megint beharangoznak valami izgalmat − a cím is paranoiára enged következtetni, a fülszövegben pedig valami nyomozást említenek az újfajta Éjjeljárók, az Orzók után −, de ez elmarad. A könyv fele után kezdődik el csak a "nyomozás," ami annyiból áll, hogy elsétálnak egy házig és meglátják a tettest. Ezek után egy Zs-kategóriás akciófilmet idéz meg a vége jelenet, de mégis… ez is annyira semmilyen volt, hogy nem igazán tudott lekötni.

Van két nagyobb fordulat, ami az első rész tradícióját követve nagyon egyszerű, mivel annyira közhelyes elemeket és erőltetett utalásokat használ az írónő. Annyira egyszerűek ezek a csavarok, hogy már az előző kötet (!) felénél kitaláltam, és mivel az egyik lett volna itt a végén az érzelmi katarzist okozó jelenet alapja, engem nem sikerült ennek megérintenie.

Sőt, van itt egy érzelmes halál is, ami annyira, de annyira eltúlzott műdrámai körítést kapott − mint itt minden −, hogy igazából teljesen hidegen hagyott. És ez volt a könyv egyik legnagyobb baja, hogy ha már nincsenek még mindig kidolgozva a karakterek, legalább valamennyire életszagú dialógusok legyenek, de nem. Minden apróbb beszélgetés vagy monológ, ahol 16 éves hőseink költői szavakban beszélnek az érzelmükről leginkább egy szappanopera ékes szintjét üti meg, és annyira is lehet komolyan venni.

Ez a műviség és hihetetlenség még tovább rombolta az amúgy is ellenszenves romantikát, amihez párosult, hogy a második részekben kötelező szerelmi háromszög és félreértések miatti szakítás itt is jelen van. Mindenféle karakterdráma azért történik, mert a szereplők egyszerűen úgy döntenek, hogy ha mogorván vagy szenvelegve néznek, akkor majd az megoldja a problémájukat. Értettem, hogy Parker nagy karakterfejlődése arról szól, hogy végre rájön, hogy hazudni nem szép dolog, de hogy komolyan elhitte, hogy ha titokban tartja a legjobb barátja előtt, hogy a húgával jár, az majd rendben lesz? Én ezt nem tudom, max. egy óvódás szintjén megérteni. Elhiszem, hogy nehéz lenne leülni beszélni vele, fél, hogy tönkretenné a barátságukat, de ebből a tépelődésből semmi nem jön át, teljesen tényként van kezelve, hogy Finn, aki istenkirály, a legjobb, legbarátságosabb ember egész kerek e világon, az majd ezért fogja Parkert megölni. Ehhez adjuk hozzá a "veszélyes vagyok, eltaszítalak magamtól" jeleneteket, az oldalakon át tartó szerelmes ódákat arról, hogy Parker és Addie már ovis koruk óta szeretik egymást, és készen álltam arra, hogy kitépjem minden egyes hajszálamat.

Természetesen ha kidolgozott lenne a regény, nem zavarna, hogy ennyire sok klisé van a történetben, mégis az, ami kiderül az egyik szereplőről nagyon zavart, fájdalmasan kitalálható és erőltetett, ami végül is az egész könyvet tökéletesen jellemzi. Semmi sem történik természetesen és hihetően, mindent csak Johansson erőltet össze, valahogy hiányzik az, hogy tényleg egybedolgozott, bukkanómentes legyen a történet. Ha már bukkanók, akadnak logikai bakik is, többek között, hogy az említett utazás előtt egy nappal jut eszükbe, hogy esetleg kipróbálják a videó chaten szemezést, hátha akkor is tud Parker Mia álmaiban kavarogni. Ezek mellett még azóta se értem, miért kell Mia álmaiba mennie, ha csak az önhipnózis miatt tud aludni benne, ennyi erővel ott lenne Addie is, amit ugye a lányt fel is ajánlott. (Ja, akkor nem lenne romantikus dráma, elnézést.) A nagyon titkos laborba hőseink úgy jutnak be, hogy egy elfeledett ajtón másznak be, az megint vicces, hogy a cellában leállnak érzelmi beszélgetést tartani fejezeteken át, majd mikor éppen kiszöknek onnan, akkor a kocsi kulcsokat nem magukkal viszik, hogy ne tudják őket követni, hanem bedobják egy ajtón, hátha nem találják meg őket…

A Paranoia nem olyan rossz, mint az első rész, de csak egy agyrohasztóan habkönnyed tini regény, élettelen szereplőkkel és nyálban tocsogó romantikával.

Kedvenc karakter: -

Ami kifejezetten tetszett: az a bolhányi világmagyarázat, ami van

Ami nem tetszett: lassú, átlátszó történet, műdráma, nyálas romantika

A történet: 3/5 pontból

A karakterek: 4/5 pontból

A borító: 4/5 pontból

Kiadó: Főnix Könyvműhely

Kiadás dátuma: 2015. március (eredeti: 2014. június 8.)

Oldalszám: 278 oldal

Honnan: kölcsön