Ugrás a fő tartalomra

2015-ös könyves toplisták

Ismét év vége van, és azta, mindig meg kell állapítanom, hogy gyorsan telik az idő. Idén leginkább a rám jellemző jelmondat: "A mindjárt olvasok, mindjárt írok blogposztot," amiből láthatjuk, hogy a végére már abszolút semmi nem lett.

És akkor itt jöjjön egy kis magyarázat, ami persze, nem lesz teljesen részletekbe menő, mert az már nem való publikus helyekre. Igen, lehetett tudni, hogy eddig is rejtélyes betegségben szenvedek, és valahogy abban a pozitív álomban ringattam magam, hogy nemsokára sikerül elkezdeni az orvosoknak a kezelést. Ez természetesen nem következett be − nem megyünk bele, hogy milyen az egészségügy − és bár vannak nagyon aranyos orvosok, sajnos léteznek ezeknek az ellentétei is. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy ahogy a betegségem engedi, úgy olvasok és posztolok, és hogy ez hogy lesz… *vállvonás* Senki nem tudja.

De evezzünk vidámabb vizekre! Most 7 könyves poszttal vagyok "csak" elmaradva, és tervezem azért ezt ledolgozni az új évben. Jöjjön egy kis statisztika:

Idén szintén elég keveset olvastam, molyon 47 olvasásom van számon tartva, ami egy régi Alias rajongónak azért egy szívéhez közelálló szám. 11 sorozatba kezdtem bele, ami már egy jobban rám valló szám, 2 sorozatot fejeztem be és 4 sorozatot hagytam félbe. Ezek mellett idén összesen 2 recenziós példányról írtam posztot.

A zsánerek szerinti bontásból fog viszont teljesen látszódni mennyire kevés könyvhöz volt szerencsém, vagy talán kevés jó könyvhöz? A romantikus könyvekből tavaly 3 kedvencem lett, idén csak 1 és az is klasszikus, és nem valami vidám. :D

A nagy Gatsby

Komoly témákat érintő könyvekből (ami nem feltétlen realista), amik komor hangulattal rendelkeznek, tavaly 8 kedvencem akadt, idén 6, és ezzel ez a kategória vezet idén, amiből látszik még mindig, hogy milyen kis sötét lelkületű vagyok. Ezekből idén 3 gyerekkönyv és 1 klasszikus.

The Masked Truth, An Island of Our Own, Csodácska, Everyday Angel, Egerek és emberek, Cracked
Bár kezd a divatból kimenni a disztópia/poszt-apokaliptikus zsáner, nekem még azóta is nagy kedvencem, főleg a társadalomkritika és igen, a komor hangulat miatt. Tavaly itt 6 kötet szerepelt, idén ez a szám lecsökkent 2-re.

No Life but This, Unwind - Bontásra ítélve

Ami igazán elkeserített, hogy az igazán kedvenc zsáneremből, a fantasyból míg tavaly 10 kedvencem került ki, idén csak 2. Ez egy kicsit köszönhető annak, hogy bár olvastam pár ide sorolható könyvet a kedvenc íróimtól, mégsem éreztem a fantasy szálat annyira erősnek, hogy ide soroljam őket.

The Unquiet Past, Everyday Angel


A tíz legnépszerűbb poszt idén:

5. Laurell K. Hamilton: Halálcsók

Az első helyezetten nem lepődtem nagyon meg, hiszen az volt az idei év nagyon hype-olt könyve, noha nekem nem ért fel a hírnevéig. Kellemes látni Anna Sheehant a második helyen, és azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy idén egy kicsit szépirodalmi lettem?

Bár valószínű a kevés olvasott könyveim miatt leginkább ismételni fogom magam, de mégis, nem múlhat el év anélkül, hogy ne osztanám ki ezeket a képzeletbeli díjakat:


A Legrosszabbak avagy a Rémálom díj győztesei


1. A legrosszabb könyv: Idén ez J. R. Johansson Álmatlansága lesz, amit nagy hype övezett, és azt hittem, hogy tényleg valami egyedi ifjúsági könyvet kapok. Nem is lenne baj a sablonosságával, ha legalább jól lenne megírva, de nekem minden tekintetben egy gyenge tömeggyártott könyv lett, ami leginkább egy rosszul elsült Alkonyat másolatra hasonlít.

2. A legrosszabb író: Ehhez kapcsolódóan ez most J. R. Johansson, akinek se a karakterizálás, se az érzelemleírás nem megy, és a csavarjai - amikre épít - olyan anti-csavarok, hogy már az előző kötetben egyértelműek.


3. Legrosszabb női főszereplő: Mona, a Horzsolások főszereplője, akinek még a neve is okosságot jelent, maga a megtestesült Mary-Sue, a legkiválasztottabb kiválasztott, amit csak tetéz, hogy tipikusan olyan karakter, akin látszik, hogy férfi írta. Mona semmi több, mint egy idegesítően butus főszereplő, aki a véletleneknek és a gonoszok hülyeségének köszönheti, hogy egyáltalán életben maradt.

4. Legrosszabb férfi főszereplő: Az Álmatlanság főhőse, Parker érdemli ki ezt a címet, mert csak azon függ az egész könyv cselekménye, hogy nem képes rendesen beszélni senkivel és egyik hülyeséget hülyeségre halmoz.

5. Legrosszabb gonosz karakter: Ha már Horzsolások... Igen, a legrosszabb gonosz is innen kerül ki. Noha el lehet játszani a szörnyek vs. emberiség témával, és az egyik legjobb dolog, ha emberi motivációt adunk a gonoszoknak, itt leginkább egy hollywoodi nyáltengerbe fordult az egész történet, és még most sem tudom, miért olvastam végig ezt a 640 oldalnyi borzadályt.

6. Legrosszabb drámai/sírós jelenet: Míg a Papírsárkányok egy nagyon hype-olt szépirodalmi alkotás, ami elvileg sok embert elgondolkoztatott jóról meg rosszról, igazából nekem csak egy enyhén sznob könyv lett, ahol az író próbál valami komolyról írni, de elég olcsó húzásokkal és karakterizálás/érzelmi leírás nélkül oldja meg az egészet. Az egész könyvben bármelyik drámai eseményt kiválaszthatnám ide, mert annyira az érzelmi manipulálásra használja csak őket az író.

7. Legrosszabb páros: Keri Arthur még a kedvenc íróim között szerepel (még adok neki esélyt) a laza, szórakoztató urban fantasy regényeivel. Aztán jött a Dark Angels sorozat lezárása, a Darkness Falls, amiben abszolút nem szólt másról az egész, minthogy terhesség és a páros, Risa/Azriel, akiket addig imádtam átmentek a lehető legrosszabba: A pasi szereplőnk tönkre tette a női főhős életét, csupán szerelemből! És ezt persze megbocsátják neki, mert csak véletlen cselekedett dühből Azriel. Nyilván.

Az év legjobbjai:

1. A legjobb könyv: A legszebb és legmegérintőbb könyv, amit idén olvastam Anna Sheehan tollából származik, a Hosszú álom folytatása, a No Life But This. Noha az elején egy kicsit úgy tűnt, hogy nem fog felérni az első részhez, a végére összeállt minden, és egy gyönyörű történetet mesélt el a többféle szeretetről, és hogy vannak helyzetek, amikor a szeretet nem elég.

2. A legjobb író: Sally Nicholls! Igaz, hogy idén nem avathatok új kedvenc írót, de Nicholls megérdemli az első helyet. Bár "csak" gyermekkönyveket ír, mégis elővesz komoly témákat és gyönyörűen és meghatóan ír bármiről.

3. Legjobb női főszereplő: Kelley Armstrong új sorozatának főhőse, Olivia az a fajta női karakter, akit imádok és egy kicsit olyan, mintha a felnőtt Chloéról olvasnék. Egy eléggé elkényeztetett, de azért empátiával rendelkező, jószívű nő, akit kirántanak a kényelmes, megszokott világából, és még így is feltalálja magát. Talpraesett - hihetően -, keresi önmagát, de mégis a maga módján bátor, és nem utolsósorban szarkasztikus. :)

4. Legjobb férfi főszereplő: Lev, az Unwind - Bontásra ítélve című könyvből. Sokat tanakodtam ezen a ponton, hogy kit írjak ide, és bár a főhőst is szerettem valamennyire, nekem a végére egy kicsit túl sok volt, míg Lev karakter sokkal komplexebb - ő az, akit szélsőséges vallásosok neveltek fel és érdekes volt látni, hogyan szabadul ki, illetve küzd meg az agymosással.

5. Legjobb gonosz karakter: Az az igazság, hogy idén sem olvastam túl sok olyan regényt, ahol a remek történet mögött valaki érdekes gonosz állt volna. Egyedül Kelley Armstrong The Masked Truth könyvéből tudnám kiemelni azokat, akik fogva tartják a gyerekeket, mert tényleg igazi, emberi gonoszok voltak, amitől talán még félelmetesebbek, hiszen ez a történet akár mindennapos is lehet a valóságban is. Elég elborzasztó volt látni, hogy pár embernek mennyire keveset jelent egy másik ember élete.

6. Legjobb drámai jelenet: Bár az Unwindben is kaptunk pár olyan jelenetet, ami drámai volt, az a baj, hogy engem nem igazán azok hatottak meg, hanem maga a világ inkább. Így meglepően mégis egy mesekönyv kapja itt a "díjat," és bár Sally Nicholls: Shadow Girlje egy alapvetően vidám történet, mégis szívszorító volt látni, hogy mennyire féltette az életét Maddy, amikor állami gondozásban volt.

7 Legjobb páros: Természetesen, ha a legjobb könyv Anna Sheehan, ahol a különféle (nem éppen egészséges, sőt, romboló) szeretet van a középpontban, akkor nem meglepő, hogy a legjobb páros a kettő, ami ebben szerepel. Mind Rose/Otto és mind Rose/Xavier tartogattak gyönyörű, szívbe markoló jeleneteket.

Ha esetleg még jár erre valaki, szívesen látnám a ti legjobb vagy akár legrosszabb olvasásélményeiteket! :) És mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok, így megkésve is!

Megjegyzések

  1. Kedves Gigi,

    Elsö sorban Boldog új évek kívok! :)

    Véletlen kerültem erre az oldalra és átböngészve az oldalt nagyon megtetszett. Főleg a legfrissebb cikked a top listákról. Ötletes, egyszerű de nagyszerű és tetszik, hogy kimondod kerek perec a véleményedet.

    Csak így tovább :)
    Legjobbakat kívánom: Brukú

    VálaszTörlés
  2. @Brukú Szürke: Köszönöm a kedves szavakat. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Lauren Beukes: Tündöklő lányok

Hogy akadtam rá:   Szeretem az írónőt. Úgy általában az egészről:   Harper Curtis az 1930-as években tengeti unalmas napjait egészen addig, amíg egy véletlen folytán rátalál a Házra, ami értelmet ad az életének. Furcsán hívja magához ez a rejtélyes Ház és odabent nem csak egy hullát talál, hanem egy szobát, ahol nevek várják, és egyből, zsigeri módon tudja, mit kell tennie ezekkel a lányokkal. Az 1970-es években cseperedő kislány, Kirby, pedig nem is sejti mekkora veszélynek van kitéve, amikor egy különös férfi megkörnyékezi, hogy egy játék pónit adjon neki. Sőt, később sem veszi észre a lány, hogy ugyanez a férfi követi élete folyamán, meglepően az öregedés minden jele nélkül. Szóval Lauren Beukes − akitől egy rendesen összerakott krimit olvastam csak − és sorozatgyilkosok meg az időutazás, ráadásul mindennek középpontjában egy rejtélyes ház áll! Úgy gondoltam, ennél izgalmasabb és hátborzongatóbb könyvet most nem is választhatok! És mekkorát tévedtem… Sajnálatos módon is

Steven Rowley: Lily és a polip

Hogy akadtam rá:   Keresgéltem a friss megjelenések között. Úgy általában az egészről:   Ted Flask noha rendelkezik emberi barátokkal, mégis a legjobb barátjának Lilyt mondhatja, aki történetesen egy idős tacskó. Megvan a saját kis rituáléjuk: Minden csütörtökön kibeszélik a helyes pasikat, péntekenként társasoznak, vasárnaponként pizzát esznek. Tednek ez az élet tökéletesen megfelel, még ha éppenséggel a pszichológusa próbál rámutatni, hogy miért is ódzkodik a férfi a randizástól egy rosszul elsült kapcsolata után. Egészen addig minden nyugodt is, amíg meg nem jelenik a polip Lily fején és az életét nem követeli. Alapvetően nem szeretem az állatos történeteket, noha magukat az állatokat imádom, mégis úgy érzem, hogy sokszor az ilyen könyvek csak olcsó húzásként választják az állatos témát, hiszen attól nagyon könnyen elérzékenyülnek az állatbarát szívek. Valamiért viszont mégis úgy éreztem, hogy a Lily és a polip más lesz és amikor belelapoztam, már az első pár oldalon ére

Kelley Armstrong: The Unquiet Past (A nyughatatlan múlt)

Hogy akadtam rá:   Kelley Armstrong fanatikus vagyok. Sorozat: A Secrets című kiadói sorozat része, ami egy univerzumban játszódó, önálló kötetekből áll. Úgy általában az egészről: Ez a könyv kicsit kitűnik Armstrong többi regénye közül, részben azért, mert olyan kis rövid és talán nem tudta rendesen kiélni magát az írónő. A The Unquiet Past egy 7 részes „sorozat” tagja, ahol felkértek kanadai ifjúsági írókat, hogy egy rejtély, az árvaház leégése köré írjanak könyveket. A szereplők ugyan ismerik egymást annyira, nagy összefüggés nincs a hét történet között, a szereplők nem beszélnek egymással, de ötletesnek találom így összefűzni a sztorikat, és egy univerzumot létrehozni. Viszont talán ettől is volt olyan furcsa ennek a könyvnek a fantasy szála. Az elején teljesen hozta a Sötét erő sorozat hangulatát, olyannyira egyforma volt a szellemek és a főhős látomásainak ábrázolása, hogy azt hittem, Armstrong ugyanabba az univerzumba helyezi a dolgot, és ugyanaz Tess képesség